Új Szó, 1981. november (34. évfolyam, 259-283. szám)
1981-11-20 / 275. szám, péntek
ló légkirbeB, három és félszáz gyermekkel A galántai járás egyik legjobban működő általános iskolája a Hidaskürti (Mostová] Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola. Központosított tanintézmény. Három község: Hidaskürt, Feketenyék (Čierna Vodu) és Vízkelet (Čierny Brod) egy—kilenc osztályos tanulói látogatják, szám szerint 1346- an (az 1980/81-es tanévben 353 volt a tanulók létszáma). Itt a „működés“ szó nemcsak azt jelenti, hogy az iskola 24 pedagógusa a 13 osztályban naponta gondosan ellátja a tanrend szerinti oktató-nevelőmunkát, hanem azt is, hogy: a tantestület tagjai között kollegiális a viszony, az ütemtervnek megfelelően folyik az átállás az új koncepcióra, példaszerűen működik a pionír- klub, serényen tevékenykednek a tanulói szakkörök, jó az együttműködés az iskola igazgatósága és a fölöttes tanügyi szervek, valamint a helyi nemzeti bizottság közölt és így tovább. — Nem szívesen emlékezem vissza a két műszakos tanításra — mondja az iskola igazgatója, Horsicza Ferenc —, akkor bizony a fölsőtagozatos gyerekek, télidőben is, este 8-ra értek csak haza. 1969 óta, amikor beköltöztünk az új iskolába, egészen más a helyzet. Nemrég az óvoda is elköltözött, ezáltal még tágabb lett az életterünk. Horsicza Ferenc jó szervező, gondos, igazgató. Minden tőle telhetőt megtesz a jó légkör megőrzéséért, az iskola zavartalan működéséért és előrehaladásáért. Nem árt, ha emlékeztetünk rá, hogy az iskolai teendőin kívül több társadalmi tisztség ellátására is marad energiája, ideje. Többek között ő a községi pártalapszervezet elnöke. Mint politikailag képzett és tájékozott ember, nemcsak az iskola pedagógusaira, hanem az egész falu közösségére is kedvezően tud hatni. Aki beszél vele, előbb-utóbb megérzi, hogy őszinte szavai összhangban vannak mindennapi tetteivel. Az igazgató megmutatja a forradalmi hagyományok emlékszobáját, majd a pionírcsapat klubját. Mindkettő példaszerű, s arról tanúskodik, hogy a hidaskürti alapiskolában nemcsak az oktató munkával törődnek, hanem a forradalmi hagyományok megbecsüléséről sem feledkeznek meg. Modern közlekedési pályával, jól felszerelt tornateremmel, gondosan berendezett tanműhellyel, szép tangazdasággal, modern konyhával és tisztaságtól ragyogó étteremmel rendelkezik az iskola. Figyelemre méltó, hogy a tangazdaság teljes mértékben ellátja a konyhát zöldséggel és gyümölccsel. Mindez persze nem lett csak úgy önmagától, hanem rendszeres, serény munkával létre kellett hozni. Mindez a pedagógusok és a tanulók öntudatos, célra törő kollektív igyekezetét tanú- sílja. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy az iskolában kielégítően felszerelt fizikai és kémiai szaktanterem, földrajzi és egyéb szakszertárak állnak a tanulók rendelkezésére, melyek jelentős mértékben segítik iá szemléltető oktatást, a tananyag tökéletesebb elsajátítását. Ugyanezt a célt természetszerűleg jól szolgálja a már említett tanműhely és tangazdaság is, melyeknek a munkára való nevelésben van igen fontos szerepük. Az iskola igazgatójával és helyettesével, Sevöík Lászlóval, s néhány pedagógussal az új oktató-nevelőrendszer bevezetéséről, s az új koncepció sze rinti tanítás eddigi tapasztalatairól is eszmecserét folytattunk. — A múlt tanévben az 5. osztályig jutottunk el az új koncepció bevezetésével — mondja Horsicza igazgató. — Az idén a hatodik osztályban vezetjük be az új oktatási rendszert. — És milyen tapasztalatokat szereztek ez idáig? — Mindenekelőtt el kell mondanom, hogy pedagógusaink — ha nagy erőfeszítések árán is — derekasan helytálltak az új módszerek meghonosításában és alkalmazásában. Különösen az első és a második osztály pedagógusait illeti dicséret. De azt sem hallgathatom el, hogy — különbén a pedagógiai tanács más tagjai is így vélekednek — a pedagógusoknak az átállásra való felkészítése korántsem kielégítő. Egy- egy tantárgyból évenként négyöt alkalommal vesznek részt tan. folyamon, de sokszor üres tarsollyal térnek haza a járási székhelyen, Galántán lebonyolított tanfolyamokról. Úgyhogy törhetik a fejüket, hogyan és mit is tegyenek. Különösen az idősebb, 20—25 éves gyakorlattal bíró tanítóknak jelent problémát a számos esetben nem eléggé átgondolt koncepcionális intézkedések végrehajtása. Például a matematikában sok új hasznos módszert kínál az új koncepció, több lehetőséget ad a logikus gondolkodás fejlesztésére, ám ugyanakkor a gyakorlati hatásfok alatta marad a várakozásnak, konkrétabban: a gyerekek nem tudnak jobban számolni, mint amikor még a régi módszerek szerint tanítottuk őket. Viszont a földrajzban vagy a történelemben szinte alig észlelhető az új koncepció pozitív hatása. Általában úgy vélem, hogy a befektetett pluszenergia és idő nincs arányban az eredménnyel. A gyerekek is és a pedagógusok is egyaránt túl- terheltek. Súlyos fogyatékosság például, hogy az új koncepció kiiktatta az ismétlőórákat. Nem ad rá módot, hogy a tanulóban leülepedjenek az új ismeretek, hogy rögzíthesse, megemészthesse, amivel teletömjük. Az egyébként oktatási segédeszközökkel jól felszerelt iskolának még van néhány problémája. Ezek közül a legnagyobb gondot az jelenti, hogy a tornatermi mosdóban télen sincs meleg víz. Látszólag csekélység. Ám — bár közvetetten — befolyásolhatja a hiány- zási arányszámot és az előmenetelt. Ezért a Ijnb iskolaügyi osztályának figyelmébe ajánljuk a kérdés megoldását. Dicséretes, hogy a hidaslüir- ti alapiskolában az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is jól működnek a tanulói szakkörök, melyekből tavaly kilenc volt, az idén még több. Az iskola tanulói annak ellenére, hogy a tanuláson kívül, sokirányú tevékenységet is folytatnak, jó tanulmányi eredményeket érnek el. A múlt iskolai évben például /(ötödik osztálytól számítva) 269 tanulóból 58-an végeztek kitüntetéssel. És még valami: lehet egy iskola bármilyen kitűen is felszerelt, ennek csak akkor láthatja hasznát, ha a pedagógus és a tanuló egyaránt tudatában van annak, hogy amit csinál, arra kellőképpen oda kell figyelnie. Tehát az iskolában éppúgy, mint a gyárban vagy a gépkocsi volánjánál a legfontosabb az emberi tényező. KÖVESDI JÁNOS Mindig újrakezdeni A hatvanéves Konrád József érdemes művész életpályájáról Kinek a javára szolgál az úgynevezett szovjet veszéllyel kapcsolatos hazugság? (Folytatás az 5. oldalrólI Az állítólagos veszéllyel kapcsolatos koholt mítosz lényegében nem más, mint megtévesztés és a béke, valamint a szocializmus ellen folytatott lélektani hadviselés eszköze. Az enyhülés ellenségei előszeretettel alkalmazzák ezt a félrevezetést, és támogatják azon mesterkélt és nem teljes egyoldalú adatok felhasználásával, amelyeknek rá kell mutatniuk „a szovjetek katonai fölényére“. így akarják megteremteni a légkört a Szovjetunió és az Egyesült Államok között a 70-es évek elején kialakult hozzávetőleges stratégiai erőegyensúly megbontásához. Katonai fölényre törekszenek, hogy diktálhassák „békefeltételeiket“ a Szovjetuniónak és szövetségeseinek. A fegyverkezési verseny szításának céljai Az elmúlt évek számos példával szolgáltak arra vonatkozóan, hogy az imperialista körök hogyan élezték az ideológiai konfrontációt akkor, amikor a béke és a haladás erői nemzetközi szinten védelmi pozícióra kényszerítették őket. Minél kevesebb sikert érnek el ezek az erők kalandor-reakciós céljaik valóra váltásában, annál szorgalmasabban keresik az eszközöket, amelyekkel a lakosság nagy részének tudatát befolyásolhatják és regulázhatják. Az állítólagos szovjet veszély- lyel kapcsolatos mítosz terjesztésének és ezzel összefüggésben a két világrendszer kapcsolat- rendszere kiéleződésének az a célja, hogy enyhítse az imperialisták közti ellentmondásokat, és stabilizálja a kapitalizmust. A szocialistaellenes akciókkal és a fegyverkezés újabb fordulójával rá akarják kényszeríteni a Szovjetuniót és a többi szocialista országot, hogy lassítsák a gazdasági fejlesztést és a nép anyagi jóléte emelését előirányzó program végrehajtását, s ezzel csökkentsék a szocializmusnak a kapitalista és fejlődő országok belpolitikai helyzetére gyakorolt pozitív hatását, s lehetetlenné tegyék az erőviszonyoknak a szocializmus javára történő újabb megváltozását. A szocialista országokra fegyverkezési versenyt próbálnak kényszeríteni és szeretnék, hogyha olyan célokra fordítanák erejüket, amelyeknek semmi közük sincs a szocialista rendszer feladataihoz. Épp a félelem, a történelem által pusztulásra ítélt osztály félelme kényszeríti képviselőit arra, hogy megkapaszkodjanak a „szovjet veszély“ mítoszában. Az imperialista reakció, de elsősorban a hadiipari komplexum olyan jellegzetes vonást fog rá a szocializmusra, amely rájuk jellemző. Ezek az erők háborús készülődéseiket elkerülhetetleneknek akarják feltüntetni, magyarázni és igazolni akarják a gazdaság militarl- zálását és saját érdekeinek akarják alárendelni a társadalom politikai és szellemi életét. Az Európa Archív című nyugatnémet folyóirat például olvasóit meg akarta győzni: az Egyesült Államok állítólag a 70-es években „békealkotó szerepet“ játszott, s állítólag most komolyan aggódik, mert a Szovjetunió nem viszonozza az amerikai „tartózkodást“ (1981. augusztus 10). G. Kennan, az ismert amerikai történész és diplomata, az „orosz kérdés“ szakértője is hozzájárult annak idején az ún. szovjet veszéllyel kapcsolatos mítosz terjesztéséhez. Ma már józan ésszel elmélkedik erről a mítoszról. Az 1977-ben kiadott A veszélyt hozó felhő — az amerikai külpolitika realitása című könyvében leleplezi azokat, akik „sohasem akarták javítani a Szovjetunióval való kapcsolatokat“, de elsősorban a hadiipari komplexum képviselőit, akik „valamiféle nemzet- gazdasági narkomániásokként“ évente több mint 100 milliárd dollárt követelnek igényeik kielégítésére. Létük indoklásához a „narkornániásoknak“ szükségük van a „szovjet veszélyre“. K. Gray amerikai katonai szakértő a következőket állítja: „A hadiipari komplexum saját törvényei szerint fejlődik. Egyáltalán nem érdeklik a realitások és szó sincs arról, hogy a kapitalista országok gazdasági vezetők hisznek a „veszéllyel“ kapcsolatos tézisnek. Számára csak az a fontos, hogy a félelmet kiváltó kísértet ösztönözze üzleteit.“ Megerősítik azt, amire Lenin már régen figyelmeztetett, hogy ti. a hazugság az imperialista propaganda régi és bevált eszköze. IVAN HLIVKÄ Ahány jeles hazai magyar születésnap, annyi öröm, ám üröm is. Űjra meg újra szívün- m ennyire nem becsüljük értékeinkéit, milyen keveset tudunk kortáraainkról — önmagunkról. Hiányoznak az alapos dolgozatod, a szintetizáló művek irodalmunkban is, színházkultúránkban pedig még sivá- rabb a helyzet. Elszomorító, de sajnos, tény. A hatvanéves Konrád József érdemes művész pályájáról egyetlen összefüggő dokumentumot találtam; hat sort a magyarországi Színházi Lexikonban ... Olvasgatom a hazai magyar recenziókat, a lapokban megjelent interjúkat, az Üj Szó és az irodalmi Szemle színházi vitáját: villanások, töredékek Konrád József művészetéről, sikereiről és bukásairól, a kifejezési formák szüntelen kereséséről. Dinamikus, szilaj természetű figurákat életre keltő színészként indult a Magyar Területi Színházban, a Tűzkeresztségben, az Ének a romok felett című Egri-darabban, s részben a Ványa bácsiban is. Jómaga keveset beszélt az átállásról, arról, miért folytatta a rendezői hivatással. Talán érdekes vizuális látásmódja miatt vagy a teljesebb önkifejezés belső tüzétől áthatva. Az elsekél yesedés i ngoványa iba húzó erővel kellett és kell megküzdenie. Azzal, hogy nincs sok választási lehetősége, mert a helyi realitás, a munkafeladat könyörtelen tény, mindez évadonként két-három rendezést követel: a tájoló színház repertoárjához, igényeihez igazodva. A korabeli sajtóban lapozgató újságíró azért a műfaji és színvonalbeli sokszínűségből mégis össze tud állítani bizonyos fejlődési képet. Ki lehet mutatni, hogy Konrád József kezdetben a magyar klasszikusokhoz vonzódik. Az Úri muriban, a Szent Péter esernyőjében és más darabokban az általános érvényű konfliktusokat bontja ki, azokat, amelyek a cselekményen kívül „itt és most“ megragadják a nézőt. Ha tud, merít a gyéren csörgedező hazai magyar 'drámaírói forrásokból is; Egri Viktor, Dávid Teréz és Lovicsek Béla alkotásainak rendezője, aki a maga eszközeivel igyekszik elmozdítani a holtpontról a szlovákiai magyar drámairodaimat. Intellektuális elmélyült- ségét, fejlődését jelzi a Bernarda Álba háza és a Pillantás a hídról, amely a választékos és egyre tudatosabb rendezői eszközökkel dolgozó Konrád József művészi pályafutásának fontos állomása. Mint minden igazi művész, ő is szüntelenül újat kereső alkat. Ötvenévesen újra másképp, a mai igényekhez igazodva akar rendezni, vállalva a kísérletezésekkel járó balsikereket is. Külön dolgozatot igényelne, hogy élenjáró hazai magyar kisszínpadjaink (a Fókusz, a Szép Szó) előadásainak többré- tegűsége, jelzésrendszere, hangvétele miben, mennyiben termékenyítette meg Konrád József és más hivatásos rendező fantáziáját. Tény, hogy Konrád József újabban — nyilván hazai és külföldi jelenségek hatására is — a parabolisztikus, groteszk hangvételű kifejezési eszközök-* kel próbálkozik. Gogol Revizora egyértelmű bukás, de a tovább-* lépés szempontjából tanulságos, hiszen Konrád József itt mérhette le, hogy a poénok, helyzetkomikumok önmagukban vajmi keveset érnek, hatásta* lanul elszállnak, ha nem egy tudatos rendezői koncepció láncolatába épülnek. A beszélő köntös, az újra színre vitt Prandl Sándor felvétele Szent Péter esernyője már fel- figyeltetőbb eredményeket hozott; ezekben az előadásokbari már több jelenetben sikerült megfelelő eszközökkel megteremteni az időbeli és jelentésbeli kétsíkúságot, rendezésében jórészt „olvasható“ volt a történet parabolája. A szintézist szerintem a SzéJ lestenyerű Fejenagy jelentette; amelyben Konrád József már .szuverénül bontja ki a színpadi szituációkat: ügyes ötletekkel hozza párhuzamba a múlt és a jelen számos emberi gyarlóságát, s tárja fel e fogyatékosságok társadalmi gyökereit.- Konrádnak arra is van ötlete és energiája, hogy e két síkon túl néhai édesbús, giccses operettelőadások, népszínművek hangvételét, manírjait is parodizálja. Ez az előadás méltán aratott nagy szakmai és közönségsikert, hiszen többrétegűsé- gével sok néző tetszését nyerheti el. Szólni kellene Konrád József magyarországi vendégrendezéseiről, hazai magyar amatőr színjátszóinkat segítő munkájáról. Arról is, hogy Konrád József mindeddig szemérmesen eltitkolja, milyen ügyes rajzoló és karikaturista. Leliet-e nagyobb dicséret,- mint az, hogy Konrád József érdemes művész hatvanévesen is fiatalos, fogékony a művészi útkeresések iránt, képes arra, hogy szüntelenül megújuljon, letérjen a kitaposott ösvényről. Neki, de elsősorban önmagunknak tennénk jót, ha végre megrajzolnánk alapos portréját, értékelnénk művészi pályafutását — színházkultúránk fontos lapjait. SZILVÁSSY JÓZSEF DÜH 1981. XI. 20. Könözsi István: Őszutó
