Új Szó, 1981. december (34. évfolyam, 284-309. szám)

1981-12-30 / 308. szám, szerda

Az érdemek szerinti jutalmazás a hatékonyság ösztönzője 1981 XII. 30. 5 A Prešovi Magasépítő Vál­lalat az elmúlt ötéves terv­időszakban azok közé a válla­latok közé tartozott, amelyek sikeresen teljesítették a ter­vet. Ebben nagy érdemük van a Zlobin-brigádoknak, amelyek 1975 óta szép sikereket ér­nek el. A brigádokban vég­zett munkával és e munika ju­talmazásával számos nehézsé­get küzdöttek le. A brigádok­ban végzett munka jó és rossz oldalairól beszélgetett dr. Ju­raj Miďaš, a gazdasági ügyek­kel foglalkozó igazgatóhelyet­tes, Michal Guzy, a vállalat pártbizottságának elnöke, Jú­lius Kačeňák, a Munka Érdem­rend kitüntetettje, Zlobin-brí- gád vezető és Ján Tekef, a 02-es üzem műszaiki csoport­vezetője. 0 A tervszerű irányítás tö­kéletesítését célzó komplex in­tézkedések hangsúlyozzák a jutalmazás differenciáltságá­nak szükségességét. Az építő­iparban, ahol, mint ismeretes, hiányosságok merültek fel a munkaidő kihasználásában, a munkaszervezésben és az anyaggazdálkodásban, ez a kö­vetelmény különösképpen idő­szerű. J. Minďaš: Meg kell monda­ni, hogy az új körülmények között ez a követelmény még időszerűbb. Épp a brigádok hozrascsotelszámolása teszi le­hetővé, hogy fokozódjon a kollektíva érdekeltsége a mun­ka nagyobb hatékonyságában és jobb minőségében, az egyenlősdi felszámolásában, valamint a munkaszervezés­ben és az irányításban mu­tatkozó hibák kiküszöbölésé­ben. A Zlobin-brígádok tagjai maguk gazdálkodnak munka­helyükön, érdekük, hogy jó minőségű munkát végezzenek, hogy idejében végezzék e-1, s hogy ne lépjék túl a tervezett költségeket. A mi tizenegy k o 1 lek t ív án-k ról, a m e 1 y ek ben 447 tag doilgozik, valóban el­mondhatjuk, hogy mindenkit érdemei szerint jutalmazunk. A Zlobin-brigád tagjainak szá­ma az egész vállalat ööszlét- számának csaknem 14 száza­lékát teszi ki. M. Guzy: A brigádokban végzett munka komplex érvé­nyesítését célzó tevékenység minőségének javítása valóiban sürgős feladat. Természetesen megvalósítása nemcsak a vál­lalatoktól függ. Tudatosítjuk, hogy mi is még többet tehet­nénk saját erőnkből. Az üzemi pártbizottság rendszeresen évente kétszer foglalkozik a Zlobin-brigádokikal és megálla­píthatjuk, hogy üléseink ösz­tönzőleg hatottak új brigádok megalakítására a járulékos lé­tesítmények és a közműháló­zat építésében Is. Tehát nem­csak a 'lakásépítésről, hanem a komplex építkezésről is szó van. J. Kačeňák: A munka és a jutalmazás brigádformájáról már sok szó esett, de ehhez jó munkával kell megteremte­ni a feltételeket már a beru­házás és a tervezés előkészítő szakaszában, az anyagi-mű­szaki ellátásban és másutt. Amikor 1975-ben a prešovi II/B lakótelepen megkezdtük e módszer alkalmazását, kitűnő eredményeket értünk el, mert megkezdődhetett a lakásépítés, s kész volt a közműhálózat... Gyorsan, gazdaságosan és ha­tékonyan dolgoztunk, s ez ter­mészetesen megmutatkozott a fizetésünkben is. Ma a Sekčov lakótelepen nemegyszer vesz­teséggel dolgozunk, mert a közműhálózatot és a lakások­ban a szerelési munkákat egy­idejűleg végezzük, számos munkát többször kell elvégez­ni, és romlott az épületele­mek minősége ís. Ezzel azt szeretném hangsúlyozni, hogy jó minőségű és idejében tör­ténő előkészítés nélkül nincs jó minőségű és hatékony vég­rehajtás. Ezeket a dolgokat és a vállalaton belüli problémá­kat azonban a vezetőiknek kell megoldaniuk a beruhá­zóikkal. J. Tokéi: Ez valóban így van. A Sekčov—2 lakótelep építésém például ráfizettünk, mert a tervezett költségvetést több mint 300 ezer koronával túlléptük. Az egyes lakástöm­bökön eltérőek voltak az eredmények. Elmondhatjuk, hogy a Zlobin-brigádok a jó előkészítéssel egy lakáson 1500—2500 koronát is megta­karíthatnak a munkatermelé­kenység 110—120 százalékos teljesítésével. A brigádtag közvetlen gazdasági kötöttsé­ge ezekben a kollektívákban névelőén hat, formálja viszo­nyát a munkához és a munká­hoz való felelősségteljes hoz­záállását. O A bérnek több gazdasági­társadalmi funkciót kell betöl­tenie. A Zlobin-módszer érvé­nyesítésével kapcsolatban is felmerülhet az egyenlősdi a jutalmazásban, a brigádtagok kapcsolatai, feladatai és lég­köre tisztázatlanságának kö­vetkezményeiként. J. Kačeňák: Megtörténhet, de nálunk ilyen eset nem for­dult elő. A megkötött szerző­désben rögzítettük a költsége­ket és a pontosan megszabott feltételeket is. Brigádomnak hét csoportja van, s mindegyik számára évente meghatároz­zák a munkájának megfelelő bért, s ebhez számítják hozzá a határidővel kapcsolatos ju­talmaikat. Természetesen ná­lunk ritka a több ezer koro­nás különbség. Mindez azért van, mert a kollektívák tagjai körülbelül azonos szinten vannak. Például Michal Gaj­doš szerelőcsoportja kiegyen­súlyozott, s még másokat is említhetnénk. Ha vannak kü­lönbségek, akikor ezek abból erednek, hogy a csoportveze­tő, a mester és én minden hónapban értékeljük az ered­ményeket, de minden brigád­tag munkáját is. Tehát befo­lyásoljuk a bérek differenciált, érdemek szerinti elosztását. A kereseti lehetőség előre is­mert, a bérelosztás és az ér­tékelés sem titok. A brigád - felel munkájáért, s a brigád tagja a csoportokon belül nem marad háttérben, ha a brigád eredményeiről van szó. J. Minďaš: A Zlobin-módszer- rel dolgozó csoportjainkban már szabállyá vált a bérelosz­tás brigádformája. Az értéke­léskor és a jutalmazáskor fi­gyelembe veszik, ki mit érde­mel, amii lehetővé teszi az egyes brigádtagok részvételé­nek differenciált értékelését. J. Tekéi: A havi teljesít­ménybér és a határidővel kap­csolatos jutalom nem az egyedüli formája az anyagi ösztönzésnek. Az építkezés gazdasági kiértékelése ered­ményeiben való részesedés na­gyon jelentős tényező a gaz­dasági gyakorlat szempontjá­ból. A Zlobin-módszerrel dol­gozók minden megtakarított koronáért jutalmat kapnak, s ellenkezőleg: a rossz minősé­gű vagy nem gazdaságos mun­kát megérzik fizetésükön. Szá­mukra tehát a gyors, a gaz­daságos és a jó minőségű munka a kifizetődő, valamint az, hogy ésszerűen használják ki a munkaidőt és a gépeket. J. Kačeňák: Ez igaz, de pél­dául a daruk, amelyek nálunk dolgoznak, nem hozzánk tar­toznak. A darusokat másképp fizetik és itt van az ellent­mondás. Nem beszélve arról, hogy a darusok váltják egy­mást, munkájuk minősége és a kollektívánkhoz fűződő vi­szonyuk különböző, s gyakran eltérőek érdekeink is. Ezt az üzem keretében kellene meg­oldani, ha valóban a munka­helyen együtt akarunk gazdál­kodni. Van azonban itt egy másik dolog is. A lefolyócsa- torná kért például mi felelünk, de csak azután készíthetjük el őket, ha a vállalat egy má­sik részlege befejezi az út- és terepmunkákat, itt megszakad a folyamatosság, késik az építkezés gazdasági kiértéke­lése, s ezzel együtt elhúzódik a jutalmazás. # Ügy tűnik tehát, hogy a brigádokban végzett munka és jutalmazás hatékonysága közvetlenül függ attól, hogy minden területen érvényesül-e a munka és a jutalmazás bri­gádformája. Itt még nagyon sok a bonyolult helyzet. M. Guzy: Igen, előfordul az ilyesmi és gyakran szó esik ezekről a pártalapszervezet ülésein és a pártcsoportok tanácskozásain. Néhányat kö­zülük fokozatosan megoldunk, néhányra viszont nincs erőnk. A Zlobin-módszer iránt mu­tatkozó érdeklődés az egész vállalat vezetőségét arra kö­telezi, hogy minden lehetőt megtegyen a brigádok számá­nak növeléséért. Ezt azonban nem lehet akikor, ha a gya­korlatban szaporodnak a befe­jezetlen építkezések. Az üzemi pártbizottság legutóbbi ülésén konkrétan foglalkoztunk a ké­szülő építkezésekkel, amelye­ket 1982-ben kellene átadni. A helyzetről tájékoztatni fogjuk az illetékes párt- és gazdasági szerveket. A rosszul előkészí­tett építkezések népgazdasági és vállalati szempontból nem kifizetődők, s az új gazdasági feltételek között ez még in­kább érvényes. J. Minďaš: A munka brigád- formájának kiterjesztése és színvonalának emelése nagyon sokágú kérdés, hiszen olyan területeket is magába foglal, mint az emberek szakmai elő­készítése, két vagy több szak­ma elsajátítása, a brigádtagok számának növelése. Mindez végüli is közvetlenül építőipa­runk felszereltségétől és sza­kosításától függ. Meghatározó területnek tartjuk azonban a beruházások és a tervezés mi­nőségének javítását, a tervké­szítés és az értékelés színvo­nalának emelését. J. Kačeňák: Az építőkről nem mondhatjuk általánosság­ban, hogy szeretnek „lógni“. Természetesen vannak ilyenek is, de többségük gazdaságosan és jól akar dolgozni. A brigá­dokban végzett munka és a jutalmazás jó eszköze a mun­ka hatékonysága és minősége növelésének, a béreik igazsá­gos differenciálásának. Ehhez is meg kell teremteni a felté­teleket. Nem papíron, hanem a gyakorlatban az irányítás egész vertikális felépítésében. Szerintem kiindulópontnak te­kinthetnénk a belorusz építők módszerét, amelynek elvei is­mertek nálunk. * * * A Prešovi Magasépítő Vál­lalat az építőiparban azok kö­zé a jó vállalatok közé tarto­zik, ahol alkalmazzák a bri­gádon belüli önálló elszámo­lási rendszert, s viszonylag szép sikereket érnek el a la­kásépítésben. A termelés egé­szét tekintve viszont nem túl magas a Zlobin-módszerrel dolgozók részaránya. A tapasz­talatok szerint az érdemek, a munka minősége és hatékony­sága szerinti jutalmazás fize­tésemelést eredményez. Az építkezéseken tehát az embe­rek tudnak és akarnak is jól dolgozni, ha ehhez megvannak a feltételek. A munkabér csakis a rossz munkaszerve­zésnek és napjaink követel­ményeinek nem megfelelő, el­avult irányítási formáknak ,,kö­szönhetően“ veszíti el motivá­ló szerepét. JÄN DULIN FELELŰSSEG II1BMHIS EREBMENYEKERT A gazdasági tevékenység pártirányításáról A Galántai Gép- és Traktor­állomás bejárati kapuja mellett egy tábla áll, amelyről az ér­kező, az arra elhaladó leolvas­hatja, hogy a termelési felada­tokat negyedévenként milyen arányban sikerült teljesíteni. Az első három négyzetben ki­vétel nélkül 100 százalékon fe­lüli értékek vannak, és adottak a feltételek, hogy a negyedik, egyelőre még üresen álló ke­retbe is olyan szám kerüljön, amire az állomás dolgozói büszkék lehetnek. Annál in­kább, mert a vezérigazgatóság­tól kapott rendkívüli feladatok­kal az 1981-es terv az év folya mán megközelítően két száza lékkai nagyobbodott. A várható siker mindenki­nek, dolgozóknak és gazdasági vezetőknek egyaránt érdeme, több szemszögből is elemezhet­nénk az eredményeket. Most egy lényeges szempontból, a pártbizottság és a pártszervezet gazdasági tevékenységet segítő munkáját részletezve foglalko­zunk a kérdéssel. Egy ter­melővállalat pártái apszervezete ugyanis semmiképp sem füg­getlenítheti magát a gazdasá­gi-műszaki gondoktól, s amint Ibolya Sándorral, az alapszer­vezet elnökével folytatott be­szélgetés során bebizonyoso­dott, a galántai traktorál'lomás kommunistái ezt messzemenően tudatosítják. — A gazdasági tevékenység pártirányításával kapcsolatosan néhány lényeges tapasztala­tunkat szeretném kiemelni. Min­denekelőtt azt, hogy a pártbi­zottság tagjai csak akkor ad­hatnak tanácsokat és javaslato­kat a gazdasági vezetőknek, ha a termelés egyes folyamatait ők maguk is részleteiben isme­rik. Amikor napirendre tűzünk egy-egy kérdést, megvitatjuk és javaslatokat teszünk a meg­oldás módjára. Mindezt a gaz­dasági vezetőkkel szorosan együttműködve tesszük, hiszen a végső cél: az eredményes munkavégzés feltételeinek meg­teremtése. — Az idén mire összpontosí­tották a figyelmet? — Megkülönböztetett jelentő séget tulajdonítottunk az eddi­gieknél is takarékosabb gazdál­kodási feltételek megteremté­sének. Taggyűléseinken napi­rendre tűztük az egyes részle­gek értékeléséi, s az ott folyó termelőmunkával kapcsolatos minden kérdést megvitattunk. Foglalkoztunk egy-egy részleg sajátos problémáival, így pél­dául' a fűtési feltételek javí­tásával, máskor a légcserét biztosító berendezés felszerelé­sével .összefüggő kérdésekkel, sőt, még az üzemi büfével kap­csolatos problémákkal is, mi­vel megállapítottuk, hogy dől gozóink jogosan kifogásolták a nem kielégítő választékot. Egyik taggyűlésünk napirend­jén az újítások kérdése is sze­repelt. Viszont egyik termelő részleg dolgozóit megbíráltuk, hogy kevés újítási javaslatot nyújtanak be. A vita során nyil­vánvalóvá vált, hogy ennek a részlegvezető is okozója, mi­vel nem rendelkezik megfelelő ismeretekkel az újítási javaslat társadalmi hasznosságának ki­számításához, s késve továbbít­ja azt az illetékes szakembe­reknek. Megállajfítottuk azt is, hogy nem ő az egyedüli a rész­legvezetők között, aki e kér­déssel nincs tisztában. Ezért határozatba foglaltuk, hogy az újításokkal foglalkozó gazda­sági vezetőnk haladéktalanul szervezzen tanfolyamot a hiá­nyosságok pótlására. Ez azóta már megtörtént. — Bizonyára olyan probléma is napirendre került, ami a megváltozott gazdasági körül­ményekkel volt kapcsolatban. — A tervszerű népgazdaság­irányítási rendszer tökéletesíté­A Szlovák Műszaki Üveggyár Nová Baňa-i üzemének dolgozói az idén 23 millió korona érték­ben állítanak elő felújított ter­mékeket. A képen: Anna Drábi- ková (baloldalt) és Oľga Str- bová, a késztermékeket csoma­golja (Feter Lenhardt felv. — CSTK) sét célzó intézkedések érvénye­sítése megköveteli a tervezés és a belső üzemirányítási rend­szer javítását. E célból az au­gusztusi taggyűlésünkön napi­rendre tűztük a termelést elő­készítő osztály létrehozását. Egy-egy új termék gyártására ugyanis csak akkor lehet zök­kenőmentesen és kiesések nél­kül áttérni, ha a gyártással kapcsolatos minden részletet kellően előkészítettek. A javas­latból határozat született és az érdekeltek azóta már teljesí­tették a feladatot. A termelést előkészítő osztály létrejött és működik. Itt említem meg — vett elő a pártelnök egy ki­mutatást, amelyen részlegek szerint feltüntették, hogy az év elejétől a kédéses hónapokban hány százalékra teljesítették a feladatokat —, ilyen kimutatást minden taggyűlésünkre készí­tünk, és valamennyi kommunis­ta kézhez kapja. A termelési mutatók, a nyereség aránya és a módosított saját termelésmu­tató alapján pontos kép ala­kult ki a részleg dolgozóinak munkájáról. Ez a taggyűlésen a lehető legjobb alap a vitára. — A példák után talán a gazdasági tevékenység pártirá­nyításának formáiról is szól­hatnánk. — A szervezési forma átgon­dolt. A gazdasági munka párt­irányítása során elsődlegesen a pártcsoportokra támaszko­dunk. Hogy konkrét legyek, példaként megemlítem a párt­tevékenységről készülő 1982-es első félévi munkatervet. A párt­csoportokat már megkértük, te­gyenek javaslatokat, hogy sze­rintük a termeléssel kapcsola­tosan mivel kellene foglalkoz­ni, hol vannak problémák. A pártcsoportok javaslatuk megtételénél az egyes részle­gek dolgozóinak véleményét is kikérik. Olyan formában, hogy a pártcsoportok tagjai ott van­nak a munkacsoportok meg­beszélésén, s az elhangzotta­kat, kívánságokat és kéréseket a pártcsoport gyűlésén tolmá­csolják. így a munkaprogra­munk, amit majd jóváhagyunk, minden dolgozónk észrevételét figyelembe veszi. Mindez aztán fordított sorrendben is megis­métlődik. Amikor ugyanis a munkaterv alapján napirendre tűzünk egy-egy termelési prob­lémát, ezt a taggyűlés előtt a pártcsoporlokban és e cso­portok tagjainak közvetítésével az egyes munkacsoportokban is megvitatják. Megbeszélik a közös álláspontot, amit a párt- taggyűlésen támogatni fognak. Így a javaslat alapján elfoga­dott határozat a dolgozók szé­les rétegeinek akaratát, óha­ját tükrözi. — Várható-e 1982 ben a gaz­dasági tevékenység pártirányf- tásában alapvető változás? — Alapvető nem, de válto­zás mindenképpen, hiszen a gazdasági munka pártirányítá­sához is folyton keressük a jobb és hatékonyabb módsze­reket. Minden negyedik dolgo­zónk párttag és a jó szerve­zettségi arány, valamint a párt­tagok munkahelyek szerinti arányos megoszlása megfelelő alap a párt vezető szerepének további elmélyítéséhez üze­münkben. A jövőben tovább akarjuk javítani a pártcsopor­tok munkáját, hogy a rendkí­vüli feladatokat is sikeresen teljesíthessük. Olyanokat, mint amilyen például az idén ku- koricabetakarításhoz adódott. A mezőgazdasági üzemeknek kellett soron kívül segítséget nyújtanunk a kukoricaszar be­takarításához. Máskor pedig az Igazgatóság kérésére, a terv teljesítése érdekében szükséges rendkívüli műszakokat, túlórá­kat vállalnunk. Mindez köny- nyebben megy, ha a dolgozók érzik, tudják, hogy meghallgat­ják szavukat, adnak vélemé nyükre és bevonják őket a tér melés irányításába. Ezért igyek­szünk mindenkor a lehető leg szélesebb alapokra helyezni te­vékenységünket, s ez alól a termers pártirányítása sem ki­vétel. EGRI FERENC

Next

/
Oldalképek
Tartalom