Új Szó, 1981. december (34. évfolyam, 284-309. szám)

1981-12-27 / 305. szám, vasarnap

Történelmi idők kemény erőpróbáján

Jozef Lenárt Válogatott beszédei és nyilatkozatai 1. kötete

Nem elég a jó szándék

Méltán kelt érdeklődést a kétkötetes gyűjtemény nemrégiben magyarul Is Ynegjelent első kötete, a Pravda Könyvkiadó 2450. kiadványa. Nyilvánvalóan nemcsak ízléses kivitelezése folytán, hanem sokkal Inkább azért, mert tartalma egyaránt hat érzelmünkre és képzeletünkre. Sajátos minőséget teremt a válogatás időrendisége is, hiszen az 1949 és 1972-es évek közötti időszak sorsforduló történelmi erőpróbáját idézi. A beszédek és nyilatkozatok végigkísérik az események menetét, elemzik pártunk és dolgozó népünk küzdelmeit, párhuzamosan fozef Lenárt elvtárs személyes helytállásával, ugyanakkor tükrözik az eredményeket és a küzdelmek is.

Az Előszó, melyet Ľudovít Pezlár elvtárs írt, korántsem egyszerű bevezetés. Sokkal inkább szövegbe foglalt, az érdeklődő olvasóhoz szóló ajánlás, mely baráti és elvtársi útmutatást ad, magyaráz és érvel, a szerző életútját vázolva ébreszt figyelmet, kedvet a kötet olvasásához, tanulmányozásához.

A 776 oldalas kötet mondanivalója ma is mindenkihez szól, hiszen a megfontolt államférfi, a harcos politikus, pártunk vezető tisztségviselője életünk, munkánk, korunk legfontosabb kérdéseivel, problémáival foglalkozik.

Lapozzuk csak, és olvassuk:

„A szocializmust kizárólag a gazdaság szocialista irányításának rendszeresítésével párhuzamosan építhetjük. A termelés szocialista irányításának lényege, hogy terveket készítünk és ezeket megvalósítjuk. A tervet tudományosan kell megalapozni, politikailag kitűzött célok alapján kell összeállítanunk, s jó politikai munkával kell megvalósítanunk és túlteljesítenünk. Ez a szocialista építőmunka legszembetűnőbb jellegzetessége.“ (24. old.)

Nem vitás, hogy ezekből a szavakból az élet valósága árad felénk. Az sem, hogy a több mint három évtizeddel ezelőtt elhangzott szavak napjainkban is érvényesek és aktuálisak. Továbbgondolkodásra, cselekvő megfontolásra késztetnek. Írásai közelebb hoznak a valós élethez. Minden sorából kicseng, hogy ezt a művet az élet hozta létre. A könyv írásai sokat mondanak a szocializmus eltelt időszakáról. Tanulságul szolgálnak főleg az ifjú kommunisták, s általában a korunk fontos problémái iránt érdeklődő olvasók számára. Lapozzunk hát tovább, és olvassuk:

„Csak az ostoba, célok és eszmények nélküli, az élethez passzívan viszonyuló ember lehet .elégedett önmagával, illetve az évekkel ezelőtt szerzett diplomájával vagy bizonyítványával.

Örülünk, hogy ifjúságunk túlnyomó többsége már az iskola padjaiban derekasan és szorgalmasan készül élethivatására, s hogy a fiatalok — a gyárakban dolgozók, főiskolákon tanulók, tudományos intézetekben tevékenykedők egyaránt céltudatosan és szívósan, a legkülönfélébb formák felhasználásával mélyítik el szakismereteiket. Ez ifjúságunk szép és haladó jellegű vonása.“ (167. oldal)

Az időszerű, most is érvényes megállapítások és figyelmeztetések körül bátran válogathatnak a polgári ismereteket tanító pedagógusok, népművelők, de az előadók és pártoktatók is, hiszen a válságos években elmondott beszédek és nyilatkozatok szilárd meggyőződésből fakadtak. A mához is szólnak:

„Tudatában kell lennünk annak, hogy ha a legrövidebb időn belül nem száműzzük a rossz minőségű, nem hatékony munkát, ha fejünket a homokba dugjuk és utat engedünk az egyenlősdi érvényesülésének, ez az út feltétlenül az életszínvonal megtorpanásához, sőt az is lehet, hogy annak hanyatlásához vezet. További következménye pedig az lenne, hogy az üzletekben csak rossz és drága árut kínálnának, még inkább érvényesülne a protekció — amire már most is panaszkodunk — és még sok más visszássággal találkoznánk. Ilyen programot semmiképpen sem fogadhatunk el.“ (354. oldal )

A gyűjteménybe sorolt számos nyilatkozatában, értekezésében és cikkében sok-sok példát, magyarázatot találunk a nemzeti és nemzetiségi problémák, gondok vizsgálatát illetően. A szocialista hazafiság és az igaz nemzetköziség értelmezése — helyes ' értelmezése —, bizonyára sokakat elgondolkodtató megvilágításában is: /

„Szerepet játszott itt a nemzetiségi kérdésre vonatkozó politikai is, amelyet a múltban elévült nem-marxista elképzelések jellemeztek. Haladást értünk tehát el és a marxizmus— leninizmus elveinek alapján ezen a téren is kiküszöböltük a hibákat és a deformációkat.

Tudjuk, hogy a csehszlovák föderáció alapvető jelentősége, valamint gondolata és gyakorlata helyessége ellenére — tekintettel arra a légkörre, amelyben ez a nagy dolog keletkezett és megvalósult — nem kerültük el a fogyatékosságokat, az egyoldalú megítéléseket, elsősorban a föderáció mechanizmusa gyakorlati életbe léptetésénél.

A nemzeti érdekek, sajátosságok tiszteletben tartása és optimális kielégítése szocialista körülmények között csak azzal a feltétellel lehetséges, ha tiszteletben tartjuk az egész Csehszlovák Szocialista Köztársaság internacionális tulajdonságait. Ebben rejlik e két kérdés és irányzat dialektikus egysége.“ (465. oldal)

A kötetbe válogatott beszédeket, nyilatkozatokat olvasva szinte minden eddiginél árnyaltabb történelmi képet kapun azokról a kemény erőpróbákról, melyeket pártunk és dolgozó népünk átélt, amelyekkel sikerrel megküzdött. Am nemcsak tanúságtétel ez a kötet, hanem gazdagon buzgó eszmei forrás Is azok számára, akik a tegnap eseményein okulva, tanulva, a mában alakítják, formálják holnapunkat, s irányt, útmutatást keresnek.

Ezért ajánljuk olvasóink szíves figyelmébe ezt a gyűjteményt már most, az első kötet megjelenésekor. Egyébként a második kötet megjelenése után még visszatérünk mind a két kötet átfogó értékelésére.

HAJDÜ ANDRÄS

A Párkányi (Štúrovo) Állami Gazdaság üzemi pártbizottsága meghatározott időközönként rendszeresen találkozik az alapszervezetek kommunistáival. A legutóbbi tanácskozásra december második felében abból az alkalomból került sor, hogy a pártbizottság az éves terv teljesítésével egyidőben értékelte az alapszervezetek tevékenységét, kikérte a kommunisták véleményét a központi bizottság 4. ülése határozataiból eredő gazdaságpolitikai feladatok munkahelyi lebontásához.

Érthető, ha minden figyelem a beszámolóra összpontosult, amelyet a pártbizottság megbízásából Bábi János üzemgaz dász terjesztett elő. Jóllehet csak előzetes adatokra támaszkodhatott, szavaiból mégis egyértelműen kitűnt, hogy a gazdaság hozzávetőlegesen 9 millió korona mérleghiánnyal zárja az 1981-es esztendőt.

Például a növénytermesztésben az okok sokfélék, a kommunisták mégsem írtak minden veszteséget az időjárás számlájára. A hozamok kedvezőtlen alakulásában jelentős része van a hanyagul elvégzett talajmunkának, a felelőtlenségnek, nem utolsósorban a belső ellenőrzés elmulasztásának.

— Nem egy esetben előfordult — hangsúlyozta Mocskos Géza főmérnök —, hogy a traktorosok a teljesítményre törekedve alig 5 cm mélyen végezték el a vetőszántást, ennek ellenére 32 százalékkal túllépték üzemanyag-fogyasztási tervüket, holott a kor igényeinek megfelelően csak takarékos eszköz-, anyag- és energiagazdálkodással lehet olcsón termelni.

Az állattenyésztésben ugyanakkor az okoz gondot, hogy a szakma korábbi mestereit, a fejőgulyás, juhász és sertésetető dinasztiákat új emberek váltották fel, akik hozzáállásban és- felkészültségben távolról sem közelítik meg elődeiket az ágazatban. Ezzel magyarázható aztán, hogy alacsony a tej- és a gyapjúhozam, nem kielégítő a súlygyarapodás, sok esetben vízzel hígítják a tejet, állandóan emelkedik az elhullott állatok százalékaránya.

Az irányítás tökéletesítéséről és javításáról szólott Beszédes Ferenc, a csenkel hizlalda vezetője.

— A beszámoló szerint — mondotta — minden ötödik sertés és szarvasmarha elpusztul a gazdaságban. Ez valóban nagy veszteség. Lényegesen csökkenthetnénk az elhullást, ha az állatokat a betegség tünetei felfedezése után kényszervágásra azonnal elszállítanák. Ezenkívül bírálat ért bennünket, hogy nem használjuk ki eléggé a pogácsázó gépsort, sőt, hogy a trágyalevp* sem szállítjuk ki idejében a tárolókból. Természetesen szivattyúi? nélkül nem tudunk boldogui- ni, s ez nemcsak a vezetők hibája. Szerintem kötelességét csak akkor tudja az ember teljesíteni, ha megteremtjük a kölcsönös bizalom légkörét, bízunk a dolgozók jóhiszeműségében.

— Ez rendjén van — vette át a szót Frankó Mátyás törzs- gárdatag — de a mai igényesebb feladatok pontos ellátásá hoz, teljesítéséhez önmagában

a jó szándék nem elég. A kommunistáknak munkahelyükön nagyobb felelősséget kell vállalniuk. Most arról panaszkodunk. hogy kevés tejet fejünk, nem kielégítő a súlygyarapodás. Igen, mert rossz minőségű a takarmány. A tápanyag vesztett, kilúgozódott, szárazon le- silózott kukoricaszárból — ha ízesítjük is — nem várhatjuk a tejhozam növekedését. De a súlygyarapodással sem léphetünk előbbre, ha az abrakot nem egészítjük ki jó minőségű, fehérjedús tömegtakarmánnyal. Mindezt azért tartottam szükségesnek elmondani, mert 1982- ben sokkal nagyobb feladatokkal kell megbirkóznunk.

Skuta László, az üzemi párt- bizottság elnöke is hasonló kérdésekről beszélt vitazáró értékelésében. Többször hangsúlyozta: a kommunistákat konkrét pártfeladatokkal kell megbízni, s aszerint minősíteni, hogyan végzi el feladatát.

— Munkánk legfontosabb célja — folytatta — a nevelés, a segítés. Például szüntelen kötelességünk arra nevelni dolgozóinkat, hogy lelkiismeretesen, pontosan teljesítsék feladataikat, a párthatározatokat. Csakis ez teszi lehetővé, hogy

1982-ben állami gazdaságunk 3,2 millió liter tejjel, 3314 tonna hússal gazdagítsa az ország háztartását.

cw?r>MBATH AMBRUS

1981.

XII. 27.

Mindennapi életünk fő ismérve szocialista jellege. Kialakulása nem kevés társadalmi gonddal, politikai felvilágosító és nevelő tevékenységgel, de emberi problémával, lelki tusával, belső zavarral és válsággal is járt. Évtizedek óta azonban már nemcsak hogy megszoktuk, hanem igeneljük, sajátunknak tartjuk ezt az életformát. Természetesen vannak írott törvényei, eléggé körülhatárolt normái, de szokásszerű- en, mintegy öntörvényűén kialakult gyakorlata is, amelyet általában szocialista együttélésnek nevezünk. Alapját államunk politikai rendszerének kiegyensúlyozottságán, dolgozó népünk anyagi-szociális biztonságán és állandóan növekvő műveltségén kívül — még inkább ezektől meghatározottan — a társadalmi fejlődéssel együtt tökéletesedő szocialista erkölcs képezi. Általános értelmezésén túl beszélünk és írunk róla olyan fogalemkörökben is, mint a kommunista párt társadalmi vezető szerepéből és alapszabályzatából eredő, magasabb rendű feladatokkal kapcsolatos pártdemokrácia, az állami törvényességen és a polgárjogi egyenlőségen alapuló közéleti, valamint a munkafegyelem, a kollektív felelősség, olykor egymásrautaltság követelményei szerint, közmegegyezéssel kialakított munkahelyi demokrácia.

Ami ennek az emberi magatartásoknak sokféleségét is magában foglaló komplexumnak a lényegét illeti, mindig az a mérvadó, mennyire tekintjük magunkra nézve is érvényesnek vagy kötelezőnek. Erről személyes tapasztalataim,

Äz a másik arcunk

az ismerőseimtől hallottt esetek, de még az egyes sajtóközlemények, rádió- és tévéadások is meglehetősen vegyes összbenyomást keltenek bennem. Társadalmunk döntő többsége általában tiszteletben tartja szocialista együttélésünk szabályait, bevett szokásait, s igyekszik azok szerint élni, de vannak jócskán, akik legfeljebb csak hírből ismerik. Bizonyára ezért, meg természetüknél fogva, közönyösek embertársaik sorsa iránt, nem beszélve a közügyekkel szembeni érdektelen magatartásukról. Ezeket a jelenségeket pozitív és negatív vonatkozásaikban gyakran, s nem véletlenül, vetik fel országos tanácskozásokon, pártkonferenciákon s más központi konferenciákon, valamint a publicisztikában Is.

Mert kertelés nélkül szólva, mi mindent tapasztalhat az ember a hétköznapok zajlősában. S mivel az okokat és a következményeket nem könnyű szétválasztani a hirtelen támadt szóváltásokban, s hasonlóképp a tömegből kiszűrni a törhetetleneket sem, etikusabb többes szám első személyben írni róluk. Tehát viselkedünk, viselkedünk. Mikor hogyan. Többnyire aszerint, hogy ki vagy kik előtt forgunk. A társadalmi-közösségi élet jelentősebb eseményei általában arra késztetnek, hogy azokhoz illő magatartást tanúsítsunk, kedvező színben tűnjünk fel, mai szóval élve: „filmezzünk". (Tisztelet a kivételnek). Közeli ismeretségi köreinkben, azaz személyes

kapcsolatainkban is még csak- csak. De például munkahelyi megnyilvánulásaink már nem mindig s nem mindenkivel szemben az elvásársoknak megfelelőek. Mondjuk, a vezető és beosztottja, sokkal inkább azonban a közvetlen és egyenrangú munkatársak közti indokolatlan — épp ezért nem ritkán ürügyül valamilyen kö zösségl érdekkel álcázott — ellentétek, hovatovább hallgatólagosan megtűrt klikkek létezését is tapasztalhatja számos munkahely közössége. Ogy tűnik, egyre divatosabbá, amolyan társadalmi szokássá kezd válni (vagy már az is?) az egészségtelen versengés, a ,.le- körözés“, mi több, az egymás elleni orv áskálódás, amit régóta felkapott szóval „fúrásnak“ neveznek. Nagyon tanulságos és elgondolkodtató az a tény, amelyet pártunk XVI. kongresszusa a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága Jelentése alapján feltárt: „A

legutóbbi kongresszus óta 47 515 levél és panasz érkezett be. Döntő többségük támogatásáról biztosítja a párt politikáját. Egyben a dolgozók felhívják a figyelmet az állami, a gazdasági, a kulturális s a társadalmi szervek és szervezetek tevékenységében fellelhető fogyatékosságokra, követelik azok következetes megbüntetését akik megszegik a párt- és az állami fegyelmet, vagy különféle személyi előnyök megszerzése érdekében visszaélnek tisztségükkel.

Feladataink és gondjaink sikeres megoldása nagymértékben a kommunisták elvtársi kapcsolataitól, a társadalmi életben pedig az emberi kapcsolatoktól függ“.

Mert bizony amikor mindennapi ügyes-bajos dolgainkat intézni különféle hivatalokba vagy más közintézményekbe, kórházakba, orvosi rendelőkbe, áruházakba, boltokba, netán szolgáltatóüzemekbe megyünk, mintha ösztönéletünknek a kelleténél szabadabb folyást engednénk. Olykor erről meggyőződni elegendő csupán bármilyen tömegközlekedési eszközön néhány megállónyí távolságot végigutazni. Zsörtölődé- sek. ingerült szóváltások, szit- koz^ódások — s nem is mindig a zsúfoltság a kiváltó ok. Közben azt gondoljuk magunkban: az utasoknak legalább a fele inkább járna saját kocsiján vagy gyalog. Az orvosi rendelőben azon büledezünk, mennyi a beteg ember, ráadásul mind előttünk levők! A hivatalban a tisztviselőket holmi vaskalapos betűrágóknak és kelletlen akta- tologatóknak véljük — ők pedig hasonló beidegzettséggel amolyan alsóbbrendű polgárnak tekintik az ügyfelet, csupáncsak mert az nem ismeri ki magát a hivatali ügyintézések útvesztőiben. Aztán van a pult két oldala. Az eladó és a vevő között sem kevésbé ártalmatlan, csak gondolati tartalmukban más, de hasonló érzelmi feszültségekből kisülő vlllámocs- kák cikáznak olykor. Bár meggyőződésem, hogy a vevők a türelmetlenebbek, esetenként

agresszívabbak az általában udvarias, készséges eladókkal szemben. Ide kívánkoznának még az ifjak és az Idősebbek közt feszülő ellentétek, nemcsak a munkahelyeken, hanem a családokban is megnyilvánuló jelenségei. Vagy az a ror;sz tulajdonságunk, hogy irigyeljük a mások megfeszített munkával, nagyobb szorgalommal, ügyességgel — nem „ügyeskedéssel“ — szerzett javait, szebb házát, autóját nyaralóját stb. S lehetne sorolni tovább, mert lehet találni példákat bő ven.

Furcsa kettősség alakult ki nálunk az utóbbi időben. Míg társadalmunkban régen megszűntek a faji, származási, vallási, nemi s minden rendű-rangú megkülönböztetések, de egymást elviselni, sőt magunkkal egyenrangúnak tekinteni, törődni a munkatárs, a szomszéd, a barát, az ismerős sorsával, figyelemmel lenni gondjaikra, problémáikra — mintha nehezünkre esne.

Pedig ezek az emberi viszonyok sokkal nagyobb figyelmet igényelnek. Nem törvényes elintézésükről van sző, mert az már, sajnos, következmény. Elsősorban igényesebb nevelő- munkára van szükség, kezdve a családokban, folytatva az iskolában, s az ifjúsági szervezetekben, majd a pártban és a tömegszervezetekben, nem utolsósorban a munkakollektívákban — és a baráti körökben Is. Ily módon bizonyára jobbak lesznek emberi kapcsolataink, társadalmi viszonyaink, szocialista együttélésünk tartalma és formái.

MIKUS SÁNDOR

Msragwungwi.- • rr<rftrawTO«.vCTMmnrnHfi^;