Új Szó, 1981. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1981-06-08 / 133. szám, hétfő

P

árás éjszakák áttetsző levegőjén át nézve a Holdnak a Naptól kölcsönkapott fénye kelti azt a fénytöréssel magyarázott fizikai jelenséget, melyet a népnyelv évszázadok óta „holdudvarnak" inevez. Kisugárzás ez, amely a szem felbontó képessége végességének hatására látásunkban mintegy koszorút von a Hold köré. Ez időnként látható, időnként nem, függ a Föld légkörének állapotától, hőmérsékletétől. geteg olyan előadás születik, ahol ez az udvar, amely a produkció (az „égitest") köré a társadalmi közeg, a mikroés inakroközösség viszonyainak, az együttes alkotói szándékának tükrözése nélkül halovány, sejtelmes formában települ. Pedig hát a rendezői tudatosság, felkészültség és szándék az egyik legfontosabb alkotóeleme a színjátéknak. Megdöbbentő dolgokat tapasztalok egy-egy találkozás alkalmával. A színházi ismeretek gyakorlati részének alkalmazásával ugyan, de a marxista színházesztétika, az egyetemes színháztörténet, drániaelmélet, alkotáslélektan és a színjáték hatásmechanizmusainak ismerete nélkül fognak munkához a rendezők, csoportok. Ez kezdetben nem is lenne baj, ha az évek során az egyre inkább helyi hagyománnyá is váló színjátszás levetkőzné az amatőrség (ezúttal pejoratív értelmű) hibáit. Sajnos ezt a legtöbb együttesünkről aligha mondhatom el. Az amatőr színjáték holdudvara E rövid fizikai bevezető után számdékszom szólni az amatőr színjáték körül Időnként hasonló (természetesen jelképes értelemben vett) formában tapasztalható kisugrázásről, kísérő jelenségről. Ezúttal inem akarok különösebb elemzésekbe bocsátkozni, nem a „hold vizsgálatát" tűztem ki feladatomul, hanem az udvar, a fénytörés hol látható, hol nem látható összetevőit szándékszom számbavenni. Kész az útjára bocsájtott „égitest": kész az amatőr együttes tagjai, rendezője által megalkotott színjáték. Megtekintve azt, mégis sokszor rejtve marad előttem számos kérdés, amely megvilágíthatná a produkció ilyen-olyan voltának összetevőit. Legtöbb kétségem mindig a rendező felkészültségével, általános műveltségével, világlátásával, társadalomtudományos műveltségével szemben támad. RenGyaikran ér bennünket, akik hivatalból az amatőr és hivatásos színjáték gyakorlatával, elméletével foglalkozunk, az a vád, hogy az amatőrökkel szemben is profiknak készült mércét használunk. Aztán amikor egy-egy fesztiválunkra eljönnek a meghívott cseh, szlovák vagy magyarországi vendégegyüttesek (ugyancsak amatőrök), elcsendesülnek a vádoskodók. Nem véletlenül, hiszen ahogyan nincs amatőr költő, író, festőművész, ugyanúgy nem lehet rendező sem, színész sem. A szocialista kultúra demokratizmusa, intézményei tucatnyi lehetőséget kínálnak az autodidaktáknak is, hogy tudásukat elmélyítsék. Sajnos az önművelés, az önnevelés nemzetiségi amatőr mű- vészeti mozgalmunkban nem mondható általánosnak. A stúdiómunkáról, amely a fejlett amatőr színjátszásnak is szükséges velejárója, már alig merek szólni. Pedig íalvaínícofi számos olyan pedagógus 61 és dolgozik, akinek tudásét ebben is kihasználhatnák az együttesek. A magyar szakosok esztétikai Ismereteit, a fizika szakosok természettudományos gondolkodását, vagy éppen a pedagógia szakosok lélektanban való jártasságát ls hasznosíthatnák. A drámaelemzések, a lélektani szituációk vizsgálata, a viselkedésformák megismerése nemcsak a rendezőt, de a színészeket is segítené. Arra már gondolni sem merek, hogy a népkönyvtárakban hány helyen található külön, a faluban, vagy városban tevékenykedő amatőr színjátszók érdeklődésének, igényének kielégítését szolgáló drámairodalmi, színházelméleti polc, vagy csupán polcrész. Az ember legsajátosabb tulajdonsága a teljességre való törekvés. Ha egyik-másik ember ezt felszínes munkájával cáfolja ls, mégiscsak létező és biológiailag, de társadalmilag is átörökíthető kincsünk. Ha már időnkét energiánkat ál« dozzuk valamilyen tevékeny« ségre, amely életünket teljesebbé teszi — legyen az akár a témának választott színjátszás —, tegyük azt meggyőződéssel, a többre és jobbra vágyástól vezérelve. így aligha lesz részünk annyi csalódásban, mint a tudatlanság, a felkészületlenség bélyegét viselő produkció után. N

os, így fest az a holdudvar, amely amatőr színjátszásunk égitestje körül hol látszik, hol csak sejthető, hol meg láthatatlan. Jó lenne tudni, hogy egy-egy am tőr színjátszó együttes „legalább" elgondolkodik e kérdésekről. Mindezek a dolgok nemcsak a szabadidejükben színjátékkal foglalkozóknak válnak hasznukra, de az átlagos színházlátogatók sem vallják kárát. Ezért is érthetetlen, hogy az egyre szaporodó közművelődési és ifjúsági klubok műsorából szinte kimaradnak a színházesztétikai előadások, színházi tematikájú esték, holott sok helyen havonta látják színpadon a MATESZ művészeit, az amatőr színjátszókról és a televízió színházi közvetítéseiről nem is beszélve. DUSZA ISTVÄN Régi lemezek űj kiadásban A

közelgő zselizi (Zeliezovce) országos népművészeti fesztivál is bizonyára meghozza a maga nagydíjasait s kisdíjasait; örülünk is majd nekik és egyben leszögezzük, leszögezik, hogy népi táncegyütteseink nívója tovább emelkedett, szakmai, technikai leikészültségük tovább mélyült. Zseliz az ország magyar népi táncegyütteseinek seregszemléje. De nem e fórum elemzése a célom, hanem az előtte és utána következő időszaknak. Ügy is fogalmazhatnék, hogy az uborkaszezonról, a holtszezonról, ha úgy tetszik, a pangásról akarok szólni. Míg egy színházi évad tíz hónapig tart, addig minden túlzás nélkül állíthatom, a népi tánccsoportok évadja csupán két napigl Ekkor aztán minden lap, folyóirat egy-egy képviselője ott sündörög a színpad körül. (Majd megjelenik néhány lelületes cikk, fotó.) Aztán?! A fesztivál másnapján, a szezon végeztével „Kihörpintik boraikat, véget vetnek a zenének, s hazamennek a legények". Kézfogások, majd be az autóbuszba és viszontlátásra egy év múlva. Holtszezon Telnek a hónapok, és az együttesek iránt teljes közöny a sajtó részéről. Most gyorsan tollamra jön, hogy ez nem igaz, mert akad kivétel. Persze, az is milyen?! — fellépések száma; problémák, mindig leküzdhetetlennek tetszők, de mindig leküzdjüik őket; pénzhiány; munkások, diákok, értelmiségiek dolgoznak, nincs próbatermük, aztán ez a probléma is megoldódik. Ugyan hány évtizede írják már ezeket — és minek? Vagy ez már egy jól bevált recept?! Ha figyelemmel kísérjük egy-egy lemez sorsát á megjelenés után: egy-két évigtmég láthatjuk a lemezboltokban, aztán szép csendesen eltűnik. A popzenei lemezek többségének esetében ez nem ls nagy baj. Egy átlagos lemez valamilyen divatot, stílusirányzatot követ és amint ez a stílus kimegy a divatból, már nem sok embert érdekei a szóbanforgó lemez. Vannak azonban a popzene terén is olyan lemezek, melyek nem vesztik értéküket tíz-tizenöt év múlva sem. Ezért dicséretreméltó, ha a lemezkiadók az értékes lemezeket újra és újra kiadják, piacon tartják. Jó példa erre az Opus, mely már évek óta megvételre kínálja a Collegium musicum, valamint Pavel Hammel lemezének döntő többségét. Csótó László: Emberpár Az utóbbi pár hónapban a Pánton és a Supraphon is hozzálátott néhány régebbi lemez kiadásához. A Pánton gondozásában jelent meg a Collegium musicum első kislemeze, a Homage á J. S. Bach. A Collegium musicum vezetője, MaTian Varga, már ezen a kislemezen is bemutatta virtuóx technikáját, nagyszerű kompozíciós tehetségét, irányt mutat« va az együttes további fejlődésének. A Pánton által kiadott második lemez egy LP, a AT, efekt és a Csehszlovák Rádió jazz-zenekarának második közös felvételét tartalmazza, Nová syntéza 2 (Oj szintézis 2) címmel. Már az első lemezük ls méltán keltett meglepetést, hisz ez volt az első eset, hogy rockzenekar egy bigband-del készített felvételt. A kísérlet Jól sikerült, a lemez egyike a maradandó értékű felvételeknek. Kamii Hála nagyszerű hangszerelése, LeSek Semelka ekkor még kiváló éneke, Radim Hladik virtuóz gitárjátéka mind biztosítéka a lemez zenei értékének. A Supraphon lemezajánlatából ezúttal fifí Stivíii lemezét a „5 ran do tepice" (5 lövés a sapkábaj címűt emelném kü Ez a lemez a csehszlovák jazz fejlődésében és történetében mérföldkövet jelentett. Jirí Stivín, Európa legjobb fuvolása és altszaxofonosa, Rudolf, DaSek Európa második legjobb gitárosa — nevük egy lemezen már maga színvonalt jelent. A lemez azonban nemcsak összegezése kettőjük munkájának, hanem az egész csehszlovák jazz-életben minőségi változást jelentett. Nem egyszerű zene ez. A free felé hajló, bonyolult jazzt tartalmaz, de — megértése — után igazi művészi élményt nyújt. Gy. U * Tanító néni és tanító néni Aztán: írjanak a csoportvezetők munkájukról és egyben önmagukról is, egyszóval mutatkozzanak be! Senkinek sem tűnik ez kissé meredeknek? Mi önmagunkról?! Nem emlékszem, mik-or írt a munkájáról egy rendező, dramaturg, koreográfus? Sőt, maga Sztravinszkij, Glinka, Bejárt, Gyagilev, Bartók és Kodály is állandóan magáról írt, hogy milyen izgalmas és újat hozó az, amit éppen most csinál? Naponta érzem, hogy sajnos nem vagyunk kellőképpen tájékozottak mi, szakmabeliek sem. Szerintem senkinek sem lenne kárára, ha lapjaink gyakrabban foglalkoznának munkánkkal. Azt viszont egyáltalán nem tudom felfogni, miért kell nekem 365 napot várnom, hogy megtudjam mi történik a néptáncmozgalom berkein belül az ország más vidékein. KATONA ISTVÁN Dunamenti Tavasz, gyermek színjátszó csoport előadásának a nyilvános Értékelése. Egyébként este van, fél tíz felé jár az idő; dohányozni a teremben nem szabad, de egyelőre nem is hiányzik a cigaretta senkinek sem. A zsűri sok szépet mond az előadásról, aztán van néhány apróbb bíráló érszrevétele, melyek közül az egyik az, hogy a cirokseprű nem volt a legmegfelelőbb, jobb lett volna vesszőseprü. Ezzel be is fejezi értékelését és fölkéri a rendezőt, akt „civilben" pedagógus, tanítónő, hogy szóljon a gyermekekkel közösen végzett munkájáról, valamint az értékelésről, mivel ért egyet, mivel vitatkozna. Amikor a tanítónő válaszában a cirokseprű-vesszőseprü kérdéshez érkezik, akkor — szív bői sajnálom, hogy nem tudom szó szerint idézni — a következőket mondja: — Vesz• szőseprűt használtunk minden eddigi előadásban, de az egyik szereplőm, akire tegnap rábíztam, otthon felejtette. Ma reggel, amikor; a busznál megláttam seprű nélkül, hirtelen felindulásomban, a kelleténél hangosabban az jött ki belőlem, hogy most hogy fogunk játszani. Folytattam volna talán még hangosabban, de nk* kor a gyermek arcába pillán« tottam, és megálltam. Megéreztem, ha én most még egy rossz szót szólok, nemhogy játszani nem fog jól, de örökre elvehetem a kedvét mndentöl.aml közös munkánk során eddig szépetj örömet jelentett á számára. így aztán hamarjában előkerítettünk egy cirokseprűt, azt hoztuk magunkkal, azt látták. Néhány pillanatig csend a teremben, érzi mindenki, ilyen pillanatban nem szabad megszólalni. Az arcokon megjelenő mosolyban amúgy is ott van: jeles, tanító néni! Dunamenti Tavasz Ugyanúgy, csak másnap reggel van; a művelődési ház előtti téren táncház zajlik vidám hangulatban, sok gyerek részvételével. Ahogy múlnak a percek, a kis táncosok köre úgy tágul, majd amikor szűknek bizonyul a tér, több kisebb kör alakul a nagyból. Két-három fiatal pedagógus, népi táncban járatos ifjú vezeti a gyerekeket, mutatva nekik a lépéseket, miközben a háromtagú Pántlika zenekar újabb és újabb derűs-csattanós népdalokat játszik. Aztán egyenruhás kislányok, kisfiúk érkeznek hosszú sorban. Éppen most avatták őket szikrákká. Beállnak ők is a körbe, és egyre felszabadultabban élvezik a táncházat. Valamivel később a másik irányból nagyobb gyerekek hosszú és fegyelmezett sora vonul, keményen terelgető szavak kíséretében, megkerülve a táncházat, fel egyenesen a lépcsőkön a művelődési házba, ahol nemsokára kezdődik a nap első versenyműsora. Ügy vonulnak természetesen, hogy közben megbámulják a táncházat, néhányan a bátrabbak közül meg is állnak a lépcsőkön. Láthaió rajtuk, szívesén bekapcsolódnának a játékba. Igen ám, de tanító néni is van a világon, aki: — Mit bámészkodsz, te?l Azonnal indulás, befelé! Gyerünk, gyerünk! Szegény gyerekek. BODNÁR GYULA Fekete Zoltán: Kosárfonó