Új Szó, 1981. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1981-05-08 / 107. szám, péntek
Rejtett ösvény Körkép az „első nemzedék" lírájáról Irodalmunk figyelőit bizonyára örömmel tölti el, hogy fokozatosan jelennek meg összefoglaló kiadványok, antológiák, gyűjteményes kötetek, melyek a kél háború közötti hazai magyar irodalom értékeit közvetítik a mai olvasóhoz, élő és haló hagyománnyá elevenítve irodalmi örökségünket. Eddig a próza míífornuii (publicisztika, esszé, elbeszélés, szociográfia stb.) részesültek előnyben. Most végre megjelent egy kötetnyi vers is, Varga Imre Rejtett ős- vény című összeállítása, amely 25 költő 165 versével kísérli meg jellemezni és közkinccsé tenni két évtizednél hosszabb időszaknak, a mai olvasók számára jórészt ismeretlen lírai termését. Valaki azt mondta egyszer vic- cesen: az antológiák legfőbb műfaji jellemzője a tökéletlenség. Ha ez így nem is igaz, annyi mindenesetre tény, hogy nincs olyan antológia, amely minden szempontból kifogástalan lenne. Varga Imréé sem az, számos vitatható pontja van. Nem csoda! Hatalmas és rendkívül fontos munkát végzett, a szó közhelymentes értelmében hézagpótlót. Kgy mozgalmas korszak költészetét bemutatni meghatározott és meglehetősen korlátozott terjedelmi keretek között nehéz és hálátlan feladat. Különösen az olyan „lírateremtő“ irodalomban, mint amilyen a két háború közötti csehszlovákiai magyar irodalom volt. Hatalmas kásahegyen kellett átrágnia magát, a dilettáns verselmények tömkelegén, hogy kiválaszthassa azokat a verseket, amelyek reprezentálhatják ezt a nem kevesek által jelentősnek mondott költészetet. Sokan leírták már: a nagy átlagban provinciális, de csúcsaiban európai érvényű problémákat felvető, Fábry szavaival: az emberiség mértékét és próbáját kereső, legtisztább megnyilatkozásaiban a „vox hunja na“ eszmeiségét hirdető csehszlovákiai magyar irodalom a lírában érte el a legmagasabb eszmei-művészi színvonalat. Varga Imre ezt a szellemi-művészi örökséget próbálta maradéktalanul átmenteni. A szó eredeti, görög jelentésében kívánt antológiát szerkeszteni (antológia = virágcsokor), a legjobbnak tartott versek koszorúját nyújtani olvasóinknak. Magasra tette a mércét, bevezető soraiban kifejti, hogy „értéktisztázó" szándék vezette, „gyűjteményt és válogatást“ akar nyújtani a „szép és valósághű“ versekből. Ez a törekvése többé-kevésbé sikerült is. Azoknak műveiből válogat, akik művészi értéket képvisel - nek. Az általa kihagyott nevek nem hiányoznak, Márai és Erdő- házy (politikai magatartásukkal) önmagukat rekesztették ki. összeállítása fejlett versízlésről tanúskodik, vannak igen sikerült részei, Berkő, Forbáth, Győ- ry, Kovács Endre, ölvedi, Pozsonyi stb. bemutatásával szinte maradéktalanul egyet lehet érteni. A válogatás többi része is inkább arányaiban vitatható, nem pedig versanyagában. Tüntető céhenkívüliséggel szerkesztette Varga Imre ezt a kötetet. nem az irodalomtörténet szempontjai, hanem a versszerető költő elfogultsága irányította munkáját. S ennek leginkább a z egyes költőket bevezető életrajzi jegyzetek látták a kárát, de ebből ered az egyébként jól sikerült bevezető tanulmány néhány ellentmondása, pontatlansága is. Reprezentatív (egyhamar nem ismétlődő) kiadványról van szó, amely a legszélesebb olvasóközönségnek, legfőképpen a felnövekvő ifiú nemzedéknek szól, amely csak töredékeiben ismerheti szellemi örökségünket. Számukra a kötet összetétele, belső arányai, kísérő szövege stb. eligazító, tájékoztató funkcióval bír, nekik l ines és nem is lehet viszonyítási alapjuk. Ezáltal nő meg a bevezető tanulmány és az egyes köliőket bemutató életrajzi jegyzetek jelentősége és társadalmi felelőssége. A Rejtett ösvény bevezető tanulmány lényegében teljesíti feladatát, bár érezhetően kisebb műgonddal készült a versválogatásnál. Varga tudatosan kerüli az esztétikai minősítést, csak azokról tesz értékelő megjegyzéseket, akiknek önálló kötete jelent meg a felszabadulás után (Győrfy, Forbáth, Berkó, Mihályi, Sáfáry, Csontos, Szenes, Szabó, Vozári). A líra egészét, fejlődési folyamatát, tendenciáit, jellengét és értékeit futólag érinti. Kritikai véleményét, esztétikai értékrendjét a válogatás tükrözi, a versek számában és jellegében mondja el véleményét a két háború közötti csehszlovákiai magyar líráról. Az egyetemes magyar irodalom relációiban kísérelte meg mérlegre tenni költői örökségünket. Minősítő szempontjai esztétikai ihletésűek: „nem annyira a költőinket — írja —, hanem inkább az érté kés verseket" igyekezett bemutatni, nem témájában, hanem inkább tartalmi (-esztétikai) törekvéseiben“ kereste a versek értékét, s ehhez következetesen ragaszkodott. Igaza van abban is, hogy a „csehszlovákiai magyar“ megjelölés csak besorolás, de nem minősítés. Arról nem szabad megfeledkeznünk azonban, hogy minden valami Tajak gazdag színvilága Pápay Dezső kiállítása ľápay Dezső festőművész alkotásaiból Bratislavában a Gorkij utcai kiállítóteremhen rendeztek tárlatot. Pápay nem először mutatkozott be a nagyközönségnek, hiszen 1953— 1979 közölt négy csoportos és nyolc önálló kiállításon szerepeit. Az 1921-ben született művész ezen a mostani — jubileumi — rendezvényen az 1962—I960 közölt készült tájképeiket vonultatta fel, összesen 42 olajfestményt. Tartalmi szempontból két részre bonthatjuk az anyagot, egyiket a kimondottan természeti képek alkotják, a másikat város-, illetve településképek. Pápaý természeti képein elsősorban a nyárutó és az ősz színpompája uralkodik, jóllehet nem csupán a színek ihlették meg a festőt. Két ellentétes tájegység, a Kárpátok dombvidéke és a Duna menti síkság geometrikus harmóniája is izgatta képzetét. A „terep“ alapos ismerete tette lehetővé számára, hogy a részletben láttatni tudja az egészet, hangsúlyosan tudja kifejezni a nagyobb tájegységek és az intim hangulatú erdőrészletek párhuzamba is állítható szépségét. Pápay tájképfestószete nonfiguratív; előtérbe helyezi a természet ősi, szellemfrissítő Népségét; ugyanez a többi témában növeli a dokumentatív jelleget. Tényrögzítő céllal megfestett, földrajzilag pontosan behatárolható képeinek honismereti, helyszínrajzi és történelmi jelentőségük van. Nem egy modern ipari központ, 'község, városrész, utcarészlet került vászonra keze nyomán. Technikai szempontból realisztikus formára alapozott színpompás impresszionizmus jellemzi Pápay festészetét. Meleg színeivel, tömött színárnyalataival még az „élettelen“ témákban is életvidám hangulatot tud teremteni. Határozott vonalakat, kontúrokat csak az építészeti elemek vetítése során használ, egyébként képei: szabadon egymásba folyó színfoltok. Stílusa sok tekintetben emlékeztet a múlt századi realista tájfestészetre. Pápay tájképeinek legnagyobb jelentőségét abban látom, hogy elragadó őszinteséggel vallanak alkotójuk mély hazaszeretetéről. Ezzel együtt kell értékelnünk a kiállítás kulturális jelentőségét és társadalmi szerepét is, hozzátéve, hogy a technikai kivitelezés terén is igényesen megoldott, sikeres katalógus a jövőben is lehetővé teszi Pápay Dezső festőművész alkotásainak élvezetét. LEHEL ZSOLT revaló költészetnek tükröznie kell valamilyen formában azt a társadalmi-politikai valóságot, amelyben megszületett. A Rejtett ösvényben felvonultatott költészet valósága pedig a csehszlovákiai magyar valóság. A burzsoá köztársaság nemzetiségi politikájának és szociális körülményeinek függvényeként létrejött társadalmi-politikai valóság. Ezért valljuk — Varga Imrével vitázva —, hogy a Nyugat költőinek jól fésült, kulturált modorában és formanyelvén kreált utánérzéseknél kedvesebb a szívünknek a tán érde- sebb, durvább szövésű, kevésbé rafinált, de emberileg megélt és megszenvedett vers, amely a mi sajátos problémáinkkal küszködik. Ezért tartjuk többre — csak példaként említve — a „poétikai megkésettségű“ Győryt a „gördülékenyen verselő“ Vo- zárinál. De ha elveivel, értékelő szempontjaival helyenként vitázunk is, el kell ismernünk, Varga Imre összeállítása — erős szubjektivitása ellenére — hitelesnek mondható körképet fest a két háború közötti időszak csehszlovákiai magyar lírájáról. A részleteken nyilván lehetne vitatkozni. Arról például, hogy miért maradt ki Győry két jelentős verse: a Kenderáztató és a Vízió 1934; vagy Forbáth döbbenetes víziója: Felébrednek egyszer; esetleg Vozári kevés számú társadalmilag súlyos versei közül a Pszt, csend! stb. stb. A kisebb korrekciók talán árnyalnák, de nem módosítanák lényegesen a kötet sugallta képet, a belőle kisejlő erőviszonyokat. Azt azonban kifogásolnunk kell Varga Imre szerkesztői gyakorlatában, hogy elfogultnak mutatkozott egyik-másik költővel szemben. Különösen Földes Sándorral bánt mostohán. Csak a Némák indulója című kötetéből (1.924—34) válogatott, abból is szűkösen. Teljesen figyelmen kívül hagyta utolsó alkotói korszakának (1935— 3H) termését, pedig ebben az időszakban elmélyült, tartalmiformai szempontból érett, kissé rezignált, de a társadalmi problémák iránt nem lankadó érdeklődésű költészetet müveit. Igaz, kötete nem jelent meg, versei jórészt a Magyar Üjság hasábjain találhatók. A legtöbb vitára az életrajzi jegyzetek késztetnek, hiányzik belőlük az irodalomtörténeti erudíció. A hevenyészettség. az esetlegesség benyomását keltik, módszerük nem egységes, adatolásuk következetlen. Igaz, számtalan objektív nehézséggel kellett az összeállítónak megküzdenie, hiszen nincs egy könyvtár, ahol a csehszlovákiai magyar kiadványok és sajtótermékek hiánytalanul meglennének, hiányzik a korszakot felmérő irodalomtörténeti monográfia, nincsenek kritikai kiadások stb., stb. Varga Imre kötetének egyik legfontosabb szerepét éppen abban látjuk, hogy talán ráébreszti irodalmi örökségünk gondozóit, hogy van mit közvetíteni, az antológiában szereplő költők közül nem egy önálló gyűjteményt is megérdemelne. (Madách) SZEBERÉNYI ZOLTÁN Nyugtalan látomások Bemutatót tartott a Győri Balett Nem hiszem, hogy van Európa szívében még egy táncegyüttes, amely fennállásának második évében olyan kimagasló eredményeket könyvelhetett el, mint a Markó Iván vezette Győri Balett. Már első bemutatójuk után „fényes szelek“ támadtak a magyar táncművészetben, ugyanakkor külföldön is sikerült újat, rendkívülit nyújtani- Három egyfelvonásosból álló új bemutatójuk ismét arról tanúskodik, hogy e fiatal társulat újabb értékekkel gazdagítja az egyetemes modern balettet, vezetőjük pedig egyéni utakon jár. Mert Markónak nincs szüksége „idegen“ mozdulatvilágra. Érzelmi fűtöttsége, gondolati gazdagsága, mondanivalójának sajátos táncos megfogalmazása nem engedi, hogy korábbi mestere, Bejárt árnyékában járjon. Az est első darabjának Sírvers a címe; szerzője Krámer György, a társulat egyik táncosa, aki néhány héttel ezelőtt a fiatal koreográfusok franciaországi versenyén a zsűri külön- díját kapta. Wagner és Vivaldi mellett a mexikói Carlos Chavez zenéje hangzik fel legújabb alkotásában. A megható, de csöppet sem romantikus történet középpontjában egy ifjú áll, aki rendíthetetlenül hisz a világ, az hosszú asztal, gyümölcsöstál, égő gyertyák, újgazdag házaspár. A hölgy földig érő piros estélyiben, a férfi feketében. Szertartásos étkezésüknek sánta inasuk vet véget, miközben az asztalon fekvő két mezítelen test fokozatosan a földre csúszik és a mozdulatlanságot szerelmeskedésükkel törik meg. Ellentétek. Maguy Marin jól tudja, mit takar a zene, s értelmezését művészien láttatja. A táncosok közül Király Melinda és Krámer György (a szerelmesek) nyújtanak a legtöbbet; mindketten precízen, mély átéléssel oldják meg feladatukat. Táncuk egyetlen felejthetetlen mozdulatsor. Béjárt a Tűzmadarat dolgozta át évekkel ezelőtt. Markó Iván most A csodálatos mandarin librettóját formálta újjá. Meglehet, sokan felszisszentek, amikor szárnyra kapott a hír, mi születik a győri színházban. Mert akárcsak a Hamletet vagy a Tragédiát, a Mandarint sem „illik“ újraértelmezni. Lengyel Menyhért librettója ugyanis erős gyökereket eresztett a köztudatban, ezért fokozottabb kockázattal jár az új szövegkönyv elfogadtatása. Markónak azonban ez is sikerült. Mondanivalóját mesterien kapcsolta össze a jelenet A csodálatos mandarinból. (Markovics Ferenc felvételeJ Hazatérőben az iskolából (M, Vodőra felvétele) emberek, az emberi kapcsolatok tisztaságában; eszményképe és szerelmi partnere van, s csak később ébred rá, miért mivel fizetett. Akkor, amikor a hajó, amelyen utazik, elhagyta az élet partjait, s közel a pillanat, amikor magányosan, boldogtalanul kell lehunynia a szemét. Krámer György megejtően szép képi beállításainak az egész társulat részese, három nevet mégis meg kell említenünk. Szabó Elemér ( a főhős) ezúttal is szug- gesztivitásával hatott a nézőkre; Ladányi Andrea a szerelmi jelenetben, Kiss jános (az eszménykép) pedig a férfikettősben hívta fel magára a figyelmet. Maguy Marin alkotása, a Kontrasztok, Bartók Béla zenéje alapján született. A francia koreográfus Lyonban és Párizsban már színpadra vitte ezt a művet. A tánckompozíció groteszk hangvétele mellett leginkább a bizonyítás lehetősége vonzotta; az, hogy Bartók muzsikája a szokásostól eltérően is értelmezhető. A párizsi Balett d’Arche művészeti igazgatóját azonban nemcsak bátorságért illeti elismerés. Találékonysága, egyéni színekben pompázó látásmódja eredeti mozgásanyaggal párosul, amelyet nézők és táncosok egyaránt élveznek. Az első és utolsó percek felszabadult humort keltenek a nézőtéren, mert a fekete ruhás kisemberek, az alkalmazottak eltorzult arccal, különös testtartással végzik mindennapi tennivalójukat és mindent egyformán csinálnak. Egyformán járnak, egyformán dolgoznak, egyformán szeretnek. Nincs közöttük senki, aki mást akarna, máshogy lépne, mint a társa. Mosolyunk azonban fokozatosan az arcunkra fagy, mert a látottak kegyetlen valóságra döbbentenek: a táncosok között magunkat ís felfedezhetjük. A közbeeső jelenet szürrealista látomás: Bartók mű koncepciójával, koré1 ográfiája pedig még hangsúlyo< sabbá teszi a zenei fordulatokat. Gombár Judit (jelmezei ezúttal is mutatósak, ugyanakkor stílusosak) és Uani János dísz^ letlerve pontosan igazodik Markó elképzeléseihez. Egy híd alatti raktárépületben játszódik a darab cselekménye; nyolc bőrruhás férfi egy szépséges lányt rángat elő a zsákokkal megrakott teherkocsiból. Hogy becstelen tervüket végrehajthassák, kábítószert fecskendeznek bele. Közben ütik, verik, haját tépik, ruháját szaggatják, a végén pedig megerőszakolják* De a lány a legdrasztikusabb lettet is túléli, mert földöntúli erő lakozik minden porcikájá- ban. Es egyszercsak vajúdni kezd. Ott, ahol előbb semmibe vették emberi voltát, megszüli embertelenségben fogant Mandarinját. Csodálatos jelenet... A bőrruhások magasba emelik a lányt, és kihullik öléből az ifjú, kiben megduplázva ölt testet az erő, a szépség. Előbb elűzi a bántalmazókat, aztán szerelemre ébred anyja iránt s vágya beteljesülése után eltűnik a sötétben. A zsinórpadlásról alászál- ló reflektorok vakító fénye már a végső megkönnyebbülést jelenti a lánynak. Tehát Markó felfogása szerint nem félelmetes, ijesztő lény a Mandarin, mint Lengyel Menyhértnél és nem ís végzetszerű, hanem nagyon is e világi jelenség. A Mandarin: Markó Iván. Egyetlen szó is elég a jellemzésére. Zseniális. Szinte megáll a levegőben. És nemcsak eltáncolja, át Is éli a szerepét. Ogy, hogy közben magával sodorja a nézőt. A lányt Bombisz Barbara kelti életre. Bizonyítania nem kell már; Az igazság pillanatában megtette. S akit Markó választ partneréül, az csak a legjobbak egyike lehet. G. SZABÚ LÁSZLÓ 6] szó 1901. V. 8.
