Új Szó, 1981. október (34. évfolyam, 232-258. szám)
1981-10-14 / 243. szám, szerda
A SZOVJETUNIÓ EŇERG! ABÄZI SA Főszerepben: a szén és az atomenergia A statisztikai adatok szerint 1975 ben a Szovjetunióban így alakult a villanyáramtermelés szerkezete: az energia 85,9 százalékát hőerőművek adták, 12,1 százaléka vízi erőműből származott, és 2 százalékát az atomerőművek szolgáltatták, öt évvel később, 1980-ban az áramtermelés százalékos megoszlása — ugyanolyan sorrendben — a következő volt: 80,2 százalék — 14,2 százalék — 5,6 százalék. Jelentősen módosul az arány 1985-ig, mégpedig a következőképpen: 71 százalék — 14,8 százalék — 14,2 százalék. A Szovjetunió villanyenergiatermelése 1985-ben eléri az 1 trillió 550 milliárd — 1 billió 600 milliárd kilowattórát, a kőolajkitermelés pedig a 620—645 millió tonnát. A Szovjetunió megfelelő tüzelőanyag- és energetikai erőforrással rendelkezik, így mind jelenleg, mind a jövőben fedezni tudja villanyenergiaszükségletét, és a szocialista világközösség tagállamaiba is szállíthat nagy mennyiségű energiahordozót és energiát. Persze, helytelen lenne, ha azt gondolnánk, hogy a Szovjetuniónak nincsenek problémái az energia- és tüzelőanyagellátással. Gondot okoz, hogy a kőolaj-, szén- és földgázlelő- helyek nagy része, eddig kiaknázatlan tartománya északon helyezkedik el és az ország keleti területein. Ezekben a térségekben még nem építették ki azt a hatalmas ipari bázist, amelyet a térségekben előforduló természeti kincsek kiaknázása szükségessé tesz. Nagyvárosok sincsenek még az ország északi és keleti részében. A tüzelőanyag-lelőhelyek viszonylag nehezen közelíthetők meg. Tehát nem az ásványierőművek összteljesítménye itt eléri a 24—25 ezer MW-ot. Az atomerőművek 1985-ben már 225 milliárd koliwattóra elektromos energiát állítanak elő, megközelítően annyit, mint az összes szovjet vízi erőmű együttvéve. Az atomerőmű-építés azonban sok időt vesz igénybe. Az elkövetkező időszakban mérséklik a villanyáramforrásként felhasználandó kőolaj és földgáz mennyiségét. A mai helyzetben ez teljesen logikus törekvés, hiszen az ország úgyszólván felmérhetetlen szénva- gyonnal rendelkezik. A szovjet bányászok 1980-ban 760 millió tonna szenet jövesztettek, 1985-ben pedig már 770—809 millió tonnát termelnek ki. A távol-keleti szénmezőkön több nagy teljesítményű hőerőművet építenek, ahonnan az áramot nagyfeszültségű vezetékeken juttatják el az ország európai területeire. Kazahsztán északi részén, az Eki- basztusz szénmedencében öt nagy hőerőművet építenek 20 000 megawatt összteljesíf ménnyel. Már folyik is a szükséges, 1500 kilovoltos távvezeték építése. A 2400 kilométeres vezetéken évenként 42 milliárd kilowattóra villanyenergiát juttatnak rendeltetési helyére. A szovjet szakemberek közben nem feledkeznek meg más energiaforrások kutatásáról sem. Nagy figyelmet fordítanak pl. az irányított termonukleáris szintézis tanulmányozására. Olyan folyamat „megfékezéséről" van sző, mint amilyen a hidrogénbomba felrobbanásakor megy végbe — végtelenül gyorsan. A folyamatban a hidrogén két izotopját — a deutériumot és a tríciumot — kapcsolják össze rendkívül maA krasznojarszki vízi erőmű Szibériában (Archív felvétel) anyag-készlet hiánya jelent problémát, hanem a természeti kincsek gazdaságos és veszteségmentes kiaknázását kell megoldani. Erről a kérdésről beszélt a közelmúltban Vlagyimir Kirillin akadémikus, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának tagja. Olyan kőolajkészletekkel rendelkezik az ország hogy egyáltalán nem kell importtal számolnia. 1980-ban 603 millió tonnát termeltek ki e fontos energiahordozóból. Mind Szibéria keleti részén, mind a kontinentális talapzaton további készleteket fedeztek fel, amelyek kiaknázására nagy erőket kell összpontosítani. A hagyományos kőolajmezőkön — pl. Bakuban — csökken a kitermelés. E térségben új jövesztési eljárásokat kezdenek alkalmazni, hogy minél kevesebb ásványolaj maradjon a föld mélyén. A legközelebbi ötéves időszakban — 1981—1985-ben — az ország európai részében a villanyáram-termelés növekedését főleg atomerőművek építésével biztosítják. 1985-ben az atomgas hőmérsékleten. A víz nagy mennyiségű deutériumot tártál' máz, tríciumot jedig lítiumból lehet nyerni, amely viszonylag nagy mennyiségben előfordul a földön. A tengeri apály-dagály erőművek építésének lehetőségét is intenzíven tanulmányozzák a Kola-félszigeten, Mur- manszk környékén. A középázsiai kutatók a napenergia hasznosítására, a távol-keletiek és a tengermellékiek pedig a szél energiatermelésre való fel- használására. A geotermikus erőforrások energetikai célokra történő kiaknázásában is van „fantázia“, -és számos szakember úgy véli, a biomassza energetikai felhasználásának is van jövője. Sőt, ennél bátrabb elképzelésekkel is porondra lépnek a kutatómérnökök; szerintük egyszer majd a vizet is felhasználhatjuk motorok hajtására és közvetlen energiatermelésre. Kétségtelen tehát, hogy a Szovjetunió és a szocialista országok számára soha sem okoz megoldhatatlan problémát az energiahiány. VLADIMÍR RYMAREVIC ALTMANSKIJ Ahogy a pszichológus látja Ha azt mondom: pszichológus, az emberek többsége minden bizonnyal egy korszerű egészségügyi központban látja maga előtt a lélekbúvárt. Tóth Tibort a párkányi (Štúrovo) Délszlovákiai Papír- és Cellulózgyárban kerestem fel; ide köti hivatása, amelyet még ma is sokan szokatlannak, furcsának találnak. — Hol van nehezebb dolga a pszichológusnak, lelki betegek vagy munkások között? — A lélektan mindenütt egyformán nehéz. És a pszichológus munkája a pedagóguséhoz hasonlít. Se itt, se ott nem lehet azonnal lemérni a hatást, tevékenységünk eredménye csak egy bizonyos idő elteltével mutatkozik meg. —Nem ismerem behatóan a munkáját, de ha a jelentőségéből indulok ki, azt hiszem, nem unatkozik. — Alkalmazott pszichológiával foglalkozom, amely az utóbbi években egyre nagyobb teret hódít, bár egyszer túlértékelik, máskor meg lebecsülik. Itt az ideje, hogy a szélsőséges hullámzást helyes egyensúly váltsa fel, hiszen a lélektan mindenképpen jelentős, hasznos tudományág. Főleg a munkapszichológia, amely a mi esetünkben gazdasági térén is lényeges előrehaladást hozott. Most elsősorban a nem kívánatos munkaerő-vándorlásra gondolok, amely gyárunkban évekkel ezelőtt csaknem napirendi téma volt. —• Ha jól tudom, éppen ez a gond késztette arra a gyárat, hogy pszichológust alkalmazzon. — Amikor 1978 szeptemberében idejöttem, a fluktuáció elég magas volt: 292 munkás vált meg a gyártól. Tavaly 182 munkás szakította meg a vállalattal a munkaviszonyát; idén előreláthatólag már „csak“ 160-an lesznek, akik új munkahelyet keresnek. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez az én érdemem, de a számok mégis azt tanúsítják, hogy a gyárakban, üzemekben s a nagyobb vállalatoknál is szükség van pszichológusra. Mert egy-egy munkaerő „megmentése“ jelentős haszonnal jár. De gyorsan hozzáteszem, mi csak azokat a munkásokat akarjuk megtartani, akiknek szakképzettségük van és emberként is a jobbak közé sorolhatók. — Megtartani — de hogyan? — Van egy úgynevezett stabilizációs bizottságunk, amely idejében közbelép. Akkor, amikor az illető még nem adta be a felmondását. Persze, vannak ezt megelőző intézkedéseink is. Kérdőívek alapján felméréseket végzünk, amelyek közelebb visznek a dolgozók véleményéhez. Ha baj van, azonnal megoldást keresünk. — De mert minden bajra más orvosság kell, megtörténhet, hogy mire azt megtalálják, az egyén már el is búcsúzott a gyártól. — Csakhogy mi nemcsak a létszámra nézünk. Ezzel azt akarom mondani, hogy mindenkit nem szoktunk visszatartani. Azokat pórbáljuk rábeszélni a maradásra, akik a munkához ugyanolyan jól viszonyultak, mint a társaikhoz. Vannak azonban más esetek is. Megtörtént már, hogy a munkatársi viszony miatt egyszerre többen is távozni akartak tőlünk. Kiderült, hogy a mester és a beosztottak közötti viszony volt az oka, s amikor a mestert áthelyeztük, mind a tizenöt dolgozó visszavonta a felmondást. — Félő viszont, hogy az ilyen mester egy másik részlegen is rossz benyomást kelt az emberekben. Én most azon töprengek, megoldás-e az ilyen áthelyezés? — Ebben az esetben bevált. Az illető ugyanis olyan munkakört vett át, amely jóval kevesebb konfliktusra ad alkalmat. — Nem beszéltünk még azokról, akik végül is elmen' tek. Ön miben látja ennek okát? — Sokan a bérpolitika hiányosságaira hivatkoznak, aztán kiderül, más irányú igényeik is vannak. Mert a munkát nemcsak pénzben, hanem szép szavakban is el kell ismerni. Érzékenyek vagyunk, de erről sokszor megfeledkezünk. A minap, amikor lent jártam a gyár egyik részlegén, egészen banális dologgal fordultak hozzám. Nem köszön a mester, mit jelentsen ez, kérdezték. Hát ilyesmi sem hagy közömbösen, mert tudvalevő, hogy a részlegvezetőktől mindenütt sok függ. — Akárcsak a munkakörnyezettől. Szerintem ez is mozgatórugója a munkaerő- ingadozásnak. — A vállalat őt üzemből és néhány nagyobb részlegből áll, tehát mindegyiknek más munkakörnyezete és ezzel együtt más gondja van. A kátránypa- pírgyártó részlegen például porban dolgoznak az emberek, de a gyártási technológia megváltoztatása a minőség rosszab* bodásához vezetett, így most új megoldást keresünk. Sok gondot okoz a tervezők munkája is; a targoncák zárt csarnokokban közlekednek, ahol emiatt magas a levegő szeny- nyezettsége. Ezen sem tudunk egyik napról a másikra változtatni. — Ott, ahol négyezer emberre egy pszichológus jut, bőven van tennivaló. — Évente több mint kétszázan keresnek fel, hol munkahelyi, hol magánéleti gondokkal. Családi, gyermeknevelési kérdésekre kell választ adnom, de arra is volt már példa, hogy házastársi kapcsolatokhoz kellett hozzászólnom. De a pszichológiai tanácsadásokon kívül más dolgom is van: a mesterek továbbképzése. És úgy veszem észre, ezen a téren is gyümölcsöző a munkám. — Általában miről szólnak az előadásai? — Elsősorban a munkahelyi alkalmazkodás problémaköréről, hiszen ez a legfontosabb kérdések egyike. Szerintem minden eszközt meg kell ragadni, hogy az új munkaerő, főleg, ha szakképzett, nehézségek nélkül illeszkedjen be a munkacsoportba. Ezért is vagyunk olyan szoros kapcsolatban a helybeli papíripari szakmunkásképzővel. Ám annak ellenére, hogy a diákok már gyakorlatra is hozzánk járnak, később mégis beilleszkedési gondokkal küzdenek. És ebben éppen a mesterek lehetnek segítségükre. — Érzékenyek vagyunk, mondta az előbb. Egy pszichológusra ez mennyiben jellemző? — Annyira, hogy belelát az emberek leikébe, ráérez azok nehézségeire. És a munkája ott kezdődik, hogy segít, amennyiben csak lehet. Amikor idejöttem, nagy gondokkal küzdött a vállalat, azóta úgy hiszem, változott a helyzet. De most sem vegyok elégedett, mert az ember sosem lehet az. Évekkel ezelőtt, az egyetem befejezése után úgy éreztem, haza kell jönnöm, itt a helyem, mert Párkány mellett, Bélán nőttem fel. S az, hogy ismerem az itteni emberek mentalitását, a lehető legbiztosabb erőforrás számomra. SZABÓ G. LÁSZLÓ Kommunisták a békeharcban A XX. század nyolcvanas évei különleges helyei foglalnak el az emberiség történelmében. Ebben az évtizedben dönteni kell a termonukleáris világkatasztrófa elhárításáról. Mindent el kell követni, hogy ne kerülhessen rá sor. A különböző politikai áramlatok közt épp a kommunisták, az SZKP tagjai voltak azok, akik elsőként jelentették ki nyilvánosan, hogy az atomháború halálos veszélyt jelent, tehát nem lehet megengedni, hogy sor kerüljön rá. Ezt a tételt a kommunista mozgalom valamennyi, háború utáni években rögzített dokumentuma magába foglalja és gyakorlatilag minden testvéri ország támogatja. El kell mondani, hogy az atomháborús veszély kérdésének, elhárítása elkerülhetetlenségének felvetése, és a társadalom életéből való kiiktatásának szorgalmazása a kommunista mozgalom nagy érdeme. E kérdés megoldásának napirenden tartása ismét nagy erővel tárta fel a kommunista eszme humanista lényegét, s azt, hogy a munkásmozgalom elválaszthatatlanul összekapcsolódik a békeharccal. A nyolcvanas évek elején fokozódott az atomháború veszélye elleni következetes harc jelentősége. Az Egyesült Államok vezető körei és a NATO vezető tényezői épp ezekben az években változtatták meg a politikai légkör, s éles fordulattal rátértek a feszültségfokozás, a konfrontáció, a lázas fegyverkezés útjára. E tények okaira kimerítő magyarázatot adott az SZKP XXVI. kongresszusa. A békeharc ma szélesebb fronton folyik, mint azelőtt bármikor és továbbra is sajátos feladat hárul a kommunistákra. A kommunista pártok, mint a munkásosztály mozgalmának élcsapatai, levonták a múlt tanulságait. Mint ismeretes, az első világháborút elsősorban azért tudta kirobbantani az imperializmus, mert a munkás- mozgalmat, amelyben nagy háborúellenes lehetőségek rejlettek, megfertőzte az opportunizmus, nem volt képes szembeszállni a monopolkapitalizmus- sal, keresztülvinni akaratát a militarista körökkel szemben, nem tudta megakadályozni a háborút. A második világháború előtt nagyon sötét szerepet játszott az antikommunizmus, amely megbénította a munkásmozgalom jelentős részét, és megder- mesztette a szociáldemokrata tömegek tevékenységét. Bizonyos szektás jellegű hibákat elkövettek a kommunisták is, amiről már 1935-ben a Komin- tern VII. kongresszusán is szó esett. Ennek az lett a következménye, hogy a munkásmozgalom ismét képtelen volt megakadályozni a háború kirobbanását. A kommunista és a munkáspártok készek levonni a múlt tanulságait, és megtesznek mindent, hogy most a munkásosztály történelmi lehetőségeinek magaslatán álljon. Figyelembe veszik a világban — és mag^; ban a munkásmozgalomban — végbement pozitív változásokat. Az utolsó évtizedben jelentősen megnövekedtek a kommunista mozgalom lehetőségei: nemcsak létszáma növekedett (csak a nem szocialista világban hárommillióról közel ötmillióra), hanem elsősorban befolyása. Több országban (s számuk egyre nő) a kommunisták általánosan elismert nemzeti erőt képviselnek. Amint az SZKP XXVI. kongresszusán megállapították, a kommunista és munkáspártok a nyolcvanas években úgy lépnek fel, mint „a dolgozók jogaiért, a békéért és a nemzetek biztonságáért küzdő aktív harcosok“. Valóban, minden marxista—leninista kommunista párt energikusan kiáll a háborús veszély elhárításáért, az enyhülési folyamat folytatásáért, az általános béke megszilárdításáért. Ma megváltozott a szociáldemokraták helyzete is. Az utolsó évtizedben a szocialista in- ternacíonálé és több párt, amely tagja az internacionálé- nak, bizonyos változtatásokat eszközölt politikájában, fellépnek az általános béke biztosításáért és a lázas fegyverkezés ellen. További fontos körülmény, amellyel a jelen különbözik a UJ sz 1981. X. 14.
