Új Szó, 1981. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1981-06-26 / 149. szám, péntek

Énekeljünk tisztán A csehszlovákiai magyar énekkarok galántai ünnepéről Nem véletlenül választottam Kodály Zoltán egyik írásának és zenepedagógiai munkájának címét a galántai Kodály-napok- ról szóló beszámolóm címéül. A tiszta énekelés alatt itt nemcsak a tiszta intonációra gondolok, de a tiszta, világos, céltudatos műsorpolilikára, a tiszta, érthe­tő szövegkiejtésre és azokra a feladatokra, amelyeket művésze­ti mozgalmunk el akar érni. Az V. Kodály-napok után, ha értékelni akarunk, feltétlenül fel kell mérnünk az eddig meg­tett utat. A felszabadulás után kórusaink úgyszólván a nullá­ról indultak. Az igény me^v^1* karvezető viszont kevés. Az első, több énekkart megmoz­gató dalostalálkozó 1957-ben volt So- morján (Samorín). Ezt követően egyre jobban éreztük a hasonló rendezve nyék tervszerű pe­riodikus megszerve zésének szükségét. Az első országos énekkari fesztivál­ra 1961-ben Zseli- zen (Želiezovce) derült sor. Itt volt az, amikor a sza­badtéri színpad az összkari próbán a sok lelkes dalos sú­lya alatt összeró- /< üC[ gyott. (Akkor még minden énekes részt vett az összkari számokban.) A nagysi­kerű énekkari fesztivál után nyolc évig hiába kísérleteztünk, nem sikerült hasonló nagysza­bású, országos rendezvényt meg­szerveznünk. 1969-től az I. Ko- dály-napoktól a kórusok talál­kozása, háromévenként, rend­szeressé vált. A húsz év alatt megtett út, hosszú és néha rö­gös volt, azonban mindenkor a művészi igényességre való tö­rekvés jellemezte. Ha az V. Ko­dály napokon részt vett kóru­sok jelenlegi színvonalát a húsz év előttihez viszonyítjuk, kóru­saink nagyon sokat fejlődtek. Ha azonban az országos színvo­nalat, tehát az élvonalbeli szlo­vák kórusok nívóját vesszük alapul, még nem lehetünk meg­elégedve az eredményekkel. A valóban tiszta hangzással, átélt művészi előadással sajnos még több kórusunk adósunk maradt. A FESZTIVÁL CÉLJA A rendező szervek által kia­dott irányelvek szerint a feszti­vál célja aktív cselekvésre ösz­tönözni a magyar nemzetiségű felnőtt énekkarokat. Elősegíte­ni azok művészi fejlődését, ez­zel szocialista kultúránk felvi­rágoztatását. Az országos fesz­tivál megrendezésével alkalmat adni az énekkaroknak, hogy az érdeklődők legszélesebb köré­nek bevonásával felkészüljenek a kóruséneklés terén való ne­mes versengésre. Hozzájárulni a CSKP megalakulása 60. évfordu­lójának méltó megünnepléséhez. „A fesztivál megrendezésével figyelemmel kísérjük Dél-Szlo- vákia zenei műveltségének fej­lesztését, az énekkari mozgalom továbbterjesztését és művészi színvonalának emelését.“ (Az V. Kodály-napok irányelvéből.) A KÓRUSOK MŰSORA A kórusok műsorválasztása sokban tükrözi a színvonalat, ámbár magában még nem bizto­síték és fokmérő, mert az igé­nyes műsorválasztás nem min­dig jár együtt a kitűnő előadás­sal. Ami nagyon bíztató pozití­vum kórusaink fejlődésében, hogy a néha merésznek tűnő műsorválasztás mellett, teljesen új művek bemutatására is vállal­koznak. Ezúttal is részben ha­zai bemutatók és ősbemutatók is elhangzottak az idei Kodály- napokon. A diószegi (Sládkovi- šovo) Vox humana például be­mutatta Pongráez Zoltán szlo­vákiai magyar versre írt kórus- művét, amelyet a diószegi kó­rusnak írt a szerző. Pongráez Zoltánt sok szál fűzi Csallóköz­höz és Mátyusföldhöz, hisz Ko­dály Zoltán után az elsők kö­zött volt, akik a mi területün­kön magyar népdalokat gyűjtöt­tek.^ A Patkóéknál Patason kez­detű, ma már közismertté vált népdalunkat is ő jegyezte fel Diószegen. A pelsőci (Plešivec) női kar is hozott új kórusművet, és pedig Vass Lajos Erkel díjas zeneszerzőnk Este guzsalyasba című művét. Ez is ősbemutató volt. Szíjjártó Jenő, aki már sok értékes kórusművel gazdagította hazai magyar kórusirodalmun­kat a dunaszerdahelyl (Dunaj­ská Streda) Városi Művelődési Ház Vegyeskarának írt egy új kompozíciót. Veöres Sándor A meséről című versét zenésítette meg, amelyet a dunaszerdahelyi kórusnak ajánlott. Karvezetőink művészi igényességét bizonyítja n (Košice) Csermely kó­a rubato és a polyfon faktúra egyensúlyban tartása nem volt könnyű feladat. Nem is minden kórus tudott ezzel megbirkózni. Szerencsére az összkari elő­adásban Szíjjártó Jenő kitűnő munkájának eredményeképpen sikerült a sokféle elképzelést egységessé kovácsolni, és a Gö- möri dalt csodálatos szépen megszólaltatni. Sajnálom, hogy minden részt­vevő kórusról külön-kiilön nem írhatom meg észrevételeimet, hisz minden kórus előadásában felfedezhetünk olyan po­zitív jelenségeket és szépsége­ket, ami dicséretre méltó. De Vy-n^pok győziesc: a kassai Csermely kóru. rus műsora. Balázs Arpád: Me­mento című megrázó kompozí­ciójának hazai bemutatására ők vállalkoztak, ami nem könnyű feladat. A CSEMADOK komáro­mi (Komárno) helyi szervezeté­nek vegyeskara, annak ellenére hogy csak nemrég alakult, két új számmal tarkította a feszti­vál műsorát. V. Tormis—Nádas- di Katalin: Tűz szavak, és Ju­hász Frigyes—Kövesdi János: Muzsikáló tavaszával, amit azt hiszem szintén először hallhat­tunk nálunk. Ez évben több Kodály és Bar­tók szám hangzott el a feszti­válon, ami nagyon örvendetes jelenség. A madrigálok, a ro­mantikus kórusirodalom és a mai 20. századi kortárs zene­szerzők művei sem hiányoztak a műsorról. Sajnos, a CSKP megalakulásának 60. évforduló­járól több kórus a műsor ösz- szeállításában megfeledkezett, vagy csak a fesztivál műsorából hagyták ki a régi mozgalmi da­lokat és a mai elkötelezett mű­veket? MŰVÉSZI SZÍNVONAL Kórusaink színvonalbeli fejlő­déséről nem sok jót mondha­tunk. Néhány kimagasló telje­sítmény mellett a fesztiválon résztvevő kórusok színvonala közepes, sőt egyes esetekben gyenge. Sok kórus még min­dig nem tanult meg tisztán in- tonálni. A nyers, harsány ének­lést már sikerült kiküszöbölni, de sajnos több kórusunk a másik végletbe esett. Oly fi­nom halk éneklést gyakoroltak be, hogy már egy egészséges forte hangzást nem tudnak pro­dukálni. Kevés volt a kórusmű­vekben a valóban szabad szár- nyalású rubato. Nógrádi László a bíráló bizottság magyarorszá­gi tagja is megjegyezte a nyil­vános értékelésen, hogy a kar­nagyok többsége túl mereven értelmezi a partitúrában leírt hangjegy-értékeket. A zeneszer­ző által leírt hangjegyeket élet­tel megtölteni a karnagy felada­ta. A parlando-rubato dallamok ütembe préselése talán az egye­sített férfi karok népdalcsokra első népdalának énekelésénél ütközött ki legjol^ban. A Tiszán innen, Dunán túl kezdetű nép­dalunkat Quasi giusto előadás­ban énekelni nem szabad. Ha fi­gyelembe vesszük, hogy ezt az előadásmódot a kórusok maguk­kal viszik, hisz összkari szám­ról volt szó, nem jó példát mu­tatnak majd a többi kórusnak, akik nem kerültek el a Kodály- napokra. Sajnos, ez a merevség a kötelező szám — Kodály: Gö- möri dal — előadásában is sok esetben észrevehető volt. A kó­rusmű, első látásra elég köny- nyűnek látszik, de valóságban komoly próba elé állította a kó­rusokat. Egyrészt a szólamok nagy ambitusa, másrészt pedig ahhoz, hogy fejlődjünk, elsősor­ban azokról a negatív jelensé-i gekről kell említést tenni, ami általános és feltűnő volt a fesz­tiválon. A bíráló bizottság véle­ménye szerint is, pozitív jelen­ség, hogy a kórusok a műveket kívülről énekelték, mégis kevés volt az átélés, a felszabadult énekelés. Nem tükröződött az arcokon sem a szöveg, sem a muzsika mondanivalója. Sok kórusnál a dallamívek kialakí­tására, a mássalhangzók kapcso­lására, a befejezések lekerekí- tésére nagyobb gondot kellene fordítani. A helyes tempók meg­választása még a legjobb kóru­sainknál sem voltak kifogásta­lanok. ÖSSZEGEZVE Nagyon jól szervezett, hasz­nos, művészi élményekben bő­velkedő rendezvény volt a fesz­tivál. Van azonban néhány je­lenség, amelyet meg kell emlí­tenem, s ez nemcsak az én vé­leményem, de többünké, akik végig ültük a két napot. Véle­ményem szerint a Kodály-napok koncepciója kapcsán el kell gondolkodnunk azon, Hogy mi­lyen e rendezvény hatása a kó­rusmozgalmunkra. Tisztázni kellene azt is, hogy verseny, fesztivál, seregszemle vagy da­lostalálkozó legyen. Ha a ver­seny marad, akkor az ne tart­son négy órán keresztül. Képte­lenség négy órán keresztül egy­forma éberen figyelni az ének­kari produkciókra, még a zsűri­nek is. A kórusok nevében kér­jük a rendezőket, ne tiltsák meg az egyes számok között a tapsot. Az énekkarok egyetlen jutalma a közönség tapsa. Ne vonjuk meg tőlük. Arról nem is szólva, hogy a kórusoknak sem könnyű átállni mondjuk egy madrigálról egy Bartók műre, ha közben szívet, lelket bénító csönd van. Kodály Zoltán híve volt a közös éneklésnek, hisz számos összkari számot kompo­nált. De ugyanakkor azt is tud­juk, hisz több írásában is kitér erre, a közös éneklés csak ak­kor éri el a célját, ha az a sze­replőknek élményt nyújt, örö­met szerez. Tehát ha a kórusok az összkari számokra nem ké­szülnek fel lelkiismeretesen, az azt jelenti, hogy vagy nem győzték idővel a betanulásukat, vagy nem nyújt nekik élményt. Azt hiszem érdemes lenne ezen elgondolkozni, hisz azok az összkari számok, amelyek már többször megszólaltak a Kodály- napokon, olyan hatást váltanak ki nemcsak az énekesekben, de a hallgatókban is, hogy meg kell ismételni. ÄG TIBOR KÖZÖSSÉGI ÜNNEP A CSKP megalakulásának 60. évfordulója jegyében megren­dezésre 'kerülő XXVI. Országos kulturális ünnepség a CSEMA­DOK életében a számvetés ide­je, helye. Immár három eszten­deje, hogy ezen üdvös törekvés jegyében rendezik meg a cseh­szlovákiai magyarság kulturális életének legnagyobb találkozó­ját. S hogy nemcsak erről van szó, azt számtalan más dolog, tény is bizonyítja. Gombaszög — az egykori Sarló haladó hagyo­mányaira alapozott — több mint negyed évszázados szocia­lista hagyománya nemzetek és nemzetiségek találkozójának, baráti kézfogásának eszmeisé­gét, tartalmát adják. Ezzel egy­üt azonban közösségi és családi ünnepe is. Érettségi találkozók, baráti összejövetelek színhelye, tartalmas szórakozást nyújtó népünnepély. Az idén is ilyen célokkal ké­szültek a kulturális ünnepség­re a CSEMADOK KB illetékesei és a társadalmi munkában évek óta szervezői feladatokat vállaló tagok. A gombaszögi szabadtéri színpadon mindaz megjelenik, ami a csehszlováki­ai magyarok kultúrájában a legfrissebb, a legjobb és ami megőrzésre, gyarapítására érde­mes. Ám ugyanígy tapsolhatunk majd a szlovák és a magyaror­szági vendégegyütteseknek is. Sajnos a legnagyobb igyekezet mellett sem lehet kikerülni az előre nem látott akadályokat, így, időpont-egyeztetési nehéz­ségek miatt Horváth István és Csiri Edit helyett Hollai Berta­lan és Talabér Erzsébet nóta- énekesek lépnek fel. Zalatnai Sarolta pedig betegsége miatt nem tud eljönni, így a Korái együttessel más énekes ad kon­certet. Mindezek után nem marad más hátra, mint kellemes, eső­mentes időjárást kívánni az ün­nepség minden resztvevőjének, és nem utolsó sorban a szerep­lőknek, atkik egész évi munká­juk legjobb eredményeit hozzák el Gombaszögre. (d—n) Kiállítás a toronyban Aki ellátogat Kassára (Koši­ce), s végigmegy annak főut­cáján, aligha kerüli el figyel­mét a múltat felidéző dóm. Tőszomszédságában található az Orbán torony, mely még a székesegyházzal egyidőben épült. Ha a nap valamelyik órájában megszólal fülbemászó harangjátéka, a városszemlét tartó idegen akaratlanul is odanéz, s felcsigázott érdeklő­dése, a torony árkáddal öve­zett falai mellett kisváratva a bejárat felé viszi. Az Orbán torony ad helyet a Kelet-szlovákiai Múzeum által megnyitott állandó, a kerület fémöntészeti múltjába vissza­nyúló kiállításnak. Alig hagy néhány lépcsőt maga mögött a látogató, s már olvashatja is a bevezető szöveget: „A művé­szi fémöntészetnek Kelet-Szlo­vákiában régi és gazdag ha­gyománya van, a múltban első­sorban különböző használati- és dísztárgyak készültek, ma pedig a szobrászat monumen­tális alkotásaival van képvisel­ve.“ így idézőjelben a szöveg, forrásának feltüntetése nélkül, amit az idegenvezető ismeretei sem tudnak pótolni. Az alsó két emelet anyaga azoknak szól, akik a torony múltjára is kíváncsiak. A negy­venöt méter magas Orbán tor­nyot a XIV. század utolsó har­madában építették, a XVII. században reneszánsz stílus­ban felújították, majd már szá­zadunk első felének végén neoreneszánsz árkádot építet­tek köré. Majdnem tizenöt év­vel ezelőtt tűzvész rongálta meg, miközben az 1557-ből származó Orbán harang lezu­hant, és több darabra hullott szét. A torony művészettörté­neti és építészeti értéke, vala­mint a város legforgalmasabb pontján való fekvése olyan döntésre késztette a helyi szer­veket, hogy műemlékké nyilvá­nítása után kiállítások rende­zésére a Kelet-szlovákiai Mú­zeum rendelkezésére bocsátot­ták. így született meg a fém- öntészet állandó kiállítása megnyitásának lehetősége. A második emeleti panelokon grafikai látképek és fényképek mutatják be a torony külalak­jának változásait, a XVII. szá­zadtól kezdve a tűzvész utáni újjáépítéséig. A tulajdonképpeni kiállítást a következő hat emelet anyaga fogjlalja magába. Képet adva a képzőművészet egy különleges és figyelemreméltó, de sajnos eléggé mellőzött ágáról — a művészi fémöntészetről, a leg­régibb Időktől napjainkig. A toronyban értékes műalkotások mellett a használati tárgyak egész sora látható. Csupán így kap teljes képet a látogató a fémmegmunkálásról, nagymúl­tú hagyományának megőrzésé­ről. Természetesen a helyszű­ke és az atipikus kiállítási tér csak kevés tárgy elhelyezését engedte meg. így aztán a montreali világkiállítást meg­járt harangon kívül a kiállí­tás értéke abban rejlik, hogy minden látható művészeti és használati tárgy egyedi pél­dány. Szemlélődés közben a kelet­szlovákiai fémöntészet időbeni fejlődése tárul elénk. Régészeti ásatások során hozták felszínre a különböző ékszereket, fegy­vereket és munkaeszközöket, melyek a kerület legrégebbi fémtárgyainak számítanak. A kő- és bronzkorszakból szár­mazó leletek az öntészet akko­ri technikájáról tanúskodnak. A harangöntés a középkori iparművészet legelterjedtebb ága volt. A kerület legjelentő­sebb, külföldre is szállító ha­rangöntő műhelye Iglón (Spišs­ká Nová Ves), a legnagyobb ágyú- és mozsáröntődéje Kas­sán működött. Ez utóbbiban készült az Orbán torony ha­rangja. A kiállításon ágyúk, mozsarak, gránátok, golyók, harangdísz-fragmentumok önt­vényei és az emeletek aknájá­ban függő harangok tanúskod­nak mestereik munkájáról. Később, a XVII. században az ón és színesfémek öntése in­dult fejlődésnek. E kort a vö­rösrézből és bronzból készült használati- és dísztárgyak kép­viselik, melyeket az ércol­vasztás folyamatát bemuta­tó megvilágított színes dia­pozitív egészít ki. A vas­gyárak megjelenése, a vasipar kifejlődése szintén erre a szá­zadra esik. S ami feleleveníti munkájukat, azok a kiállított dísztárgyak (képrámák, tálak, tányérok, szobrocskák) és gaz­dagon díszített használati tár­gyak (lámpák, kályhák, aszta­lok, vasalók). Kívülük még épí­tészeti elemek — kerítések, lépcsőkorlátok és rácsok lát­hatók. A kiállítás zárórészében a mai művészi fémöntészet al­kotásait helyezték el. Kelet- Szlovákiában az elmúlt évek­ben több monumentális dom­bormű készült. Ezek modelljei, köztük van néhány a nemrég 75. születésnapját üneplő Löff- ler Bélától, láthatók az utolsó emeleten. Elődeink tárgyakba öntött ötletei a ma emberéhez szól­nak. Ahhoz az emberhez, aki­ben a kiállítás egyénenként más-más gondolatokat ébreszt. Ezért ajánlom; aki arra jár, nézzen be az Orbán toronyba, felszippantani valamit a múlt örökségéből. J. MÉSZÁROS KAROLY Film Georgi Dimitrovról Juan Antonio Bardem, a vi­lághírű spanyol filmművész ren­dezi a Georgi Dimitrov életéről készülő szovjet—bolgár kopro- dukciós filmet. A Luben Szta- nev forgatókönyve alapján ké­szülő alkotást 1982-ben, Dimit­rov születésének 100. évfordu­lóján kívánják bemutatni. Bar­dem egyik nyilatkozatában el­mondotta: szimbolikusnak te­kinthető, hogy a nemzetközi munkásmozgalom e nagy alak­járól szóló alkotás forgatását éppen a Nagy Honvédő Hábo­rú kitörésének 40. évfordulóján kezdték meg. Georgi Dimitrovot Petr Popov bolgár színész alaki­ja. íj szó 1981. VI. 26.

Next

/
Oldalképek
Tartalom