Új Szó, 1981. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1981-06-05 / 131. szám, péntek

Látnivalók — félezer kilométeren Aki az iskolái segíti... Félezernél Is több kilomé­tert ikell megtennünk, vala­hányszor a Bodrogközbe indu­lunk személykocsival szerkesz­tőségünk épülete elől. Félezer­nél több kilométer Dél-Szlová* Ikiáai át. Én magam mindig szívesen vállalkozom az útra, mert, bár­mennyire hosszú meg fárasztó is, úgyszólván nincs egyetlen üres, unalmas szakasza sem, sőt, minden részében bőven kínálja a látnivalót, a szemet gyönyörködtetőt, lé 1-e'k üdítőt. És ezt nem csupán a kilomé­terenként változó természeti képekre értem, melyek más­más hangulatba varázsolják az utazót napfelkelés és naple­mente idején, a délelőtti és délutáni órákban; és nem csu­pán a gondosan művelt föl­dekre értein, melyeik hol emel­kednek, együtt az úttesttel, hol meg olyan simák kisebb és nagyobb területeiken, mint tavaik, tengerek szélcsendben. Értem a falvakra, városokra is, azokra, melyeiken keresztülha­ladunk. Nem kevés a számuk, míg a Mátyusföldön, a Garam mentén és Gömörön át a Bod­rogiközbe érünk. Ha lenne he­lyem, sorolnám is valameny- nyit név szerint, úgy, ahogy (következnek egymás után vá­lasztott és ki tudja, már hány­szor megtett útvonalunkon, melyet olykor kitérőkkel is tarkítunk egy-egy riport miatt vagy araért, mert — különösen éjszaka vagy a sűrű ködben — elnéztünk egy útjelző táblát. Szóval, kínálnak mindig lát­nivalót, szolgálnak mindig szemnek, léteiknek tetsző új­donsággal a falvak, városok Is. Nem mondok semmi újat, ami- Ikor leírom: sok (közülük más, mint amilyen akár öt eszten­dővel ezelőtt volt. Kocsiból is jól érzékelhető a változás, hát még akkor, ha kiszállunk, szét­tekintünk, alaposabban szem- ügyre vesszük a házakat, te­reket, utcáikat, parkokat, me­lyeikkel kisebb települések is dicsekedhetnek már. Továbbá a középületeket, üzletközponto­kat, melyek társadalmi munká­val is születtek. Értéküket, sze­repüket csa'k a helybéliek tud­ják igazán föl becsülni. Persze, összességükben — közvetve — országos jelentőségűvé is vál­nak, hiszen az ember minden­napi közérzete, munkahelyi, társadalmi aktivitása nem kis mértékben függ attól, milyen a szűkebb és tágabb tárgyi (környezete, megtalál-e mindent maga körül, ami manapság ügy magasabb szintű anyagi és szellemi életvitelhez szükséges. És itt nemcsak arról van szó, hogy megtalál-e, hanem arról is, hogy hogyan talál meg. Vagyis az esztétikáról, az em bér környezetének esztétiká­járól. Van sok szép falunk a Csal­lóköztől a Bodrogközig, váro­sunk is, noha ezek legtöbbjé­nek új arculata éppen mosta­nában van kialakulófélben. Hol egy épület, hol egy ötletesen parkosított terület, hol egy játszótér vagy sportlétesít­mény, hol egy rendije hozott történelmi épület vagy emlék­mű ragadja meg az ember te­kintetét, hol egy egész utca, zöldjével, tisztaságával. Minden emberi település kül­ső képe is tükre az ott élő kö­zösségnek, az ott élő közösség belső életének,magatartásának, egyéni és társadalmi aktivitá­sának, beleértve természetesen a vezetők, képviselők ráter­mettségét, fölkészültségét, kö­zösség iránti viszonyulását. Te­hát sok minden meglátható, az idegen számára is, ebben a tükörben, illetve tükrökben, hi­szen falvakról, városokról van szó, melyek az elmúlt válasz­tási időszakban a lakosság munkája révén is, a lakosság örömére gazdagodtak, úgy, hogy közben szépültek is. Persze, nem mindegyik abban az ütemben és olyan mértékben, ahogy azt eltervezték, szeret­ték volna annak idején. A ke­leti végekig utazó azt is ész­reveszi nem egy helyütt, ami messzire van a széptől, min­dentől, ami kulturált, esztéti­kus életkörnyezetet jelent. A tükör lehangoló képet, képeket mutat és keményen veti föl a kérdést: hogy tudnak itt embe­rek élni, dolgozni, egyáltalán, hogv tűrik meg, az illetéke­sekkel együtt,- hogy temérdek szemét, omladozó házfal, régi üzlethelyiség, koszos kirakat­üveg, bedőlt kerítés, gazos te­rület rontsa a falu vagy város képét, következésképpen a köz­érzetet és közhangulatot, na­ponta. Ilyen környezetben kul­turális fölemelkedésről beszél­ni — ugyancsak furcsa lehet. Ahol nem, illetve keveseb­bet beszélnek, de annál többet tesznek, az meglátszik. És nemcsak a külsőn. Az emberek gondolkodásában, tudati és ér­zelmi megnyilvánulásában, vi­selkedésükben, a társadalom hasznára és a saját hasznukra végzett munkájukban ugyan­úgy. Persze, a munka, a tett minősége, hatásfoka sohasem független a műveltségi szint fokától, a közösségi érzület, el­kötelezettség mélységétől és természetesen több más nemes emberi tulajdonságtól, képes­ségtől, illetve az ezek fejleszté­séhe z, k ibo n (a k o z ta tá sá h o z szükséges feltételek milyensé­gétől. Szerencsére, az igény egyre erősebben jelentkezik minde­nütt egy kulturáltabb, tartal­masabb egyéni és társadalmi élet iránt, melynek a környe­zetéről se feledkezzünk meg, alakítsuk, építsük tovább, (gyorsabb ütemben, ahol eddig lassan ment e közhasznú tevé­kenység) — elsősorban a hely­ijeli lakosságért, egy kicsit meg azért, hogy a honi vagy külhoni ulazó minden faluban és városban szépre, az ember­hez, a szocialista társadalom­hoz méltó környezetre lehes­sen figyelmes, a Csallóköztől a Bodrogközig, e több mint félezer kilométeres útvonalon. BODNÁR GYULA *70 ivajgó gyermeksereg ikö- L.O Kött ültem az idei Du- namenti Tavasz egyik előadá­sán. A színpadon kipirult arcú kisiskolások játszottak szívet- lelket gyönyörködtető történe­tet a furfangos férfiről, aki mindig túljár a kapzsi bíró eszén. A gyerkőcök itt a néző­téren percek alatt belefeled­keznek a játék örömébe, paj­latípus lehet életképes, amely aktív munkára, gondolkodásra neveli növendékeit. Nem véletlen, hogy hazánk­ban az ilyen iskolatípus kiala­kításán fáradozunk immár több esztendeje. A jelen és még inkább a jövő feladatait ugyanis csak azok az emberek képe se k m ego ld a ni, • a kik szün­telen önművelődéssel, a sza­OKOSAN— A JÖVŐ ELE fásként fogadják be az okos férfit, hangos szóval biztatják őt, kiabálva figyelmeztetik a leselkedő veszélyekre, fel-fel- ugrálva követik nyomon az eseményeket, megpróbálnak — az ő szint ükön — véleményt formálni. Megteremtődne a rit­ka varázslat, amikor eltűnik a választó vonal színpad és né­zőtér között, és kialakul egyet­lenegy teremtő, erkölcsi érték­ítéleteiben egységes közönség, hogy részt vegyen ebben a ha­lálosan komoly játékban. Egy pedagógus azonban egyetlen parancsszóval szertefoszlatja ezt a varázslatot, a merev normákhoz ragaszkodva közbe­kiált: — Csend legyen! A megszeppent gyerkőcök visszazuhantak a valóságba, az oly közeli mese pillanatok alatt messze került tőlük, ami később történt az már csak ott a színpadon játszódott, s nem itt közöttük. Még ma sem hagy nyugodni ez a kép, mert jellemzőnek ér­zem. Úgy érzem, a nem is olyan régi, oktatásközpontú Is­kola viselkedésformája tért vissza a leírt pillanatban. Az a fajta iskoláé, ahol bizonyos előírt anyag bemagolásán, a memorizáláson, a kötelező tud­nivalók elsajátításán volt a hangsúly. A mérfölded léptek­kel előrehaladó fejlődés azon­ban szétrepesztette a merev határvonalat, hiszen a napról napra gyarapodó ismeretek zuhatagában csak az képes el­igazodni, aki gondolkodni, te­hát szelektálni tud. Követike- aéskénnen csak olvan lsko­bad idő értelmes kihasználásá­val, megfelelő értékrendszer kialakításával lépést tudnak tartani a fejlődéssel. Csakis azok, akik eligazodnak a vi­lág dolgaiban, akik egyéni és társadalmi szempontból egy­aránt megfelelő életcélt tűz­nek maguk elé, s van erkölcsi erejük, tudásuk dolgozni, ha kell, harcolni e cél érdekében. A mi társadalmunk megfele­lő feltételeket teremt a kis és nagyobb közösségek boldogulá­sához. Jórészt az embereken —> a most felnövekvő új nemze­déken is — múlik, mennyi va­lósul meg ember- és társada­lomformáló terveinkből. Ezért is hangsúlyozzuk a gondolkodó embertípus fontosságát. A nemrég lezajlott választási gyűlések is igazolják, hogy or­szágszerte több az olyan em­ber, aki él a szocialista de­mokrácia kínálta lehetőségek­kel, véleményt formál sok he­lyi és nagyobb méretű tervről, e lgon do lá s ró 1. Va la nie n n y ie n tapasztalhattuk, hány okos, életrevaló ötlet, javaslat hang­zott el előbbre lépésünk érde­kéiben. Persze, minden javaslat any- nyit ér, amennyi megvalósul belőle, s a realizáláshoz me­gint csak emberekre, aktív polgárokra van szükségünk. Az egyénnek a közösség érdeké­ben kifejtett aktivitása elsősor­ban életszemlélet és megfelelő értékrendszer kérdése, amely­nek kimunkálásában meghatá­rozó szerepe van a közösség­nek: iskolának, családnak, munkahelynek, baráti körnek. Nagyszabású, fejlődésünket döntően meghatározó terveket fogadtak el pártunk XVI. kong­resszusán, amelyek most a választási programokban is tükröződnek. A megvalósulá­sukhoz értelmes és aktív dol­gozókra van szükségünk, hi­szen Lenin szerint a szocia­lizmust csak művelt emberek­kel lehet fölépíteni. Ma is mély az értelme és nagy az időszerűsége ennek a gondolat­nak. A társadalom ügyei iránt el­kötelezett, gondolkodó ember formálásában meghatározó sze­repe van az iskolának. Ezért már itt is arra kell törekedni, hogy a tanulók aktivitását, kü­lönböző szintű véleménynyilvá­nítását ne fogjuk vissza, ha­nem úgy adjunk teret ezek kibontakozásához, hogy köz- l>en megfelelő mederbe terel­jük azokat. Iskolában és isko­lán kívül — zsenge koruktól kezdve, amikor rácsodálkoznak a világra és megpróbálnak vé­leményt formálni. Mert holnap még több ér­telmes és aktív dolgozóra van szükségünk. SZILVÄSSY JÓZSEF Hazánkban a felszabadulás óta évszázados mulasztásokat pótló, történelmi jelentőségű eredményeket ériünk el az ok­tatásban. Az oktatásügy demok­ratizálásával, tartalmának szo­cialista jellegével minőségileg új iskolarendszert teremtettünk. Mindez hozzájárult szocialista hazánk, társadalmunk, gazdasá­gi életünk fejlődéséhez, népünk alkotó energiájának kibontako­zásához, kulturális felemelke­déséhez. Szocialista közoktatásunk di­namikusan fejlődik. Az elmúlt öt évben az új oktatási terve­zet bevezetésének eredménye­ként sokat változott, korszerű­södött a tanítás és a nevelés tartalma, rendszere, intézmény- hálózata, bár még napjainkban is vannak megoldatlan vagy fé­lig megoldott régebbi problé­mák, s az új viszonyok között jelentkező gondok. Jelentős eredmény azonban, hogy az ok­tatási tervezet figyelembe vet­te a holnapi igényeket, s olyan alapokat teremtett, amelyek le­hetővé teszik a továbblépést. Oktatásunk egyre jobban meg­felel a társadalmi — tehát a gazdasági termelési, a kulturá­lis, az erkölcsi politikai és az egyéni családi — elvárásoknak. Közoktatási rendszerünk alap­vetően betölti szerepét, a hang­súly most tehát a mindennapi munka hatékonyságának a nö vetésére tevődött. S a javítási törekvések külö­nösen a nevelésre vonatkoznak. Jogosan vagyunk büszkék a tan­anyag korszerűsítésére, jó né­hány tantárgy valóban színvo­nalas oktatására. De az ember nemcsak azáltal válik ember­ré, különösen pedig szocialista típusú emberré, ha kel'lő tudás­sal vértezik fel. A fő cél a jövő építőinek, a szocialista embe­rek sokaságának a kialakítása. S ha ebből a szemszögből vizs­gájuk iskoláinkat, el kell is­merni, hogy azok még ma is in­kább oktató, mintsem az egész embert formáló intézmények. A szocialista iskola — neve­lésközpontú iskola. Szerepét ak­kor tölti be, ha az általa ne­velt személyiségek gazdagok, kiteljesült emberi életre képe­sek. De a nevelés alapvetően közösségi feladat, helytelen len­ne tehát, ha a szocialista ember formálását csak az iskolákra, a pedagógusokra hárítanánk, bár szerepük nélkülözhmetlen. A fiatalok szocialista nevelése csakis az iskola és a család együttműködésével, egységes ráhatásával, az ifjúsági és gyer­mekszervezetek hatékonyabb segítségével lehet eredményes. A nevelés ezáltal egyre inkább társadalmi üggyé is válik. Társadalmunk sokat vállal a nevelés gondjaiból. Ez mind az iskola, mind a társadalom szem­pontjából nagyon Jelentős. Az együttműködés az Iskolának azért hasznos, mert a valóság kérdéseit segíti közvetíteni a nevelőmunkához, s mert köze­lebb viszi a képzést a gyakor­lathoz. Iskoláink sokféle konk­rét segítséget is kapnak az üze­mektől, inétzményektől, szocia-1 lista munkabrigádoktól. Ez a támogatás azonban nem egyol­dalú; aki az iskolát támogatja, az az egész társadalom s ben­ne a saját érdekelt is szolgálja, mert hozzájárul ahhoz, hogy jól képzett, felkészült, művelt fia­talok kerüljenek ki az iskola­padokból. TÖI.GYESSY MÁRIA Kultúránk mindennapisága Fa 1va in k ban, v á rosa i n k ba n egyszerre éltük a mérlegelés és a tervezés idejét, értékeltük munkánk eredményeit, körvona­laztuk elvégzendő feladatainkat. Az így megalkotott választási programok mindegyükében meg­határozott helyet kapott a köz- művelődés, a kultúra területén ránk váró munka. Aligha kell k ülönösebben magyarázga tni, hogy összefüggéseiben szemlél­ve, az emberek életére és gon­dolkodására gyakorolt hatását tekintetbe véve ez mennyire szerteágazó feladatot jelent. Tá rsadal m u n k legsze inbe t ű­nőbb jegye az em!>eri értékek egyénenkénti kiteljesítésével együtt járó közösségi szemlélet. Ez mindenekelőtt intézményesí­tett formában és a Nemzeti Front társadalmi és tömegszer­vezeteinek lakóhelyeinken vég­zett munkájában nyilvánul meg. Ennek szerves részét képezi a közművelődés, az amatőr művé­szeti mozgalom, a közvetlen életkörnyezei védelme és gya­rapítása, a művészi alkotó munka, s mindezek eredményei­nek közösségi birtokbavétele. Kultúránk mindennapiságát ép­pen ez a közösségi tulajdonvi­Szabó loan: Élet szony adja. Ennek kellene egy­re inkább befolyással lennie, a* emberek gondolkodására, a köz- ügyek, a társadalmi értékek iránt tanúsított viszonyára. Nem véletlen, hogy a közmű­velődésben egyre inkább a ki­sebb közösségekben — klubok, szakkörök, alkotó csoportok — végzett munkát tartjuk korsze­rűnek. Természetesen ez nem jelenti a közélet atomizálódá­sát, sőt ellenkezőleg: a közös érdeklődés, szórakozás, műve­lődés összeköti az embereket* Ennek az új közművelődési for­mának már összegezhető ered­ményei, elemezhető tapasztala­tai is vannak. Fontos kísérő je­lenségként könyvelhetjük el, hogy az érintettek döntő több­ségénél megnövekedett a közü­gyek, a társadalmi élet iránti érdeklődés, s egyre gyakoribb közöttük az önálló, alkotó gon­dolkodású ember. Ennek logikus előzménye, ésszerű feltétele, hogy az új vá< lasztási programba foglalt, kö­zeljövőben felépítésre kerülő művelődési házak építészeti megoldásukkal is ezt a munka­formát segítsék. Az egyetlen ha­talmas színházterem helyett, amelynek befogadó képessége sokszor meghaladja a faluban lakók számát, a klubszerű és szakköri foglalkozásoknak he­lyet adó kisebb helyiségekre lesz szükség. Azonos érdeklő­déstől áthatolt kisebb közösség tagjai könnyebben kerülnek kö­zel egymáshoz, könnyebben sa­játítják el a társadalom igényei­nek, elvárásainak is megfelelő életformát. Ennek igénylése, elfogadása már egy-egy ember személyiségének fejlettségétől is függ, amelynek fejlesztéséhez nem kevésbé járulhat hozzá a vele kapcsolatba kerülő kisebb közösség. Ennek a közművelődési mun­kaformának fontos szerep jut abban is, hogy egyetemesebb célok eléréséért lakóhelyükön végzett munkába is bekapcso­lódjanak. Tudatformáló hatása pozitívan nyilvánul meg az em­berek eredményeinket, eltávolí­tásra váró hibáinkkal szembeni magatartásában, s ez minden­nél fontosabb tényező szocia­lista társadalmunk mai életében. DUSZA ISTVÁN úr szó 1981. VI. 5.

Next

/
Oldalképek
Tartalom