Új Szó, 1981. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1981-06-06 / 132. szám, szombat
HAZÁNK TOVÁBBI FEJLESZTÉSÉRE A CSKP XVI. KONGRESSZUSÁNAK PROGRAMJÁRA SZAVAZUNK világ proletárjai, egyesüljeteki KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1981. június 6. SZOMBAT BRATISLAVA m XXXIV. ÉVFOLYAM 132. szám 9 Ára 50 fillér Népünk szilárd elhatározása: megoldani a fejlett szocialista társadalom építésének feladatait GUSTÁV HUSÁK ÉS LUBOMlR ŠTROUGAL A SZAVAZÚURKÁNÁL (ČSTK) — Leadta szavazatát a Nemzeti Front jelöltjeire tegnap délután a prágai várban a Prágai I. Városkerületi Nemzeti Bizottság választókerületének 1-es számú szavazóhelyiségében Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök. A vár harmadik udvarán Gustáv Husák elvtársat Václav Pur- chart, az I. városkerületi párt- bizottság vezető titkára, Vlastimil lirkü, a városkerületi nemzeti bizottság elnöke és a körzeti választási bizottság tagjai üdvözölték. Pionírok vörös virágcsokrot adtak át pártunk és államunk vezetőjének. Gustáv Husák elvtársat szívélyesen köszöntötték azok az emberek, akik szintén szavazni jöttek, majd a szavazóhelyiségbe lépett. Ugyanúgy élt választójogával, ahogyan tegnap és ma hazánkban az emberek milliói élnek e joggal, s szocialista hazánk boldog jövőjére szavazott. ' • * * Ugyancsak tegnaj? adta le szavazatát Ľubomír Štrougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök. Prága VI. városkerületében, a Lenin sugárúton levő Pedagógiai Szakközépiskola épületében délután három órakor Štrougal elvtársat Jose! Matéjka, a városkerületi pártbizottság vezető titkára és Štépan Flajzar, a városkerületi nemzeti bizottság elnöke üdvözölte. A szavazóhelyiségbe való megérkezésekor Štrougal elvtársat azok az emberek köszöntötték, akik szintén szavazni jöttek. Szavazólapjának átnyújtá- sa és a választól névjegyzékbe való bejegyzése után Ľubomír Štrougal elvtárs leadta szavazatát a Nemzeti Front jelöltjeire és programjára, (ČSTK) — Örömteli és az ünnepi eseményhez méltó légkör jellemezte a választásuk kezdetét Prágában. Az ünnepélyesen feldíszített szavazóhelyiségek előtt az emberek már két óra előtt gyülekezni kezdtek. A legtöbben ünneplőbe öltöztek, sokan családtagjaikkal együtt mentek szavazni, vagy egyenesen munkából jöttek. Az ünnepi hangulatot fúvószenekarok, amatőr művészegyüttesek és gyermekegyüttesek kulturális műsoraikkal tovább emelték. Több mint 91S 000 prágai 890 választókörzet* ben a városkerületi és a helyi nemzeti bizottságok 1076, a Prágai Fővárosi Nemzeti Bizottság 192, valamint a Szövetségi Gyűlés és a Cseh Nemzeti Tanács 48 képviselőjét választja meg. Prágában mintegy 60 000 fiatal először járul az urnák elé, ők emléklapot kapnak. A főváros lakosai a Nemzeti Front képviselő- jelöltjei iránti támogatásukat a munkaaktivitás és a kezdeményezés kibontakoztatásával is kife- jezik. Jelentéseket tesznek szocialista kötelezettségeik teljesítéséről és arról, hogy az általános választások tiszteletére rendkívüli műszakokat szerveznek. Bratislavában is a CSKP politikájába helyezett bizalom és a XVI. pártkongresszus határozatai iránti aktív támogatás légkörében kezdődtek meg az általános választások. Ennek során a törvényhozó testületek — a Szövetségi Gyűlés Népi Kamarája és Nemzetek Kamarája, valamint a Szlovák Nemzeti Tanács — 23 és a nemzeti bizottságok 941 képviselőjét választják meg. Csütörtök esti ülésén a Nemzeti Front Brati* slavai Városi Választási Bizottsága megállapította: a szlovák főváros sokoldalúan felkészült az általános választásokra. Nagyra értékelte a la* kosságnak, különösen a fiataloknak e fontos politikai és társadalmi esemény tiszteletére kibontakoztatott politikai és munkaaktivitását. A HAGYOMÁNYOKHOZ MÉLTÓAN (Tudósítónktól) — Ünneplőbe öltözött emberek tömege várta, hogy kinyissák a diószegi (Sládkovičovo) 3-as számú szavazóhelyiséget. Elsőnek Hájek Leopold és felesége, valamint Salát Péter veterán párttagok járultak az urnához, akiket Takács Zoltán a választási bizottság elnöke meleg szavakkal és vörös szegfücsokrokkal köszöntött. — Először 1924-ben választottak meg képviselőnek — mondja a 79-éves Hájek elvtárs elcsukló hangon. — Több mint tíz évig voltam kommunista képviselő és a felszabadulás után én láttam el a nemzeti bizottság elnökének tisztségét. Most a fiatalabbakra adtam a szavazatom. Községünk az utóbbi években sokat fejlődött. A múlt megbízatási időszakban háromszor részesült a településünk kormánykitün -.tésben. Bízom abban, hogy a munkás- mozgalmi hagyományokban gazdag községünk a jövőben sem áll meg a fejlődés útján. Kézfogással búcsúzik, siet, hogy helyet adjon a többi választónak. Kövesi Zoltán, aki utána adja le szavazatát, először vett részt a választásokon. Hogy milyen érzéssel, erre a kérdésre a következőket válaszolta: — Furcsa, de egyben jóleső érzés, hogy nagykorú lettem, hogy én is a Nemzeti Front jelöltjeire adhattam szavazatomat. Bizalmat, de egyúttal kötelességeket is jelent ez számomra. Utána Daniel Jenő adta le a szavazatát. A napokban érettségizett az elektrotechnikai szak- középiskolában, most a főiskolai felvételi vizsgákra készül. — Tudom, hogy nem elég a képviselőket megválasztani, munkájukat segíteni is kell — mondja felnőtthöz illő komolysággal. — Én diákotthonban laktam, de fivérem és édesapám kivette részét a társadalmi munkából. ürülök annak, hogy a honvédelmi ház már az idén elkészül és javában folyik a művelődési központ építése is. Késő estig egy percre sem nép- telenedett el a szavazóhelyiség. Akik tegnap elfoglaltságuk miatt távolmaradtak, azok ma adják le voksukat a Nemzeti Front jelöltjeire, a boldogabb holnapra, a békére. — nj— AZONOS ELVÁRÁSSAL (Tudósítónktól) — Bratislava IV. városkerületének az egyik legimpozánsabb és legújabb létesítményében — a Družba diákszálló társalgójában — berendezett 188-as számú szavazó- helyiség előtt már jóval a szavazás kezdetét megelőzően gyülekeztek a választók. A 11 tagú választási bizottság, a Bratislavai Autógyár gépkocsifejlesztési részlegének dolgozói az utolsó simításokat végezték a szavazóhelyiségben: rendezgették a szavazólapokat és a választók névjegyzékét. Mint Ján Peťko, a választóbizottság elnöke mondotta, közel 800 választót vár-1 nak ide a két nap alatt. A véletlen hozta úgy, hogy az elsők között járult az urnához a városkerület egyik legrégibb és legújabb lakója: a 76 éves Vojtech Galgóci és a 28 éves Peter Sodoma. — 1930 óta lakom ebben a városrészben — mondja Vojtech Galgóci. — Szavakkal jóformán ki sem fejezhető az a változás, ami csupán itt végbement. Aki csak a régi Karlo- vá Vest ismerte, s tíz-tizenöt éve nem járt erre, ma már aligha ismerne rá a környékre. Nem is szólva az emberek életkörülményeiről. Én, mint nyugdíjas, aki a kenyere javát már megette és sok mindent megélt, bátran mondhatom ezt. Galgóci bácsi maga is aktív részese volt e változások kivitelezésének. Érdemes párttag, tizenhat évet dolgozott a kerületi pártbizottságon, egy megbízatási időszakban pedit? az itteni nemzeti bizottság képviselője volt. — Most már egészségi állapotom nem teszi lehetővé, hogy bekapcsolódjak a társadalom építésébe. Szavazatomat azzal az elvárással adom le a képviselőjelöltekre, hogy munkájukat a XVI. pártkongresszus szellemében, mindannyiunk megelégedésére végezzék. (Folytatás a 2. oldalon) DOLGOZÓINK GUSTÄV HUSÁK ELVTÄRS SZERDAI BESZÉDÉRŐL Hogy szebb legyen a holnap (Tudósítóinktól) — Gustáv Husák elvtársnak a prágai választási gyűlésen mondott beszéde nagy visszhangot keltett a dolgozók körében, akik az újonnan megválasztott képviselőktől elsősorban azt várják, hogy következetesen munkálkodjanak a XVI. pártkongresszus programjának megvalósításán. Dr. Szántó István, a Jednota Fogyasztási Szövetkezet jogtanácsosa: Őszintén szólva nem is annyira a részletek ragadták meg a figyelmemet, mint inkább az összhatás, az a reális kép, amelyet elért eredményeink alapján Husák elvtárs felvázolt, a feladatok, melyek megvalósítása érdekében mindent el kell követnünk. A valós helyzetünket elemző beszédből mégis a hatékonyság növelésének szükségszerűségét, a lehetőségeink jobb kihasználását szorgalmazó részt emelném ki. Ezek a tényezők ugyanis szorosan összefüggnek életszínvonalunk alakulásával, márpedig — s ez a beszédből egyértelműen kitűnik — mi e téren is javítani szeretnénk eredményeinken, vívmányainkon. (ha) Török László, a Görgői (Hrhov) Alapiskola igazgatója: Gustáv Husák elvtársnak, a CSKP KB főtitkárának, köztársaságunk elnökének a prágai választási nagygyűlésen elmondott beszéde bennem is — mint soksok millió polgártársamban — derűlátást váltott ki. Ojból meggyőzött mindannyiunkat arról, hogy pártunk következetesen igyekszik valóra váltani mindazt, amit például a közelmúltban a XVI. kongresz- szuson is társadalmunk továbbfejlesztése érdekében célul tűzött ki. Teljes mértékben egyetértek Husák elvtárssal abban is, hogy mindazoknak a képviselőknek, akiket az NF jelöltieiként megválasztottunk, az eddiginél még szorosabb kapcsolatban kell állniuk a ^n (Folytatás a 2. oldalon)