Új Szó, 1981. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1981-06-30 / 152. szám, kedd

Csúcsforgalom küszöbén Ellenőrző körúton a terményfelvásárló központokban Délutánra jár az idő, az alis- táli (Hroboiiovo) terményfelvá- sárló központ a szokásos napi életét éli. Teherautók érkeznek és indulnak megrakottan a me­zőgazdasági üzemekbe, az elő­írt ütemben készül a takar­mánykeverék. Tóth Imre, a ga­bonasiló mestere a rakodást irányítja, de félszemmel állan­dóan a bejárati kaput figyeli. — Már itt kellene lenniük — mondja az órájára pillantva, mi­közben a gabonasilő felé tar­tunk. — Minden előírt munkát elvégeztünk, felőlünk akár már holnap is kezdődhet az aratás. A silóhoz tartozó szárítót még át is festettük, hogy külsőre is jobban mutasson. Rövid számvetést végez, na­ponta hány vagon gabonát tud­nak megszárítani, mennyit bír­nak huszonnégy órás műszak alatt a felvonók, mi mindent tesznek majd annak érdekében, hogy a gabonát szállítók ne vá­rakozzanak sokat, amíg kiönt­hetik rokományukat. Megmutat­ja, hogy hol készülnek felszerel­ni azt a pótfelvonót, amelynek tervrajzát és működési elvét a központban dolgozó újítók cso­portja készítette el. — Ez a felvonó nyolc kamra megtöltésére lenne alkalmas és lényegesen meggyorsítaná az átvételt — magyarázza, de be is fejezi, mert időközben a köz­pont udvarán leparkolt egy au­tóbusz, a várt vendégekkel. Vagy húszán szállnak ki belő- ľe, jegyzetfüzettel, ceruzával, tollal a kezükben, s indulnak el azonnyomban a szélrózsa min­den irányába. A legnépesebb csoport a gabonasilót veszi cél­ba. Ezek nyomába szegődünk, s bár mindössze alig percnyi ké­séssel érkezünk, a gabonasiló előcsarnokában már senkit sem találunk. Kísérőm tovább rész­letezi újítási javaslatuk lénye­gét, előnyeit, s nem kis büszke­séggel hívja fel figyelmemet a frissen meszelt fehér falakra, a tisztaságra és a rendre. — Árgus szemekkel vizsgál­nak ma itt mindent, a legki­sebb apróság sem kerüli el fi­gyelmüket, ami a gabona átvé­telét nehezítené és lassítaná. Nagyon igyekeztünk, hogy az előkészületek során mindent el­végezzünk a mai ellenőrző na­pig, s remélem, hogy nem lesz komolyabb kifogás — mondja talán önmaga megnyugtatására is, miközben már vagy félórája várakozunk, hogy előbukkanjon valaki. — Itt mindenkinek meghatá­rozott feladata van. Egyesek a siló padlásterét, mások a beren­dezés műszaki állapotát, az át­vételi, szárítási ütemterveket, a dolgozók beosztását, vagy ép­pen a tisztaságot ellenőrzik a raktárakban és a központ egész területén. Az én terepem pél­dául a gabonasiló földszinti és alagsori része, ahonnan éppen jövök — mondja Tóth József, a Mezőgazdasági Felvásárló és El­látó Vállalat Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) üzemének igazgatója a kölcsönös üdvöz­lést követően. — És az eredmény? Jó, rossz? — Azt majd nagyon éles han­gon megmondjuk egymásnak a körutat záró értékelésen. Egyéb­ként reggel héttől vagyunk úton, sorra vesszük az összes átvevő helyünket. Itt. vannak a vállalat nyugat-szlovákiai igaz­gatóságának képviselői, részt vesz az ellenőrzésben az üzem teljes vezetősége, akárcsak az egyes körzetek vezetői és min­den átvevő központ felelős irá­nyítója. Elmondja, hogy a nagy mun­kák előtt mindig végigjárják az egyes központokat, hogy a fel­fedezett kisebb-nagyobb hiá­nyosságokat még idejében kor­rigálni lehessen. A felvásárlási ütemterv elkészült, tavalyhoz viszonyítva eggyel több, tehát járásszerte már tizenegy a tér* ményt átvevő helyek száma. Na­gyon jó, hogy az idei aratásban már a dunaszerdahelyi új gabo­nasiló is rendelkezésre áll. Az állami alapokba felvásárolt min­den gabonát és a takarmány­alapok 80 százalékát már saját raktáraikban tudják tárolni. Befejezzük, mert időközben már az autóbusz körül gyüleke­zik a csoport, s rövid pihenő után indulunk is tovább, a nagy- megyeri (Čalovo) átvevőhelyre. Bakács Károly, az üzem gaz­dasági igazgatóhelyettese az au­tóbuszban részletezi tapasztala­tait. Esőben, napfényben Új szó 1981. VI. 30. A somorjai (Samorín) Datex Ipari szövetkezet termékei eső­ben, napfényben egyaránt hasz­nálatosak. Az itt készülő ernyők a lehető legtöbb változatban és színösszeállításban kerülnek a boltokba, hogy a mindennapi életben, akár szakadó esőben, akár tűző napfényben praktikus­ságukról tegyenek bizonyságot. Összesen hetvenheten dolgoz­nak a szövetkezetben, s a ter­mékekből nemcsak a hazai bol­tokba, hanem a külföldi piacok­ra is kerül. Az ernyőgyártásnak Somor- ján több mint tíz éves történe­te van. A város tehát nemcsak méntelepéről híres, hanem mu­tatós ernyőiről is. Ami már az első percben a szemébe tűnik a látogatónak: az idősebb, ta­pasztaltabb dolgozók és az egé­szen fiatal ernyőkészítők kö­zötti összhang. Mintha vala­mennyien ugyanazt a célt tar­taná szem előtt: megőrizni a maradandó értékeket, népsze­rűsíteni, továbbadni a hasznos gyakorlati tapasztalatokat. A minőség szintje ugyanis napról napra emelkedik. Ami tegnap még kitűnőnek bizonyult, hol­napután már nem biztos, hogy megfelel a vásárlók igényeinek. Ahogy belépünk az épületbe, máris meggyőződhetünk róla, hogy szorgalmas, önfeláldozó emberek ülnek a gépek mellett. Erről tanúskodik a faliújság is, ahol a szövetkezet legjobb dol­gozóinak fényképei sorakoznak, s erről győznek meg a szorgos női kezek is, amelyek ördöngős ügyességgel dolgoznak az alap­anyaggal. Néhány . méterrel odébb már varrógépek mellett ülő nőket látunk, akik az ernyő felső részét készítik. A varrás után az anyag az ernyő vázára kerül, aztán már csak a csoma­golás van hátra. A másik műhelyben húsz ta­gú szocialista munkabrigád dol­gozik, amelynek vezetője Anna TÍcáőiková, a műszakmester pe­dig Gottlieber János. Munkájuk értékét mindenekelőtt az ezüst­jelvény jelzi, amelyet a közel­múltban szereztek meg. Természetesen a textilrészleg is büszke lehet az eddig elért eredményekre. A múlt évben Libay Ilona a legjobb dolgozó címet nyerte el, de elismeréssel szólhatunk Hervay Rozáliáról, Kovács Erzsébetről, Boldis Má­riáról és Seregi Éváról is. Amint látjuk, van mire büszkélkednie a somorjai ipari szövetkezetnek. —jšn— — A gabona minőség szerinti átvételének biztosítottságát fi­gyelem elsősorban. Nagyon vi­gyázunk majd ugyanis, hogy a kenyérgabona és a sörárpa ne keveredjen a takarmányalapok­ra felvásárolt gabonával. Ami minőségével megfelel a kiemelt osztálynak, azt mind úgy vesz- szük át. Ez a mi kötelességünk és a mezőgazdasági üzemek ér­deke. Ahhoz persze, hogy úgy le­gyen, lehessen, kellően fel kel­lett készíteni a laboratóriumo­kat. Mindenre kiterjedt-e a fi­gyelem, nem kell-e még valamit gyorsan pótolni? — ezt Simon- né Somorjai Mária mérnök, az üzem főlaboránsa figyelte. így törvényszerűen Nagymegyeren is első útja a központ laboratóriu­mába vezetett, hogy Stevlíková Földes Erzsébet laboránsnővel megbeszélje a szükséges teendő­ket. Utolsó előtti állomás lévén e hely, szavai már lényegében az általános képet tükrözik. — A nedvesség mérésére vala­mennyi központunkban korszerű felszerelés áll rendelkezésre. A búza és az árpa minőségi jegyei­nek vizsgálatát hagyományos módon végezzük. Az egyes par­cellákon még az aratást mege­lőzően informatív jellegű ellen­őrzést végzünk, így már előre ismerjük az onnan behozott szem minőségét. Ettől függetle­nül a rakományokból mintát ve­szünk, és minden tíz vagonos té­tel után elvégezzük az ellenőr­ző minősítést. Komoly és na­gyon felelősségteljes munka ez, azért kellően felkészültünk. La­boránsaink tanfolyamon vettek részt. Kijavítottuk, hitelesítet­tük a műszereket, egyszóval va­lóban mindenre gondoltunk. Még egy megálló, még egy szemle, ezúttal az ugyancsak alistáli körzethez tartozó ekecsi (Okoč) központon, és ezzel vé­ge a körútnak. Vágó Ferenc mérnök, a vállalat nyugat-szlo­vákiai igazgatója kezét nyújtja Otil Jánosnak, az alistáli körzet vezetőjének, hogy elismerését fejezze ki. — Gratulálok, ezen az utolsó három helyen is mindent a leg­nagyobb rendben találtunk. A maguk részéről járásszerte akár már holnap is teljes erővel meg­kezdődhetne a gabona átvétele. — Tehát elégedett a látottak­kal — használom ki az értéke­lést megelőző rövid szünetet. — A látottak alapján azért lesz egy-két észrevétel, hiszen az volt a célunk és erre össz­pontosítottunk teljes erővel, hogy a legkisebb hiányosságo­kat is észrevegyük. Az üzemben nagyon jól felkészültek az ara­tásra. Kifogástalan a berende­zések műszaki állapota, a rak­tárak tiszták, kimeszelve, fertőt­lenítve várják az első gabona­rakományt. Adottak a feltételek a búza és az árpa minőség sze­rinti átvételére és a látottak alapján a terményfelvásárlásban az aratás alatt nem szabadna fennakadásnak, problémának előfordulnia. De ugyanilyen ér­telemben nyilatkozhatok az egész kerületet illetően. Na­gyon gondosan készültünk, hogy bírjuk a ránk nehezedő nagy feladatokat, mert az aratás szá­munkra is komoly próbatétel. EGRI FERENC SZOCIOLÓGIAI FELMÉRÉSEK TÜKRÉBEN A falu űj értékrendszere Az 1949 utáni időszakban soha régebben nem tapasztalt ütem-, ben és mértékben megváltozott falvainkon az életmód és az érték- orientáció. Ez elsősorban az iparosítás és a kollektivizálás követ­kezménye. Mezőgazdaságunk az utóbbi 33 esztendőben olyan fej­lődésen ment keresztül, amelyhez hasonlóra úgyszólván egyetlen más országban sem került sor. A hagyományos életmódra az el­maradottság volt jellemző, ami a kisüzemi termelés korlátaival függött össze. A korszerű nagyüzemi mezőgazdasági termelés be­vezetése felszámolta a gazdasági korlátokat, és ezzel fokozatosan leomlottak a gondolkodásbeli korlátok is. Az új típusú mezőgazda- sági dolgozó (szövetkezeti földműves, állami gazdasági alkamal- zott) új módon viszonyul a termelőeszközökhöz, szocialista tulaj­donossá vált, és ezzel egyidőben megváltozott a földművesek kép­zettségi struktúrája, életfelfogása, értékrendszere, emberi-kapcso­lat rendszere és a munkához fűződő viszonya is. A hagyományos paraszti élet­mód fő jellemzői az egyéni kis­termelésből eredő létbizonyta­lanság függvényei voltak. Ez maximális takarékosságra, a fo­gyasztás minimálisra történő re­dukálására ösztönzött. Az utób­bi három évtized alatt gyökere­sen megváltozott e téren is a helyzet. Végleg tovatűnt már az az időszak, amikor a család pénzeszközeinek 80—90 százalé­kát termelési-beruházási célokra fordították, és csak a fennmara­dó 10—20 százaléknyi bevételt használták fel a család szük­ségleteinek kielégítésére. Nap­jainkban — ez derült ki a szo­ciológiai felmérésekből — a mezőgazdasággal foglalkozó la­kosság 60 százaléka a háztartás maximális felszereltségének biz­tosítására orientálódik, és a la­kosság csaknem 30 százaléka az attraktív életstílus kialakítását tekinti fontosnak. A felszabadulás előtt a föld­műves fő célja a földtulajdon volt. Ennek rendelt alá mindent, és ennek megfelelően formálta az életmódját és a fogyasztást, valamint a világnézetét is. A fa­luban annak volt nagyobb tekin­télye, aki több földet mondha­tott magáénak. A kollektivizálás és az iparo­sítás gyökeresen megváltoztatta ezt a helyzetet. Persze, a gon­dolkodásmód megváltozása nem egyik napról a másikra követ­kezett be. A földművesnek előbb meg kellett győződnie a kollek­tív gazdálkodás szociális és gaz­dasági előnyeiről. Fontos sze­repet játszott itt a szociális biz­tonság megerősítése, a társada­lombiztosítás bevezetése, a rend­szeres jövedelem szavatolása. A földművelés számára régebben mindez teljesen elképzelhetet­len volt. E folyamat sem időben, sem térben nem volt egyenletes. A hegyvidéki és hegyaljai kör­zetekben pl. hosszú ideig tartot­ta magát a hagyományos érték- rendszer. Ez azzal is nagy mér­tékben összefüggött, hogy az ipari munkát a falusiak is in­kább csak kiegészítő pénzfor­rásnak és nem fő jövedelemfor­rásnak tekintették. Ez azzal is bizonyítható, hogy nem egyszer előfordult: az iparból származó jövedelmet a földművelés fellen­dítésére — műtrágya, traktor stb. vásárlására — fordították. Ilyen szemlélet uralkodott pl. Ži­ar nad Hronom környékén és a Hont-Hrušov térségben. Azokban a körzetekben viszont, amelyek­ben jól gazdálkodtak az efsz-ek és az állami gazdaságok, a föld elveszítette régi varázsát, és már nem a földtulajdont tekin­tik legfőbb célnak. ] A szociológiai felmérések azt í mutatják, hogy Szlovákiában a szövetkezeti földművesek érték­! rendszerében az építőparcella került az első helyre, illetve — A nyug at-szlovákiai kerü­letben a végéhez közeled­nek az aratási előkészüle­tek, de ezzel párhuzamosan végzik a takarmány betaka­rítását is. Jól haladnak a ta­karmánybetakarítási teen­dőkkel a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda)' járásban is, ahol csaknem 9500 hek­táron termesztenek évelő takarmányt. A felvétel a Várkonyi (Vrakúň) Efsz- ben készült, ahol naponta 35—40 tonna takarmányt ta­karítanak be. (Blažej Palkovič felvétele — ČSTK) ezzel szorosan összefügg — csa­ládiház építése (M. Katria do­cens felmérései Devicany köz­ségben). Ez azonban távolról sem je­lenti azt, hogy a falusi ember az új értékrendszerben nem te­kinti rendkívül fontosnak az efsz-ben végzett munkát. Jól bi­zonyította ezt az is, hogy a vál­ságos időszakban nem fordult elő olyan eset, hogy bárki is ki akart volna lépni a közösből, és vissza akart volna térni a régi paraszti életformához. A szövet­kezeti földművesek ezzel azt is kifejezésre juttatták, hogy felis­merték: a kollektív munka gaz­daságosabb, termelékenyebb az egyéni gazdálkodásnál. Szlovákiában a társadalom tá­mogatja a családiház-építést, így a társadalmi célok e szem­pontból is összhangban vannak az egyéni célokkal. Ennek kö­szönhető, hogy úgyszólván telje­sen felújult a falusi lal: sállo- mány. Ezzel egyidőben emelke­dett a lakáskultúra színvonala is. A régi alapterület-elrendezést a korszerűbb (négyzetes) alap­területtel váltották fel, miköz­ben a lakások felszereltsége is színvonalasabbá vált (villany, gáz, csatornázás stb.). A falusi dolgozók vágyai azon­ban nemcsak a családiházszer- zéssel függenek össze. Napja­inkban már falusi üzemek is adhatnak lakást dolgozóiknak, illetve a lakosság szövetkezeti lakásépítéssel is teremthet ma­gának otthont. Nyilvánvaló te­hát, hogy az értékrendszerben már értékek is előtérbe kerül­nek. Ilyen érték pl. a személy- gépkocsi, vagy a magasabb mű­veltség. Vajon mi ösztönzi az embere két képzettségük, ismeretei!; gyarapítására? A felmérések azt mutatják, hogy szerepet játszik itt — ez természetes — az anyagi szem­pont is, de ezen kívül a társa­dalmi presztízs is fontos ösz­tönző tényező, és a kultúráltság fejlesztése is egyre inkább tö­megigénnyé válik. Manapság gyakran tapasztaljuk a mező- gazdasági településeken, hogy (egy családon belül) a legidő­sebb nemzedék tagjai még ép­pen csak írni-olvasni tudnak, de a középnemzedék már teljes kö­zépiskolai végzettséggel rendel­kezik, a legfiatalabbak — az unokák — pedig már szakkö­zépiskolába, illetve főiskolám járnak. Három évtized — történelmi távlatból nézve — nem hosszú idő. Ez alatt alapvetően megvál­toztak falvainkon is a társadal­mi viszonyok. És megváltozott az értékorientáció, amely év­századokon át változatlan volt. Régebben az előző nemzedékek értékrendszere rányomta bélye­gét a következő generációra is. A mai viszonyok között ezt nem mondhatjuk el, hiszen rendkívül rohamossá vált az életfeltételek és -körülmények változása. Fejlődésének egyes szakaszai­ban minden társadalom kiala­kítja saját értékrendszerét. Kul­turális értéke csak annak az emberi tevékenységnek van, amely lehetővé teszi a társadal­mi haladást, a személyiség és az egész társadalom kibontakozá­sát. A szocialista ember fokoza­tosan feladja a régi értékeket, az általánosan elfogadott régi normákat, és ezek helyett úja­kat teremt, amelyek a kor igé­nyeit tükrözik. Olyan értékek kerülnek be az új értékrend- szerbe, amelyek gazdagítják az életet, hozzájárulnak az egyén és a társadalom igényeinek ki­elégítéséhez, és teljesen össz­hangban vannak a szocialista ember érdekeivel. NORA WEBEROVA

Next

/
Oldalképek
Tartalom