Új Szó, 1981. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1981-06-15 / 139. szám, hétfő
A békéért, a népek barátságáért (Tudósítónktól) — Kassa (Košice) ezekben a napokban a bolgár kultúra hete, valamint az ennek keretében megrendezett folklórfesztivál s a béke és a népek barátsőga jegyében élt. Tegnap a rendezvénysorozat zárórészeként a kassai szabadtéri színházban békemanííesz- tációt szerveztek, melyen részt vettek: a kelet-szlovákiai kerti- let és Kassa képviselőinek küldöttsége, élen Ján PirC elvtárssal, a CSKP KB tagjával, a kerületi pártbizottság vezető titkárával, Karol Savai, az SZLKP KB tagja, a CSSZBSZ Szlovákiai KB vezető titkára, Anatoli) Kocsetkov, a Szovjetunió bratislavai konzulja, valamint a környező baráti országok és az észak-morvaországi kerület küldöttségének tagjai. Ünnepi beszédet Karol Savéi elvtárs mondott, aki a békés szocialista építés eredményeire Kassa rohamos fejlődésének példájával utalt. Hangsúlyozta: a proletár nemzetköziség gazdag kultúrforrása számunkra az immár fél évszázada működő CSSZBSZ, amely a legkritikusabb időkben is hűen ápolta a csehszlovák és szovjet nép barátságát, segítséget nyújtott pártunknak a Szovjetunióval fenntartott barátsőgunk, szövetségünk és együttműködésünk szükségességének gondolatát érvényesíteni a gyakorlati életben is. A szovjet nép üdvözletét Anatolij Kocsetkov elvtárs tolmácsolta, aki a város és Kelet- Szlovákia népének sikeres munkát kívánt a szocialista társadalom építésében. A békenagygyűlés résztvevői üdvözlő levelet intéztek a szovjet néphez. Az ünnepség zárőrészében a Szovjetunió Kárpátokon túli területéről érkezŕtt „Junoszty“ és a bolgár „Energetík“, valamint a kelet-szlovőkiai kerület legjobb népitónc és ének- együttesei mutatkoztak be gazdag műsorral. (ik) AFGANISZTÁN Megfakul a Nemzeti Hazafias Front (ČSTK) — Afganisztánban a közeli napokban kerül sor a Nemzeti Hazafias Front alakuló kongresszusára. A tanácskozáson a munkások, parasztok, nők, az értelmiség és az ifjúság, a nemzetiségek és a törzsek képviseletében több mint 1000 küldött vesz részt. Erről szombati sajtókonferenciáján Mahmud Bardzsalai, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt KB Politikai Bízottsőgának póttagja, a KB titkára számolt be. A társadalom vezető ereje és a front alapítója az ANDP — hangsúlyozta. A Nemzeti Hazafias Front valamennyi haladó demokratikus és hazafias erőt, a társadalmi és politikai szervezeteket egyesíti. A SZEJM JÓVÁHAGYTA A KORMÁNY TEVÉKENYSÉGÉT Dolgozóink támogatják a LEMP KB-hoz intézett szovjet levelet (Folytatás az 1. oldalról.) megdöntésének, a Lengyel Egyesült Munkáspárt felszámolásának s az ország kíszákltá- sának a szocialista országok szövetségéből. A helyzet ilyen alakulása engem, mint Csehszlovákiában élő lengyel nemzetiségű polgárt még fájdalmasabban érint. Elolvastam az SZKP KB-nak a LEMP KB-hoz intézett levelét. A Lengyel Egyesült Munkáspártnak még a párt IX. kongresszusa előtt határozott lépéseket kell tennie az ellenforradalmi elemek gaztetteinek meggátlására, a háború utáni fejlődés semmibe vételének, a szocialista társadalmi rendszer befeketítésé- nek megszüntetésére, a Szovjetunió ellen irányuló támadások felszámolására. A pártnak fel kell újítania vezető szerepét és akcióképességét az erők mozgósítására az osztályellenséggel folyó harcban.“ Josef Rimán, a Csehszlovák Tudományos Akadémia alelnö- ke: „A Lengyel Népköztársaság politikai és gazdasági helyzete már hónapok óta komoly aggodalommal tölti el hazánk minden becsületes állampolgárát, mert e helyzet közvetlenül gyengíti, sőt veszélyezteti a szocializmust a szomszédos országban, mely tagja a Varsói Szerződésnek és a KGST- nak. Lengyelország jelenlegi helyzete azonban már közvetlenül kezdi érinteni a világ minden békeszerető népét, mert az egyre erősebben megnyilvánuló ellenforradalmi törekvések lényegesen gyengítik a világbéke megőrzésére irányuló erőfeszítéseket, melyeket egyedül a Szovjetunió vezette szocialista közösség szavatolhat. Ezért egyértelműen támogatom az SZKP KB-nak a LEMP KB- hoz intézett levelét, mely emlékezteti a Lengyel Egyesült Munkáspártot az ország függetlenségéért és haladásáért, a szocializmus ügyéért való történelmi felelősségére Lengyel- országban, mégpedig idejekorán, amikor még van mód meggátolni a nemzeti katasztrófát s az ellenforradalom minden törekvését Lengyelországban“. Haig Pekingben (CSTK) — Haig amerikai külügyminiszter tegnap négynapos látogatásra a kínai fővárosba érkezet. A Reagan-kormányzat hivatalba lépése óta ő tesz első ízben hivatalos látogatást Washington képviseletében Pekingben. Haig Teng Hsziao-pinggel, Csao Ce-jang miniszterelnökkel és a kínai kormány más képviselőivel folytat tárgyalásokat a külpolitikai, gazdasági és katonai együttműködésről. /Folytatás az 1. oldalról.} szigorúan fog eljárni a szovjetellenes akciók esetében. Lengyelországban bizonyos erőik a hatalom átvételére törekszenek — állapította meg. Mindaz, ami a szocialista államot gyengíti, hasznukra válik. A kormányfő végül beszámolt Henryk Kisiel miniszterelnök-helyettes, a tervbizottság elnöke, Jany Bafia igazságügyminiszter, Adaa Kowalik belkereskedelmi miniszter, Zbigniew Rudnicki távközlési miniszter, valamint Jeny Gawry- siak állami árbizottsági elnök lemondásáról, majd javaslatot tett e tisztségek más személyekkel való betöltésére. Az ülés befejeztével a szejm egyhangúlag határozatot fogadott el, amelyben jóváhagyja a minisztertanácsnak a válság megoldására tett lépéseit, és felszólítja a kormányt, hogy határozottan lépjen fel a törvény- sértések ellen. A SZOCIALIZMUS ELLENSÉGEINEK ÚJABB AKCIÓJA (A Rudé právo kiküldött tudósítójától) — A lengyel közvéleményben, elsősorban a pártszervezetekben nagy visszhangot váltott ki az SZKP KB BT-vita az Irak elleni izraeli támadásról ÉLŐ NÉPI HAGYOMÁNYOK XXVI. országos népművészeti fesztivál (Tudósítónktól) — Két napon át mintegy 600 szereplő népviselete és elragadó művészete tette még szebbé a zselízi (Želiezovce) Schubert parkot, a XXVI. országos népművészeti fesztivál színhelyét. A fesztiválon megjelent dr. György István, a CSEMADOK KB vezető titkára, Jozef Kolárik, a Nyugat-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság titkára, Bemard Slobodník, a lévai (Levice) járási pártbizottság vezető titkára, valamint politikai és kulturális életünk számos más képviselője. Ott volt Hrabec István, a Magyar Népköztársaság bratislavai konzulja is. Szombaton a zselízi szolgáltatóházban nyitották meg A komáromi járás népművészete című kiállítást. Ezután a közönség nagy tapssal fogadta a komáromi járás népi hagyományait bemutató folklórműsort. Este a Schubert parkban legjobb hazai magyar folklóregyütteseink mutatkoztak be. Nagy sikert aratott a morva Kašava folklór-együttes és a budapesti gyermektánccsoport is. Vasárnap délután ünnepi nagygyűlést rendeztek, amelyen dr. György István szólt az amatőr művészeti mozgalom társadalmi jelentőségéről. Tegnap hirdették ki a népművelési intézet koreográfiái versenyének eredményét. Az első díjat Jókai Mária szerezte meg. A CSEMADOK Központi Bizottságának versenyében a Ghyme- si (Jelenec) Villő gyermekcsoport végzett az első helyen. yf (Folytatás az 1. oldalról.) A Biztonsági Tanács a kérdésről ma délután folytatta vitáját. Diplomáciai erőfeszítések Jasszer Arafat, a PESZ végrehajtó bizottságának elnöke szombaton Algírban találkozott Bendzsedid Sadli algériai államfővel. Ezt követően Rabatba utazott, ahol fogadta őt II. Hasszán marokkói király. A két megbeszélés tartalmáról nem hoztak nyilvánosságra részleteket. A líbiai rádió jelentése szerint Arafat Kadhafi líbiai vezető egyetértésével az Algéria és Marokkó közötti vitás kérdések rendezésére törekszik. A PFSZ vezetője vasárnap délután visszatért Algírba. Még Rabatban tett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy az arab országoknak valamennyi nézeteltérésüket félre kell tenniük, és meg kell szilárdítaniuk egységüket a cionista veszély- lyel szemben. Az Irak elleni izraeli agresszió ismét felvetette az arab országok egységének és szolidaritásának sürgető fontosságát. Hafez Asszad szíriai államfő Damaszkuszban a közel-keleti helyzetről folytatott megbeszéléseket Muhszin Ibrahimmal, a libanoni Kommunista Akciószervezet főtitkárával. A közel-keleti helyzet állt Khaled szaúdi uralkodó hétvégi londoni és párizsi tárgyalásainak középpontjában is. Mitterrand francia elnökkel folytatott megbeszéléseik után Khaled Genfbe utazott. Párizs, úgy tűnik, aktívabb szerepet kíván játszani a Közel- Keleten. Ezt sejteti, hogy Mitterrand pénteken találkozott Hoszni Mubarak egyiptomi al- elnökkel, aki a megbeszélést követően kijelentette, hogy Franciaország és Izrael barátsága Egyiptom hasznára válna. Hírügynökségek rámutatnak arra, hogy Mubarak volt Mitterrand első magas rangú arab vendége. A francia külügyminisztérium ugyanakkor nyilatkozatában elítélte Izrael támadását a Bagdad melletti atomreaktor ellen. Philip Habib, az amerikai elnök közel-keleti különmegbí- zottja szombaton Dzsidda szaúdi kikötővárosba érkezett. Ezt követően Rijadba utazott, ahol találkozik Fahd trónörökössel. Izraeli tüzérségi támadás Az izraeli tüzérség szombat reggel heves támadást intézett Nabatijeh dél-libanoni város és környéke ellen. A támadás jelentős károkat okozott. Izraeli katonai repülőgépek a hét végén több alkalommal hatoltak be Libanon légiterébe. Egy szíriai katonai képviselő közölte, hogy szíriai repülőgépek az ország légiterében, Da- maszkusztól észak-nyugatra lelőttek egy izraeli kémrepülőgé- pet. Az ún. rakétaválság kirobbanása óta ez már a harmadik lelőtt izraeli repülőgép. levele a LEMP KB-hoz, amely^ ben a szovjet kommunisták komoly aggodalmukat fejezik ki Lengyelország további sorsa felett. Számos pártértekezleten a fel-, szólalók felháborodással szóltak a szocializmus- és a szovjetéi Jenesség mind gyakoribb megnyilvánulásairól. A reakciós, ellenforradalmi erők arra törekszenek, hogy meggyengítsék Lengyelország szövetsé- gesi kapcsolatait. A lengyel polgárokat az elmúlt hetekben felháborította a szovjet hősi emlékművek meggyalázása, a szovjet hadsereg északi csoportjának tagjai ellen elkövetett támadások. Az elmúlt szombaton a szocializmus ellenségei ismét támadásba mentek át. Ezúttal a lublini szovjet hősi emlékművet gy alázták meg. Ugyanaznap érkezett a városba a Szolidaritás vezetője, Walesa. Míg a Szovjetunióból rendre új, rendkívüli fűtő-, nyers- és alapanyagszállítmányok érkeznek Lengyelországba, az ellenséges elemek ismét szovjetellenes hangulatot keltenek. Flórian Slwicki honvédelmi miniszterhelyettes, valamint a LEMP KB további tagjai a 11. plénumon követelték, hogy határozottan lépjenek fel a belső ellenséggel szemben, amely a KOR receptje alapján a „kommunista hatalom felszámolására“ törekszik. Ez egyet jelentene a történelem kerekének a visszafordításával. A szombati lublini eset egy^ értelműen alátámasztja a szovjet kommunisták levelében ki» fejtett aggodalmak létjogosultságát. Azoknak, akik a szovjet és a lengyel nép közötti barátságot akarják megbontani, tudatosítaniuk kell: aki szelet vet, vihart arat. Plmomphi javaslat (ČSTK) — Vietnam, Kambodzsa és Laosz külügyminisztere Phnompenhi tanácskozásának befejeztével nyilatkozatot adott ki, amelyben javasolja az ASEAN-országoknak, hogy júliusban tartsanak regionális konferenciát Rango- onban vagy más ázsiai fővárosban. NÉHÁNY-SS SORBAN Baniszadr összeesküvéssel vádolja ellenfeleit (ČSTK) — Iránban tetőpontjához közeledik Baniszadr államfő és az iszlám fundamentalisták konfliktusa. Baniszadr a forradalmi gárda tagjai által HÉTVÉGI MŰSZAKOK (Folytatás az 1. oldalról.) Megközelítőleg 130-an dolgoztak a hét végén a liberecí kavicsbányák 11 üzemében. A rendkívüli műszak célja az volt, hogy elegendő tartalékot termeljenek az építőipari szervezetek számára, s lehetővé tegyék, hogy azok megfelelően kihasználhassák a nyári napokban a kedvező munkakörülményeket. A raCicel, václavicei, posto- loprtyi és Horný Rasnice-i kavicsbányákban 4000 köbméter kavicsot termeltek ki, osztályoztak és készítettek elő szállításra. A kitermelt kavicsot elsősorban a panelgyárakba, valamint az észak-csehországi kerület fontos Ipari és jórulé- kos beruházásai építésének színhelyeire szállították. Tiltakozások a NATO-tervek ellen (ČSTK) — Az NSZK-beli Hei- delbergben szombaton hatalmas tüntetés volt a NATO rakétate- lepltési tervei ellen. Mintegy 4000 tüntető követelte, hogy vonják vissza az amerikai közepes hatótávolságú rakétafegyverek nyugat-európai elhelyezéséről szóló határozatot. • • • A nyugatnémet szociáldemokrata párt (SPD) délhesseni tartományi kongresszusa szombaton elutasította a NATO nyugateurópai rakétatelepítési döntését. A küldöttek túlnyomó többsége azt követelte, hogy az 1982 tavaszán sorra kerülő országos SPD kongresszus vonja vissza a kormány beleegyezését a NATO-határozat végrehajtásába. körülzárva tartott rezidenciájából szombatra virradó éjszaka nyilatkozatot bocsátott a Reuter hírügynökség rendelkezésére, amelyben élesen elítéli az ország jelenlegi politikai elrendezését, és aggályait fejezi ki az iszlám forradalom sorsáért, s „összeesküvésnek“ nevezi az ellene tett lépéseket. Arra figyelmeztet, hogy esetleges félre- állítása újabb belső harcokhoz vezethet Iránban. A Reuter híre szerint Baniszadr a szombatra virradó éjszaka már nem vett részt a Legfelsőbb Nemzetvédelmi Tanács ülésén. Helyette az ülést a fudamentallsták vezető képviselője, Radzsaí kormányfő vezette. Teheránban heves összecsapásokra került sor Baniszadr elnök hívei és ellenfelei között. A tüntetők és ellentüntetők összecsapásának több sebesült áldozata volt. A forradalmi gárda könnygázbombákat vetett be ellenük. AZ NDK-BAN tegnap általános választásokat tartottak. Erieh Honecker a berlini 19. kerületi választókörzetben a délelőtti órákban adta le szavazatát. AZ ÍRORSZÁGI június 11-i parlamenti választások végeredményeit vasárnapra virradó éjszaka hozták nyilvánosságra. s ezek szerint egyik párt sem szerezte meg a kormány megalakítására jogosító többséget. A PALME-BIZOTTSÄG Moszkvában tegnap befejezte ülését. A résztvevők zárónyilatkozatukban arra szólították fel az USA-t és a Szovjetuniót, hogy tartsák meg az 1972-ben aláírt, a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról szóló szovjet— amerikai szerződést. VALENTYIN MAKEJEV szovjet miniszterelnök-helyettes vezetésével kormányküldöttség érkezett szombaton Varsóba s vasárnap részt vett a poznani nemzetközi vásár megnyitásán. A megnyitón jelen voltak a legfelsőbb lengyel párt- és állami szervek képviselői is. SZUZUKI ZENKO japán miniszterelnök Rómából Brüsz- szelbe érkezett. A NEMZETKÖZI MUNKAÜGYI SZERVEZET genfi általános konferenciájának bizottsága megkezdte az egyik legfontosabb határozat megvitatását, amely a fegyverkezés szociális és gazdasági következményeire vonatkozik. CIONISTA PROVOKÁTOROK egy csoportja Párizs központjá- ban szombaton megtámadta az Inturist szovjet részvénytársa- Vj ság irodáját. A támadók megfenyegették az iroda alkalmazottait, bemázolták a kirakató- kát és szovfetellenes röplapo- J kát terjesztettek. " ti Nagyüzem a Sildeken (Folytatás az 1. oldalról.) ben folytatódik az évelő takarmányok begyűjtése. A termést a 8470 hektáros összterületnek eddig kétharmadáról takarították be. Több mint 6700 hektárról gyűjtöttek be lóherét és lucernát. Nagy gondot fordítanak a szénakészítésre. Kiváló eredményeket ér el e téren a Vela- tyi Állami Gazdaság, valamint a parchovanyl és az abarai (Oborín) Efsz. Ugyancsak gondot fordítanak a cukorrépa egyelésére. ezzel a munkával — a hétvégi műszakokat is beszámítva — már csaknem teljesen végeztek is. Egyébként nagy segítséget nyújtottak a járás mezőgazdasági dolgozóinak az ipari üzemek, intézmények dolgozói és az iskolák diákjai, akik közül szombaton 550-en, vasárnap pedig 350-en segítettek a takarmánybegyűjtésben.