Új Szó, 1981. október (34. évfolyam, 232-258. szám)
1981-10-05 / 235. szám, hétfő
agyító alatt a cipőipar I. A japán monopóliumok terjeszkedése Az egyik cipőbolt frissen rendezett kirakata előtt kisebb tolongást veszek észre. Nem állhatom meg, magam is beállók a kíváncsiskodók közé. Az üveg mögött színben, formában és főleg árban különböző férficipők sokasága kelleti magát. Köztük egy pár rókavörös, szarvasbőr félcipő ékeskedik, a tolongás okozója. Mi a vonzó rajta? Először is a legújabb divat szerint tervezték, másodszor, az alatta levő cédula szerint a termék a luxusáru kategóriába tartozik, s végül, de nem utolsósorban, itt ékeskedik az árcédula is: 550 korona. Az üveg innenső felén dúl a vita. szapuljuk a cipőipart. Ár és minőség dialektikájáról elmélkedünk, mígnem társaságunkból kiválik két tizenéves srác — a lényeg az, bogy néha legalább megkapható a legmodernebb cucc — vágják fejünkhöz előítéletmentes véleményüket, s már indulnak is az üzletbe igyekvők sorába. A portéka elfogyott, állapítom meg másnap a kirakat előtt. Helyét egy pár fetkete, belépő bokszcipő foglalja el, A kilépő minőségellenőrzés is komoly szerepet vállal magára (A szerző jelvétele) senkiben sem ébreszt érdeklődést. Nem csoda, legalább tízéves a kiállított modell. — Az ilyen és ehhez hasonló tapasztalat nem sokat árul el cipőiparunk jelenéről. Aki alaposan is ismerni szeretné cipőiparunk helyzetéi, az mélyebbre merüljön a problémák vizsgálatában — mondja Juraj Nevrela mérnök, a népi ellenőrzési bizottság dolgozója, akihez egy 1979-ben előterjesztett komplex értékelés nyomán jutottam el. A dokumentum a bútor- és cipőiparunkban végzett folyamatos minőségellenőrzés tapasztalatait foglalja össze. Ebből kiderül, hogy 1978-ban cipőiparunkban több mint 13 millió koronával csökkent a rossz minőség előidézte kiadások értéke az előző évivel szemben, 1979-ben pedig az előző év szintjén állapodtak meg a kiadások, tudatja a dokumentum. Régi gondunk a divat követése is. Erről is szól a dokumentum. Megtudom, hogy a külföldi versenytárs rugalmasabb gazdaságpolitikát folytat. Míg a bardojovi JAS cipőgyár az 1980-as tavaszi-nyári divatajánlatát már 1979 januárjában benyújtotta, addig az olaszok, akik e téren a divatot diktálják, ugyanezzel csak májusban rukkoltak elő. Vagyis a hazai cipőiparban a legújabb divatirányzat már nem kapott helyet. Rengeteg időt veszítünk azzal is, míg egy jó ötletet kész termékekként dobunk a piacra. A cipőiparban ez álta>< Iában egy évet vesz igénybe. Ha tehát mindent összevetünk, a legújabb divattal szembeni lemaradásunk mintegy 2 év. Mindez jelentősen befolyásolja a külföldi piacokon való érvényesülésünket, de a belföldi áruforgalomra is kihat. Még egy idézet a gyártó és a forgalmazó közti viszonyról. Ismét a bardejovi JAS legyen az első példa. Ebben a gyárban 1978-ban 686 új modellt gyártottak, amiből 623-at kínáltak fel a kereskedelemnek, amely csupán 244-re tartott igényt. Hasonló eset ismétlődött meg a partizánskéi Augusztus 29. Cipőgyár esetében is. Itt 550 mintát nyújtottak be kínálatukban, ebből a forgalmazónak csupán 190 kellett. 1979-ben hasonló volt a helyzet. — Nem szaporítom tovább a példák számát. Az idézett adatok különben sem a legfrissebbek. Ma milyen a helyzet e szakaszon? — fordulok Nevrela mérnökhöz. — Cipőgyárainkban a közeljövőben tervezünk egy új felmérést, így hát most én sem szolgálhatok új adatokkal. Tapasztalatból viszont annyira már ismerem az iparágat, hogy különösen nagy változásra nem számíthatunk. Nyilvánvaló, hogy az Idén érvénybe lépett komplex intézkedések már hoztak némi változást, ezek viszont csak később lesznek érezhetők. Az új felmérésünkben már erre is kiterjedt a figyelmünk, és a korábban tapasztalt hiányosságok orvoslásának mikéntjére figyelünk majd oda. Minden felmérésnél konkrét feladatként tűzzük ki az üzemeknek a hibák elhárítását. A hogyant az üzemen belül kell megtalálniok. amiről kötelesek bennünket tájékoztatni. Az ön kezében levő kiértékelés végén is megtalálja az általunk kitűzött konkrét feladatok jegyzékét, amelyeket ugyancsak névre szólóan tűztünk ki. Az ilyen feladat teljesítését pontos időponthoz kötjük. — Sokat beszélünk mostaná- ban a jó és rossz minőségről. De mi van akkor, ha egy üzem eleve rossz minőségű nyersanyagot kap, amiből képtelen jó minőségű árut termelni?. — Van erre egy jó példa az ön kezében tartott kiértékelésben. A bardejovi JAS-ban végzett ellenőrzéskor kiderült, hogy az üzemi laboratóriumban végzett vizsgálatok kimutatták, 1919-ben viszont 36 százalékra mint 35 százaléka gyönge minőségű volt. 1978-ban ez a szám 32 százalékra csökkent, 1978-ban viszont 36 százalékra nőtt. így 1979-ben még olyan áron is, hogy leállították az egyes szalagokat, feldolgozatlanul maradt mintegy 84 ezer négyzetméter felsőbőr és bélésanyag. Ennek az értéke elérte a 12,5 millió koronát. Ugyanezt a mennyiséget visszaküldték a gyártó üzemnek. Ezen az állapoton gyakran még a felvásárlói elővigyázatosság és a belépő minőségellenőrzés szigora sem tud segíteni. Leginkább azért nem, mert ezt a szakaszt sok helyütt még az üzem vezetői sem támogatják megfelelő fokon. Tartós probléma a belépő minőségellenőrzésnél például az állandó munkaerő- hiány, s az itt dolgozók alacsony szakmai tudása is. Parti- zánskéban például megállapítottuk, hogy a 12 minőségellenőr közül 11-nek nincs meg a szükséges képesítése. A minőség javításánál komoly szerepet játszik például a műveletközi ellenőrzés is. Megállapítottuk, hogy ezen a szakaszon is nagy tartalékok rejlenek. A partizánskéi példa is azt bizonyítja, hogy nagyobb szigorúsággal és figyelemmel a termelés e szakaszán 1978-ban 30 A nicaraguai államtanács jóváhagyta azt az agrárreformról szóló törvénytervezetet, melynek értelmében hat megyében kisajátítják a 300 hektárnál nagyobb, parlagon maradt, vagy rosszul megművelt területnek minősített birtokokat, míg az ország többi réA dél-franciaországi szőlőtermelő parasztok nemrégen gázolajat öntöttek egy olasz borokat szállító hajó tartályaiba. egy vasúti szerelvényről pedig 10 ezer liter bort ereszezer pár cipő esetében idejében felfedezhették volna a hibát. A minőséggel kapcsolatban ugyanakkor szólhatnék a gyártási technológia megtartásának szükségességéről. Egy idevágó példa a bardejovi JAS-ból kínálkozik. Itt 1978-ban három hónapig nagyobb sebességgel járatták' a szalagot, ami ugyan egy műszak alatt csaknem 400 pár cipővel többet jelentett, de talán mondanom sem kell, hogy ezt a túlbuzgóságot a minőség sínylette meg. Nőtt a reklamációk száma, több termék a harmadosztályú áruk közé került, ami csaknem 422 ezer korona veszteséget hozott az üzemnek. Mindezt azért mondtam el, hogy lássa, mi mindentől függ a minőség. — A fogyasztó szemszögéből mégis a végterméket gyártó üzem a felelős u minőségért. A végtermékgyártónak kell mindent elkövetnie a selejt kiszűréséért. Megvannak erre a feltételek? — Ebben a vonatkozásban a végtermék-ellenőrzés vállal magára komoly szerepet. Ez a szakasz viszont ugyanazokkal a nehézségekkel küzd, mint a belépő ellenőrzésben dolgozó kollégáik. 1978-ban Bardejov- ban az üzemi ellenőrök az összprodukció mintegy 3 százalékát jelölte meg selejtáruként. A megrendelő minőségellenőrei ennek a négyszeresét állapították meg. Az állapot megszüntetését segítené a minőségellenőrzés jobb felszerelése mérőműszerekkel, segédeszközökkel. — Ahhoz, hogy a fogyasztó elégedett legyen, divatos, korszerű termékre van szüksége. Mi a helyzet a gyártmányfejlesztésben? — A gyártmányfejlesztés nálunk nagyon érdekes jelenség. Ismeretes, hogy hazánkban, az innovációnak hét foka van. A hetedik fokot elért termék tekinthető az első fokhoz viszonyítva teljesen új gyártmánynak. Ami közte van, azt csupán részbeni felújításnak tartjuk. Több helyütt éppen ezt használják ki, hogy ne mondjam, ezzel élnek vissza. Megtörténik, hogy egy régi termék új csomagolásban magar sabb áron kerül forgalomba. Mi a felújítást többféle szempont szerint vizsgáljuk. Mielőtt elbíráljuk egy adott üzem érdemeit e téren, azt is figyelembe vesz- szük, hogy az innováció az üzem, az ország, a KGST-tagországok, vagy a világ szempontjából történt e. Ha mi egy áruval a világpiacra akarunk betörni, akkor érthető, hogy a legmagasabb fok elérését várjuk el a termelőtől. Például az SZSZK Iparügyi Minisztériuma irányítása alá tartozó üzemek egy adott időszakban több mint 21 ezer termék felújításáról számoltak be. Ebből viszont csupán 214-et tekinthettünk legmagasabb fokú felújításnak. A szövetségi irányítás alá tartozó termelési-gazdasági egységek több mint 28 400 in- novált termékből pedig csupán 32 felelt meg a nemzetközi élvonalnak. KESZELI BÉLA (Folytatjuk) szében a 600 hektárnál nagyobb területű birtokokat. A haszonbérletbe kiadott földek automatikusan a bérlők tulajdonává válnak. Az intézkedés, amellyel több mint 1 millió hektárnyi területet sajátítanak, ki, 50 ezer parasztcsaládot juttat földhöz. tettek a sínek közé. A francia-olasz borkereskedelem tavaly 77 millió dolláros olasz töblettel zárult, s egyelőre még nem sikerült megoldást találni a vitás kérdésekre. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban még viszonylag nemrég is távoli egzotikus országnak tekintették Japánt, és a felkelő nap országából importált termékeket csak különlegességként, illetve kínálatgazdagító tényezőként fogadták. A hetvenes években gyökeresen megváltoztatták a Japánról alkotott véleményt. Kénytelenek voltak megváltoztatni. Japán ugyan továbbra is egzotikus ország maradt, de a távolság — ha nem is földrajzi értelemben — erőteljesen csökkent. A messziről jött vendég egyre gyakrabban kopogtatni kezdett a gazdasági bástyák kapuin, majd be is tört az amerikai és a nyugat-európai piacra. Ügy tűnik, hogy nem is óhajt távozni ezekből az országokból. Japán a hetvenes években az imperialista verseny három fő szférájának egyikévé vált, és ez erőteljesen kifejezésre jut az élesedő konkurrenciaharcban is. Japánt a burzsoá sajtóban „gazdasági csodaként“ emlegetik, amivel főleg arra céloznak, hogy a távol-keleti ország a II. világháború után rendkívül gyors gazdasági fejlesztést hajtott végre. Az ipari termelést tekintve ma már második a tőkésországok között. Nyilvánvaló, hogy a jelenség elemzésével száz és száz közgazda- sági, politikai, szociológiai mű foglalkozik világszerte. Herman Kahn amerikai futurológus véleménye szerint az ezredfordulót követő években Japán a termelésben maga mögött hagyja Amerikát, és a világ vezető kapitalista hatalmává válik. Az Economist c. angol lap szerint a „brit“ és az „amerikai“ évszázad után most a csendes-óceáni (tehát japán) évszázad következik. Japán gyors gazdasági fejlődése hatalmas tőkeexpanzióval, a gazdasági élet internaciona- lizálódásával függ össze. A világpiacra való behatolás végrehajtói a japán monopóliumok, amelyek egészen a hatvanas évek végéig a külföldi tőkebefektetéseket illetően lemaradtak az amerikai és a nyugat-európai kon kurrensektől. Gyökeresen megváltozott e téren a helyzet a hetvenes években, amikor megkezdődött fl japán monopóliumok nemzetközivé válása. Ekkor már nemcsak árut exportáltak, hanem tőkét is. A kapitalista országokban erőteljesen megnö- vekedelt a japán beruházások részaránya. Az I960—1975-ös időszakban 53-szorosára emelkedett az ország közvetlen külföldi beruházásainak értéke, ezen belül pedig a hetvenes évek elején 3,5-szörösére. A japán ťnonopóliumok így a des- tabilizáció és az imperialista versengés fontos tényezőivé váltak. Jól bizonyítják ezt — egyebek között — az USA-val,. a Közös Piaccal és más fejlett országokkal, csoportosulásokkal vívott kereskedelmi háborúk is. A japán áru behatolása oly erőteljessé és mohóvá vált, hogy a többi fejlett tőkés ország politikusai és vállalkozói egyre gyakrabban követelték: foganatosítsanak hatékony védőintézkedéseket a „japán veszély“ elhárítására. Az eddig hozott intézkedések — különösen a gépkocsi- és az elektrotechnikai iparban — nem bizonyultak elég hatékonynak. A nyugati országok nyomására Japán felértékelte a pénznemét, így számos exporttermékének csökkent a konkurren- ciaképessége. Ez azonban végül is tőkeexportra ösztönözte a monopóliumokat. A japán vállalkozók megtalálták az ellenszert: ha megnehezült az áruexport, akkor az árut külföldön kell előállítani. 1975- ben a japán monopóliumok fiók- és leányvállalatai már 60 százalékkal többet termeltek külföldön, mint amennyi árut Japán az anyaországból exportált. Mindezek ellenére a japán finánctőke képviselői azt állítják, hogy országukban nincsenek olyan nemzetközi társaságok, amelyeket (nagyság szempontjából) össze lehetne hasonlítani az amerikai óriás- vállalatokkal, pl. a General Motorsszal, a Forddal vagy az IBM-mel. Azzal érvelnek, hogy japán viszonyok között ilyen óriáscégek sohasem jönnek létre. Ez a „szerénység“ azzal függ össze, hogy a japán monopóliumok bizonyítani akarnak a fejlődő országok felé, amelyeknek rossz tapasztalataik vannak az amerikai monopóliumokkal. A távolkeleti ország monopóliumainak vezetői azt akarják elhitetni az ázsiai, afrikai és latin-amerikai szegény országok népével, hogy a japán monopóliumok emberségesebbek az amerikaiaknál. A valóság, persze, egészen már. Egyre több japán társaság tűnik fel a legnagyobb tőkés monopóliumok között. 1908-ban az 1 milliárd dollárnál nagyobb forgalmat lebonyolító 48 nem amerikai vállalat közül 11 volt japán kézben, míg 1979-ben a 378 ilyen óriáscég közül 98 működött japán Irányítással. A földkerekség 500 legnagyobb nem amerikai vállalata közül 130 japán. A legismertebbek a Toyota Motor, a Nissan Motor és a Hitachi, amelyek sok fejfájást okoztak már amerikai és nyugat-európai konkurrenseik- nek. A japán monopóliumok külgazdasági expanziójának több sajátos vonása is van. Lényeges jelenség pl., hogy — noha az USA-ban és Nyugat-Európában is egyre több japán tőkét ruháznak be — Japán elsősorban a fejlődő országokra összpontosít e szempontból. A beruházások elsősorban a kőolajkitermelést és -feldolgozást érintik. Ez természetes is, hiszen Japán energetikai mérlege 75 százalékban a kőolajtól függ, és szükségletének 99,9 százalékát importálja. Abban is különböznek a japán monopóliumok az amerikaiaktól és a nyugat-európaiaktól, hogy a legfontosabb beruházók itt a kereskedelmi óriásvállalatok, amelyek az ország külgazdasági műveleteinek több mint a felét ellenőrzik. A műveletek nagyságát és sokrétűségét tekintve ezek a vállalatok a világ egyetlen más kooperációjához sem hasonlíthatók. A japánok szervesen be akarnak épülni a fejlődő országok gazdaságába, így többnyire vegyesvállalatokat hoznak létre a helyi tőke részvételével. A fejlődő országok tőkéseit is bevonják az igazgatótanácsok munkájába. A japán társaságok nemegyszer a termelésen kívül szférába — a kiskereskedelmi hálózatba, a nagykereskedelembe, biztosító társaságokba, szolgáltatásokba, ingatlan ügyletekbe stb. — is invesztálnak. Japán hetvenes évekbeli sikeres terjeszkedése azonban nem volt problémamentes. Ellenkezőleg. Az országnak gondot okoz az energiaellátás, a terület- és munkaerőhiány, a műszaki haladás lelassulása, a konkurrenciaharc élesedése. Mindez — állapította meg M. Hanabusza japán közgazdász — lassította a gazdasági fejlődést. A japán monopóliumok világpiaci tevékenysége még jobban kiélezi az imperialista versengés legdurvább formáit, és még labilisabbá teszi az egész tőkés világrendszert. Ogy tűnik, hogy a három imperialista gazdasági centrum kereskedelmi harcainak láncolata nem fejeződik be tartós békével. Az amerikaiak és a nyugat-európaiak bizonyára mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a 21. század ne legyen Japán százada. Ezt tevékenységük alaptörvénye — a maximális profitra törekvés törvénye — diktálja. JURAJ MAŠLÄNI, a Bratislavai Közgazdasági Főiskola adjunktusa Timm WhVIflM/i UllVm „Hl AGRÄRREFORM NICARAGUÁBAN OLASZ—FRANCIA BORHÁBORÚ
