Új Szó, 1981. augusztus (34. évfolyam, 180-204. szám)
1981-08-14 / 191. szám, péntek
KÖRVONALAK HANGULATKÉP A KÉPZŐMŰVÉSZETI ALKOTÓTÁBORRÓL Megragadni a lényeget Borsos Miklós hetvenöt éves Nyárasdon (Topolníky) ketten is útbaigazítanak. — A téglagyárig ... onnan egyenesen a Kisduna töltéséig, ott meg már meglátja a vadász- liázat ... ott vannak. Nocsak, hiszen ezek a véletlenül megszólított emberek nem csóválják fejüket, nem bizonygatják, hogy itt nincs olyasmi! Egyikük még sajnálkozva meg is jegyzi: — No, gyalogolhat öt-hat kilométert. Gyalogolok. „Gyalogolni jó“ idézem magamnak Móricz Zsig- mondot. Végül a bő félóra alatt megtehető út közel másfél óráig tort. Megművelt földek között vezet. Tikkaszt a nap melege, csak a távoli öntözőcsövekből lövellő vízsugarak látványa frissít valamelyest. Persze ez is egyfajta kényszerképzet. A köves út partján imitt-amott elhagyott autógumik, fóliazsákok dugig szeméttel. Az utóbbiról jut eszembe: a környezetszennyezés szemérmetessége. Tudatosítom, hogy félúton vagyok, elértem a körmozgást végző öntözőcsöveket. Már látszik a töltés világos szalagja, a remegő levegőben egy ember áll a tetején. A tájat nézi. Ö meg József Attilát idézi bennem: „Én úgy vagyok, hogy már százezer éve / nézem, amit meglátok hirtelen.“ A7. ember a töltésen beleolvad a tájba, s a táj körül folyja, ölelik egymást. Gyermek és szülő. Az alkotótáborhoz közeledve egyre több feslőállvány előtt álldogáló ember kerül látótávol- Ságba. A fény keresőinek áhítatával nézik a tájat.- S amit látnak nemcsak szántóföld, fűzfa és jegenye, de eleven élettel teli szabad mezőség. Repülni késztető távlataival vonzza a szemet. Két hét a csallóközi tájban, az itt élő emberek vendégszeretetétől övezve. Az alkotás kizárólagosan emberi sajátosságát magukban csíráztató fiatalok nézik, amit évezrednyi időegységben mérve teremtett itt az ember. De ez a nézés a látás kezdete is. A természet valósága a társadalom valóságát is magában hordozza. A világ e két óriás halmazában benne foglaltatik Dél-Szlovákia, az itt élők munkája, nyelve, gondolkodása. A képzőművészet nyelve nemzetközi. s az alkotótáborbeli fiatalok e nyelvet is tanulják. Az egyén életének különböző szakaszaiban más és más idősíkokban valósítja meg saját létét, és egyben eltérő módon érzékeli és értékeli személyes idejét. Ifjú korunkban, amikor múltunk mélysége és kiterjedése könnyen belátható, áttetsző, amikor a jövő csak mint lehetőség jelenik meg, az idő vánszorogni tetszik. Az eljövendő eseményeket lázas türelmetlenséggel várjuk, és sze>- retnénk meggyorsítani az idő múlását, ahogyan ezt a mesebeli kisfiú tette: jövőjét és egész életidejét fonalgombolyagként kapta a kezébe azzal a figyelmeztetéssel, hogy maga dönti el, milyen gyorsan gombolyítja le a fonalat; a felnőtté érés, a szerelmével váló találkozás, az eljövendő karrier meggyorsítása érdekében bontogatta a fonalat mind gyorsabban, egészen addig míg csak rövidke darab maradt a kezében; a fonalat röpke egy hét alatt legombolyította; ő maga megöregedett, és most már szerette volna megállítani az idő folyását. Az idős ember is ezt tenné. Élete beteljesülésével múltja gazdagon hömpölygő események és emlékek folyamává szélesült, a néhai lehetőségek valósággá .váltak, jelene már nem a jövőbe forduló és állandóan változó létforma, hanem megszilárdult és enyészetbe hulló élet. Személyes ideje ezért felgyorsul. Ezt kiegyensúlyozandó a múltban keres támaszt az elmúlás ellen. Kiegyensúlyozott és harmonikusan fejlett személyiségek esetében ez a múltba fordulás nem nosztalgikus emlékezés, hanem a még meglevő alkotóerőt tápláló tapasztalatok átértékelése a jelent és a jövőt formáló cselekvés érdekében. Az emlékirodalomnak ez a fajTöbbségük az amatőr képzőmű vész szabadidőt gazdagító szándékával, mások a művészi hivatásra készülve. Az alkotó útkeresése — a társ útbaigazítása; az ember botladozása — a társ kéznyújtása. Mintha itt megszűntek volna a mindennapiság földhözragadt gyarlóságai. A közösség előtt álló cél olyan kötelék, amely ösztönöz, lazítást alig- alig enged. Hiszen többségük még alig tette meg a képzőművészet egv-egy műfajában az első lépéseket. Őket segítik az akadémiák hallgatói és néhány már ismert alkotó. Látva ezt a kapcsolatot ötlik fel, hogy jobb szervezéssel több hivatásos al tája nem a külső történésekben, hanem a személyiség belső változásaiban és társadalmi-történeti eszmélyeiben keresi és fedezi fel a valóságos élettörténetet. A történelmi sorsfordulók, helyhez, időhöz, személyekhez kütődötlsége csak háttér, bizonyos módon valószerűsítése mindannak, ami mindannyiunkhoz szól. Az ilyen önéletírás, habár a múltat elemzi, a jelen emberét ébreszti rá saját lehetőségeire, tehát jövőjére. Igor Hrusovský akadémikus, az 1978-ban elhunyt szlovák filozófus in memoriam kiadott műve Monológy a dialógy, Slovenský spisovateľ 1980. 157. o.) is ezt a humánus elkötelezettséget tolmácsolja és vállalja. Maga írja könyve előszavában, hogy az ott található írások jellemzői a kultúra múltjának és jelenének össze- fonódottságáről való elmélkedés és annak a felderítése, miért válik az élet értelmévé az emberi lét mélységeiből fakadó és egyben jövőbe mutató legnemesebb tettek fejlesztése. Mi is azt emeljük ki a könyv sokfelé ágazó és mélyreható elemzéseiből. Itt jegyezhetjük meg, hogy néhány gondolat visszaköszön Hrusovský megelőző műveiből, azzal a különbséggel, hogy míg azokban egy teljesen személytelen nyelven írt, most kidomborodnak intellektusának olyan rezdülései is, amelyek a filozófiai esszé felé közelítik írásait. Portrévázlataiban és az általa szeretett és tisztelt személyekről szóló írásaiban péti beszélgetések során felmerült, milyen hasznos lenne, ha egy- egy járás népművelési központja az amatőrök számára műhelyeket, műtermeket rendezne ba Csoportosan is használhatnák hiszen Igénytelenségük már ezt a megoldást is kiválónak tartja. Csallóköz, mint a képzőművészük témája. Többségük idevalósi. Kár, hogy a keletebbre fekvő vidékeikről, Gömörből, Kassa (Košice) vidékéről, a Bodrogközből nem jöttek el. Igaz, hogy egyelőre két járás — Dunaszer- dabely (Dunajská Streda) és Komárom (Komárno) — népművelésének irányítói támogatják a rendezvényt. A szervezők bíznak abban, hogy jövőre más vegyes lakosságú járások is elküldik amatőr képzőművészeiket. Az őszinte, alkotó jellegű vitákban sincs hiány. A kiállításra, amelyet a nyárasdi művelődési házban rendeztek. Farkas dig a személyes vonzalom néha kinyomozhatatlan tudatalatti indítékai is beépülnek a racionális elemzésekbe és em- lékidézésekbe. A személyiség minősége, helye és szerepe a társadalom metamorfózisai közepette — ez az a téma, amely e könyv minden írásában közvetlenül vagy kimondatlanul, de szerves részként jelen van. Már korábbi írásaiban kimondta, hogy önálló entitások csak ott jelennek meg a létben, ahol lehetőség van a külső behatások belsővé tételére, átváltoztatására, tehát egy belső „élettörténet“, saját „történelem“ kialakítására. Mindez érvényes az egyénre is, aki a társadalom által meghatározva rendelkezik a csakis rá jellemző aktivitással. Az egyéniségnél pedig mindez fokozottan jelenik meg. Az egyéniség ereje, Hru- šoský szerint, a külső benyomások jelentős fokú integrációjának és az őt körülvevő ellentmondások alkotó tettek való feloldásának képességében rejlik. Az egyéniség létét nem a mába zártság, hanem az idődimenziókat áthidaló hozzáállás jellemzi, ezért nem esik szét az időben egymás után sorakozó, szervetlenül, sőt néha ellentmondóan kapcsolódó tettek sorozatává. Ide másoljuk a szerző személyes hitvallását e kérdésről: „A valódi személyiség mindig elvi egységet alkot saját elért hozzállásával. Természetesen, az olyan területeken, amelyek nem alkotják aktivitásának doménumát, megnyilvánulásai nem mindig telRorsus Miklós Janus Pannonius szobrának témaválasztásában valami jelképeset érzek. Ki tud ja, gondolt-e a szobrász a belső hasonlóságra alkotómunkája közben? Talán igen, hisz szoborportréinak, érmeinek modeli- jeihez csaknem mindig személyes vonzódás, szellemi rokonság fűzi, és ezt a lelki rokonság-érzetet sugallja a nagy magyar humanista költő szeretettel megmintázott alakja is. Mert ugyan ki tudta volna jobban megragadni Pannonius szellemi lényét, mint az a művész, aki legdöntőbb benyomásait ugyanazon a tájon szerezte, ahol az egykori poéta? Borsos Miklós húszéves korában barangolta be Olaszországot, hosszabb ideig élt Firenzében, ott szívta magába az antik és reneszánsz kultúra tüdőtágító levegőjét, éltető vitalitását. A varázsos toscanai táj egy életre megigézte, még tihanyi otthonába, kertjébe is átmentette a déli tájak szívderítő hangulatát. De ami a leglényegesebb, szobraiból is az a sugár zó egyszerűség és tisztaság árad, mint a legnagyobb olasz reneszánsz mesterek alkotásaiból. Borsos Miklós emberközpontú művész. Bármilyen műfajban tevékenykedik, bármit ábrázolnak is alkotásai, mindig a humanista alkotóművész kézjegyét hordozzák magukon. Még látszatra absztrakt szobrainak formái is a természetet idézik, az ember és a természet bensőséges kapcsolatának eredményei. Csodálatos akt-torzói’ sem keltik befejezetlen művek benyomását. Az emberi test szépségét teljes pompájában tárják elénk. Legszebb művei talán mégis azok az egész galériát kitevő férfiportrék, amelyek barátait, példaképeit, szellemi elődeit rokonait ábrázolják. Borsos Miklós ugyanazzal a hitelességgel, hallatlan jellemzőerővel képes ábrázolni kortársait, a szinte naponta látott arcokat, mint a letűnt korok nagy egyéniségeit. Alkotásaiban nemcsak megjeleníti őket, hanem elmondja róluk alkotott egyéni véleményét is. Mindig emlékezetből formál, még rajzvázlatokat sem készít portréihoz, épp ezért adja min dig a leglényegesebbet, a rájuk leginkább jellemzőt. Külön tanulmányt érdemelnének érmei, melyeken úgy tűnik, a kis felület és a kötött forma adta korlátok szinte nem léteznek számára, sőt arra inspirálják, hogy még összefogottabb, erőteljejesen megfelelőek és jellemzőek. Könnyebben enged a külső körülményeknek és unszolásoknak ... Létezhetnek azonban más lelkialkatú emberek is: az ilyen emberek lelki mechanikája néha meghökkentő gondolati vargabetűket és világnézeti metamorfózisokat engedményez. Látszatra minél szilárdabb az adott pillanatban a hozzáállásuk, annál bizonytalanabb az lényegileg. Sőt, nincs itt semmilyen lényeg, hacsak erőt fitogtató póz nem.“ (.44. o.) Hrusovský nem valami absztrakt-tökéletes egyéniséget helyez elénk példaképül, hanem a valóságos embert veszi bonckés alá, aki éppen időbelisége révén közelít ahhoz az eszményhez, amit a sokoldalúan fejlett személyiség nevével jelzünk. A személyiség azonban nemcsak eszmény, hanem történelmi valóság is; jövőnk alakítása közben éppen a múlt nagy egyéniségeit lehet és kell mintául használni. Ebben a vonatkozásban figyelemre méltó a szerző néhány megjegyzése a magyar irodalom néhány személyiségéről. Csokonait, Petőfit, Adyt, József Attilát, Hatványt, Móriczot, Fábry Zoltánt említi. Fábryt, akit személyesen is ismert, mint haladó gondolkodású és az emberi testvériség eszméjét ápoló humanistát jellemzi, de megjegyzi róla azt is, hogy publicisztikájában nem mindig tudta tartani saját színvonalát. Hrusovský könyvét önéletírásként, visszemlékezésként, szellemi autobiográfiaként kezeltük — ezzé változtatta szerzőjének halála, de ekként jellemzi személyiségének e'hiléMÉSZÁROS ANDRÄS sebb jellemzést adjon modelljeiről. Megtörténik, hogy a híres nagyságok Borsos megjelenítésében nem felelnek meg teljesen a róluk közkézen forgó ábrázolásoknak. Ilyen például a Mozart érem is. A majdnem mindig idealizált, finomkodó rokokó figura helyett Borsos portréján egy érett, öntudatos, kissé rezignált ember tekint maga elé. Nem a múzsák szerencsés kegyeltje, hanem a felülmúlhatatlan élet- és emberábrázoló művész, a gáláns menüettek szerzője helyett a tragikus, drámai pátoszú c-moll mise és a Requiem alkotója. A Vivaldit ábrázoló érmen Borsos szinte a karikatúráig hangsúlyozza mindazt, ami a nagy olasz muzsikuson csúnya — a hatalmas orrot, a csapott homlokot, kidudorodó szemöldökcsontot, a furcsa ívű szájat. És minden csúnyasága ellenére megnyerő ez az arc. Az előnytélen külső poétát takar, borzongó tájak magányos lelkű lírikusát. Csak meghitt jó barát tud olyan tiszta képet adni valakiről, mint Borsos Miklós ezekről a nagy művészekről. És valóban: Pálzay Pál, Weöres Sándor, fíarcsay fenő vagy Illyés Gyula ugyanolyan barátai, mint Arisztophanész, Csontváry, Michelangelo vagy Vivaldi. A tihanyi ház valóban a múzsák otthona, ahol a képzőművészeten kívül állandóan jelen van az irodalom és a zene. Borsos Miklós baráti köre, melybe szobrászok, festők, írók, költők és muzsikusok tartoznak, a Medici-korszak virágzó Firenzéjének termékenyítő szellemi légkörét juttathatja eszünkbe, ahol költők, zenészek, matematikusok és filozófusok jártak össze megvitatni a világ dolgait. Nem voltak azok meddő viták, mert a reneszánsz ember optimista volt, töretlenül hitt világot változtatni tudó erejében. Borsos Miklós ebben is rokona. Szobrai révén juttatja kifejezésre azt a hitét, hogy amíg létezik szépség, érdemes élni. VOJTEK KATALIN Népi játék és jelen A Prága melletti Roztoky várában rendezik meg már hagyományosan a közép-csehországi múzeum néhány tárlatát. A jelenleg itt látható kiállítások egyike — Népi játék és jelen címmel — különösen vonzza a felnőtt és gyermek látogatókat. Az érdekes tárlatot a közép-csehországi múzeum a Népi Iparművészeti Központtal karöltve szervezte meg. Néhány száz szép, ötletes, egyedi játék tárul elénk. Egy részük a múlt századból .és a mi századunk első feléből fennmaradt népi játékok rekonstrukciója, többségüket pedig a hagyományos népi játékkészítés nyomán, annak ízlését és munkamódszerét követve készítették a Népi Iparművészeti Központ dolgozói. Lenyűgöz a fából, szalmából, faháncsból, agyagból készült játékok egyszerű szépsége. A fából faragott lovasok, huszárok, szekerek, faragott és festett babák, égetett agyagból készült madarak, házikók láttán felmerül a kérdés, hogy vajon a játéküzletek pultjain található megannyi műanyagjáték helyettesítheti-e teljes mértékben ezeket a természetes anyagból készült, az emberi kéz alkotó munkáját sugárzó alakokat, játékokat? Az idelátogató apróságok és a számukra berendezett játéksarokban nagyobb csodálattal, szeretettel veszik kezükbe, simogatják meg a kiállított falovat, babát, mint a megszokott tömérdek, egymástól gyakran alig különböző műanyagjátékot. A szülők, akik október végéig megtekintik a hagyományos népi játékok szép kiállítását a jövőben repülők és autók tucatjai mellett gyermekük játékpolcát talán egy-egy esztétikai érzést, alkotókészséget fejlesztő hagyományos játékkal is gazdagítják majd. Ilyen játékokat ugyanis egy kis szerencsével megvásárolhatunk a Népi Iparművészeti Központ üzleteiben. MOLNÁR ANGÉLA Válogatás közben kotómfivésziinket is meg kellett volna hívni. A lehetőség kihasználatlansága a lehetőség meg szüntetése. Vöröses szakálla egyet egyet rándul, hümmög, fejét csóválja. Ferdics Gábor az iparművészeti középiskola harmadik osztályába jár. Az alkotó tábor orvosnőjéről mintázott portré gipszbeöntése után kissé bosszúsan lát neki a forma lefejtéséhez. Egy kis kiigazítás után azonban ki bomlik a gipszhéj alól a portré. Gábor számára a két hét olyan alkotás lehetőségét adja, amelyre otthon a panelház pincéjében gondolni sem mer. Helyzete elég sok amatőr képzőművész helyzetét példázza. Faragni, ko- pácsolni a bérház alagsorában nem lehet, műteremről pedig egyelőre csak álmodozik. Az es(Gyökeres György felvétele) Vera művészettörténész irányításával válogatták a képeket. Az ő észrevételei, tanácsai sok fiatal alkotó számára jelentik a továbblépés alternatíváit. A látvány abszolút értelem ben mindenki számára ugyanolyan fizikai formában jelenik meg. A képeken látható tájat, embereket már az alkotó ember szubjektuma formálta. A megragadott lényeg, a vászonra, az akvareli papírra vitt formák, a beléjük koncentrált tartalom. Születtek már a képek a Gabcí- kovo—Nagymaros építkezésein, az alkotótábort Övező erdősávokban, a távolba vesző töltéseken — minden esetben bennük az ember. Hol környezetét formálja, hol a környezet által önmaga formálódik. DUSZA ISTVÁN EMIEKEK ES A SZEMÉLYISÉG Igor Hrusovský tanulmdriYkötetéröl