Új Szó, 1981. augusztus (34. évfolyam, 180-204. szám)

1981-08-19 / 195. szám, szerda

Végre hazai győzelem [Munkatársunk telefon jelentése) — Végre hazai győzelem született a körversenyen, azon­ban nem a két válogatott valamelyik tagja ér­te el, hanem a VS2 Košice színeiben versenyző Ľudovít Olejár. Az összetett verseny élén nem változott a helyset. Ma a 10. útszakasszal (148 km) befejeződik a körverseny. Az útvonal: Spišská Nová Ves — Levoča — Branisko — Prešov — Krompachy — Sp. Nová Ves. 25. SZLOVÁKIAI KERÉKPÁROS KÖRVERSENY A hétfői nehéz útszakasz után már csak 79-en álltak rajthoz. A fáradtság meg is látszott a kerékpárosokon, nem volt ked­vük igazán versenyezni. A kež- maroki gyorsasági hajrá után a szovjet Krivosejev, valamint Olejár és Rehák sikerrel szökött meg a mezőnytől, a Csorba-tóig együtt hajtottak, majd a lejtőn csatlakozott hozzájuk az NDK- beli Götze. A mezőnyből csak szórványosan próbálkozott va­laki — nem nagy meggyőződés­sel — befogni a négytagú cso­portot, senki se tulajdonított ne­ki jelentőséget, mivel a sereg­hajtók voltak elől. A dobogós helyezés sorsa 3 kilométerrel a cél előtt dőlt el, amikor Olejár és Rehák robbantott, az ellen­felek későn eszméltek, így már nem volt esélyük. A 26 éves győztes mondta a célban: „Az utolsó kilométere­ken senki sem próbálkozott haj­rával, Götze és Krivosejev azt hitték, hogy valamiben spekulá­lunk, de egyszerűen fáradtak, merevek voltunk. Hajránk oly­annyira váratlanul érte őket, hogy már későn eszméltek.“ Götze: „Talán azért is sike­rült megszöknünk a mezőnytől, inert sereghajtók vagyunk, nem szenteltek nekünk figyelmet.“ A 9. útszakasz eredményei: 1. Olejár (VS2) 3:12:37, 2. Re­hák (Dubnica) 3:12:38, 3. Götze (NDK beli) 3:13:18, 4. Krivose­jev 3:13:18, 5. Pribil (CSZKA) 3:13:34, S. Veteška (TrenCín) 3:13:34. Az összetett verseny élén a helyzet változatlan: vezet Ve­dernyikov, őt honfitársai, Bari­nov és Pribil követik. TOMI VINCE Feladni? — Olyan nincs ... Régi tétel, hogy világklasz- szis kerékpáros csak abból lesz, aki a nyeregben képes elviselni a szenvedéseket. Ezek közé tartozik a kör­verseny élén álló 22 éves szovjet ANDREJ VEDERNYI­KOV is. A második útsza­kasztól hajt a sárga mez­ben, fölényesen vezet a leg­aktívabb kerékpáros címé­ért kiírt versenyben, és csak valamilyen előre nem látott váratlan esemény akadályoz­hatja őt meg a végső győze­lemben. Képességeit éppen a legnehezebbnek tartott szerdai útszakasz folyamán bizonyította: nem kellett vol­na annyira „ülnie" magát, nem forgott veszélyben az első helye, mégis az élen hajtott, a legaktívabbak közé tartozott. Egyszerűen nem tud „lazsálni“ a versenyen... Ki is Andrej Vedernyikov? Izsevszkben született, és 14 éves koráig a kerékpár mel­lett a gyorskorcsolyának is hódolt. 1978-ban szovjet ju­niorbajnokságot nyert, majd az SZKA Kujbisev csapatá­val ezüstérmes lett. Az idén nem ment neki valami jól a szovjet bajnokságon, csak a 21. lett, de még mindig van esélye arra, hogy bekerüljön a világbajnokságra utazó együttesbe. A 172 cm magas és 58 kg súlyú kerékpáros Izsevszkben lakik, és az 500 kilométerre levő SZKA Kuj­bisev színeiben versenyez. Hi­vatásos katona. Két fiatalabb testvére nyáron kerékpáro­zik, télen pedig gyorskorcso­lyázik. Nem is gondolná az em­ber, hogy az országutak né­ma porfelhölovagjaí olyan beszédesek, mint Vedernyi­kov. A reggel nyolckor ké­szült interjú során alig en­gedte szóhoz jutni az újság­írókat, amikor azt kérték, hogy beszéljen magáról. Az­tán megtudtuk azt is, amire mi voltunk kíváncsiak. Ve­dernyikov: „Azt a tulajdon­ságomat becsülöm legtöbb­re, hogy képes vugyok szen­vedni, leküzdeni a nem kis fizikai és pszichikai nehéz­ségeket. Mindig a győzelem­re gondolok, másképpen nem lenne értelme „bicikliz­Szerinte az olimpiai baj­nok Szuhorucsenkov a világ legjobb amatőr kerékpáro­sa, mert nagyszerű az erőn­léte, erős a lába és főleg — az akarata. Egyedül is képes csodálatos teljesítményekre. A csehszlovák Skodáról is elismerően nyilatkozott. Ve­dernyikov tippje az idei prágai világbajnokságra: Szu­horucsenkov vagy Barinov. Szabad idejében popzenét hallgat, kedvenc írója Tolsz­toj, London, Maupassant. Egyébként családias, kevés­ke szabad idejének nagy ré­szét kéthónapos I.erika lá­nyának szenteli, esetleges végső győzelmét „szuvenír­ként“ vinné neki haza ... A sportolók közül Szanye- jevet csodálja, aki . sosem adta fel a küzdelmet. Akár­csak Vedernyikov. „Feladni? Olyan nálunk nem létezik. Csak sérülés esetén. Az em­ber azért született, hogy le- küzdje a leküzdhetetlent...“ Valahol itt kezdődik a sportsikerekhez vezető út. Főleg a kerékpárban. (t. v.) LENDL győzelme MONTREAL. Ivan Lendl a kanadai Grand Prix tenisz­tornán előbb legyőzte Glicks- teint, majd a döntőben az in­diai V. Amritrajt verő Telt- scherrel találkozott, aki el­len két játszmában biztosan 6:3, 6:2-re győzött. A torontói női tornán Re­gina Maršíková 3:6, 6:4, 6:1- re legyőzte az amerikai Walsh-ot. Ugyanitt Tomaro- vá 6:0, 6:l-re győzött Mas- carino ellen. (ČSTK) A szeptemberi Világ Kupán Európa-válogatottját a férfi távol­ugrásban a magyar Szalma László képviseli. Idei 824 cm-es tel­jesítménye számára az Universiade aranyérmét jelentette — igaz hátszéllel érte el. (Gyökeres-felv.) VK-KERETEK EURÓPA A zágrábi EK-döntő után nyilvánosságra hozták a szeptemberi Világ Kupán szereplő Európa-válogatott névsorát. A keretben négy csehszlovák atléta, Ivan, Bu­gár, Kratochvilová és Fibin­gerová kapott helyet. Két magyar férfiatléta Is rajthoz áll: a távolugró Szalma és a hármasugró Bakosi. A ke­ret további tagjai — FÉR­FIAK — 100 és 200 m: Wells (brit), 4X100 m: Zwolinski, Llcznerskl, Duneckl, Woro- nin (lengyelek), Panzo (francia), Wells, 400 m: We­ber (NSZK-beli), 4X400 m: Weber, Jenkins (brit), Bry- denbach (belga), Josjoe (svéd), Gijsberg (holland) és Schmid (NSZK), 800 m: Coe, 1500 m: Ovett (britek), 5000 m: Coghlan (ír), 10 000 méter: Vainio (finn), 3000 m akadály: Maminski (len­gyel), 110 m gát: Ivan, 400 m gát: Schmid, magas: Na­gel (NSZK), rúd: Bellot (francia), távol: Szalma, hármas: Bakosi (magyarok), súly: Reichenbach (NSZK), diszkosz: Bugár, kalapács: Riehm (NSZK), gerely: Si- nersaari (finn). NŐK — 100 m: Smallwood (brit), 200 és 400 m: Kratochvilová, 4X100 m: Kratochvilová, Small­wood, Hoyte, Goddard, Tho­mas (britek), Haglund (svéd), 4X400 m: Kratochvi­lová, Busmann, Steger (NSZK-beliek), Smith, Elder, Scutte (britek), 800 m: Ja- nuchta (lengyel), 1500 m: Bukis (lengyel), 3000 m: Puica (román), 100 m gát: Langer, 400 m gát: Blaszak (lengyelek), magas: Mey­farth (NSZK), távol: Wlo- darczyk (lengyel), súly: Fi­bingerová, diszkosz: Petko- va, gerely: Todorova (bolgá­rok). (CSTK) SVÉDORSZÁG -CSEHSZLOVÁKIA 5:5 A Kanada Kupára készülő csehszlovák jégkorong-váloga­tott négy előkészületi mérkő­zést játszik a skandináv orszá­gokban. Portyáját sikeresen kezdte, hiszen Göteborgban a svéd válogatottal szemben 5:5 (1:1, 2:3, 2:1) arányú döntet­lent ért el. A csehszlovák csapat kezdett jobban és Pouzar révén meg­szerezte a vezetést. A svédek kis idő múlva egyenlítettek, majd újra csehszlovák vezetés következett. A mérkőzés folya­mán először az 52. percben szereztek előnyt a hazaiak, azonban öt perccel a találkozó vége előtt egyenlített a cseh­szlovák csapat. Góllövők: Sundström, Haakanson, Eriks­son, Waltin és Nilsson, illetve Pouzar, Hoŕava, Nový, Lála és Pašek. (CSTK) Junior EB ■ Kecskeméten és Egerben két csoportban folytatódtak a női ifjúsági kosárlabda EB küz­delmei. A csehszlovák lányok 85:78 (44:45)-re verték a spa­nyol válogatottat. További ered­mények: Magyarország—Finn­ország 76:65 (52:32), Francia- ország—Lengyelország 59:49 (29:24). B-csoport: Svédország —Olaszország 58:54, Szovjet­unió—Jugoszlávia 81:40, Bulgá­ria—Hollandia 72:55. Hadsereg-spartakiád ■ Cjabb bajnokokat avattak a baráti hadseregek spartakiád- ján. Traplövésben 200 korongos teljesítménnyel Putz István nyerte az aranyérmet. A sport- pisztoly-szám győztese Potteck (NDK). Öttusában a harmadik szám, az úszás után az össze- tettban Császári vezet egy pont előnnyel Buzgó előtt. Csapat­ban: 1. Magyarország 9439, 2. Szovjetunió 9179, 3. Lengyelor­szág 8905. EREDMÉNYEK— ESEMÉNYEK • Magyarország—Egyesült Alllamok 1:3 — barátságos nemzetközi női röplabda-mér­kőzés. • Marokkó—Zambia 2:1 — a labdarúgó Afrika Kupa negyed­döntőjében. • Az Olsztynban rendezett nemzetközi röplabdatornát a lengyel női válogatott nyerte, miután a döntőben 3:l-re győ­zött Olaszország ellen. • Romániában a 2. fordulóra került sor a labdarúgó-bajnok- ságban: Temesvár—Sportul 2:1, Bacau—Steau Bukarest 1:1, Dy­namo Bukarest—Marosvásár­hely 3:2, Vajdahunyad—Pitesti 2:0, Scornicesti—Arad 4:0, Vil- cea—Kolozsvár 1:1, Brassó— Petrozsény 2:1. A kontinensek atlétikai szövetségei a napokban benyújtották nevezéseiket Földünk legrangosabb atlétikai versenyére, a szeptember 4—S. között Rómában sorra kerülő Világ Kupára. Térjünk vissza né­hány mondatban az atléták III. Világ Kupa előtt lebonyolított nagy európai összecsapására. Mindjárt elöljáróban leszö­gezhetjük, hogy az idei, sor­rendben a nyolcadik verseny megőrizte immár hagyományos komolyságát, annak ellenére, ho?y színvonal tekintetében ta­lán valamivel elmaradt az elő­zőektől. Jó eredményekben ugyan most sem volt hiány, az előbbi megállapítás inkább on­/ ,fjúságí női kézilabda válo­gatottunk az esztendő legnagyobb erőpróbája előtt áll. Felkészülésének utolsó szaka­szában Dél-Szlovákiában edző­táborozott, majd bemutatkozott a naszvadi tornán. Itt beszélget­tem DUSÁN SLANCO vezető ed­zővel: % Mi mondható el a váloga­tott IBV-re való felkészülésé­ről? — Elöljáróban megjegyzem, hogy a korábbi évek gyakorlatá­tól eltérően az idén kivételesen 17 évben szabták meg a játéko­sok felső korhatárát. Olyannyi­ra érintett ez bennünket, hogy teljesen új csapatot kellett ösz- szehoznunk, a tavalyiak közül csupán Corbová jöhetett számí­tásba. Jómagam Szlovákiában, edzőtársam Miloš Vojta pedig a cseh országrészekben nézett játékosok után. Februártól há­rom edzőtáborozáson vettek részt a bővebb keret tagjai. Mindenütt a játékelemek be­gyakorlását részesítettük előny­ben. Az erőnléti felkészülést a klubokra és a játékosokra bíz­Új csapattal — reménykedve tűk. Edzőtáborozásaink megmu­tatták, hogy a ZVL Prešov, Slá­via Praha és a Nesvady kézilab­dázóinak edzettsége felülmúlja a többiekét. Törvényszerű tehát, hogy e klubokból került ki a legtöbb válogatott játékos. A mostani csapat nagyon fiatal kézilabdázókból áll. Többen még két év múlva Is játszhatnak az ifjúságiak között, mert a jövő évtől ismét 18 év lesz a felső korhatár. Távlatilag éppen az 1983-as IBV-re készül a csapat, amikoris Prešovban szeretnénk kellemes meglepetést szerezni a hazai közönségnek. (A baráti országok ifjúsági kézilabdázóinak seregszemléje jelentős állomása lesz a váloga­tott távlati felkészítésének. A szakvezetés és az augusztus 21 —30 közütt megrendezésre ke­rülő Szovjetunió-beli mérkőzés­sorozatra a naszvadi tornán vég­legesítette a 14 utazó lány név­sorát: Obročníková (Prešov), Ŕedimová (Slávia Praha), — ka­pusok, furišičová (Start), Witt­nerová, Hradilová, Baranová, Čorbová, Poljaková (mind Pre­šov), Dyndová, Vašková (Slá­via Praha), Dobosi Dibusz (Slá­via Nesvady), Neubauerová (Ot- rokovice), Zsigarcsik (Topofní­ky) — mezőnyjátékosok.) # Milyen helyezésre számíta­nak Pripijatban? — A hazai kézilabdasport ve­zérkara a negyedik hely meg­szerzését tűzte ki célul. Nehe­zíti helyzetünket, hogy az erő­sebb csoportba kerültünk. Sor rendben Magyarországgal. Ro­mániával és a Szovjetunióval mérkőzünk meg az első két hely valamelyikéért, ami a leg­jobb négy közé kerülésünket je lentené. Mivel válogatottunk munkáját a felkészülési időszak­ban nem zavarták sérülések és egyéb akadályok, reménykedve indulunk az IBV-re, ahol a cseh­szlovák kézilabda sport hagyo- mőnyalnak megfelelően szeret­nénk helytállni. J. MÉSZÁROS KAROLY nan ered, hogy az eddigi kon- tinensdöntőkön a versenyzők el­kényeztették a szakembereket, szurkolókat. Sorra döntötték a világ- és Európa-csúcsokat. Zág­rábban viszont mindössze egyet­len világcsúcs évült el: a szov­jet Tatjána Birjulináé, a gerely­vetésben. Az új boldog tulajdo­Negyedszer duplo nos a mindössze 18 éves bolgár Antonaeta Todorova, aki nem kevesebb, mint 1,80 nal szárnyal­ta túl Birjulinát. A csúcseső el­maradása úgy hisszük nem el­sősorban az európai atléták rossz formaidőzítésének, mint inkább az időjárásnak tudható be. Mert azt a laikusok is tud­ják, hogy rekkenő hőségben bi­zony nehéz kiugró teljesítményt nyújtani. Néhány versenyszám indulóit (főként az ugrókat és a dobókat) ráadásul alaposan zavarta a fel-feltámadó és ka­vargó szél Is. Persze, pesszimizmusra egy­általán nincs ok. Elvégre az NDK és a Szovjetunió verseny­zői ismét bizonyították, hogy ott a helyük (és nem akármi­lyen) a világ élvonalában. Ta­lán sokan már egyhangúnak is találják, hogy évről évre ez a két csapat „duplázik“, azaz a férfiak és a nők mezőnyében is e két atlétikai nagyhatalom jut simán a Világ Kupa rendez­vényére. Ez a tény szakberkek­ben immár teljesen magától ér­tetődő, hisz mindkét csapat évek óta kiegyensúlyozott telje­sítményekre képes. Ez pedig an­nak köszönhető (s az NDK együttese példa erre), hogy sé­rülés miatt kiesett világklasz- szls versenyzői helyett „beugró­ként" szinte minden számban három-négy atlétát Indíthat, akik nem hoznak szégyent nagy nevű társaikra, sőt... A Zágrábban bejegyzett ered­mények közül elsősorban Mari­ta Koch 400 m-es síkfutásban elért 49,43-as ideje érdemel em­lítést, aimi ugyan elmarad az idei világranglistavezető cseh­szlovák „rakétalány“, Jarmilo Kratochvilová teljesítményétől. Koch sérülése után minden­esetre nagyszerűen lendül for­mába, s kettejük római találko­zása nyilván csemegeszámba megy majd. Udo Bayer (21,41) és Ilona Slupianek (21,12) súly­lökőeredménye, vagy az NDK 4 X 400-as női váltójának ideje figyelemre méltó. Az idén még nem jeleskedtek a 3000 m-es akadályfutók — ezt pótolták Zágrábban, ahol az olasz Scar- tezzini 8:13,32-es ideje alapos bravúr volt. Sebastian Coe-ról talán nem is kell külön szól­nunk, ő már a tőle megszokott nagyszerű teljesítményt nyúj­totta. A britek másik nagyágyú­ja, Steve Ovett sérülés miatt nem volt ott az EK-döntőben. csapatuk kitűnő futóinak kö szönhetően így is — nem kis meglepetésre — a harmadik tv* lyet szerezte meg az NSZK előtt. Ha már a meglepetéseknél tartunk, hadd említsük talán a legnagyobbat: a rúdugrást. A lengyel olimpiai bajnok Koza­kiewicz (aki az idén nem jeles­kedett más versenyen sem) 530- on kezdett és el is vérzett — egyetlen érvényes kísérlet nél­kül. A világcsúcstartó szovjet Volkov és a francia Bellot is alapos csalódást okozott 540 cm-ével. Végezetül még annyit: az NDK és a Szovjetunió férfi és női csapata küzdhet majd Rómában s minden bizonnyal ott alapo­san kivágják a rezet. URBÁN KLÄRA

Next

/
Oldalképek
Tartalom