Új Szó, 1981. október (34. évfolyam, 232-258. szám)

1981-10-22 / 250. szám, csütörtök

Örökké mozgásban NÉGYSZEMKÖZT EGY CSEMADOK-TITKÄRRAL Többször találkoztunk már, de még nem láttam gondterhelt­nek. Akár kulturális rendezvé­nyen futottunk össze, akár eb­ijén a szűkös helyiségben, a CSEMADOK járási bizottságán köszöntöttük egymást, mindig olyan ember benyomását keltet­te bennem, akit a munka testi­lelki mivoltában örökké friss mozgásban tart. Most is, ami­kor szemben ül velem, aki éle­téről jöttem őt faggatni abból az alkalomból, hogy október 26-án, a népművelők napján a Kulturális Minisztérium kitünte­tettjei között lesz. Fürge a te­kintete, még fürgébb szójárása, csontos ujjai között forog egy toll. Negyedórája beszélgetünk, s ezalatt négyszer állt föl az asztal mellől, mert vagy a tele­fon csöngött vagy éppen betop­pant valaki valamilyen kérdés­sel, kéréssel. Őszi Irma, a CSE­NI ADOK érsekújvári (Nové Zámky) járási bizottságának titkára naponta sok emberrel van kapcsolatban, kisebbna- gyobb szünetekkel immáron három évtizede. Hogyan is kez­dődött? — Innen tizenegy kilométer­re születtem, Kamocsán. Ma is ott élünk férjemmel, aki teher­kocsival járja az országot, meg édesanyámmal, aki hallani sem akart arról, hogy Újvárba jöj­jünk lakni. De én sem akartam elszakadni a falutól, így hát ott építettünk házat. 1950. decem­ber 6 a óta vagyok a CSEMA­DOK tagja, ekkor alakult meg Kamocsán a helyi szervezet. Mindjárt beválasztottak a veze­tőségbe. Barczi János, első el­nökünk hívott mindenkit, aki­ről úgy gondolta, hogy aktív tesz. Rólam tudta azt, hogy énekelek. Járt hozzánk Szímő- ről egy ember, aki a párt ala­pító tagja volt, ő tanított ve­lünk mozgalmi dalokat. A szín­játszó csoportban kezdtem te­vékenykedni, évenként két-há- rom darabot is bemutattunk'. Akkoriban a gép- és traktorál­lomáson dolgoztam, előbb Ka­mocsán, aztán Újvárban. Ötven­kettő júliusában kaptam egy ajánlatot, hogy legyek admi­nisztratív munkaerő a CSEMA­DOK járási bizottságán. Boldo­gan mentem, hiszen a kulturá­lis munkát így Is szívesen vé­geztem. hát még hivatalos dol­gozóként. És volt egy kerékpár, ezen látogatta a járás tizenhárom helyi szervezetét. Vagy a titkár vitte a motorkerékpáron. De volt olyan Is, hogy vonattal utazott tagsági gyűlésre és csak másnap érkezett haza. Vasútál­lomáson várta meg a reggelt. Ilyenkor mindig volt nála könyv, azzal töltötte az éjsza­kát. — Ötvenötben választottak járási titkárrá. Aztán férjhez menteni, megszületett a gyerek, otthon dolgoztam, az óvodá­ban. Hatvanháromban jöttem vissza instruktornak. Annyit jártak a nyakamra, elmentek a férjem után is, beszéltek a szü­leimmel, akik azt mondták, csak menjek, majd ők segítenek a gyermeknevelésben. Hatvanki- lencben ismét járási titkár let­tem. Nem akartam elvállalni, mivelhogy nincs képesítésem, tudásom erre a munkakörre. Végül is pártfeladatul kaptam — amíg nem találnak jobbat. Ennek már tizenkét éve. Az egyedüli olyan járási til kár, aki nő. Érsekújvárban is, szülőfalujában is több szervezet tagja és vezetőségi tagja, párt- előadó, aktivista. — Sok ez egy kicsit, de egy- egy fórumon gyakran én va­gyok az egyedüli magyar nem­zetiségű, és úgy érzem, szükség van a kapcsolatra, arra a mun­kára, melyet a járásunk ma­gyarlakta községeiben fejthetek ki akár kulturális, akár politi­kai téren. Amikor átvettem <a titkársági tisztséget, a kisebb községekben igyekeztem úgy irányítani a CSEMADOK helyi szervezetének életét, hogy az ne legyen különálló a többi szer­vezetétől, ha felaprózódnak az erők, nehezen lehet előrejutni. Összefogással hamarabb. így aztán itt az ifjúsági szervezet­tel, ott a vöröskereszttel, amott a nőszövelséggel dolgoznak együtt tagjaink. Idős, ősz hajú bácsi lép a he lyiségbe. Nem akar mást, csak annyit, hogy: jót írjak Irma asszonyról, mert megérdemli. Mit válaszolhatnék erre? Nem azzal a szándékkal jöttem, hogy rosszat írjak, a jó meg, ha van, jön magától, és nekem semmi okom elfedni. Riportalanyom mosolyog, és mintha a bácsinak válaszolna: — Nem tettem én semmi nagy dolgot. De örülök annak, hogy a helyi szervezetek a „rit­ka búzás“ táncoktól eljutottak a cselekményes táncokig, s eb­ben egy parányi részem talán nekem is van. Az ötvenes évek­ben könnyebb volt a munka, akkor bármilyen rendezvé­nyünk volt, vagy vezetőségi gyűlés, örültek az emberek. hogy összejöhettek, büszkék voltak arra, például a CSEMA­DOK helyi szervezetének veze­tőségi tagjai. A központi bizott­ságtól is nagyobb segítséget kaptunk, jobb volt az irányítás, tájékoztatás. Persze, akkoriban a mennyiségen volt a hangsúly, azon, hogy minél több csoport, kultúrbrigád lgyen. Most maga­sabb a csoportok tevékenységé­nek színvonala, bár nem lehe­tünk elégedettek, nagy problé­máink vannak a szakmai-mód­szertani segítségnyújtást ille­tően. Csoportjaink számára nincs elegendő szakember. A hiányosságok megmutatkoznak, amikor például szlovák és ma­gyar együttesek szerepelnek kö­zös műsorban. Hibának tartom, hogy a pedagógusok se nagyon veszik ki részüket a CSEMA- DüK-munkából, tisztelet a kivé­telnek. A fiatalság már inkább, de csak ott, ahol működik a szervezet. A nagyobb községek­ben vannak a nagyobb problé­máink. Azért Párkányban feljött a kisszínpad, Újvárban is van ilyen törekvés több más mellett, meg Szálkán; aztán művelődési klubok alakultak; ahová me­gyünk, otl mini könyvkiállítást szervezünk a Madácli-kiadvá- nyokból. Gépkocsivezetőnk a könyvtáros. Hetvenkilencben 53 ezer korona értékben adtunk el könyvet, a járási könyvtárral és a könyvesbolttal kialakult kap csolatunknak is köszönhetően. Jegyezném a további eredmé­nyeket, kevésbé kedvező jelen­ségeket, de írásomnak most nem ez az elsődleges feladata. Azt szeretném még megkérdez­ni Őszi Irmától, aki politikai és közéleti tevékenységéért a já­rási pártbizottság javaslatára 1970-ben A kiváló munkáért ki­tüntetést vehette át a köztársa­sági elnöktől, mi kell ahhoz, hogy valaki jó népművelő, jó CSEMADOK járási titkár lehes­sen. — Elsősorban az, hogy szív- vel-lélekkel végezzük dolgun­kat. Kell hozzá emberismeret. Kell tudnunk értékelni azt, hogy van lehetőségünk a cselekvés­re. Művelődni kell szüntelenül, különösen a * népművelőnek. Megtiszteltetésnek kell ven­nünk, hogy ezt a tisztséget be- tölthetjük. Van egy vezérfona­lam: úgy viselkedni, úgy viszo­nyulni a dolgokhoz, emberek­hez, hogy én egy kulturális szövetséget, a CSEMADOK-ot képviselem. És külön ebben a járásban harmincöt szervezetet hétezerôtsžáz taggal. BODNÁR GYULA Tanulságos balsiker Napokon át viaskodtam ön­magáimnál, szóljak-e egyáltalán erről az előadásról, hiszen egy baráti ország színházáról vagy jót vagy semmit sem ír az em­ber. Aztán mégis leültem az írógép mellé, elsősorban abból a vmeggondolásból, hogy a Győri Kisfaludy Színház Hamlet-elő- adását feltehetően sok szlová­kiai néző is megtekinti. Ezt az előadást tiszta szívből ajánlom elsősorban azoknak az irodalmi színpadi rendezőink­nek akik kritikátlanul a mo­dernkedés mellett törnek lánd­zsát. Nem lesz nagy élményben részük. Unatkozni, sőt bosszan­kodni fognak. De talán okulnak a látottakból. Bódy Gábor, a nagy vitát ka­vart Psyché című film rendező­be és Szikora János, a színház főrendezője, az egyik legtehet­ségesebb fiatal magyar rende­ző, nem konvencionális, merő­ben újszerű Hamletet akart színre vinni. A kívülálló nem tudja eldönteni, melyik társren­dező mennyi és melyik jelene- ten dolgozott, ám az előadás egésze egyértelműen Bódy Gá­bor látványosságra törekvő, csaknem kizárólag a vizuális hatást vadászó mandírjait idézi. Látvány, látvány, minden mennyiségben. A meghökkentő díszletről már jóelőre tudtam (Bódy Gábornak az Új Tükör­ben megjelent írásából), hogy emberbensőt ábrázolhat, talán az agyat. A katonák foszforesz- káló lándzsákkal hadakoznak, Hamlet atyjának vízióját hol feltörő füst, hol meg villogó lámpák idézik. A zűrzavart kvadrofon hanghatások, fényef­fektusok fokozzák, amelyek időről időre szállongó foltokat ábrázolnak a színpadon. Később felemelkedik a színpad, haj­longó csontvázak jelennek meg, ultraibolyaszínű kaszákkal, már-már komikus hatást kelt­ve. Sokáig sorolhatnám a vizuá­lis hatásokat, de talán ennyi is elég. A néző kezdetben meghökken, majd igyekszik meglelni a ren­dezői koncepciót s végül már keresi Shakespeare remekmű­vét. Nem találhatja, elveszett e görögtüzes tobzódásban. Ezért a néző egyre inkább unatkozik majd — uram bocsá’ — moso­lyog is, amint Ofélia gyilrkőzik a műanyag gubanccal, a király­nő csillogó-villogó ruhája mind­untalan beakadt a vár fokába. S végül levonja a régi színházi igazságot: a legjobban megter­vezett látvány is vajmi keveset ér, ha nem ötvöződik esztéti­kummá. A Hamletet már külön­böző felfogásban, meghökken-. tőén és merően újszerűén is előadták (Peter Brookra vagy a Taganka Színházra gondolok a sok példa közül), de művészi hőfokot csak az az előadás ért meg, ahol a rendező nem öncé­lú kísérletezésekre használta fel a Hamletet, hanem izgalmas egyéni és társadalmi mondani­való tolmácsolására. A győri balsiker ilyen szem­pontból is tanulságos, a szlová­kiai magyar rendezők, színházi szakemberek számára is. Ebben a feltűnően íempótlan és tisz­tázatlan vonalvezetésű előadás­ban leginkább a színészeket saj­náltam. A címszerepet játszó Cserhalmi Györgyöt és a többie­ket. Azt hiszem, ők is olyan kí­nosan érezték magukat a szín­padon, mint mi a nézőtéren. A három és fél óra szinte vége­láthatatlan időnek tűnt. mert a színházban mindent ki lehet bírni, csak az üresjáratot és az öncélú, zsákutcába vezető ma­gamutogatást nem. SZILVÁSSY JÓZSEF Tudatformáló tényező Nagyobb figyelmet a földrajzi olimpiának Az űrrepülés időszakát él­jük. Ebből adódik, hogy mind jobban előtérbe kerülnek a ma­tematika és fizika mellett olyan tudományterületek, ame­lyeknek segítségével a világ- egyetem kitárul és magyará­zatot nyer számos kérdésben. Ilyen problematikával foglal­kozik a földrajztudományok egyik ágazattudománya, a csil­lagászati földrajz. A geográfia, mint tudomány, az egzakt tu­dományok közé tartozik, pon­tosabban a természettudomá­nyok és a társadalomtudomá* nyok határterületén foglal he­lyet. Ebből adódik az is, hogy kevés olyan tudományág van, amely olyan sokoldalúan alakí­taná a tanulók világnézetét, mint a földrajz. Ezek a szempontok vezették az illetékeseket, amikor kilenc évvel ezelőtt meghirdették az Ismerd meg hazádat és a töb­bi szocializmust építő országot című földrajzi versenyt. Ennek a versenynek a hagyományaira alapoztak oktatási szerveink, amikor három évvel ezelőtt diákolimpia szintjére emelték ezt a nemes vetélkedőt. A ver­senyeket A, B, C, D kategó­riákban rendezik meg. A ver­senyfeladatok tematikája főleg a szocialista és az aktív sem­legesség! poltikát folytató or­szágok földrajzának bonyolult kérdéseit és hazánkkal való összefüggéseit vizsgálja. Az is­kolai és körzeti fordulók után a legjobb dolgozatokat felmu­tató versenyzőket a földrajzi diákolimpiái bizottság — amely neves főiskolai és egyetemi ta­nárokból tevődik össze — meg­hívja a kerületi versenyekre. A kerületi és országos versenyek eredményeit a szakdolgozatok pontszámai, a dolgozatok meg­védésének pontszámai és a helyben megírt versenyfelada­tok pontszámainak összege ad­ja. A kerületi fordulók első há­rom helyezettje képviseli az illetékes iskolákat az országos döntőben. Ismeretes: egy iskola színvo­nalát jelzi az is, hogy tanulói milyen eredményeket érnek el a különböző diákolimpiákon. Általában az a nézet, hogy ahol ilyen vonatkozásban kielé­gítő eredmények születnek, ott az oktató-növelő munkában sincsenek hiányosságok. Ez sok esetben be is bizonyoso­dik. Ezért érdemes kimutatni és összehasonlítani több évre visszamenőleg is, milyen ered­ményeket értek el középisko­láink tanulói kerületi és or­szágos szinten. A földrajzi olimpia nyugat-szlovákiai ke­rületi fordulóját első ízben Trnaván rendezték meg, 1978- ban. A kerület közel 50 közép; iskolájából 275 tanuló munká­ját küldték el az iskolai olim­piai bizottságok; ebből 110 ta­nulót hívtak meg a kerületi versenyekre. A helyezések alapján az eredményesen sze­replő tanulók a következő is­kolákból kerültek ki: 1. Trna­vai Gimnázium, 2. Nitrai Pá- rovská utcai Gimnázium, 3. Nitrai E. Gudern Gimnázium, 4. Dunaszerdahelyi (Dun. Stre­da) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium, 5. Partizánskei Gimnázium, 6. Somorjai (5a­Nyel­morín) Szlovák Tanítási vű Gimnázium. A D kategóriában Tuba La­jos, a Dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium ta­nulója az első helyen végzett és az országos döntőben is eredményes volt. A II. diákolimpia kerületi döntőjét Budmericén rendezték meg. Ide már 300 tanuló szak- dolgozatát küldték el; ebből 96 tanulót hívtak meg a kerü­leti versenyre. A kerület ma­gyar iskolái közül Kuczmann Róbert — a Dunaszerdahelyi Gimnáziumból — a D kategó­riában a 4. helyen végzett. A legeredményesebb iskolák a következők voltak: 1. Nitrai Párovská utcai Gimnázium, 2. Trnavai Gimnázium, 3. Nitrai E. Gudern Gimnázium, 4. Lé­vai (Levice) Gimnázium, 5. Ma- lackyi Gimnázium, 6. Piešťanyi Elektrotechnikai Szakközépis­kola, 7. Dunaszerdahelyi Ma­gyar Tanítási Nyelvű Gimná­zium. Az idei versenyeket Budme­ricén tartották meg. A 186 je­löltből 80 tanulót hívtak a döntőkbe. Az iskolák rangsorolása a következő lett: 1. Trnavai Ginn názium, 2. Piešťanyi Elektro­technikai Szakközépiskola, 3- Trenčíni Gimnázium, 4. Myja- vai Gimnázium, 5. Zlaté Mo- ravee-i Gimnázium, 6. Duna­szerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium. A III. földrajzi diákolimpia kerületi versenyére a magyar iskolákból összesen 10 tanulót hívtak meg; a következőkép­pen szerepeltek: Dunaszerda­helyi Gimnázium: 3., 9., 14. és 18. helyezést ért el; Érsekúj­vári (Nové Zámky) Gimnázi­um: 7. helyezés; Komáromi (Komárno) Gimnázium: 10., 28. és 29. hely; a Zselízi (Želie­zovce) Gimnázium pedig a 13. és 27. helyen végzett. Mag Ildikó a Dunaszerdahe­lyi Gimnáziumból (a kerületi forduló 3. helyezettje) az or­szágos döntőben a 13. helyen végzett. Ha három évre visszamenő­leg megfigyeljük az országos döntőket, akkor láthatjuk, hogy az évenkénti 48 résztvevőből a magyar iskolákat csak 2 ta­nuló képviselte, mindig a Du­naszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumból. A magyar tanítási nyelvű kö­zépiskolák eddigi viszonylagos eredménytelenségének okát részben abban is kereshetjük, hogy amíg más diákolimpiá­kon a versenyfeladatokat ma­gyar nyelvre is lefordítják, a földrajzi olimpián ezt még nem oldották meg. Természetesen lehetnek más objektív okok is, amelyek előidézik az iskolák távolmaradását. Ettől eltekint­ve elmondható, hogy a verse­nyek színvonala évről évre emelkedik. Az egyes iskolák azonban csak akkor érhetnek el kielé­gítő eredményeket, ha az is­kola vezetősége is komolyan veszi a versenyeket, és leg­alább erkölcsileg támogatja azokat a pedagógusokat, akik szabad idejüket áldozzák fel a sokszor szerény eredménye* kért is. i TRGO IMRÉ Az énekművészet tetőfokán Jelena Obrazcova bratislavai hangversenyéről A Szlovák Filharmónia zsúfo­lásig megtelt koncerttermében Jelena Obrazcova világhírű szov­jet operaénekesnő csodálatos produkciójával kápráztatta el a közönséget. Obrazcova a vokális művészet egyik legkiemelke­dőbb egyénisége. 1964-ben de­bütált a moszkvai Nagyszínház színpadán Muszorgszkij Borisz Godunov című operájának Ma­rina szerepében. Azóta számta­lan nemzetközi verseny győzte­se volt, és többször vendégsze­repeit a világ összes neves operaszínpadán. Az operairoda­lom remekein kívül (Carmen, Azucena, Ulrica, Eboli, Amne- rls, Santuzza stb.) maradandó élményt nyújt kantáták, opera­tóriumok interpretációjával, s dalestjei is páratlanok. Obrazcova mostani műsorá­nak első részét Csajkovszkij és Rahmanyinov dalaiból állította össze; szünet után régi orosz románcokkal bűvölte el a hall­gatóságot. A művésznő talán ekkor bizonyította legfényeseb­ben a képességeit, s a ráadás­ként elhangzott áriák a szo­kásos alt-mezzo területet túlha­ladva a drámai és lírai szoprán szerepkörből is csemegéket kí­nált. Bizet Carmenjének Haba- nerája ma már fogalom Obraz­cova előadásában, Cilea Adria­na Lecouvreur operájából Bouil­lon hercegnő áriája is freneti­kus sikert aratott. Reméljük, Obrazcovát a közeljövőben vi­szontlátjuk a bratislavai opera­színpadon is, nagy élményt je­lentene minden rajongójának. Énekművészet dolgában káp* rázatos, amit Jelena Obrazcova nyújtott. A teljes művészi ki­bontakozás korszakába lépett: hangterjedelme óriási, rezonan­ciatartománya gazdag, hangszí­ne csodálatos, hangfekvései a hősies kitörésekben és a lírai pianókban egyaránt kiegyenlí­tettek. Jelena Obrazcova, a mai operavilág csodálatos jelensége, méltó partnere bármely világ­hírű operaénekesnek. Egyikük Jevgenyij Nyesztyerenko, akivel nemrég Bartók Kékszakállú hercegét rögzítette hanglemez­re Budapesten. Hosszan tartó tapsvihar, a sok elragadtatott „Bravó“ kiál­tás nemcsak Obrazcovát, hanem partnerét, Vazsa Csacsava szov­jet zongoraművészt is illette. HORVÁTH KATALIN 1981. X. 22. 6

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom