Új Szó, 1981. november (34. évfolyam, 259-283. szám)
1981-11-26 / 280. szám, csütörtök
k KOMMUNISTÁK KÖVETKEZETES CQTUDAI0SSÄG8M, ENERGIÁVAL ÉS IKZDEMENYEIESSB MUNKÁLKODNAK NAPjAMK KU1CSFOKTOSSÍGI) KÉRDÉSEINEK MEGOLDÁSÁN Borisz Ponomarjovnak, az SZKP küldöttsége vezetőjének, az SZKP Politikai Bizottsága póttagjának, a KB titkárának beszéde a Béke és Szocializmus folyóirat tevékenységével foglalkozó prágai értekezleten A Béke és Szocializmus folyóirat fontos szerepet játszik mint a különböző országok dolgozó népe érdekeiért vívott harc tapasztalatai köcsönös kicserélésének nemzetközi fóruma, másrészt mint a marxista — leninista eszmék terjesztésének egyedülálló szerve a kommunisták céljainak, s a békéért, a nemzetek biztonságáért, a szocializmusért és a kommunizmusért vívott harcban követett politikájának a megmagyarázásában — mondotta bevezetőben Borisz Ponomarjov. A továbbiakban először jellemezte a világban kialakult jelenlegi szociálpolitikai helyzetet, majd rámutatott arra az első számú problémára, mellyel kapcsolatosan világméretekben harc folyik. Ez a háborús veszély fokozódása. Amint azt a közelmúltban Leonyid Brezsnyev is hangsúlyozta, mindaz, ami napjainkban a nemzetközi színtéren történik, így vagy úgy összefügg a legalapvetőbb kérdéssel, vagyis a háború és a béke kérdésével. A szocializmus a nemzetközi politikában a jelenlegi fejlődés, a világháborús veszély elhárításának alapvető tényezőjeként lép fel. A szocialista közösség külpolitikája tükrözi a népek érdekeit. Az imperialista körök irányvonala ugyanis világméretekben veszélyezteti a békét és a biztonságot, sőt egyenesen a nemzetek létét is. A fegyverkezési hajsza ilyeu fordulójának kikényszerítésével — az imperializmus — elsősorban az amerikai — a meglevő katonai-stratégiai egyensúly megbontására törekszik, s a többi országra és nemzetre saját vezérszerepét és uralmát próbálja rákényszeríteni. És éppen ebben az összefüggésben egyre szembeötlőbben tűnik ki a szocialista közösség világméretű offenzívájának jelentősége az Egyesült Államok militarista politikája ellen. Ezzel a militarista politikával a világ békeszerető erői, a lakosság nagy tömegei a világ számos országában szembehelyezkednek. A világ fejlődésének kérlelhetetlen logikájából következik: csakis az imperializmusnak és szövetségeseinek agresz- szív szándékai, tettei elleni tiltakozás, csakis az enyhülés évtizedének minősített időszak sikereinek megőrzése, illetve megsokszorozása, kizárólag a háborús veszély elleni világméretekben kibontakozó fáradhatatlan és határozott harc teszi lehetővé a béke megőrzését és azt, hogy a Földön mindenütt sikeresen haladjanak előre a szocialista fejlődés útján. Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnökének tevékenysége a béke és a háború kérdésében a sokoldalú, mélységesen elvi hozzáállás példája. Most az egész világ az ő nyugat-németországi látogatására figyel. Ennek a látogatásnak a jelentősége mesz- szemenően túllépi a kétoldalú kapcsolatok kereteit, sőt nem kizárólag európai jelentőségű. Leonyid Brezsnyevnek az emberiség jövőjével kapcsolatos mélységes felelősségérzetéről tanúskodik az a kijelentése, hogy már maga az új háború lehetőségének gondolata — és még inkább az atomháborúé — a világ népeinek szemében bűnösnek tűnik. A katonai szembenállás koncepciójának ellenpólusaként a népek és nemzetek közös sorsának, közös biztonságának gondolatát emelte ki. Rendkívüli jelentőségű az a Bonnban elhangzott figyelmeztető megjegyzés, hogy a nemzetközi politikában jelenleg olyan helyzet alakult ki, amelyben egyetlen helytelen lépés végzetes következményekkel járhat. A Szovjetunió nemcsak nem tesz ilyen lépéseket, hanem mindent elkövet azért, hogy ezektől a másik felet is visszatartsa, mégpedig oly módon, hogy a fegyverkezési versennyel szemben konstruktív alternatívát javasol. A Leonyid Brezsnyev által előterjesztett új szovjet kezdeményező javaslatok az európai atomleszerelés kérdéséhez való reális, tárgyilagos és nemcsak szavakban hangoztatott, propagandacélú hozzáállás szemléletes bizonyítékai. A Szovjetunió emellett arra törekszik, hogy egész Európa atommentes övezetté váljon. Az ilyen állásfoglalás szöges ellentétben áll azok irányvonalával, akik nem átallják kijelenteni, hogy az európai földrészt „a korlátozott atomháború“ hadszínterének, „demonstratív“ vagy „figyelmeztető“ atomrobbantások kísérleti területének tartják. A szovjet küldöttség vezetője a továbbiakban Reagan amerikai elnök november 18-i beszédével foglalkozott, és ezzel összefüggésben figyelmeztetett arra, hgy az említett megnyilatkozás stílusa és hangneme lényegesen eltér azoktól a háborús kijelentésektől, amelyek az utóbbi időben Washingtonban elhangzottak. Az Egyesült Államok elnökének javaslatai lényegében nem az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvéből indulnak ki, és a beszédben foglaltak a „szovjet katonai fenyegetés“ hamis tézisére épülnek. Egyáltalán nem meggyőző az arra irányuló kísérlet, hogy a nemzetközi kapcsolatok háború utáni íörténetének magyarázását lényegesen megváltoztassák: az, hogy az amerikai imperializmusról levegyék a felelősséget az atomzsarolás, a hidegháború és a fegyverkezési hajsza szításáért, agresszív akcióiért és háborúiért a világ különböző térségeiben. Minden elfogulatlan ember számára nyilványvalóak a nemzetközi. helyzet utóbbi években tapasztalható kiéleződésének okai. Elég emlékeztetni az Egyesült Államok több milliárdos katonai programjaira, a katonai költségvetés csillagászati összegeire, az új fegyvertípusokra, melyek máris készek a harci bevetésre, vagy melyeket most kezdenek gyártani a következő évekre, az amerikai fegyveres erők provokatív tervei és akciói bolygónk legkülönbözőbb pontjain. Ami a Reagan javaslatot illeti, nem lehet sem konstruktívnak, sem reálisnak nevezni. Leonyid Brezsnyev hétfői bonni pohárköszöntőjében kijelentett e: „Ha nyíltan akarunk beszélni, akkor véleményünk szerint a javaslat szerzői fejtetőre állítják az igazságosság és a kölcsönösség' fogalmát olyan kérdésben, amely százmilliók biztonságát és létét érinti. És itt már természetesen szó sincs semmilyen „nullamegoldásról“. Tőlünk azt követelik, hogy egyoldalú leszerelést hajtsunk végre, míg az országunkra és szövetségeseinkre irányított szárazföldi és tengeri támaszpontokon levő rakétáknak, atombombákkal felszerelt repülőgépek százainak, mindannak a szörnyű arzenálnak, amely ma az Egyesült Államok és a többi NATO-tagállam birtokában van Európában, érintetlennek kellene maradnia. Ez annyit jelent, hogy míg most a két fél erőviszonyát az európai közepes hatótávolságú nukleáris eszközök tekintetében eléggé pontosan ki lehet fejezni az 1:1-hez aránnyal, az Egyesült Államok ezt az arányt megközelítőleg 2:1-hez szeretné módosítani a NATO javára.“ Az Egyesült Államok pillanatnyilag Nyugat-Európában több mint 700 atomfegyver- hordozóval rendelkezik, beleértve az F—111-es, F4-es, FB— 111-es repülőgépeket, melyek közül mindegyik célba juttathat több mint ezer kilométer távolságra négy, több megatonna atomrjobbanófejet. Az európai partok mentén amerikai repülőgép-anyahajók tartózkodnak, melyek atomfegyverek hordozására alkalmasak, miközben az ún. előretolt támaszpontok eszközeinek európai légierejét két hét alatt meg lehet háromszorozni. Az említett atomeszközöket kiegészítik a Poseidon-rakéták- kal felszerelt amerikai tengeralattjárók, melyeket a NATO katonai vezérkarának hatáskörébe utaltak. Két említett tengeralattjáróból kilőhető nukleáris robbanófejek több mint 200 nagyváros megsemmisítéséhez elegendőek. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül a Nagy-Britannia és Franciaország birtokában levő jelentős nukleáris arzenál sem. Az említett brit és francia atomeszközök 4—5000 km távolságra megközelítőleg 600 atomrobbanófejet juttathatnak célba. Ebből is látható, hogy milyen távol állnak a valóságtól az amerikai elnöknek Európában valamiféle szovjet nukleáris fölényre vonatkozó állításai. A NATO Szovjetunió ellen irányuló atomeszkőzeinek össz- ereje olyan nagy, hogy a szovjet kormány azt semmi esetre sem hagyhatja figyelmen kívül. A Szovjetunió már évek óta kitartóan és következetesen szorgalmazta a SALT-tárgyalá- sokat csakúgy, mint a tárgyalásokat a közepes hatótávolságú rakétákról, valamint a leszerelés egyéb vonatkozásairól, beleértve természetesen a fegy- zerzet csökkentését is. A Szovjetunió kész arra, hogy az amerikai féllel megvitassa mindezeket a kérdéseket. Az azonban nyilvánvaló, miszerint sohasem engedi meg, amint Brezsnyev elvtárs hangsúlyozta, hogy a tárgyalások olyan eredménnyel végződjenek, amelyek az Egyesült Államok és a NATO számára lehetővé tennék a katonai erőfölény megszerzését a Szovjetunióval és a Varsói Szerződéssel szemben. És ha Washington „új“ kezdeményezése valóban e cél elérését tartja szem előtt, akkor elveszti reális politikai értelmét, és pusztán olyan propagandacélú akciónak minősül, amely az európai és más országokban tapasztalható, hatalmas erejű háborúellenes mozgalom szétfor- gácsolására irányul. Borisz Ponomarjov a továbbiakban a folyóirat tevékenységéről szólva részletesen foglalkozott a jelenlegi ideológiai harc jellegzetes vonásaival a világpolitikai küzdőtéren. Az imperialista propaganda óriási nyomást gyakorol a tömegekre, hazugságokat és rágalmakat terjeszt a szocializmusról, a szocialista országok külpolitikájáról. Napjainkban szinte elképzelhetetlen méretekben felfújták a „szovjet fenyegetésről“ szóló mítoszt, a mindenütt jelenlevő „Moszkva kezével“ kapcsolatos koholmányokat, „szovjet expan- zionizmusról“ szóló rágalmakat, valamint a burzsoá propaganda egyéb lejáratott fogásait. E manőverek célja nemcsak a Szovjetuniónak, békeszerető külpolitikájának és egyáltalán a létező szocializmusnak a lejáratása, hanem egyúttal a kommunisták elszigetelése a békeszerető erőktől, mindazok rágalmazása, akik harcolnak a nemzetközi kérdésekben folytatott kalandorpolitika ellen, küzdenek a szabadságért és a függetlenségért. A jelenlegi helyzetben a szov- jetellenesség még veszedelmesebb jelleget öltött, és mindenekelőtt katonai téren éleződött íki. És lehetséges, hogy most inkább, mint bármikor azelőtt a szovjetellenesség elleni harc összhangban van nemcsak a reális szocializmus érdekeivel, hanem minden nemzet érdekeivel, a béke védelmének érdekeivel. Folyóiratunk ehhez a harchoz jelentős mértékben hozzájárul. A kiélezett propagandakampány érezteti hatását a (közhangulatban, sőt a Nyugat egyes demokratikus köreiben is. Tükröződik ez a helytelen, a valóságnak nem megfelelő koncepciókban, melyek szerint az Egyesült Államok és a Szovjetunió „egyenlő mértékben felelős“ a nemzetközi helyzet kiéleződéséért. Ugyanakkor megfeledkeznek vagy szándékosan figyelmen kívül hagynak szemmel látható tényeket. A fegyverkezési verseny minden újabb fordulóját a Nyugat indította el, míg a Szovjetunió kizárólag a szükséges ellenintézkedéseket foganatosította. Az Egyesült Államok katonai-politikai vezetése az, amely kitűzte és védelmezi a korlátozott atomháború doktrínáját, melyben állítólag győzni lehet, mégpedig elsősorban a ..figyelmeztető atomcsapás“ segítségével. És a Szovjetunió az, amely kinyilvánítja, hogy az első atomcsapás az emberiség ellen elkövetett bűntett, „a korlátozott“ atomháború gondolatát olyan szikrának tartja, amely világméretű atomháborút robbanthat ki, s ennek véleményünk szerint nem lenne győztese. Számos esetben, amikor az Egyesült Államok más országok ellen fegyveres erőit vetette be, Washingtonban az akciókat leggyakrabban az amerikai „létérdekek“ valamiféle védelemként próbálták magyarázni, míg az Imperialista agresszió áldozataivá lett nemzeteknek nyújtott szovjet támogatást a nemzetközi helyzetet „destabilizáló“ fő okként tüntetik fel. Az „egyforma felelősség“ elméletének hívei lényegében úgy vélekednek, hogy a Szovjetuniónak meg kell hátrálnia az imperialista nyomás előtt, le kell mondania barátai és szövetségesei támogatásáról, szemet kell hunynia vagy legalábbis meg keli elégednie a szóbeli tiltakozásokkal a nemzeti felszabadító mozgalmak elnyomására irányuló kísérletek esetében — s mindezt azért, hogy ne idézzen elő „bonyodalmakat“ a nemzetközi színtéren. Más szóval: ajánlják számunkra az engedmények hírhedt politikájának megismétlését. Borisz Ponomarjov a továbbiakban leleplezte az arra irányuló kísérletek tarthatatlanságát és provokatív jellegét, hogy a háboröellenes mozgalom jelenlegi kibontakozását „Moszkva intrikáinak“ tüntessék fel és hangsúlyozta, hogy ez a mozgalom a lakosság legszélesebb rétegeinek saját, önálló megnyilatkozása a Nyugaton kialakult helyzetről, amely az amerikai kormány kalandorpolitikája következtében állt elő. Ebben a mozgalomban nagyon különböző szociális és politikai erők állnak egymás mellett és együttműködnek — olykor kölcsönösen versengenek —, közöttük olyanok is, amelyekre hatottak a kommunistaellenes előítéletek. A békeszerető erők legfontosabb tényezőinek egyike a szocialisták és a szociáldemokraták. Egy ilyen jellegű és összetételű mozgalomra ráfogni, hogy valaki sugalmazza, hogy egy központból irányítják egy bizonyos eszmei-politikai irányvonallal összefüggésben — egyet jelent az efféle koholmányok szerzőinek „intellektuális szegénységi bizonyítványával“. Büszkeséggel és megelégedéssel szögezhetjük le, hogy a kommunisták következetes céltudatossággal, energiával és kezdeményezéssel munkálkodnak napjaink kulcsfontosságú kérdéseinek megoldásán. Itt elsősorban a felelősség tudatosításáról, illetve a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei iránti hűségről van szó. A kommunisták mindig megvédték a munkásosztály és a dolgozó nép érdekeit, annak élcsapata voltak, és azok is maradnak. De napjainkban a kommunisták az élharcosai annak a küzdelemnek, amely az egész emberiséget meg akarja menteni az atomkatasztrófa veszélyétől. És ezt a történelmi feladatukat aktívan teljesítik. Az SZKP — mondotta beszédének zárószakaszában Borisz Ponomarjov — azt kívánja a Béke és Szocializmus folyóiratnak, hogy legyen a kommunisták békéért, a népek jövőjét fenyegető imperialista politika ellen vívott harcának még aktívabb és szókimondóbb hirdetője. Az a legfontosabb, hogy meggyőzően és megfelelő érvekkel alátámasztva magyarázza meg, mi váltja ki a háborús veszélyt és azt, hogy mit kell tenni elhárítására. A továbbiakban érintette a folyóirat tevékenységének egyéb területeit: a reális szocializmus tapasztalatainak, a kapitalizmus válságának, az osztályharc alakulásának, a fiatal felszabadult országok problémáinak megmagyarázását. Hangsúlyozta, hogy a jövőben tovább növekszik a folyóiratnak mint a marxista—leninista gondolkodásmód nemzetközi Fórumának, mint az időszerű kérdések különböző országok kommunistái részéről történő megvitatása résztvevőjének és kezdeményezőjének jelentősége. Napjainkban rendkívül megnőtt a munkásosztály, a tudományos szicializmus és a reakcióellenes haladó erők képviselői ideológiai harcának a szerepe. Ez a probléma hosszú távú és mindaddig fennáll, amíg a két különböző társadalmi rendszer létezik. A kommunista és a nemzeti felszabadító mozgalom potenciálja óriási. Ezt a potenciált működésbe kell hozni. Magasztos harcunkban e téren nem fogunk sajnálni semmilyen erőfeszítést. Borisz Ponomarjov befejezésül hangsúlyozta, hogy az SZKP Központi Bizottságának véleménye szerint a folyóirat egészében véve betölti szerepét, amint azt a testvérpártok közösen meghatározták. Annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a jelenlegi találkozó új ösztönzést ad a folyóirat nemzetközi szerkesztő bizottságának, helyes irányt szab további tevékenységének a béke és szocializmus ügye javára. mm A Béke és Szocializmus folyóirat tevékenységéről tárgyaló érte- £$L kezlet részvevői (ČSTK felvétel) *
