Új Szó, 1981. szeptember (34. évfolyam, 205-231. szám)

1981-09-24 / 226. szám, csütörtök

Jaroslav Seifert nemzeti művész jóié * Jaroslav Seifert költő nyolc- tanéves; szeptember 23-án szü­letett Prága žižkovi negyedé­ben. A jelentős évforduló alkal­mából az életművéből készült terjedelmes válogatáson kívül új verseit tartalmazó kötete is megjelenik Morový sloup (Pes­tis-emlékoszlop] címmel, amely­ben az 1968 és 1970 között írt költeményeit olvashatjuk. E kö­tetében találjuk azokat a vers­sorokat, amelyek szabad fordí­tásban így hangzanak: „ ... is­ten veletek. Életemben semmit el nem árultam. Ebben biztos vagyok, hihetnek nekem ..." Rendkívül súlyos szavak, amelyeket most sem lehet fi­gyelmen kívül hagyni. Jaroslav Seifert 1921-ben Mes­to v slzách (Könnyező város] című kötetével lépett be a cseh irodalomba. A fiatal költő Jirí Wolkerhez, Vitézslav Nezvalhoz, valamint az akkor induló nem­zedék többi tagjához hasonlóan (St. K. Neumann, Josef Hóra, Jindŕich Horejší) a proletár köl­tészet és a szovjet példa nyo­mán a kommunista párt vezette proletár forradalmi harc hívé­nek vallotta magát. Jirí Wolker- től, a forradalom költőjétől el­térően, aki nem ismert illúzió­kat, a földi paradicsom, ahol az élet egyetlen ünnep lesz „a vi­lág végéig“ látomás nevében vallja magát a forradalom köve­tének. A forradalmi harc nem győ­zött, a forradalmi hullám apá­lya következett el. Seifert elfor­dul a proletár költészettől, a kö­vetkező köteteiből kivész a for- radalmiság, helyette a felszín alól életsóvárgás, a képzelet ka­landja, a reménytelenségnek már-már kétségbeejtő érzése tör elő. Ez az érzés a kommunista párttól való elfordulásba torkol­lik. Az 1929-ben kizárt hét író közül (St. K. Neumann, Marie Majerová, Ivan Olbracht, Vla­dislav Vančura, Helena Malífo- vá, Josef Hora] egyedül ő nem találta meg a visszavezető utat. A válságból más kiutat keres. Ám a világ, mely eltűnt köl­tészetéből, új nyomatékkai hal­lat magáról. A kapitalizmus ide­iglenes stabilizálódása ingatag­nak bizonyult. A' tömegeknek a mind jobban erősödő munkanél­küliséggel vívott harca, melyet Vilém Závada Szirénája (1932) meztelen valóságában örökített meg, hamarosan összekapcsoló­dik a nemzet puszta létét fe­nyegető fasir aus elleni küzde­lemmel. Jaroslav Seifert visszatér a konkrét társadalmi való­sághoz. A Jablko u Klína (Alma az öledből] (1933] című köteLélől kezdve, a harmincas évek további három könyvén át r- a Zhasnete svétlá (Oltsátok tt\ a fényt] című kötet, mellyel a müncheni árulásra reagál, va­lamint a német megszállás alatt Božena Nemcovának, Prágának es a szülőföldnek ajánlott köny­vei — Seifert költészetének köz­ponti motívuma a társadalmi pá­tosz, ezúttal a népies-hazafias pátosz, melyet formailag a nép- költészethez fordulás jellemez. Tartalmi szempontból ilyen ha­zafiasság jellemzi a Božena Némcováról írt verseit Vejíf Bo­ženy Nemcové — (Božena Nöm- cová legyezője — 1940]. — Má­sok, például František Halas költészetével összhangban az írónő keserű sorsát, szülőföldje és népe iránt érzett szeretetét juttatják kifejezésre. Hatásos versek voltak ezek. Julius Fučík 'A harcoló Božena Némcová cí­mű híres könyvében különösen szuggesztíven érzékelteti Ném­cová hazafiasságát. A szülőföld­höz és népéhez fűződő szerető­iének gyökereit is kutatja, me­lyeket Nemcovának a nemzeti és a szociális jogok kiharcolásá­ért folytatott erőfeszítéseiben talált meg. Azokban az erőfeszí­tésekben, melyek örökösei a kommunisták lettek. A fasizmus felett aratott győ­zelem után, amikor a Vörös Hadsereg elhozta nekünk a sza­badságot, Seifert Prilba hliny [(Agyagsisak] című kötetével csatlakozik a felszabadítóinknak köszönetét mondó örömittas kó­rushoz. Kötetébe fölvette sz előző időszak verseit Is, ame­lyekben a szülőföld és népe sor­sa iránt érzett aggodalom mel­lett az a meggyőződése Is han­got kapott, hogy az idegen já­rom alóli felszabadulás a társa­dalmi elnyomás megszüntetését is magával hozza, s így ifjú ko­rának álma valósul meg. Aztán elérkezett 1948 Febru­árja. Megszülettek Mikoláš Aleš képeihez írt versei (Šel malii* chude do svéta, 1949 — Szegé­nyen ment a festő világgá), me­lyek a költőt a cseh táj és ter­mészet lírikusaként mutatják be, akinek szíve büszke az országra, melyben született. Röviddel ez­után megjelenik a Písefí o Vik- torce (Dal Viktorkáról, 1950], melyet a Nagyanyó szereplőjé­nek sorsa hat át. A mii morali- zálásba torkollik, olyan prob lémaköröket járva körül, mint például az, hogy az emberek rosszat kívánnak egymásnak, ámbár a szeretetet kellene ke­resniük, mely nélkül az élet csak hamu. S teszi mindezt ab­ban az időben, amikor a cseh költészet az emberiség születő, új vonásait kutatja. Nem csoda, hogy a mű vitát váltott ki. Rö­viddel ezután jelenik meg a Maminka (Édesanyám), mely­ben a gyermekkorba tér vissza, ahol az egyedüli fényt a pro letár édesanya jelentette. Új alkotói lendület előhírnö­ke a Koncert na ostrove (Hang verseny a szigeten, 1965). E kö­tet lapjain a költő lírájának legnagyobb horderejű motívu­maival találkozunk: visszaemlé­kezésekkel a gyermek és ifjú­korra, törékeny érzések lírájá­val, a forradalmi munkásmoz­galom megindító jeleneteire va­ló visszaemlékezésekkel, a fa­siszta megszállás apokalipszi­sével, a prágai felkelés napjai­nak képeivel, a szovjet felszaba­dítók meghitt emlékével. Költői tett ez a vallomás, mely beteg­sége után született, azután, hogy szembe kellett néznie a halállal. Nehezen érthető, hogy a vál­ságos években a költő tekinté­lyével olyan politikát védelmez, moly következményeiben ellen­tétes azzal az eszmei-politikai kötődéssel, melyet az Agyagsi­sakban maga fogalmazott meg: hogy az elesettek és megkín- zottak hozta áldozat ne legyen hiábavaló, nem szabad, hogy 38 ősze megismétlődjön. Hisz az a politika éppen aa ellen irá­nyult. amit a nép kivívott ma­gának, azt veszélyeztette, ami annyi áldozatba került. Amint látható, Jaroslav Sei­fert költészetét és politikai ál­lásfoglalásait szembetűnő el­lentmondások jellemzik. Miben rejlenek ennek okai? St. K. Neumann a proletár művészetről írt elmélkedéseiben (1923), melyeknek Seifert Samá láska (Csupa szeretet) című második kötetének kritikája is része, a fiatal költő pályájának elején arra figyelmeztet, hogy a született proletár poéta versei bár a forradalom mellett fog­lalnak állást, de azt teljesség­gel nem fejezik ki. Seifert téve- dese Neumann szerint abban keresendő, bogy a forradalmi proletariátust a sző általános értelmében a néppel azonosítja és olyan befolyás alatt áll, amely megakadályozza, hogy azonosuljon az új osztállyal, annak feladataival. Neumann álláspontja rendkí­vül előrelátónak bizonyult. Nemcsak idejében felismerte Seifert gyors elfordulását a pro letár költészettől. de előre meghatározta jövendő müvei­nek tartalmát is. A forradalmi lelkesedés, a reménytelenség kétségbeesett érzése a kapita­lizmus stabilizálódásának idő­szakában, újraéledt szociális je­gyek. a jobb jövőbe vetett hit és a hála kifejezése a Vörös Had­seregnek az új élet építésének lehetőségeiért, ugyanakkor a szkepszis hangjai, amikor nyil­vánvaló, hogy csupán szeretet­tel nem lehet kiharcolni a for­radalom győzelmét, s azt meg­védeni sem, épp úgy, mint a reális szocializmust, az új em­beri kapcsolatok egyedüli vé­delmezőjét sem — mindez az elmúlt 60 év cseh költészete erős és gyenge oldalának tiik re. Az előbb említettek azokat az oldalakat tükrözik, amelyek a proletariátus forradalmi har­cának' nyomása alatt, a népi tömegek támogatásával a szo­cialista forradalom győzelmé­hez, az új rendszer megszilár­dulásához vezettek,, melyekről Seifert is álmodott. Az utópia, az individualizmus megnyilvá­nulásai, amelyek egyes alkotó­kat a letűnt világ költői szkep­sziséhez, a haladó fejlődés kri­tikájához vezettek, e fejlődés­től idegen pozícióból, melyet a fejlődés ellenségei kihasznál­hattak és ki is használtak. Az elsőként említettek Seifert köl­tészetének meghatározó jegyeit jelentik. Ezekben Seifert tehet­sége örökértékű versekben ível felfele. Seifert javára, becsüle­tére válik, hogy a legsötétebb reakció minden igyekezete elle­nére sem tagadta meg költői művét, mely a modern cseh írásbeliség jelentős személyisé­gévé tette. VlTEZSLAV RZOUNEK Csehszlovákiai magyar színmű — Budapesten Vasárnap a budapesti Gyér- mekszínházban magyarországi ősbemutatóként viszik színre fíatta György Töklámpás című ifjúsági színmüvét. E jelentős esemény előtt kértük meg rö­vid beszélgetésre a szerzőt, a Kis Építő főszerkesztőjét. % Milyenek az érzéseid né­hány órával a premier előtt?. — Azt hiszem, nem kell hangsúlyoznom, mennyire izga­tott vagyok, már csak azért is, mert tudomásom szerint kor­társ csehszlovákiai magyar drámaíró alkotását magyaror­szági hivatásos színházban még soha nem vitték színre, így jóleső érzéssel is készülök a bemutatóra s — ne tűnjék közhelynek — ezúttal is há­lával gondolok a Magyar Terü­leti Színház igazgatójának, dramaturgjának és színészei­nek önzetlen támogatására, akik sokat segítettek abban, hogy a színmű eljusson a gyer­mekek szívéhez, tudatához. O Többször részi vettél a budapesti próbákon. Rendezés- ben, a színmű szerkezetében lesz-e Jelentősebb változás — Számottevőbb változásra csak az első rész zárójeleneté­ben került sor, a második rész­ben a verbális befejezés he­lyett inkább a zenei motívu­mok a hangsúlyozottabbak. Ér­dekesség számomra, hogy Ho- locsy István, a komáromi ős­bemutató rendezője elsősorban a szülőföld szeretetének epi­zódjai köré fűzte föl a cselek­mény szálait. Nyilassy Judit, a Gyermekszínház rendezője pe­dig az egyetemes emberi mon­danivalóra koncentrál: a gyér* mek értelmi szintjének megfe­lelő eszközökkel hangsúlyozza az emberi gonoszság, a fegy­verek használatának tragikus voltát, s ezzel ellentétben a nemes eszmékért élő harcoló emberek erkölcsi erejét. # A próbák során minden bizonnyal sok tapasztalatot is szereztél. — Valóban. A Magyar Terü­leti Színházban, s most Buda­pesten is sok olyan tapaszta­latra tettem szert, amelyet könyvből, szakirodalomból so­hasem meríthetek. Ismét rá­döbbentem arra, mennyire fon­tos, hogy a szöveg adekvát színpadi szituációkat is te­remtsen, hiszen a szó legtöbb­ször csak így funkcionál. Re­mélem, lesz erőm, tehetségem e szakmai tapasztalatokat újabb színpadi művekben ka­matoztatni. % Ismerve a Csehszlovákia és Magyarország közötli élénk turistaforgalmat, nem túlzás feltételezni, hogy sok szlová­kiai néző is szeretné megtekin­teni a színművet. — Ennek azt hiszem semmi akadálya. Az előzetes tervek szerint a színművet az év vé­géig mintegy negyven alkalom­mal játsszák majd, elsősorban a hétvégeken, a kora délutáni órákban. A Gyermekszínház Budapest belvárosában, az Ope­rával szemben könnyen megta­lálható. Igazán boldog lennék, ha a szlovákiai nézők is ér­deklődnének a budapesti elő­adás iránt is. Nagyon bízom ab­ban, hogy a Magyar Területi Színház bemutatójához hason­lóan, Budapesten is tetszeni fog a gyerkőcöknek a Tök- lámpásf SZ. J. Előtérben a logikus gondolkodás Harmincéves a matematikai olimpia Korunkban a tudományos és műszaki fejlődés eddig soha nem tapasztalt ütemű. Ez a — már közhelynek számító — megállapítás szinte kínálja a következtetést: soha nem volt a matematika olyan fontos, di­namikusan fejlődő tudomány, mint éppen ma. Elméleti és gyakorlati szakembereinktől el­várható, sőt megkövetelhető az alapos és mobil, azaz haszno­sítható matematikai ismeret- anyag, hiszen e tudomány ma már nem azonosítható az „ele­fántcsonttorony“ elvont, ezért a társadalom számára csak többszöri áttétellel használható számfilozőfiával. Vegyük csak alapul a legegyszerűbb példát: el sem képzelhető a korszerű üzemszervezés, munka progra mo­zás matematikai eredmények, képletek nélkül. Ezeknek a feladatoknak elvégzéséhez az iskolának kell alapot adnia. A matematika alapvető — s pedagógiai szempontból talán legjelentősebb — pozitívuma az a rég felismert tény, hogy törvényeivel és szabályaival minden eszköznél jobban segíti a logikus gondolkodás fejlődé­sét, a tanulók probléma-megol­dó képességét, ugyanakkor el­vontsága révén lehetőséget nyújt a tehetség korai kibon­takoztatására, e tehetség ne­mes versengés során való bi­zonyítására. Talán az említett szempon­tok vezették az illetékeseket, amikor 1951-ben először hir­dették meg a matematikai olimpiát. Ezeken a tanulmányi versenyeken bontakozhatott ki az az egészséges versenyszel­lem, mely az ambíciót, győzni akarást és nagy munkabírást követelő felkészülésnek értel­met adott. Az idei olimpiai rendezvény sorrendben már a harmincadik volt; kerületi fordulója a nyu­gat-szlovákiai versenyzők szá­mára minden eddiginél sikere­sebbnek bizonyult, mert a ke-* rületből összesen 7 tanuló — köztük hárman magyar tanítási nyelvű középiskolából — ke­rült be az országos forduló versenyeibe, úgymint: 1. Teleki Aba (3. oszt. Nyit­rai G. E. Guderna Gimnázium) 18 pont; 2. Iveta Danešová (4. oszt. Piešťanyi Elektrotechnikai Kö­zépiskola) 17 pont; 3—5. Zsilinszky László (4. oszt. Érsekújvári — Nové Zám­ky — Gimnázium) 15 pont; Liszkay Bélia (4. oszt. Ko­márom — Komárno — Gépipa­ri Középiskola) 15 pont; Bartalos Árpád (4. oszt. Nagymegyeri — Calovo — Magyar Tanítási nyelvű Gimná­zium) 15 pont; 6—7. Peter Tarina (3. oszt. Topolčanyi Gimnázium) 13 pont; 8—9. Dušan Jurčák (4. oszt. Trenčíni Gimnázium) 12 pont. A versenyre összesen 50 kö­zépiskola küldte el diákjait. Örvendetes, hogy az utóbbi két évben egyre több szakmunkás- képző iskola kapcsolódik be ebbe a vetélkedőbe. A legidő­sebbek versenyében, az A ka­tegóriában (3—4. osztály) 103 tanuló indult, közülük tizen- ketten voltak eredményesek. Az országos fordulóba bejutot- takon kívül a következő öt ta­nuló: 6—7. Pápay György (Galán­tai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium) 13 pont; 8—9. Búkor József (Komáro­mi Gépipari. Középiskola) 12 pont; 10—12. František Horniak (Lévai — Levice — Gimná­zium) 11 pont; Sámuel Plesník (Nové Mesto nad Váhom-i Gimnázium) 11 pont; Tomasek Sándor (Komáromi Gépipari Középiskola) 11 pont. A részt vevő 28 iskola közül 8 magyar tanítási nyelvű kö­zépiskola volt, amelyekből ösz­szesen 31 tanuló indult. Közü­lük 6 eredményesen oldotta meg a feladatokat. A Komáromi Gépipari Közép­iskola tanulóinak sikersorozata az 1980—81-es iskolai évben sem szakadt meg; ezt a szá* mok tükrözik a legjobban, hi­szen ü eredményesen szereplő magyar tanulóból 3 ebbe az Is­kolába jár. Közülük a legtöbb pontot Liszkai Béla érte el, így került be az országos for­dulóba, ahol 2 pontja hiányzott ahhoz, hogy a legjobb 30 közé jusson. A 2. osztályosok versenyé­ben, a B kategóriában szintén 103 tanuló versenyzett, közülük 10-en voltak eredményesek: 1. Marian Bartek (Seredi Gimnázium) 18 pont; 2. Dušan Macko (Nové Mes­to nad Váhom-i Gimnázium] 14 pont; 3—7. Kotiers Roman (Somor* jai — Samorín — Magyar Ta* nítási Nyelvű Gimnázium) 11 pont; Lovász Tibor (Komáromi Ma* gyár Tanítási Nyelvű Gimná* zium) 13 pont; Mircz Jácint (Galántai Ma­gyar Tanítási Nyelvű Gimná­zium) 13 pont; Peter Rizdoíi (Trenčíni Gim» náziura) 13 pont; Jozef Roháö f Nyitrai E. Guderna Gimnázium) 13 pont; 8. Robert Jursa (Topoľčany Gimnázium) 12 pont; 9—10. Sza lay Erzsébet (Ko* máromi Magyar Tanítási Nyel-* vű Gimnázium) 10 pont; Pavol Kyselica (Piešťanyi Közgazdasági Középiskola) 10 pont. Ebben a kategóriában össze­sen 33 középiskola — köztük 1 szakmunkásképző — tanulói versenyeztek. A versenyben a 6 magyar tanítási nyelvű kö­zépiskolából 22 tanuló indult és közülük 3-nak sikerült ax első tíz között végezni. Az 1. osztályosok versenyé­ben a C kategóriában indultak a legtöbben, összesen 126-an; közülük öt tanuló lett eredmé­nyes: 1. Lacza Tibor (Érsekújvárt Gimnázium) 13 pont; 2—4. Brigita Königsteinová (Malackyi Gimnázium) 10 pont; Anna Valkóová (Lévai Gimnázium) 10 pont; 5. Ján Dugáček (Stará Tu« ra-i Közgazdasági Közép* iskola) 9 pont. A C kategória versenyének e fordulójába 44 középiskola, köztük 3 szakmunkásképző in­tézet küldte el diákjait. A versenyben 9 magyar tanítási nyelvű középiskolából 31 ta­nuló vett részt, közülük csu­pán Lacza Tibor lett eredmé­nyes. A Kerületi Pedagógiai Inté­zet és a matematikai olimpia kerületi bizottságának értéke­lése alapján a részt vevő gim­náziumok közül a legtöbb pon­tot, 92-t (21 résztvevő; 2 ered­ményes) a lévaiaknak sikerült elérni; 87 pontot (17 résztvevő, 3 eredményes), a trenčíniek- nek, akik után 82 ponttal kö­vetkezik a Korpáromi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium, ahonnét 16-an versenyeztek, közülük ketten oldották meg a feladatokat eredményesen. A versenyben részt vevő 11 szak­középiskola közül a Komáromi Gépipari Középiskola 17 tanu­lója összesen 67 pontot szer­zett és 3 tanulója lett eredmé­nyes. A Piešťanyi Elektrotech­nikai Középiskola 10 tanulója 46 pontot gyűjtött és 2-en sze­repeltek eredményesen. Négy szakmunkásképzőből 11 tanuló vett részt. Közülük egy sem lett eredményes. A matematikai olimpia há­rom évtizede igazolta, hogy a verseny nem veszített igényes­ségéből. Igényesség és minőség kezdettől fogva a matematikai olimpiák két alapvető követel­ménye. OLÄH GYÖRGY ÚJ szó 1981. IX. 24.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom