Új Szó, 1981. július (34. évfolyam, 153-179. szám)
1981-07-09 / 160. szám, csütörtök
TENISZ DAVIS KUPA A REMENY KAI MEC UTOUARA... Kupaellenfelek Nincs hálátlanabb dolog a jóslásnál. Így volt ez •’a wimbledoni tenisztorna előtt is. hiszen a francia nemzetközi bajnokság után aligha akadt volna olyan, aki le merte volna fogadni, hogy a csehszlovák férfiteniszezők kiesnek már az első fordulóban. Wimbledon után jósolni pedig túlságosan egyszerű lenne, ha csak az ottani eredményt vennénk alapul, de éppen a Roland Garros eredményei intenek józan mértéktartásra. Nézzük tehát, mit remélhet a csehszlovák teniszsport a wimbledoni lecke után az amerikaiak elleni Davis Kupa-mérkőzéstől? Hosszú idő után az idei Davis Kupára az amerikaiak valóban legjobbjaikat indítják. Nem tudni, ebben milyen szerepet játszik az a tény, hogy az idei kiírás sorrendben a hetvenedik. Annyit azonban minden bizonnyal tudtak, hogy ha a jubileumi évben komolyan megpályázzák a „salátástálai“, akkor a tavalyi győztes csehszlovák csapat ellen semmit sem lehet a véletlenre bízni. !gy tehát a két egyesben: McEnroe, Connors ... Lendl mindkettőjüket legyőzte már hazai pályán is, de ezúttal csak szélsőséges optimizmus árán lehetne úgy kezdeni a számolást, hogy Lendl — biztos két pont... Talán, ha Prágában lenne a mérkőzés. De a Flushing Meadow fölér egy oroszlánbarlanggal. Ha pedig Connors és McEnroe úgy küzdenek, mint Borg ellen __ Šm íd is távol állt a remekléstől Wimbledonban, de azt követően Fürthben igaz a döntőbe került, ott azonban Taróczy Balázs verte. Azt ugyan figyelembe kell venni, hogy Šmíd igazi csapatjátékos, aki sokszor önmagát is felülmúlja. Jelen esetben erre nagyon nagy szükség lenne egyéniben és párosban is, hiszen az amerikaiaknak nem kevesebb, mint három világ- klasszis párosuk van, és a mérkőzés idején kettőből választhatnak, melyiket küldik pályára. A harmadik páros — a J. Mayer, G. Mayer — az egyik fivér sérülése miatt nem jön számításba. A másik kettő döntőt játszott Wimbledonban. Ott a McEnroe, Fleming pár győzött, de úgy hírlik, az amerikaiak mégis a Stan Smith, Bob Lutz párost részesítik előnyben, akik szinte „csukott szemmel“ is tudnak párost játszani egymás oldalán. Wimbledonban ugyan ők húzták a rövidebbet, de közben olyan párost ütöttek el a továbbjutástól a döntőbe vezető úton, mint a Taróczy, Günthardt duó, amely pedig a francia nemzetközi bajnokságon diadalmaskodott. Ha tehát a papírformát nézzük, akkor ez nem sok jót sejtet, bár a teniszlabda is gömbölyű ... A tények ismeretében eléggé mértéktartónak és reálisnak látszanak Korda edző szavai, aki szerint az adott helyzetben minden megszerzett pont már sikernek számítana. -Azzal a véleményével — amely szerint olyan esélyekkel utaztak New Yorkba, mint tavaly Buenos Airesbe — azonban nem érthetünk egyet, hiszen játékerő tekintetében a tavalyi argentin csapat korántsem képviselt akkora játékerőt, mint az idei ameriaki együttes. S állításunk akkor is érvényes, ha figyelembe vesszük, hogy az idei csehszlovák együttes —■ Lendl óriási javulása folytán — jobb a tavalyinál. New Yorkban óriási az érdeklődés a találkozó iránt. Éppen ezért, ha a csehszlovák csapat szoros eredményt akar elérni ezen a mérkőzésen, úgy az első két napon kell megalapoznia, hiszen az amerikaiak két nap után — még 3:0-ás vezetés esetén is — aligha pihentethetik nagyágyúikat. A 20 000 nézőt befogadó Flushing Meadowba ugyanis már két hét óta nem lehet jegyet kapni. A gyors, műanyag borítást! pályán sorra kerülő találkozó főbírája az a dán Kurt Nielsen, aki uz ötvenes években két ízben is szerepelt Wimbledon döntőjében, 1956-ban pedig Csehszlovákia elleni 4:l-es dán győzelemmel végződött Davis Kupa-találkozó egyetlen csehszlovák pontjának ,,szenvedő alanya“ éppen ő volt. Ha pedig már a 4:l-et említettük, véleményünk szerint az ilyen arányú vereség a jelenlegi erőviszonyokat tekintve nem lenne tekinthető túlzott balsikernek. De, ahogy mondani szokás: a remény hal meg utoljára ... MÉSZÁROS JÄNOS Még mindig Hinault (ČSTK) — A Tour de France 12., 246 km hosszá útszakaszán a belga Willems S:18:34-gyel szerezte meg a győzelmet a francia Duclos-Lasalle és a por* tugál Agostinho előtt. A 13. útszakasz 3 05,5 km hosszú volt, s Robaix-ból Brüsz- szelbe vezetett. A hajrát a belga Maerten bírta a legjobban, és 2:25:48 órával elsőként haladt át a célon a svájci Freuler és a belga De Wolf előtt. Az összetett versenyben továbbra is a francia Hinault vezet 41 mp-es előnnyel az ausztrál Anderson előtt. ® Lipcsében az 1 km-es állóra jtos pálya kerékpár-versenynyel kezdődtek meg az ifi világbajnokság küzdelmei. Ebben a versenyszámban az argentin Marcel Alessandro 1:07,45-0 idővel a legjobb ifjúsági csúcsot érte el ezen a pályán. A csehszlovák Jirí Dinka nyolcadik lett. A péntektől sorra kerülő Egyesült Államok—Csehszlovákia Davis Kupa teniszmérkőzés Végeredményét Illetően sok függ a Lendl— 8mid páros szereplésétől (ČSTK-felv. ] FÉRFI TŐRCSAPATBAN Újabb szovjet aranyérem (ČSTK) — A vívóvilágbajnokság kedden a férfi és női tőr csapatversennyel folytatódott. A férfi tőrvívás csapatversenyében este bajnokot avattak. A magyar válogatottnak a négy közé jutásért a szovjet együttessel, azaz a VB egyik esélyesével kellett mérkőznie. A szovjet válogatott 9:5-re győzött a magyarok ellen, így Szeleiék az 5—8. helyért vívhatnak majd. Először 9:3-ra győztek az Egyesült Államok ellen, majd 9:4-es vereséget szenvedtek a lengyelektől. Eredmények — 1—4. helyért: Olaszország—NSZK 9:5, Szovjetunió—Franciaország 8:8 (52:54), a 3 helyért: NSZK— Franciaország 9:8, az első he* lyért: Szovjetunió—Olaszország 9:5. Férfi tőrcsapatbajnok a Szovjetunió, 2. Olaszország, 3. NSZK, 4. Franciaország, 5. Lengyelország, 8. Magyarország. A női tőrcsapatban a legjobb nyolc közé kerültek: NSZK, Svédország, Olaszország, Lengyelország, Franciaország, Magyarország, Szovjetunió, Kínai NK. Lapzárta után került sor a női tőrcsapatdöntőre, amelyben a Szovjetunió és az NSZK csapatai találkoztak. A bronzérmes a magyar női tőrcsapat, miután 7:5-re győzött az olaszok ellen. SPORTHfRADÓ • A grömitzi vitorlázó-világbajnokság Finn Dingi versenyé* ben az NSZK sportolói voltak sikeresek. Wolfgang Gerz lett az első honfitársa, Kohlmann előtt. • Az 1979-es tatabányai kézilabda kupamérkőzésen súlyos sérülést szenvedett Joachim Decikarm, az NSZK világbajnok csapatának volt erőssége, már nemcsak társai kézilabdamérkőzéseit látogatja, de legutóbb már a Fortuna Düsseldorf labdarúgóival is edzett. • A Galea Kupa győri selejtező csoportjának győztese nagy meglepetésre Dánia ificsapata lett, és így továbbjutott a Ma- rianské Láznéban sorra kerülő elődöntőbe. Dánia az első nap után 3:0 arányban vezet Magyarország ellen. A luxemburgi selejtező csoport győztese Egyiptom, amely szintén 3:0 arányban győzött Finnország ellen. Mariborban még nem dőlt el a továbbjutás sorsa, Jugoszlávia 2:1 arányban vezet Izrael ellen. • Kazimierz Gorski, aki 1974-ben az NSZK-beli labdarúgó VB-n bronzérmet nyert lengyel válogatott edzője volt, majd az utóbbi öt évben a Pa- nathinaikosz Athén ezdőjeként működött, a Légia Varsó főedzője lett. • A labdarúgó Inter Kupa szombati fordulójában a belga RWD Molenbeek ellen a Sparta Praha színeiben pályára lép a Szlovák Labdarúgó Liga gólkirálya, Stanislav Griga is, akinek átigazolását már elfogadták. • A magyar országos öttusabajnokságon a futás előtt az összetettben az egykori úszó Császár Attila állt az élen 4200 ponttal, 108 pontos előnnyel Déri előtt, akit Vass követett a sorban. A hosszú idő óta válogatott Maracskó csak a negyedik volt és hátránya behozha- tatlannak látszott. Ez egyben azt is jelentette, hogy a stabil válogatottak közül szinte senkinek sem maradt esélye a dobogóra jutásra. A futásban Császári biztosította bajnokságát, második Vass lett, a bronzérmes pedig Mizsér Attila, aki a hetedik helyről futott föl a dobogóra. Lovaglás Bratislava Nagydija (ČSTK) — A Slávia SVŠT za- bosi parkúráján augusztus 13— 16. között tizenhatodszor rendezik meg Bratislava Nagydíjáért a nemzetközi díjugrató versenyt. A meghívottak közül eddig a következő országok nevezték öttagú válogatottjukat: Magyarország, NDK, NSZK, Lengyelország, Ausztria, Svájc és a Szovjetunió. Csehszlovákia mint rendező 15 lovast indíthat. A név szerinti nevezéseket e hó végéig küldik el. A hazai versenyzők legjobbjai közül indul majd Pechá£ek, Glatz, Necelá, Krpela (a tavalyi Nagydíj győztese], Lamích, Kužela és még mások. Augusztus 13-án, a verseny első napján kétfordulós nyitó ugratásra kerül sor 140 cm-es akadályokon. Pénteken a Nemzetek Díjáért küzdenek négytagú csapatok, ugyancsak két fordulóban: szombaton lesz a váltóugratás és az akadályválasz- tásos verseny; vasárnap, augusztus 16-án pedig 150 cm-es akadályokon a Nagydíjért küzdenek a résztvevők. Lipcsében a hét végén rendezik a hagyományos See- lebinder birkózó* versenyt, amelyre hét csehszlovák kötöttfogású és ugyanannyi sza* badfogású birkózó utazott Vítézslav Mácha és Antonín Splítek szakági főedzők vezetésével. Köztük az idei év legsikeresebb hazai birkózója, Schwendtner József is, aki képűn* kön a lengyel Ste- cykkel mérkőzik (ČSTK-felv.) PLUCKNETT: 72,34 méter (ČSTK) — A stockholmi olimpiai stadionban legutóbb meg- rendett nemzetközi atlétikai versenyen a húszezres nézősereg egy világcsúcsnak és több kiváló eredménynek tapsolhatott. Az amerikai Benjamin Plucknett 72,34-re javította a férfi diszkoszvetés világrekordját, 1500 méteren pedig az angol Coe csak 59 század másodperccel maradt el honfitársa, Ovett világcsúcsától. A diszkoszvetésben Plucknett kitűnő sorozatot ért el, csupán egy dobása volt 65 méteren aluli. A 201 cm magas, 138 kg súlyú, 20 esztendős amerikai atléta májusban elért 71,20 méteres világrekordja után kijelentette: „Úgy érzem, tovább javulhatok. Most az európai versenyekre összpontosítok és igyekszem minél jobb formát elérni.“ Ez sikerült... Eredmények: diszkoszvetés: 1. Plucknett (amerikai) 72,34 — világcsúcs, 2. Schmidt (NDK-beli) 69,06, 3. Powell (amerikai) 66,16, 4. Bugár (csehszlovák) 65,90 m, 1500 m: 1. Coe (angol) 3:31,95, 2. Scott (amerikai) 3:34,17, 3. Gonzales (spanyol) 3:34,41, 100 m: Evans (amerikai) 10,26, 400 m: Josjö (svéd) 45,63, 5000 m: Herle (nyugatnémet) 13:23,79, 400 m gát: Meier (svájci) 50,89, rúd: Stock (angol) 565. A sportfogadás hírei ŠPORTKA 27. játékhete I. húzásának nyereményei: L díj: nincs nyertes, II. díj: egy nyertes — 200 000 korona, III. díj: 70 nyertes á 18 720 korona, IV. díj: 4515 nyertes á 470 korona, V. díj: 86141 nyertes á 40 korona. A II. húzás nyereményelosz- tása: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 4 nyertes á 167 740 korona, III. díj: 158 nyertes á 7400 korona, IV. díj: 6658 nyertes á 345 korona, V. díj: 102 874 nyertes á 25 korona. A SAZKA 27. játékhetének nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 38 nyertes á 6170 korona, III. díj: 802 nyertes á 675 korona. A kocka el van vetve: a csehszlovák klubcsapatok a labdarúgó Európa Kupák újabb évfolyamában a következő párosításban kezdik a küzdelmet — BEK: Ferencváros—Ostrava, KEK: Glasgow Rangers— Dukla Praha, UEFA Kupa: Bohemians—Valencia, Neuchatel Xamax—Sparta Praha. FERENCVÁROS. Olvasóinknak nem kell különösebben bemutatni a budapesti zöld-fehéreket. Az 1899-ben alakult klub futballistái eddig 23 alkalommal nyertek magyar bajnokságot, egyszer pedig a VVK-t (az UEFA Kupa elődje) Is elhódították. Azzal sem mondunk semmi újat, hogy a „Fradi“ a legnépszerűbb magyar együttes, s nemcsak azért, mert a legtöbb bajnokságot szerezte. Hogy milyen labdarúgást játszik napjainkban az FTC? Futballozása nem látványos elemeken alapszik, hanem a gyorsaságon, az erőnlélen, a küzdőképességen és a szívósságon. A csapatjátékának meghatározó egyénisége a karmester Nyilasi Tibor (26 éves), aki nemcsak irányit, hanem lövi a gólokat is. Egyébként ez a negyedik eset, hogy a BEK-ben csehszlovák és magyar bajnok találkozik egymással. Előzőleg — 1974: Trnava—Újpest 1:1 és 1:1 (tizenegyesekkel az Újpest jutott tovább), 1979: Zbrojovka—Újpest 2:2 és 2:0 (idegenben!), 1980: Dukla—Újpest 2:3 és 2:0. GLASGOW RANGERS. Harminchétszeres skót bajnok, s ez „Európa-csúcsnak“ számít. Az idén harmadik lett a skót bajnokságban, harminchat mérkőzésen 44 pontot szerzett, 60 gólt adott és csak 32-t kapott. A négymilliós lakosú Skóciában tíz csapat szerepel a legmagasabb osztályban, négyszer mérkőznek egymással. A skót labdarúgókra, így a glas- gowiakra is egységes felfogás jellemző: kedvelik a rövid átadásokat, szeretnek cselezni, védelmük zónázik, két előretolt csatáruk sok mozgással igyekszik fellazítani az ellenfél védelmét. John Greig edző több éve alakítja a csapatot, melynek erőssége a 196 cm magas kapus, McCloy, a válogatott hátvéd Jardine és elsősorban a válogatott és a Rangers leggólerősebb labdarúgója, Derek Johnston. Az elmúlt idényben 41 gólt lőtt válogatott és barátságos találkozón. Állítólag nem lehet őt tartani. A Rangers háromszor játszott KEK-döntőt és egyszer elnyerte a kupát — 1961: Fiorentina 0:2 és 1:2, 1967: Bayern 0:1 — hosszabbítás után, 1972: Dinamó Moszkva 3:2. CF VALENCIA. Spanyolország harmadik legnagyobb városának, a 600 000 lakosú Valenciának csapata az ország leggazdagabb klubjai közé tartozik. 1902-ben alakult, s mérkőzéseit a 70 000 férőhelyes stadionjában játssza. A Valencia 1962-ben és 1963-ban VVK- győztes volt, egy évvel később a döntőben a Zaragozától kapott ki. Tavaly megnyerte a KEK-et, miután a döntőben 0:0-ra játszott az Arsenal ellen, de a tizenegyes rúgásokban jobbnak bizonyult. A Valenciában olyan futballisták játszottak, mint Kempes és Bonhof (mindketten visszatértek hazájukba), de még most is akadnak „ászok“ a csapatban; például Carrete, Arias, Subirata, akik tagjai a jövő évi VB-re készülő keretnek. NEUCHATEL XAMAX. Ez a számunkra ismeretlen svájci klub fúzió alapján keletkezett 1970-ben. Nemcsak az együttes fiatal, hanem edzője is, hiszen a mindössze 36 éves francia Guilou irányítja a csapatot. A Xamax gyér anyagiakkal rendelkező vidéki csapat, stadionja mindössze 13 000 férőhelyes. Nem véletlen tehát, hogy saját nevelésű játékosokra épül az együttes. Az erősségek közé tartozik a válogatott kapus Engel, valamint a exválogatott Hasler, Trinchero, Mundwiller és a három utánpótlás-válogatott: Favre, Fores- tier és Lüth. A Xamax harmadik lett a 14 tagú svájci bajnokságban, 26 találkozón mindössze 25 gólt kapott, legkevesebbet a mezőnyben. fT VI