Új Szó, 1981. július (34. évfolyam, 153-179. szám)
1981-07-29 / 177. szám, szerda
Ipolynyítrán (Nitra nad Ipľom) a szövetkezet létrejöttét megelőző években a község minden munkabíró lakosának bőven kijutott az aratás nehézségeiből. A kisgazdák ugyan csak az ötszáz hektáros határ egyik felében termesztettek sűrűn vetett gabonát, de rendszerint Péter- Pál-napjától az ősz beköszöntéséig senkinek sem lehetett fontosabb dolga a rendvágásnál, a marokszedésnél, a kévehordásnál, vagy az asztagrakásnál. A szérűkben mindezek után újabb nagy munkaként a cséplés következett. Végül a két-három hónapig eltartó fáradságos betakarítás eredményeként a legjobb években is összesen legfeljebb harminc vagon termés került a zsákokba. A hektáronkénti huszonöt mázsát már igazi rekordhozamnak tekintették az Ipoly mentén. — Kombájnjainkkal ma ugyanazokról a földekről alig néhány nap alatt legalább 60 vagon gabonát takarítunk be — mondja Nyeste Kálmán az ipolygalsai Május 1. Egységes Földművesszövetkezet elnöke, aki korábban Ipolynyitrán dolgozott hasonló beosztásban és az efsz megalakulása előtt maga is sokat aratott az ottani parcellákon. — Persze, nemcsak ennyi a különbség. Ipolynyitrán har- mincegynéhány éve még mintegy négyszázunknak kellett hajnali háromtól, csak rövid pihenőket tartva, este tizenegyig serénykednünk. Most az egyesült szövetkezetben, mert jó ideje a harmadik szomszéd község Fü- lekkovácsi földműveseivel is közösen dolgozunk az 1900 hektárosra nagyobbodott határban, nyaranként harminc dolgozó könnyűszerrel levágja és behordja az összes termést. A szalmabegyűjtőkkel, a tarlóhántók- kal, a vetőgépek kezelőivel és valamennyi munkaszervezővel együtt sincs szükség száznál több emberre a nyári csúcsfeladatok tökéletes elvégzéséhez. — Ezúttal mennyi az aratni- való? — Több mint félezer hektár. Ebből 292 hektár a búza, 201 hektár a tavaszi árpa, 40 hektáron pedig őszi árpát termesztünk. Bár most még csak a munka kezdetén tartunk, a rendelkezésünkre álló gépekkel jó idő esetén hat-hét nap alatt biztosan letehetnénk a betakarítás gondját. Mielőtt továbbindulnának az aratók, megbeszélik a legfontosabb teendőket (Igor Svítok felvételei) A kombájnosok július máso dik hetében próbálták ki a kaszák élét a galsai határban. Az őszi árpával gyorsan végeztek. Hektáronként átlagosan 4,54 tonna magot csépeltek ki a tavalyinál most kisebbre fejlődött kalászokból. Ezután két napig az elsőnek kiválasztott búzatáblán folytatták a munkát. — Sajnos hamar megáztunk — panaszolja az elnök. — Félbe kellett szakítanunk az aratást, de az még csak kisebbik rossz lett volna. Az elmúlt hétfőn azonban mintegy négy kilométer széles sávban óriási jégverés pusztított a legjobb földjeinken. Tetemes károk keletkeztek. Az első becslések szerint legalább kétmillió korona a veszteségünk. Féléves munka eredményeit tette tönkre a félóráig tartó jégzuhatag. A kertészeten kívül, ahol a legtöbb kultúrában totális a pusztítás, odaveszett a szépnek várt gabona- termés egyharmad része. Ezenkívül fákat döntött ki, tetőket szaggatott le a jégesőt kísérő orkán. Az ítéletidő óta tegnap is esett az eső. Az aratók így csak a gépek karbantartására, javítgatására használhatják ki a délelőtti órákat. A kombájnosok közül Berze István, Tóth Ferenc és Agócs István éppen az imént érkezett haza a magyar- országi Tiszafüredről, ahol Juhász Árpád, Czakó Gyula és Ma- kovinyi Béla gépkocsivezetőkkel együtt segédkeztek a 8200 hektáron gazdálkodó termelőszövetkezet gabonatermésének betakarításában. — Ötven-ötven hektárt vágtak le az országhatár túlsó oldalán a legjobb lcombájnosaink — dicséri a szorgalmukat Nyeste Kálmán elvtárs. — Gépkocsivezetőink pedig szükség szerint éjszakánként is fuvarozták a magot. A tiszafürediek két kombájnnal és szalmabálázó gépekkel viszonozzák ezt a kölcsönt. További három E—516-os gépet a Dolný Kubín-i járásból kaptunk, így már tíz nagy teljesítményű kombájnnal várjuk, hogy újra megszikkadjon a talaj. A nyári csúcsmunkákra beoszEár az Ipoly menti gabonatáblákat is elérte a jégverés, a várható hozamok bizakodással töltik el Nyeste Kálmán efsz-elnököt és Rubint Józsefet, a szövetkezet pártalapszervezetének elnökét tott dolgozók mindegyike pontosan ismeri a feladatát. A szövetkezet központi irodájában naponta tanácskozik az aratási bizottság. A különböző munkacsoportok vezetői az ott hozott döntéseket nyomban ismertetik a beosztottjaikkal. Mivel negyven kommunista is közvetlen részese a gabonabetakarításnak, a nyári hetekre külön pártcsoportot alakítottak a szövetkezetben. Bácskái Sándor mérnök, az alel- nök vezetésével heti két alkalommal csoportgyülésen beszélik meg a legfontosabb teendőket és adnak számot tevékenységükről a helyi, illetve a ven- dégkombájnos kommunisták. — Az elmúlt években szerzett jó tapasztalatok hasznosítása érdekében alakítottuk meg ismét a külön pártcsoportot — tájékoztat a fiatal agrármérnök. — Gyűléseinken rendszeresen és névreszőlóan kiértékeljük a legújabb teljesítményeket, beszámolunk a munka közben észlelt hibákról és szétosztjuk a következő napokra szóló pártfeladatokat. Ugyanis a kommunistáktól nemcsak elvárjuk, hanem meg is követeljük, hogy példa- mutatóak legyenek az aratásban. A dolgozókat úgy osztottuk be, hogy minden munkacsoportban legyen valaki a kommunisták közül. Példamutatásból, szervező- készségből az elmúlt napokban ismét jól vizsgáztak a pártcsoport tagjai. Az eddig learatott parcellákon sehol sem maradt hetvenkét óránál tovább rendekben a szalma. A tarlóhántók hasonlóan mindenütt győzték a kombájnosok diktálta munkaütemet. — Az őszi árpa helyét már be is vetettük — sorolja a továbbiakat az elnök. — A következő napokban megüresedő parcellákon még 150 hektár tarlókeverék kerül a talajba. Arra törekedünk, hogy a lehető legnagyobb területről évi két termést nyerjünk. Eddig a hektárhozamok fokozatos növelése volt a kiemelt jelentőségű feladatunk. Ennek érdekében nagy előrelépésnek számított a melioráció. Az ipolygalsai földeken már ta- valy befejeződött ez a nagy munka. Az idén Fülekkovácsiban folytatjuk az alagcsövezést. Ojabb 250 hektáros területen fo- kozzuk a talaj termőképességét. A Május 1. Egységes Földmű-, vesszövetkezet gabonaföldjein tavaly 5,3 tonnás átlagos hektárhozamot értek el az aratók, ami a losonci (Lučenec) járás legjobb terméseredménye volt. A most várható hozamokról a minapi jégverés ellenére is bizakodva nyilatkoznak a szakemberek. S ez már azt is sejtetni engedi, hogy a járás gabonatermesztő gazdaságainak élvonalában marad a jó hírű szövetkezet. LALO KÄROLY Élő kapcsolat a néppel A LENINI ALAPELVEK ÉS NORMÁK ÖRÖK ÉRVÉNYESSÉGE A szocialista társadalom építésének feladatai nagyok és bonyolultak. Nagy igényeket támasztanak elsősorban a munkásosztály pártjával, egységével, a társadalmi élet különböző területein betöltött vezető szerepével, politikai, szervező és ideológiai munkájával, a párt sorainak javításával szemben. A kommunista párt vezető szerepének és e szerep elmélyülésének alapvető feltétele a lenini eszmei és szervezeti alapelvek, a pártélet és a pártvezetés lenini normáinak következetes és alkotó érvényesítése. A kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet csakis forradalmi úton lehetséges, megköveteli a dolgozók hatalomra jutását, vagyis a proletár diktatúrát. A szocializmus felépítése után is megtartja vezető szerepét a munkás- osztály. A tőkés társadalom felszámolásában és az új kommunista társadalom felépítésében döntő szerepe van a néptömegeknek. A párt feladata a tömegek felzárkózása a munkásosztály köré, a munkásosztály, a dolgozó parasztság és az értelmiség szövetségének megszervezése, a szocialista és a kommunista építés folyamatának irányítása. Az osztályharc minden országban elválaszthatatlanul ösz- szekapcsolódi'k a dolgozóknak az imperializmus elleni küzdelmével. Ezért minden kommunista párt (kötelessége, hogy teljesítse nemzeti és internacionalista feladatait, a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus alapján megszilárdítsa a nemzetközi kommunista mozgalom egységét. A munkásosztály politikai pártja A munkásosztály és a többi dolgozó tőkés rendszer feletti győzelmének, valamint a szocializmus és kommunizmus felépítésének feltétele a marxista —leninista elmélettel felvértezett 'kommunista párt vezető szerepe. Csakis a munkásosztály politikai pártja tudja egyesíteni, nevelni és szervezni a proletariátus és a dolgozók tömegeit, csakis ez a párt tudja megakadályozni a tömegek kispolgári ingadozásait, tud fellépni a maradi hagyományok, az előítéletek ellen, irányítani az egész proletariátus egységes fellépését, s a proletariátus révén az összes dolgozót. Enélkül a proletár diktatúra megvalósíthatatlan. Ezen elvek elismerése és a megvalósításukért folytatott •küzdelem alapozza meg a kommunista párt eszmei egységét, teszi a pártot az azonosan gondolkodó emberek* — a kommunisták forradalmi szövetségévé. A ideológiai egység önmagában nem elegendő ahhoz, hogy a 'kommunista párt sikeresen betöltse a munkásosztály és a többi dolgozó politikai vezetőjének, szervezőjének és nevelőjének szerepét. Ezért a párt ideológiai egységét meg kell szilárdítani a szervezeti egységgel. Enélkül nem valósíthatók meg a párt céljai. A lengyelországi események révén világosan meggyőződhetünk arról, hogy csupán eszmékkel és szavakkal nem lehet az országban legyőzni az ellenforradalmi erőket, a pártban pedig az opportunistákat. A marxista—leninista párt felépítésének alapvető szervezeti elve az, hogy a párt a munkás- osztály része, élcsapata. Az osztálytársadalomban ugyanis az egész munkásosztály s a dolgozó tömegek öntudata nem emelkedhet élcsapata — a kommunista párt öntudatának színvonalára. Ha nem látnánk a különbséget az élcsapat és a tömegek 'között, ez azt jelentené, hogy megfeledkeztünk a párt azon kötelességéről, hogy az élvonal színvonalára kell emelnie a munkásosztályt és a dolgozók pártonkívüli tömegeit. A párt egyúttal a munkásosztály szervezett élcsapata. A kommunista párt eszmei alapelveinek megvalósítása nemcsak azt követeli meg, hogy egyetért- sünk a párt politikájával, hanem azt is, hogy egyúttal egységesen megvalósítsuk ezt a politikát. Ezért minden párttag kötelessége, hogy aktívan bekapcsolódjon a pártpolitika megvalósításába a szocialista társadalom építése során, hogy dolgozzon valamelyik pártszervezetben. A pártegység szükségessé teszi, hogy a párt megtisztuljon az opportunistáktól és a megalkuvóktól. Aki össze 'karja bé- kíteni a marxistákat az opportunistákkal, maga is opportunistává válik. A CSKP azért érhette el történelmi sikereit, mert sorainak egységét az opportunizmus minden formája és az opportunisták elleni határozott harcban szilárdította meg. A párt azért szilárd és egységes szervezet, mert a demokrati- 'kus centralizmus alapján épül, amely a pártépítés alapelve. Biztosítja az összes szervezet és párttag akcióképességét, megteremti a feltételeket ahhoz, hogy teljes mértékben megnyilvánulhasson forradalmi energiájuk. A forradalmi marxista—leninista párt elképzelhetetlen a centralizmus nélkül. A pártnak, mint egységes szervezetnek alapja az összes párttag számára kötelező fegyelem. A pártfegyelem azonban öntudatos. A vita és bírálat szabadsága, valamint a párt akcióegysége 'képezi a pártfegyelem alapját. A tömegek forradalmi vezetőjének szerepe A marxista—leninista párt elképzelhetetlen a pártonbelüli demokrácia nélkül. A centralizmus és a demokratizmus kapcsolata szavatolja, hogy a párt teljesíthesse a tömegek politikai vezetőjének szerepét. A párton belüli demokrácia azt jelenti, hogy a párt ügyeiről — (közvetlenül, vagy küldöttjeik révén közvetve — a párttagok döntenek, s a pártszervek kötelesek rendszeresen számot adni tevékenységükről azoknak a pártszervezeteknek, amelyek megválasztották őket. A mai történelmi viszonyok között a szocialista világközösség országaiban a marxista—ie- ninista pártok nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a pártéletet a demokratikus centralizmus elvei alapján szervezzék, mivel bonyolultabb és nagyobb feladatokat kell megoldaniuk, irányítaniuk és szervezniük kell a több milliós tömegek tevékenységét, az egyre mélyrehatóbb és nagyobb változások végrehajtása során. A demokratikus centralizmus és a pártmunka lenini stílusának következetes érvényesítését és alkotó fejlesztését az teszi szükségessé, hogy az utóbbi években számbelileg megerősödtek a kommunista pártok és a párton belül nemcsak mennyiségi, hanem minőségi változások is végbementek. Az ilyen pártok csakis úgy irányíthatók, ha szem előtt tartják a demokratikus elveket és a pártélet centralizálását. Ahhoz, hogy a párt- szervezetek széles körű, hálózata egybehangoltan és egységesen dolgozzon, a párt irányításához egységes marxista—leninista centralizáció szükséges, meg kell tartani a pártfegyelmet s az alacsonyabb szerveknek a magasabbaknak való alárendeltsége elvét. Fontos, hogy a párt összes szerve harmonikusan, aktívan és céltudatosan dolgozzon. Ez csak akkor érhető el, ha következetesen érvényesítik a pártélet lenini normáit, elsősorban a demokratikus centralizmus elvét. Ha a CSKP tapasztalt tagjai elolvassák a mai opportunisták és revizionisták gondolata't, eszükbe jutnak a csehszlovák revizionisták azon követelései, amelyeket a pártalapszabályzatról folytatott vita során vetettek fel. Szerintük nem a centralizmus és a demokrácia, hanem az autonómia és a szolidaritás lett volna a pártépítés alapelve, s méghozzá a regionális szervek és a munkamegosztás egyes ágazatai közti autonóm kapcsolatok alapján. Az opportunisták és szocialistaellenes erők akkoriban már olyan mértékben léptek fel, hogy nem tartották szükségesnek bölcsességük bur- zsoá forrásainak elkendőzését és szerepet akartak játszani a CSKP-ban, hogy felszámolhassák a párt marxista—leninista jellegét. így tehát a munkáspártok két ellentétes típusa között folyik a küzdelem: a forradalmi, a marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus és demokratikus centralizmus elvein alapuló pártok, valamint a szociáldemokrata típusú pártok között. Ez utóbbiak végeredményében burzsoá pártokat jelentenek. A szociáldemokrata munkáspártok túlnyomórészt ugyan munkásokból állnak, de amint Lenin írta reakcionáriusok vezetik, akik teljes mértékben a burzsoázia szellemében járnak el... ezek a pártok a burzsoázia szervezetei, amelyeknek az a feladata, hogy rendszeresen félrevezessék a munkásokat. Az osztályegység legmagasabb formája A marxista—leninista párt a munkásosztály és a többi dolgozó osztályszervezetének legmagasabb formája. A munkásosz- (Folytatás a 6. oldalon)