Új Szó, 1981. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1981-06-11 / 136. szám, csütörtök

VI. DUNAMENTI TAVASZ Előrelépés — több irányban A kisszínpadok és színjátszó csoportok szemléjéről A

VI. Dunamenti Tavasz gyermekfesztlvál négy napjából az első kettő a színjátszó csoportok és kisszínpadok versenyével telt el. A délelőtti program tíz órakor kezdődött, a délutáni kettőkor, késő este voltak' a nyilvános értékelések, melyeken a rendezők, csoportvezetők, továbbá pedagógusok, népművelők, újságírók vettek részt. A szereplők, vagyis a gyerekek közül ezt az időt, és hát azéjszakát, pozsonyeperjesi (Jahodná) szállásukon töltötték azok, akik Közép- és Kelet-Szlovákiából érkeztek a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) szemlére, míg a közelebbi járásokból valók, takarékossági meggondolásokból eredőn, sajnos, kénytelenek voltak hazautazni nem sokkal a fellépésük után. Azért mondom, hogy sajnos, mert így nem minden gyermek számára nyílott lehetőség az e fesztivállal kapcsolatban sem elhanyagolható jelentőségű baráti találkozásokra, versenyen kívüli játékok által közösségi érzületet és tudatot formáló, baráti kapcsolatokat teremtő, hon- és önismeretet gyarapító foglalkozásokra, összejövetelekre. Mert az idén már ilyenek is voltak. Ahogy hallottam, a pozsonyeperjesi táborban igen jó hangulat alakult ki hindikét este, a kisebbek és nagyobbak egyaránt örömmel fogadták a táncházat, rögtönzött műsorokkal is szórakoztatták egymást, felszabadultan. Volt táncház a szemle színhelyén, a városi művelődési ház előtt is, ahol nemcsak a szereplők ismerkedhettek újabb és újabb tánclépésekkel, a művelődési ház Pántlika együttesének zenéjére, hanem, ugyancsak nagy élvezettel, a város és járás több iskolájából közönségnek érkező gyermekek közül is sokan. Mindezt azért tartottam szükségesnek elmondani a bevezetőben, ímert fontosnak tartom: hogy ez a gyermekfesztivál valamennyi gyermekszereplő számára többet jelentsen egy puszta fellépésnél, annál, ami rövid néhány órás, majdnem hogy csak a jellépésre szorítkozó, feszültséggel, lámpalázzal teli dunaszerdahelyl tartózkodásba belefér, — jelentsen mindenki számára egyformán értékes élményeket, ismeretgyarapodást. Amit a színpadon láttunk az első két napon, annak ismertetését kezdjem egy megnyugtató, de az elégedettség csalóka érzetét kiváltani, kialakítani korántsem szándékozó megállapítással: a színjátszó csoportok és kisszínpadok versenye egyetlen korábbi Dunamenti Tavaszon sem volt olyan magas és egyenletes színvonalú, mint most. Hogy az általános és erőteljes színvonalemelkedésbem, a gyermekszínházi szemlélet korszerűsödésében milyen jelentős szerepet játszottak az előző öt Dunamenti Tavaszon szerzett tapasztalatok és ismeretek, valamint a Népművelési intézet és a Keletszlovákiai Kerületi Népművelési Központ által rendezett tanfolyamok, annak részletezésébe most nera bocsátkozom, egyébiránt is megtettük ezt nemrégiben ugyanezeken a hasábokon a kerületi versenyek összefoglalójában. Viszont újfent kl kell emelni, utalva egy kicsit a fennebb mondottakra, hogy a most bemutatkozott színjátszó és kisszínpadi csoportok összesen tizenkét rendezője, illetve vezetője, vezető kellektívája közül legalább tíz hosszabb ideje rendszeresen foglalkozik gyermekszínházzal. E sorok írója tanúsíthatja, honnan indultak ezek a rendezőkvezetők, milyen kezdetleges műsorokat hoztak, illetve milyenekkel juthattak el háromnégy évvel ezelőtt Duaiaszerdahelyre Lám, a kitartó munka, melynek része lett az önművelés ls, meghozta gyümölcsét, nem véletlen, hogy az ezek által a rendezők által Irányított Ifyermekegyüttesek érték el a legjobb teljesítményeket. (Kivétel, mely a szabályt erősítené, nem volt.) Itt van mindjárt a színjátszó csoportok versenyének győztese, a szenei (Senec) Pöttömszínház, melynek valóban pöttömnyi tagjait Csuka Mária vezeti remek pedagógiai érzékkel. Ludas Matyijük, Debreczeni Tibor feldolgozása alapján, pontosan megkomponált, sok pompás ötlettel, egyszerű, de leleményesen alkalmazott rekvizitummal, továbbá gyermekversekkel, dalocskákkal, mondőkákkal végigvezetett élénk játék, mely a jól megválogatott bájos ruhácskáknak is 'köszönhetőn látványnak is esztétikus volt minden részében. Kevésbé volt kidolgozott és dinamikus a Csalóka Péter, melyet Weöres Sándor nyomán a rozsnyói (Ro2ftava) Mandiko mutatott be Zabari Bélának és kollektívájának rendezésében. De végül is megérdemelt sikert aratott; és maga a darabválasztás, azután több tehetséges gyerek játéka, egész csapat érzékeny mozgatása a háttérben, találó képzeletserkentő megoldások sora ugyancsak igazolja a rendezők és csoportok fejlődéséről mondottakat. A Csallóközi Gyermekszínpad Molnár József Kincses sziget című darabjában szerepelt a fesztiválon. Molnár Eva rendezésében, folytatva, a tavalyihoz hasonló szellemben azoknak a társadalmi szempontból sem lényegtelen jelenségeknek a vizsgálatát, melyek a mai gyerekek viselkedesét, belső világának alakulását befolyásolják, különösen olyan környezetben, ahol „fűre lépni tilos", és egyáltalán egy olyan világban, mely a telekommunikációs eszközök révén agresszivitásról szóló Hírekkel veszi körül a gyermeket is. Bár a szereplők láthatóan nagy igyekezettel, élvezettel játszottak, a nemes szándékot mégsem sikerült tisztán megvalósítani, a történetek zsúfoltsága miatt nem volt mindig követhető a műsor, több helyzet csak lehetőség maradt. De ez az előadás is, az előző kettővel együtt, a korszerű gyermekszínházi törekvések jegyében született, és eredménynek — a két-három és még több évvel ezelőtti előadásokra gondolva — ez nem kevés. Az egyetlen, sok buktatót magában rejtő hagyományos gyermekszínházi felfogásban megformált előadás Az elcserélt királykisasszony volt, melyet Lokvencová-Lichardová nem gyermekszereplőknek való, és nem is valami jó darabjából született a gútai (Kolárovo) Derű színpadára Tóth Ilona rendezésében. Kezdő, lelkes és népes csoportról van szó. A rendező vezetésével produkált néhány figyelemre méltó jelenetet, melynek alapján joggal remélhetjük, hogy a Derű rövidesen ott lesz legjobb gyermekszínházi csoportjaink között. A kisszínpadok versenyében nyolc együttes mutatkozott he, ebből öt rltmusjátékkal. A buzitai (Buzica) klsszínpad vezetője Skvareniak Mária, a szepsieké {Moldava nad Bodvou) Tóth Sándor, a bélyieké (Biet) Ronkay Agnes és a boly iáké (Bot) Szaniszló Ferencné egy-két kivételtől eltekintve értékes anyagból — népi mondókákból, gyermekversekből és -dalokból — szerkesztett egy-egy témára műsort, illetve ezekre épített fel játékot, készített koreográfiát. Jegyezzem azonban itt meg, hogy több szöveg, például Weörestől, szinte minden műsorban előfordult, és bár a megjelenített képi változataik különbözőek voltak, azért nem ártana tágítani a válogatási kört, beleértve az utóbbi években számos jeles könyvet produkáló csehszlovákiai magyar gyermekköltészetet ls. Ezek az elsősorban pedagógiai szempontból fontos, és a ritmus-, beszéd- és mozgásfejlesztéssel egyben a színházi tevékenységhez is alapot teremtő Játékok célt értek az említett csoportokban, kisebb-nagyobb különbség közöttük a tempóban, a gondolati és érzelmi tartalmakat is hordozó képek számában és kifejező erejében mutatkozott, és a váltások hogyanjában. Szabó Klára vezetésével nemrég alakult a fülekl (Fifakovo) Kazinczy Színpad, mely úgyszintén rltmusjátékkal jelentkezett, de az eléggé vegyes értékű alapanyag miatt is csak néhány részletében volt erős, elsősorban képileg, műsoruk. Egyébként ez volt az egyetlen csoport Közép-Szlovákiából; a lehetőség megvan benne a továbblépéshez, és talán erő is ahhoz, hogy népszerűsítsék e műfajt környékükön. Nagy kár, hogy a gyermek kisszínpadi mozgalmunkban új irányzat születését jelző két előadás — az Ilylyés Gyula meséjéből készült Fanyűvő, vasgyúró, hegyhengergető, melyet a marcelházaiaktól (Marcelová) láttuk Gál Lívia rendezésében, és a János vitéz, melyet a deákiak (Diakovce) vittek színre Szabó Frigyes vezetésével — csak féleredményt hozott. Amint a címekből is sejthető, cselekményes történetekről van szó. Ha a gyermekszínjátszás egyik elsődleges feladatát tekintjük, nem kételkedem abban, hogy mindkét csoport tagjai örömmel vettek részt a műsor létrehozásában és minden előadásában, miközben tanultak is nem keveset. De mint esztétikai produktumok, e műsorok erőtlenek; a kellőképpen át nem gondolt koncepció, a dramaturgiai hiányosságok miatt szétesnek. Egy harmadik irányzat képviselőjeként láttuk a dunaszerdahelyi Kis Fókusz Mondjuk a magunkét című műsorát, melyet Jarábikné Trúchly Gabriella állított össze és rendezett. A szerkesztett játékot precízen megtervezett, eleven mozgással, iróniát sem nélkülöző „szerepjátszással" és egy többlépcsős dobogó kifejező alkalmazásával dúsította fel a gyermekekkel úgyszintén régóta és kiváló pedagógiai érzékkel dolgozó rendező. Ezen a színpadon minden az időszerű mondanivalót szolgálta, melyet a Kis Fókusz kívánt közölni a szülő-gyermek mai, nem mindig egészséges kapcsolatáról, kritikus szemmel nézve azt. V

égezetül még egy megjegyzés a jelentős előrelépés igazolására: a nyilvános értékeléseken minden jelenlevő és a zsűri többet foglalkozhatott már művészeti és pedagógiai, mint az azokon kívüli, a korábbi fesztiválokon gyakran panaszos hangon, bár jogosan fölvetett kérdésekkel. BODNÁR GYULA ZSELIZEN LATHATJUK Vajon van-e a népművészetnek még egy, a családok mai életében olyan sokrétűen felhasználható része, mint a gyermekjátékok, a gyermekeknek kitalált mondókák, az egykori aprók táncának nyelvi, zenei és mozgásvilága? A gyermeknevelés évszázados tapasztalatai, a kertekben, legelőkön végzett gyermeki munkálkodást könnyítő játékok őrződtek meg így a mai nemzedéknek. Gyermekeink életében nem az egykori paraszti nagycsaládok munkamegosztásából rájuk eső rész könnyítése adja a nevelésben hasznosítható értéküket. Az anyanyelvi kultúra lehető legteljesebb elsajátítását segítik, hiszen egyszerre hordozzák a nyelv, a zene, a tánc legősibb, legmélyebb rétegeit. Az idén sorra kerülő XXVI. Országos Népművészeti Fesztivál szombati versenyprogramiában kilenc órától a gyermektáncegyüttesek lépnek fel. Ugyancsak a lévai (Levice) Barátság művelődési házban lép fel a Szőttes népművészeti csoport a Mese, mese mátka című műsorral. Ezt követően Zselizen (Zeliezovce) a Szolgáltatások Házában nyitják meg azt a néprajzi kiállítást, amely a komáromi (Komárno) járás népművészetét mutatja be. Majd a Schubert-park szabadtéri színpádán ugyancsak ennek a járásnak a szellemi folklórját ismerhetik meg a nézők. Az este félnyolckor kezdődő Zseliz üdvözlése c. műsorban fellép a nagyidai (Veíká Ida) llosvai táncegyüttes, a Párta néven egyesített zoboraljai folklórcsoport, a Kásává morva népi együttes és a budapesetl Alsóerdősi Altalános Iskola gyermekcsoportja. Másnap Zseliz főterén a versenyben szerepelt gyermektánccsoportok játékbemutatóját láthatják a gyerekek, akik kedvük szerint a helyszínen megtanulhatják a játékokat. Féltizenegy* tői kezdődik a Békében, örömre születtünk című gálaműsor. Ebben fellépnek: a Kis Csalli, a Fehér Liliomszál, az Apró Palóc, a Barkóca, a Tátika, a Pitypang, a Villő, az Apró Bodrogközi, a Napocska, a Bokréta, az Istigline, a bélyi (Biet), az érsekújvári (Nővé Zámky) gyermektánccsoportok, valamint a magyarországi iskola együttese. Délután három órakor ünnepi nagygyűléssel folytatódik, majd gálaműsorral ér véget a két napos rendezvénysorozat. Ebben az llosvai, az Oj Hajtás és a Hajós táncegyüttesek, a dunamoCt (Moéa) éneklő csoport, citerazenekar és a fesztivál versenyének győztesei, valamint a vendégegyüttesek lépnek fel. Máskor aligha szól egy ilyen műsorelőzetes befejezése másról, mint a várható jó szórakozásról. Az idén azonban a CSEMADOK KB a CSKP megalakulásának 60. évfordulóját köszönti a rendezvénnyel. Gyermekek önfeledt játéka, felszabadult tánca, csengő éneke köszönti a jelentős évfordulót. (d—n) Svéd Sándor hangja Svéd Sándor hangjára először az anyám hívta fel a figyelmemet: „Ezt hallgasd meg, ugye, milyen gyönyörű bariton?" Hallgattam, nem tetszett, öreg — mondtam ki a sommás ítéletet. Hiába, nincs könyörtelenebb kritikus egy kamasznál. Most, ezeket a sorokat írva döbbenek rá, hogy születésem évében Svéd Sándor már túl volt a legszebb férfikoron, s így a kamaszként hallott hang egy hatvan felé közelgő énekes hangja volt. Akkor, persze, nem gondoltam erre, és csodálkozva olvastam valahol, hogy olasz énekes kollégái vállukra emelve ünnepelték, amikor egy alkalommal emlékezetes sikereinek színhelyén, a milánói Scalában énekelt. Csodálkoztam, mert tudtam, hogy az olasz énekesek ritkán rajonganak a külföldi konkurrenciáért, és épp a Scala tagjai voltak azok, akik egyM

ájus vége, június a diákkirádulások ideje. Ügy él bennem a kép, hogy daltól hangos autóbuszunk át húz a falvakon s mi az újat-ismerés örömével vagyunk tele. A minap Kassán (KoSice) utam a főtéren vezetett keresztül. Már messzebbről láttam, több autóbusz parkol a téren, körülötte diákok ácsorogtak, beszélgettek. Elmosolyodtam. Nosztalgiával gondoltam vissza Ev vegr kirándulás a tízegynéhány év előtti napokra. S egyszer csak majd elállt a lélegzetem és kis híján a kőkockába gyökerezett a lábam. A hihetetlen látvány: az egyik autóbusznál a nagykorúság határán levő, farmernadrágos fiú épp a „kisdolgát" végezte . Ismétlem. Nem tévedés, a helyszín Kassán a főtéren. Döbbenetemből a kisfiam térített magamhoz, aki a dolgot szintén észrevéve, húzgálta a kezem. — Anyu, ez a bácsi. .. — Igen, kisfiam, a bácsi nagyon neveletlen lehet. Megnéztem az autóbusz jelzését: TV (kár, hogy a számot nem figyeltem meg a hitelesség kedvéért). Nocsak, vajon melyikiskola lehet és jobban szemügyre vettem az autóbusz körül álldogálókat meg a bennülőket. Ezek részegekI — állapítottam meg a bárgyú arcok és a kézről kézre járó üvegek láttán. (Tisztelet a kivételnek, ha egyáltalán volt ilyen!) A kiszűrődő beszédfoszlányok végképp nem tűrnék a nyomdafestéket, vagy a nyomdafesték azokat. A busz vezetőjétől megtudtam, melyik iskola. Megdöbbentem, mert a földijeim. Szégyenkezve mentem el a helyszínről, és az eset nem hagyott nyugodni. — Hol volt a kísérő pedagógus? — Létezik az, hogy egy sem volt a diákok között, aki felismerte volna, mennyire lejáratják magukat, a fiatalságot, bennünket, iskoláinkat? — Tíz év korkülönbségi Nem is olyan nagy idő s ennyivel mások lettek a szokások? •— Hol volt nekem diákkoromban annyi pénzem, vagy akár fiútársaimnak, hogy márkás italokkal enyhítsük szomjunkat? Kedves szülőkI Néha oda kellene figyelni, vagy egy kis felszámolást végezni, hogy tényleg szüksége van-e annyi pénzre annak a szegény gyereknek, főleg, hogy a lakása és ruházata biztosítva van. S ezt már nemcsak a szóban forgó iskolára vonatkoztatom, hanem a többire is, ahonnan kirándulni Indulnak a diákok. Elvisznek egy darabot magukkal abból a légkörből, hangulatból amelyben élnek. S azt hiszem, egyikünknek sem mindegy, milyen véleményt alkotnak rólunk. Mi, diákkorrunkban, nem szégyenkeztünk (mert nem volt miért szégyenkeznünk) rajzlapra kiírni és kitenni az autóbusz ablakára, melyik iskolából vagyunk. GAZDAG MÄRIA' szer Milánó utcáin végigvonulva tiltakoztak a külföldi énekesek gyakori szerepeltetése ellen. Az újságokból, folyóiratokból apránként egyre többet tudtam meg Svéd Sándorról. Hogy kora legkiválóbb énektanárainál. Sammarcónál és Stracciarinál végezte tanulmányait, hogy 1928-ban a Trubadúr Luna grófJaként debütált a budapesti Operában, de harmincévesen már a bécsi Staatsoper tagja lett, ahonnan meredeken ívelő • karrierje New Yorkba vezetett, a Metropolitan színpadára. Hogy mindig szívesen látott vendég volt Európa és Amerika valamennyi számottevő operai házában, és nemcsak hangszépségével, hanem személyiségének erejével, magas fokú játékkultúrájával ls hatni tudott hallgatóira . í . Mindez mit sem változtatott véleményemen és Svéd Sándort még sokáig „öregnek" tartottam, egészen addig, amíg egyszer, véletlenül nem hallottam vele Schubert Téli utazását, Döbbenetesen énekelte a Der Leiermann című dalt. Először nem is a hangját csodáltam, hanem azt a varázsos hangula-* tot, azt a fájdalmas, borongós, halk lírát, amelyet a magányosan bolyongó öreg kintornás alakjával felidézett. Hitetlenkedve hallgattam. Hát ilyet is tud, ez is ő? A dalénekes Svéd Sándor szerettette meg velem az operaénekest. Leghíresebb szerepe, a Rigóletto, amelyből sokáig hiányoltam a drámaiságot, most egészen más színben tűnt fel előttem. Svéd Sándor ebben a szerepében nem a bosszúszomjas nyomorékra, hanem a lányáért örökösen aggódó és annak elvesztésével porig sújtott apára koncentrált. Hangja ls ott szólt a legcsodálatosarbban, ahol Rigoletto fájdalmáról énekelt. Amikor a ,?iangi, fanciulla" (Sírjál leányom) kezdő sorú kettőshöz ért, bársonyosan áradó baritonja szinte zokogott. Szívszorító hang volt az övé. A Traviata öreg Germont-ja ls őszintén meghatott és megható volt az ő megszólaltatásában. Nyoma sem volt benne annak a szemforgató, számító kispolgárnak, aki „rájátszik" apai érzelmeire. csakhogy megindítsa fiát és elfordítsa őt az egész család renoméját veszélyeztető, rossz hírű Violettától. Svéd Sándor Germont-Ja és minden egyes alakja mentes volt a hamis pátosztól. Egyszerűen emberi volt. Épp ezért volt olyan nagyszerű. VOJTEK KATALIN 1981. VI. 10.