Új Szó, 1981. július (34. évfolyam, 153-179. szám)

1981-07-27 / 175. szám, hétfő

Az igazi verseskönyvet éppolyan izga­lommal lehet olvasni, mint egy bűnügyi regényt. A bűnügyi regényben a tettest fogják meg, az igazi verseskönyvben a lélek legmélyét érjük tetten. PÄSKÄNDI GÉZA Üj könyvek — Köztudott önről, hiszen színészi munkája évek óta ezt bizonyítja, hogy színházi éle­tünk legtudatosabban dolgozó alkotói közé tartozik. Ügy vé­lem kétségtelen, hogy ebben na­gyon jelentős szerepe van a könyvnek, az olvasásnak, amely szellemi kondícióját, jrisseségét megújítja, fejleszti. A felületes szemlélődő azt hiheti, hogy a színész leggyakoribb olvasmá­nya a szövegkönyv. Hogy is van ezzel valójában? — Kétségtelen, hogy olvasmá­nyaink ezekkel kezdődnek, de nem velük végződnek. Az elol­vasása után kialakult elképze­lést, a körvonalazott figurát­sében is oly sokat foglalkozta­tott előadóművészek rengeteget tesznek a könyvek, az olvasás népszerűsítéséért. A Madách Könyvkiadó egyelőre nem igé­nyelte ezt a fajta munkát, pe­dig feltehetően gyümölcsöző lenne. Nem szeretném, ha félre­értenének és tolakodásnak ven­nék. Minden hívás, felkérés nélkül is a hazai magyar iro­dalom népszerűsítését végzem egy másik, nem titkolt szándék­kal: megszerettetni az irodal­mat, közösen felfedezni a ver­set, ápolni anyanyelvűnket. — A szerénysége emberi szempontok szerint elfogadha­tó és megérthető, de a könyv­nek egyre inkább olyan „cégér­HŰKKÉ, SZÖVEGEKÜL Beszélgetés Boráros Imrével, a MATESZ színművészével élettel kell megtölteni, hús-vér gondolkodó emberré kell változ­tatni, cselekvő jellemmé formál­ni. S ha nem is közvetlenül ezekben az átvajúdott órákban fordulok a könyvekhez, az idő folyamán elraktározott olvas­mányélmények gyakran segíte­nek. A nagy jellemrajzoló írók segítenek leginkább, így lettek meghatározók Dosztojevszkij-él- ményeim. — Azt hiszem nem kerülhet­jük meg a versek témáját, hi­szen önálló előadóestjeinek száma jóval túl haladta az öt-, venet, s színészeink közül eb­ben a tekintetben a legtudato­sabban tevékenykedő alkotómű vész. — Itt is minden az olvasga­tás? f, a lapozgatással kezdő­dik A versekkel úgy vagyok, mi) j a színekkel, hangulatokat ke' fnek bennem, s ezek hatá- sá fi rezonálok, s hagyom a ve fe által vezetni magam. Csak ezután kezdem el tudatosan vizsgálni, elemezni a verset, amelynek végeredménye a hallható produkció. Mindenkép­pen a Nagy László-i és Váci Mi- hály-í költő-jellemek állnak kö­zel hozzám, így a csehszlová­kiai magyar költők egy része is. Líránk jelentős része közös­ségi, még a legintimebb pillana­taiban is fellelhetők ezek a je­gyek. S itt újra csak kénytelen vagyok az olvasmányaimhoz visszatérni. Az előadásra kivá­lasztott verseket mindig elemez­ni, boncolni kell ahhoz, hogy a hallgatónak azt közvetíthessem, amit a költő valójában megírt.. Először önmagammal kell meg­értetni a verset, ahhoz hogy má­soknak közvetíthessem. Mivel hazai magyar költők verseit mondom a Jeggyakrabban, eb­ben leginkább Tőzsér Árpád esszéi, tanulmányai segítenek. Mostanában legutóbbi kötetével a Szavak barlang jában-nal ba­rátkozom. — Nemcsak az előadóművész, de az átlagolvasó is hasonlóan bánik a verssel, azzal a különb­séggel, hogy ő nem szándékozik azt másoknak tolmácsolni. Mi­lyen emlékei, élményei vannak az olvasókkal, a verskedvelők­kel való találkozásokról? — Órákon át lehetne erről beszélni és cáfolni mindazt, amit terjesztenek a vers halá­láról, az iránta megnyilvánuló közömbösségről. Legmélyebb nyomokat az a találkozás ha­gyott bennem, amikor egy üzem­ben mondtam verset, és a hall­gatók többsége egyenesen a munkapadok, a gépek mellől munkaruhában ült be verset hallgatni. Azt hiszem az ilyen pillanatokat nehéz elfelejteni. — Volt-e már rá példa, hogy a dél-szlovákiai falvakban, vá­rosokban oly gyakori író-olvasó találkozókra mint előadómű­vészt meghívták? — Ilyen konkrét céllal még nem hívtak. Azt hiszem, hogy a cseh és a szlovák, de a ma­gyarországi irodalom terjesztő­re“ van szüksége, amely nem csupán eladja a (sajnos) stá­tuszszimbólummá váló könyvet, de egyben olvasni, érteni is megtanít. — Kétségtelenül így igaz. A költők közül néhánnyal rend­szeres kapcsolatot tartok, ők köszönettel tudomásul veszik műveik „terjesztésében“ végzett munkámat. Sajnos, ha tőlük nem kapok köteteket, nehezen tu­dom beszerezni őket, mivel itt Komáromban gyorsan szétkap­kodják azokat, s mire a mi fe­Roráros Imre (jobbról) és Bugáf Béla a Naple­mente Rómeóval és Júliával egyik jelenetében (Nagy László felvétele) szített munkatempónk és rend­szeres tájolásunk légköréből fel­ocsúdok, csak hűlt helyét lelem azoknak. — Tudomásom szerint előadó- művészi tevékenységével már nem áll egyedül, egyre több MATESZ-művész vállalja az iro­dalomnépszerűsítés, az olvasás megszerettetésének ezt a nemes feladatát. — A legújabb törekvések kö­zül megemlíteném Varsányi Má­ria és Petrécs Anna gyermekek­nek készített versműsorát. Mi­vel egyikük — Petrécs Anna — nemcsak a kollégám, de a fe­leségem is, tudok a műsor szü­letésének körülményeiről. Olyan összeállítást szerkesztettek, amelyben olyan versek szere­pelnek, amiket a gyerekek is­mernek, vagy könnyen megta­nulhatnak. Óvodásokhoz és az alsó tagozatos általános iskolá­sokhoz viszik közelebb így a verset, a szép szót. — Szavaiból kiderül, hogy családjukban az olvasás része az életmódjuknak, és jelentő­sen befolyásolja a színházon kí­vüli életüket is. Szeretném, ha befejezésül erről szólna. — Sajnos közös olvasmányél­ményeink csak egy bizonyos idő után születnek meg. Rendsze­rint nekem több időm jut az olvasásra, s Anni csak utánam fog bele egy-egy könyvbe. Ám ez nem jelenti azt, hogy min­dig ugyanazt olvassuk, ugyan­azt szeretjük. Feleségem hűsé­ges egy-egy könyvhöz, amely szinte egész élete során kísé­rője, segítője. így nyúl szinte naponta Goethe Faust-]őhoz, amely örök for­rása az emberi gondolatnak, jő magam a ver­sekkel vagyok hasonló helyzet­ben, de minden ígéretes próza­kötetet elolva­sok. így tartom az elmúlt egy esztendő legna­gyobb élményé­nek Gyurkó László Faustus doktor boldog- ságos pokoljárá­sa című köny­vét és Grendel Lajos Éleslövé­szet című meg­határozhatatlan műfajú kötetét. Ügy vélem, hogy mindkettő jelentős helyet foglal majd el az egyetemes magyar iroda­lomban is. (d—n) L. Gály Olga: SZÍVDOBOGÄS L. Gály Olga (Losonc, 1921) a csehszlovákiai magyar költé­szet sajátos hangú lírikusa. Ed­dig három kötete jelent meg: a Hajnali őrségen (1953), a Hal­kan szólok (1967) és a Tiszta vászon (1976). Témáit a szere­lem és a család élménye, a min­dennapok bánatai és örömei ad­ják; a mai életképeket és hely­zetdalokat áronban mindig igyekszik a gondolati általáno­sítás síkjába emelni. Költői szándékait — melyek mostani, néhány régebbi verset tartal­mazó gyűjteményét is jellemzik — egy önjellemzésében a kö­vetkezőképpen fogalmazta meg: „A ma emberét lépten-nyomon megtépázó elidegenedéssel szemben a kiutat kereső, felol­dó költészetet vállalom. Oda­nyújtom a versemet, mintha a kezemet nyújtanám — kapasz­kodjon meg benne, aki akar.“ likált művek) fűzzék a mai Szlovákia területéhez. A tárgyi emlékeket — főként a jelesebb íróknál — igyekeztünk mindig megemlíteni, hogy a kötet iro­dalmi útikalauz jellege kidom­borodjék. A munkaközösség bízik ab­ban, hogy e lexikont haszon­nal forgatják majd címzettjei: irodalomkedvelők, könyvbará­tok, tanárok és diákok — egy­szóval a legszélesebb olvasókö­zönség. Ez lenne célunknak, a nemzetiségi és nemzeti önisme­ret, a múlt- és szülőföldismeret szolgálatának legszebb megva­lósulása. NEMEZ MAGYAR IRODALMI HAGYOMÁNYOK SZLOVÁKIAI LEXIKONA Kiadványunk, amelyet a bra­tislavai Komenský Egyetem Böl­csészkarának magyar tanszé­kén alakult munkaközösség írt és állított össze, az ismeretter­jesztést, a népművelést, konkré­tan az „irodalmi honismeretet“ kívánja szolgálni. Világos, tö­mör tájékoztatást, útbaigazítást nyújt ez a könyv azoknak az irodalomkedvelőknek, akik tud­ni szeretnék, mely írók élete és munkássága, milyen magyar irodalomtörténeti emlékek fű­ződnek egy-egy szlovákiai (rit­kábban csehországi) faluhoz, kis- és nagyvároshoz. A besoroláshoz szükséges volt, hogy az illető írót élete: születése vagy elhalálozása és munkásságának számottevő ré­sze, illetőleg mindennek tárgyi emlékei (szülőház, lakóhely, sír­emlék, szobor, emléktábla, pub­ŕ1 I (! ll ! Szabó Béla: NEHÉZ BÜCSÜ Könyvünk élettörténet: a szer.- ző lelki-szellemi-emberi fejlődé­sének rajza történelmi megráz­kódtatásokkal, társadalmi forr dulópontokkal* a háttérben. Szabó Béla idén töltené b$ 75. életévét. Pályája a nyomor.- ból indult. Ö azonban nem váh lalja a napi küszködés ember- sorvasztó gondjait — irodalmi tervei új megismerések felé len dítik. Küzdelmeinek, ambíciói valóra válásának lehetünk ta­núi a könyvet olvasva, melynek megjelenését az író már nem érhette meg. jLrevelésről beszélgettem ba- l\ rátnőmmel. Pompás tör­ténetet mesélt gyerekkorából. Befejezte az általános iskola első osztályát, s a szünidőben nyaralni utazott a család. Vo­naton ültek, s mert éppen pá­lyaudvaron vesztegelt a szerel­vény, a papa arra biztatta lá­nyát, olvassa el az állomás ne­vét. A kis Annamária, noha ki­tűnő bizonyítvány tanúsította egész évi szorgalmát, valahogy nem mutatott hajlandóságot rá. Erre már az anya is noszogatni kezdte, eredmény nélkül. Egyet­len betűt sem tudott megnevez­ni. A szülök hülledezve kaptak elő egy újságot, de minden erő­feszítés hiábavaló volt, el kel­lett hinniük, leánykájuk nem ismeri az írásjeleket. A turpis­ság magyarázata az volt, hogy Annamária — mivel kitűnő em­lékezőtehetséggel rendelkezett — első felolvasásra megjegyez­te olvasókönyve szövegeit, s a képekről mindig fel tudta ismer­ni, mikor milyen szó, mondat, szövegrész következik. Tanító­nője egyszerűen nem vette ész­re, hogy nem olvas, hanem fej­b'jl fújja, amit kell. Majdnem azt mondanám, ártatlanul átvert mindenkit, önmagát is, de per­sze a nyaralás alatt pótolta a mulasztást, s később olyan könyvmoly lett belőle, hogy ma is előfordul: háztartása sínyli meg a könyvújdonságok csábí­tását. sen barangolták be a mesék vi­lágát.. Közös titkaik voltak Hó­fehérke és Csipkerózsika életé­nek további alakulásáról, s csak ők ketten tudták, hogy a Száz­holdas Pagonyban mikor lehet Micimackóval találkozni. Magam is beugrottam a mesemondó szerepébe néha, s mondhatom, Mesekönyvvel — színház Az ő gyerekével ez már nem fordulhat elő. Vagy mégis? Néz­zük csak, még nem volt három­éves, amikor Annamária elkez­dett neki esténként mesét olvas­ni. Aztán napközben is, meg amikor csak tehette, hiszen a kisfiú egyre-másra követelőzött. Tetszett nekem, hogy nem ül­tette oda a televízióhoz; szó­rakozzon a képernyő előtt. Ehe­lyett berendezték kétszemélyes magánszínházukat, ahol mindig azt játsszák, amit a „közönség" óhajt. Az amúgy is bizalmas szülő-gyerek viszony valami kü­lönös, sajátos összetartozással gazdagodott így: együtt, közö­össze kellett szednem minden tudományomat, hogy az igényes hallgató előtt le ne égjek. Oly­kor szinte lámpaláz fogott el, mintha színpadon állnék, mert nem volt elég a szokványos fel­olvasás, váltott hanghordozás­sal, arcmimikámmal el kellett játszanom a történetet, ugyan­akkor csodálkozva azon kaptam magam, mennyire belemeleged­tem, mekkora örömet okoz ne­kem is a színjáték, az előadás. Minden indulatomat kiélhettem itt, az aznapi sorbanállás felet­ti dühöm sárkányok, boszorká­nyok hangfában visszhangzott, tartalékolt gyöngédségeim a jó­szívű árva leány szavával szól­tak. A mese minden szereplő* jét igyekeztem más és más hangszínnel jellemezni, mórikál- tam, gesztikuláltam — és az­tán együtt kacagott színész és közönség.. Ámde szigorú bíráló is volt egyben a csillogó sze­mű gyerek. Ha valamelyik szá­momra ismeretlen mesében rosszul játszottam mondjuk Mackó Mukit, tüstént kiokta­tott: Ez a medve egy ravasz kópé, kérlek, nem beszélhet ijedt hangon, ahogy te olva­sod! (Lám ismerte a kópé szót, tisztában volt a jelentésével — nyilván meséből tanulta, anyja magyarázta.) Ha ki mertem hagyni csak egy félmondatot, sőt szót, azonnal jött a helyre- igazítás, hiszen kedvenc meséit fejből tudta. r^jnye, csak nem történik JEj meg vele is az, ami a ma­májával, hogy betéve fogja fúj­ni az iskolai olvasókönyv anya­gát? Az idén már elsős lesz ugyanis. NAGY JUDIT

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom