Új Szó, 1981. szeptember (34. évfolyam, 205-231. szám)

1981-09-24 / 226. szám, csütörtök

ANDREJ GROMIKO FELSZÓLALÁSA AZ ENSZ-KÖZGYÜLÉS XXXVI. ÜLÉSSZAKÁN

(ČSTK) — Az ENSZ-közgyülés XXXVI. ülésszakának általános vitájában kedden késő este szólalt fel Andrej Gruiniko, ax SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, szovjet külügyminiszter. Az alábbiakban közöljük felszólalását.

J szó

1981

IX. 24.

Elnök Űr,

Tisztelt Küldöttek!

Ma, a világszervezet szónoki emelvényéről elsősorban arra szeretnék figyelmeztetni, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete a világ népeinek szemében olyan fórumként tett szert szolid tekintélyre, melynek legfontosabb feladata, hogy ha- Inikony eszköze legyen a világ- béke megőrzésének.

Közismert, hogy az ENSZ megszületése a világ nemzeteinek abból az elszántságából ered, hogy megakadályozzák az új. világméretű tragédiát. Létrehozását az a meggyőződés kísérte — s ez tovább erősödött űz emberek tudatában a fasizmus felett aratott nagy győzelmet követően —, hogy a népeiknek, felülkerekedve a militarista és az agresszív erőkön, a béke nevében kell egyesíteniük erőfeszítéseiket. Ezért már a világszervezet Alapokmányának első sorai is kitűzik a feladatot: A jövendő nemzedékeket meg kell menteni a háború okozta megpróbáltatásoktól ... Ez világos és egyértelmű megfogalmazás.

Annak a meggyőződésemnek szeretnék hangot adni, hogy ezek a sorok sohasem merülnek feledésbe és nem vesztenek mély értelmükből. Ez egy ünnepélyes fogarialomtétel, s az ENSZ-et létrehozó 50 alapító ország elfogadta. Ez ma az ENSZ-ben képviselt 155 tagállam mindegyikének kötelessége.

Jelenleg egyesek próbálják azt állítani, hogy a világon vannak a békénél fontosabb dolgok. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy a népek ezeket a személyeket nem hatalmazták fel arra, hogy az ő nevükben beszéljenek.

A béke a világ népeinek legértékesebb kincse, az emberi tevékenység és haladás alapvető feltétele minden területen. igaz volt ez a múltban is, de még inkább igaz ez napjainkban.

„Pártunknak, népünknek, és a világ népeinek jelenleg nemzetközi szempontból nincs fontosabb feladata a béke megőrzésénél“ — hangsúlyozta Leonyid Brezsnyev. „Ha erőfeszítéseket teszünk a béke érdekében, ezt nemcsak a jelenlegi nemzedék érdekében, hanem gyermekeink és unokáink, az eljövendő generációk boldogsága érdekében tesszük.“ Az említett elvi irányvonal alapján a szovjet kommunisták legfelsőbb fórumán, az SZKP XXVI. kongresszusán a nemzetközi élet kulcsfontosságú problémáinak megoldására vonatkozó javaslatok egész sorát fogadták el, melyek pozitív visszhangot váltottak ki világszerte.

A javaslatok széles körű intézkedéseket szorgalmaznak a fegyverkezés korlátozása, a feszültséggel terhelt válsággócok felszámolása és az államok közötti bizalom megszilárdítása érdekében.

A politikai és katonai területek egyaránt felölelik, az atomrakéták és a hagyományos fegyverfajták korlátozását, kapcsolatosak az európai, a közel-keleti, a közép- és távolkeleti, valamint a világ más térségeiben kialakult helyzettel.

Az említett javaslatok közös vonása az a törekvés, hogy megvalósításukkal hozzájáruljunk a nemzetközi légkör megjavításához és a háborús veszély csökkentéséhez.

A Szovjetunió a nemzetközi politikai színtéren a többi szocialista országgal közösen lép fel. A szocialista közösség országai, pártjai vezető képviselőinek a közelmúltban megtartott krími találkozókon a jelenlegi világpolitikai helyzet fényében lehetőségük nyílt értékeléseik és akcióik ismételt egyeztetésére.

Hasonló célt szolgálnak a

Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének rendszeres ülései és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának a tevékenysége.

A szocialista országok külpolitikája békepolitika volt, év az is marad. Ez a mi társadalmi rendszerünk lényegéből ered, melynek előnyeiről szilárdan meg vagyunk győződve. Ezek az előnyök abból adódnak, hogy társadalmi rendszerünkben nem léteznek olyan társadalmi rétegek, melyek hasznot húznának a háborúkból és a militarista előkészü- letekből, amelyek szempontjából a militarista politika előnyös lenne.

Mindamellett saját társadalmi rendszerünket senkire sem akarjuk rákényszeríteni. A népek maguk döntenek és maguk kell, hogy döntsenek sorsukról. Éppen ez tudományos világnézetünk alappillére és ebből Indulunk ki a jövőben is mind bel-, mind külpolitikánkban.

Hiábavalóak az egyes nyugati országok köreinek arra irányuló kísérletei, hogy beavatkozzanak a szocialista országok beliigyeibe.

Ezek a kísérletek elsősorban a Lengyel Népköztársasággal kapcsolatban vannak napirenden. Sok mindenre vállalkoznak, hogy a lengyel állam szocialista alapjait aláássák.

Ezzel összefüggésben szükséges figyelmeztetni a Varsót Szerződés tagállamai vezető képviselőinek nyilatkozatára, amely megállapítja: „Megerősítettük, hogy a szocialista Lengyelország, a Lengyel Egyesült Munkáspárt és a lengyel nép biztosan számíthat a Varsói Szerződés tagállamainak testvéri szolidaritására és támogatására. A LEMP képviselői hangsúlyozták, hogy Lengyel- ország szocialista állam volt, az és az is marad, a szocialista országok közösségének szilárd tagja“.

Bonyolult külpolitikai feltételek között teljesíti a szocialista építés feladatait és folytat békepolitikát a Kubai Köztársaság. A Szovjetunió a múltban is egyértelműen támogatta és továbbra is támogatja Kuba népét függetlensége megvédéséért vívott harcában.

Meg kell szüntetni a Kuba ellen irányuló, az USA részéről az utóbbi időben fokozódó ellenséges intrikákat. Washingtonnak a szocialista Kuba szálka a szemében. Engedjenek meg azonban egy kérdést: Vajon mindenkinek tetszik az Egyesült Államok társadalmi rendszere? Senkinek sincs joga kioktatni a kubai népet arról, hogyan rendezze belső Ügyeit.

A szocialista országok társadalmi rendszerének és békepolitikájuk befeketítése érdekében a legkülönfélébb koholmányok terjednek. Azok, akik ezt művelik, mintha egymáson próbálnának túltenni abban, hogy ki tudja kitalálni a legszemen- szedettebb hazugságot.

Ez a törekvésük odáig fajul, hogy a szocializmus „hamarosan bekövetkező pusztulását“ jósolják. Ezeket a személyeket a természet nyilván csodálatra méltó fantáziával ajándékozta meg, de rendkívül homályos, tisztázatlan elképzeléseik vannak a történelmi fejlődés objektív folyamatairól. Valóban ott keresik a pusztulást, ahol ténylegesen keresni kell? Nem tévednek-e kissé e tekintetben?

Hány „jövendőmondó“ megjósolta már a szocializmus pusztulását. És mi történt? A jóslatok mindig hamisnak bizonyultak. A történelem pedig feltartóztathatatlanul halad a fejlődés útján.

A Szovjetunió nem fenyegetett és jelenleg sem fenyeget senkit. A lenini idők óta a szovjet állam a békét és a népek közötti barátságot tűzte zászlajára. Ezekhez az eszmékhez rendíthetetlenül hűek maradunk. Ma éppen olyan drágák országunk népe számára, mint akkor Lenin idejében.

A nemzetközi kérdések megítélésekor és megoldásakor a szabadság és a haladás eszméire támaszkodunk, valamennyi állam függetlensége tiszteletben tartásának alapelvéből indulunk ki, az élet al a p j a i na k m eg sz i 1 á r d í tá sára törekszünk és nem készítjük elő az emberiség temetését.

A világpolitikában azonban létezik egy másik irányzat, amely merőben más célokat követ. Ez az imperialista államok militarista körei által

megvalósított irányvonal.

Ennek lényege a más országok és nemzetek feletti önkényuralomra való törekvés, olyan önkényre, amely azt jelenti, hogy más országokra és népekre rákényszerítik saját

akaratukat, hogy gazdaságilag kizsákmányolják őket, hogy területüket katonai és stratégiai célokra használják. Washingtonból egyre gyakrabban hangzanak el olyan kijelentések, hogy a „világot az amerikaiak irányítják“, bár az USA t ilyen

irányítással senki sem bízta

meg.

Az említett irányvonal értelmi szerzői céljaik elérésének legfőbb eszközét a nemzetközi feszültség fokozásában, ahogy ők mondják, az erőpolitika módszereinek alkalmazásában látják. Néha ugyan elismerik a „diplomáciai alternatíva“ lehetőségét, de ilyenkor máris sietnek a magyarázzattal, hogy számukra nem felel meg a diplomácia, ha nem támaszkodik erőre.

Az említett irányvonal legjellemzőbb politikai megnyilvánulásai:

— a fegyverkezési verseny további fokozása,

— nyílt ambíció a katonai fö lény megszerzésére a Szovjetunió felett,

— katonai támaszpontok széles körű hálózatának létrehozása és amerikai csapatok álló- másoztatása idegen területeken,

— a fáradságos munka árán létrehozott szovjet—amerikai kapcsolatok alapjainak aláásá- sa, «

— nyomás gyakorlása más, főleg európai országokra annak érdekében, hogy korlátozzák politikai, gazdasági és kereskedelmi kapcsolataikat a szocialista országokkal.

És micsoda erőfeszítéseket kell tenni azért, hogy a NATO- szövetségeseket megnyerjék e politika támogatásának! Ha az érvek kevésnek bizonyulnak —< és azokból soha sincs elég — az említett perspektívát nélkülöző veszélyes irányvonal meg- indoklásához, a durva nyomás eszközéhez folyamodnak, hogy belefojtsák a tiltakozást azokba, akik nem mindig hajlamosak a militarista tervek támogatására, mert azok érdekeikkel ellentétesek.

Olykor hallható, hogy Washington jelenlegi politikája

nem zárja el a szovjet—amerikai kapcsolatok fejlesztésének távlatait. Rögvest hozzáfűzik

azonban azt a követelést, hogv országunk változtasson „magatartásán“ — se többet, se kevesebbet nem akarnak — a nemzetközi . ügyekben az amerikai érdekek javára. Más szóval, a Szovjetunió mondjon le törvényes érdekeinek védelméről, saját külpolitikájáról.

ilyen feltételeket szabni azonban helytelen. A Szovjetunió továbbra is a lenini békepolitikából indul ki. Országunk a jövőben sem adja fel ezt az irányvonalat. Nem fenyegetjük mások törvényes érdekeit, de sem saját törvényes érdekeinket, sem szövetségi kapcsolatainkat nem akarjuk feláldozni.

Annak a reményemnek szeretnék hangot adni, hogy Washingtonban képesek a dolgok jelenlegi állásának józan megítélésére, a nemzetközi kérdésekben reálisabb álláspontra helyezkednek, nem becsülik túl saját lehetőségeiket és nem becsülik le mások lehetőségeit sem.

Ha a politika reális alapra épül, nem kell keresni a konfliktusos helyzeteket, más országokkal, még akkor sem, ha azok más társadalmi rendszerhez tartoznak, és a vitás kérdéseket a tárgyalóasztalnál kell megoldani.

Ismét megerősítjük — és a Szovjetunió küldöttségét felhatalmazták annak kijelentésére e szónoki emelvényről —, hogy a Szovjetunió nem kereste, és nem keresi a konfrontációt az Amerikai Egyesült Államokkal. Az USA-val normális kapcsolatokat akarunk fenntartani.

Mint ismeretes, a párbeszéd mellett vagyunk, hogy megkeressük a vitás kérdések kölcsönösen elfogadható megoldását. Ezért a párbeszédért azonban nem könyörgünk, hanem java soljuk azt.

A közgyűlés minden ülésén számos ország teljesen jogo san hangsúlyozza, hogy a né pekre né^ve nagy veszélyt jelent a más országok beliigyeibe való durva beavatkozás politikája, a véres diktátorrezsi- rnek támogatás^, melyek gyűlölik saját nemzetüket, az elnyomóknak és a hóhéroknak nyúj tott támogatás.

E politikájuk megvalósításához a legkülönfélébb módszereket és formákat alkalmazzák. Az USA az utóbbi időben majdhogynem keresztes hadjáratot hirdetett a „nemzetközi terrorizmus“ ellen és egyszer az egyik, máskor a másik országot vádolja ilyen tevékenységgel. Ezek a vádak azonban rossz címre szólnak. Végképp megtévesztőek. A terrorizmust nem ott keresik, ahol valóban létezik és ahol valóban keresni kell.

Átlátszó szándék, hogy a népeknek a gyarmatosítás és maradványai elleni harcát terrorizmusnak minősítik. Ívfás szóval a terrorizmus elleni harcnak minősítik azt a^népelnyo mő, gyűlölt politikát, mely abban gyökerezik, hogy képtelenek elismerni a népek azon jogait, hogy saját megfontolásuk szerint döntsenek országuk bel- ügyeiről. Ugyanakkor az említett erők visszautasítják a világban lezajlott társadalmi változásokat.

Vajon a salvadori események' nem a legszemléltetőbb példái-e a más országok belügyeibe történő imperialista beavatkozás politikájának? És hogyan értékelhető a Líbiára gyakorolt szégyenteljes nyomás politikája, különösen az ország ellen a közelmúltban végrehajtott fegyveres légi provokáció?

Vagy, vegyük például az ún. „intervenciós gyorshadtest alakulatait“. Washingtonban valószínűleg nagy felfedezésnek tartják létrehozásukat. Ebben azonban nem rejlik semmiféle nagy tett. Nem más ez, mint rendőri puskatus, amely bizto sítani hivatott az USA durva beavatkozását független országok belügyeibe.

Ezen a világfórumon nem feledkezhetünk meg az „amerikai létérdekek megvédése“ tézisről, melyet e politika igazolása céljából hangoztatnak. Ezt a tézist Washingtonban az unalomig ismételgetik szinte minden, a nemzetközi helyzettel kapcsolatos hivatalos nyilatkozatban. Ogy magyarázzák, hogy az USA a világ bármely térségét saját érdekövezetének minősítheti és ott bármilyen lépéseket tehet, beleértve az erő alkalmazását.

Ilyen övezet Európa és Ázsia, a Közel-Kelet és Latin-Amerika. Egyelőre úgy tűnik, már csak a déli félteke nem, de lehetséges, hogy hamarosan már az is ... Minden benne van a felsorolásban, de az USA-nak erre nincs joga. Ezzel a joggal — hogy az egész világ nevében döntsön — senki sem ruházta fel sem az USA-t, sem más országot. Ez puszta önkény.

Közismert, hogy a Perzsaöböl térségében összpontosul az USA egész tengeri katonai ereje. Ez Irán, a Szovjetunió és számos független afrikai és ázsiai ország ellen irányul. Az Egyesült Államok hadihajóinak

el kell hagyniuk ezt a térséget. Nincs ott mit keresniük, nincs ott mit védeniük. Az ilyen döntés összhangban lenne a józan ésszel.

Sem nagysága, sem ereje, sem nyersanyagai nem jogosítanak fel egyetlen országot sem arra, hogy erőszakkal vagy fenyegetésekkel rákényszerítse akaratát más országokra és önkényesen saját létérdekei szférájának minősítse a világ bármely térségét. Ha elismernénk bármely ország vagy országcsoport erre való jogát, akkori kétségtelenül megsemmisíthetnénk az összes nemzetközi jogi dokumentumot. Ezek után nem marad sok magából az ENSZ Alapokmányából sem.

Számos NATO tagország vezető körei jelenleg egyetlen istenre esküsznek — a zabolátlan fegyverkezési hajszára. Számunkra elfogadható mindaz, ami szentesíti ezt a célt.

A fegyverkezési hajszát militarista megnyilatkozások özöne kíséri, beleértve a legfelsőbb

1 állami képviselők beszédeit is, Milyen eszközöket alkalmaznak azok, akik védelmükbe veszik a fegyverkezési programok bővítését?

Megkülönböztetett tiszteletben tartják a hazugságot. Becsapják egymást, becsapják saját: népüket és más országok népeit is. Rágalmakat terjesztenek, melyekre másnap ők ma-* guk hivatkoznak.

Valamennyi rágalom kőzötí előkelő helyet foglal el a „szovjet veszélyről“ terjesztett mítosz. A végtelenségig ismételgetik, éjjel-nappal. Ily módon könnyen megtévesztik az embereket, és kipréselik belőlük a fegyverkezési kiadások összegét.

Ilyen körülményele között hagyják jóvá a katonai költsék gek rekordnagyságú, a történelemben eddig példátlan méretű fokozását.

A katonai jelenlét bővítése mindenütt, ahol az lehetséges —«• mintegy félmilliós amerikai katonai kontingens állomásozik: a világ mintegy két és fél tucat országában — most valóban őrületté változott.

A Szovjetunió elítéli és kalandornak minősíti ezt a politikai irányvonalat. A fegyverkezési hajsza kikényszerítése őrültség. Ezt már nem egyszer, leszögezte számos felelős politikus, tudós és más közéleti személyiség. Az emberiséget ettől meg kell óvni. A jelenleg fennálló katonai erőegyensúly teljes mértékben megfelel a béke és a nemzetközi biztonság érdekeinek.

Országunk nem törekedett és nem is törekszik katonai fölényre. Leonyid Brezsnyev ezt az egész világ előtt kijelentette és ezt közöltük az amerikai elnökkel is. Nem engedjük azonban azt, hogy másuk fö- lényre tegyenek szert velünk szemben. Minden felhívásra természetesen megadjuk a kellő választ, hogy megőrizzük az erőegyensúlyt.

A Szovjetunió azonban semmivel sem tett és nem tesz többet, mint amennyi feltétlenül szükséges népe békés éle* tének biztosításához, szövetségesei és barátai biztonságának szavatolásához. Úgy véljük, hogy a NATO vezető körei ezt tudják. Nem akarják azonban beismerni, hogy nem létezik szovjet veszély.

A fegyverkezési verseny ösztönzői szeretnének minden, terveik útjába kerülő akadályt elhárítani. Ha saját kötelezettségeikről kell lemondaniuk azt is megteszik. Az Egyesült Államok nem hajlandó ratifikálni a SALT—II. szerződést.

Több éven át folytak a tárgyalások, amíg a szerződésben megegyezés született, és aláírták azt. Most azt mondják, hogy az Egyesült Államok számára ez a szerződés nem megfelelő, sőt nem egyenjogú. Ez természetesen hazugság.

A két fél érdekeinek egyensúlyát pontosan mérlegelték és a

(Folytatás a 4. oldalon)