Új Szó, 1981. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1981-04-29 / 100. szám, szerda

VILÁG PROLETÁRJA!, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1981. április 29. SZERDA BRATISLAVA m XXXIV. ÉVFOLYAM 100. szám Ára 50 fillér NE CSAK AZ ISKOLA Társadalmunk fejlődésének jelenlegi szakaszában egyre in­kább előtérbe kerülnek a szocialista ember formálásának kérdései, az időszerű eszmei-jrolitikai munka feladatai. A szó* dialista ember tudatának kialakításáról szólva viszont sem­miképpen sem hagyhatjuk figyelmen kívül az ifjú nemzedék nevelésének, szocialista öntudata formálásának problematiká­ját. Nem véletlen ezért, hogy a XVI. pártkongresszus is nagy felelősséggel foglalkozott az oktatás és a nevelés kérdései­vel. Egyrészt azzal is érintette a pedagógusok munkáját, hogy részletesen szólt társadalmunk politikai, erkölcsi és műveltségbeli állapotáról, másrészt közvetlen oktatási és ne­velési kérdéseket is elemzett. £s ami talán a leglényege* sebb: az oktatásügy fejlődésének újabb lendületet adott az­zal, bogy az összegyűlt tapasztalatokra alapozva kimondta: Szocialista társadalmunk felépítésének egyik alapvető feltéte­le az eredményes nevelőmunka. Az iskoláinkban, tanintéze­teinkben folyó nevelés célja, hogy erősítse szocialista társa­dalmi viszonyainkat, hogy szocialista embereket neveljen a ma és a jövő számára, olyan fiatalokat, akik képesek a tu­dományos-technikai forradalom feladatainak megvalósításá­ra, a termelékenység, a hatékonyság növelésére és a szocia­lista erkölcs jellemzi őket. A nevelés feladata tehát az em­beri értékek komplex kiművelése és fejlesztése a szocializ­mus érdekében. Helytelen lenne azonban, ha a jövő nemzedék nevelésé vei kapcsolatos teendőket csak az iskolákra, a pedagógusok­ra hárítanánk. Az ifjúság szocialista nevelése közösségi fel­adat, ezért csakis az iskola és a szülői ház őszinte együtt­működésével, az iskola és a család egységes ráhatásával, a pionír- és SZISZ-szervezetek hatékonyabb segítségével lehet eredményes. Közhelyszerű a megállapítás, de fontos megis­mételni: elsősorban a szülői munkaközösségek tevékenységén kellene javítani, s a társadalmi szervezetek és testületek erejét és lehetőségeit megfelelőbben kiaknázva kellene az iskolák munkáját jobban segíteni, erőfeszítéseiket támogatni. Gyermekeink, ifjúságunk fejlődéséért felelősséget kell te­hát éreznie az egész társadalomnak. E megállapítás azonban korántsem csökkenti az iskola és a pedagógus szerepét, il­letve felelősségét, hiszen a műveltség megalapozásával járó egyre nagyobb terhek zöme továbbra is az iskolára hárul, a gondolkodás, a munkaerkölcs, a felelősségteljes közösségi magatartás egyik legfőbb formálója továbbra is az iskola, a pedagógus marad — amint azt Gustáv Husák, pártunk fűtit- kára is hangsúlyozta kongresszusi előadói beszédében. Oktatási intézményeink a változások idejét élik. Érthető ezért, hogy pártunk legmagasabb fórumán is napirendre ke­rült helyzetük. Elemezték az öt évvel ezelőtt megkezdett kor­szerűsítés eredményeit, az új oktatási tervezet bevezetésével járó gondokat, megvitatták társadalmi-gazdasági és tudomá­nyos-technikai fejlődésünk várható következményeit, az is­kolai és iskolán kívüli nevelési tényezők együtt működését, feltárták a nevelés nehézségeit, hogy a pedagógia, a gyakor­lat előbbre léphessen. A beszámoló és felszólalások nyoma­tékosan hangsúlyozták, hogy a tudományos-műszaki haladás szükségleteivel összhangban emelnünk kell az iskolák okta­tó-nevelő munkájának színvonalát. A széles körű és sok kér­dést érintő vitában a felszólalók kritikusan mondták el vé­leményüket az iskolák átszervezésével, a tananyag korsze­rűsítésével kapcsolatos feladatokról, a pályairányítás, a to­vábbtanulás gondjairól, örömmel számoltak be az eredmé­nyekről és segítséget kértek nehézségeik leküzdéséhez. Pártunk oktatáspolitikai irányelvei reálisak. Célkitűzéseink és feladataink valóra váltásában látványos és gyors sikere­ket persze nem lehet elérni, de megkönnyíti az összefogást, valamennyi szerv és szervezet, intézmény együttmunkálkodá- *át, hogy olyan dokumentum került a kezünkbe, amely le­hetővé teszi a közös nyelven való beszédet. Legfelsőbb fó- rumunk határozata pontosan körülhatárolja a teendőket. Ezek után arra kell törekedni, hogy ki-ki a maga munkate­rületén a XVI. pártkongresszus dokumentumai szellemében cselekedjék, mert ez a legfontosabb feltétele oktatási rend­szerünk továbbfejlesztésének, céljaink elérésének. TÖLGYESSY MÄRIA A Holíči Szén- és Lignitbánya-építő Konszern dolgozói folytatják az előkészületeket Gbely—Cáryban a lignitbánya üzemelésének megkezdésére. A teljes jövesztést 1985-ben kezdik meg. A lignit- tartalék 39 évi jövesztésre becsülhető. Felvételünkön fán Tomaso- viő és Ernest Bílkovič szerelésre készítik elő a gépeket (Peter Šimončík felvétele — ČSTK) Részvétnyilvánítás (ČSTK) — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság eL- nöke Janko Blaho nemzeti mű­vész elhunyta alkalmából le­vélben részvétét nyilvánította a Szlováik Kulturális Miniszté­riumnak és a Szlovákiai Drá­maművészek Szövetségének. A csehszlovák kultúra — hangzik a levélben — az el­hunytban alkotó művészt ve­szített el, aki a szlovákiai ope- raművészet alapítói közé tar­tozott, és jelentős mértékben hozzájárult fejlődéséhez. Jan­ko Blaho nemzeti művész mesteri tehetsége, amelyet a gazdag nemzeti hagyomá­nyok és a szülőföld iránti mélységes kapcsolat hatott át, örökre bevésődött népünk tu­datába. Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök is levélben fe­jezte ki részvétét a Szlovák Kulturális Minisztériumnak és a Szlovákiai Drámaművészek Szövetségének Janko Blaho nemzeti művész elhunyta al­kalmából. CÉLJAINKAT CSAK FELELŐSSÉGTELJES MUNKÁVAL ÉRHETJÜK EL Dolgozóink támogatják a Nemzeti Front választási programjának megvalósítását (Tudósítóinktól) — A XVI. pártkongresszus programját legu­tóbbi plenáris ülésén a Nemzeti Front KB is elfogadta. Megva­lósítása valamennyiünk legfőbb érdeke. A cél ugyanis hazánk felvirágoztatása. Ennek az igényes feladatnak a teljesítéséhez minden segítőkézre szükség ián. A CSKP KB és a Nemzeti Front KB választásokat megelő­ző felhívása — amint az az alábbi véleményekből is kitű­nik — megértésre talált dolgo­zóink körében. Peter Hali, a ži- linai Váhostav ifjúsági szövetsé­gének elnöke elmondotta, hogy a szocialista munkabrigádok ak­tivitásának fokozásával, a párt­szervek és a gazdasági vezetők segítségével védnökséget vállal­tak az üzem gyermekintézmé­nyeinek építése fölött. Ennek eredményeként a SZISZ tagjai 15 hónap alatt több mint 6 mil­lió korona értéket hoztak létre. Ladislav Pruhel, a HoFicei Hnb elnöke a šumavai kisköz­ség eredményeit ismertette, amely a választási program tel­jesítésének köszönhetően sokat fejlődött az utóbbi években, ön­erőből vízvezetéket létesítettek, s egészségügyi központjuk is felépült. Az óvoda és a napközi otthon építését is csakhamar befejezik. Jindrich Ponocný, a SZISZ plzeüi járási bizottságának al­elnöke elmondta: a CSKP KB és a Nemzeti Front KB felhívása a politikai tömegmunka és agitá­ciós tevékenységünk fokozására kötelez. Célunk, hogy elsősor­ban azok, akik az idén először járulnak az urnák elé, tisztában legyenek a választások jelentő-1 ségével. Milana Tomková, a české Bu- déjovice-i Városi Nemzeti Bi-i zottság alelnöke eddigi eredmé­(Folytatás a 2. oldalon) Hagyománpn jó kapcsolatok Bohuslav Chňoupek és Ishay Audu, a Nigériai Szövetségi Köztársaság külügyminisztere megbeszélést folytatott Teljes ütemben folyik a vetés MÉG MINDIG NAGY A VÍZHIÁNY (Tudósítónktól) — A Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium növénytermeszté­si osztályára beérkezett jelen­tések szerint a mezőgazdasági üzemek dolgozói a tavaszi ga­bona f élék v e té sé nek t e r vé t 110,1, a hüvelyesekét 91, a cukorrépáét 99,1, a korai bur­gonyáét 98,9, a napraforgóét 85,6, a silókukoricáét 28,9, a szemes kukoricáét 56,8 száza­lékra teljesítették. Bár egyes körzetekben eső pásztázza a parcellákat, a földművesek mégis teljes ütemben készítik elő a talajt és vetik a kuko­ricát. J61 kihasználják a mun­kaidőt azokban a körzetekben, ahol lehet. Egyre több traktor dolgozik éjjeli műszakban. A korai esti órákban a vetőgépe­ket is üzemeltetik. Ennek a nagy igyekezetnek köszönhető, hogy a mezőgazdasági üze­mek dolgozói a múlt év ha­sonló időszakához viszonyítva korábban végzik a talajeíőké- szítési és vetési munkákat. A párt- és állami szervek jó Irányító és szervező munkája eredményeként sikerült átcso­portosítani a gépeket azokba a körzetekbe, amelyekben dol­gozni lehet. A nagy teljesít­ményű gépeket szinte minden mezőgazdasági üzemben több műszakban üzemeltetik. A ba­ráti segítség hatékonyságát fo­kozza, hogy gépesített csopor­tokat irányítanak át egyes kör­zetekből a másikba. Jozef Morbacher mérnök, a növénytermesztési osztály ag- ronómusa tájékoztatójában el­mondotta, hogy idén a mező­gazdasági üzemeket jó minő­ségű vetőmaggal látták el. A c u ko r répa ve t ő mag-sz ük ség le t 30 százalékát külföldről hoz­ták be. Szerinte sikerült meg­teremteni a feltételeket, hogy a cukorgyárak minél több me­zőgazdasági üzemből vásárol­ják fel — cukortartalom sze­rint — a cukorrépát. A megfigyelőállomások je­lentése szerint a szórványos esőzések elősegítik a növé­nyek fejlődését, de még min­dig nagy a vízhiány. Ezért a Felső-Csallóközben, Mátyus- földön és más körzetekben is öntöznek. Éjjeli műszakokban is üzemeltetik az öntözőberen­dezéseket. Naponta 22 940 hek­tárra juttatják a vizet. A ga­bona után öntözik az árpát is és a ritkán kelő cukorrépát. (balla) (ČSTK) — Ishay i Audu, a Nigériai Szövetségi Köztársaság külügyminisztere, aki hivatalos látogatáson hazánkban tartóz­kodik, tegnap délelőtt Prágá­ban a Žižkov-hegyen megkoszo­rúzta az Ismeretlen Katona sír­ját. A kegyeletes ünnepségen a minisztert hazánk és Nigéria külügyminisztériumának képvi­selői kísérték. Ezután a Černín-palotában megkezdte tanácskozását Bo­huslav Chňoupek csehszlovák, és Ishaya Audu nigériai külügy­miniszter. Értékelték a két or­szág kapcsolatainak eddigi fej­lődését. Megelégedéssel vették tudomásul, hogy a hagyomá­nyos baráti együttműködés jó, és színvonala, valamint terje­delme állandóan növekszik. Mindkét fél különösen fontos­nak tartja a politikai kapcsola­tokon kívül a gazdasági és a kereskedelmi kapcsolatokat. Oj lehetőségek nyílnak a kulturá­lis, a tudományos, az egészség- ügyi és az oktatási együttműkö­dés elmélyülésére is. Mindkét fél leszögezte, hogy országának továbbra Is érdeke a meglevő csehszlovák—nigériai egyez­mény további kibővítése. Az időszerű nemzetközi poli­tikai kérdések megvitatása so­rán megállapították, hogy a két ország álláspontja az alapvető nemzetközi problémákra vonat­kozóan megegyezik. Csehszlová­kia és Nigéria egyaránt törek­szik a világbéke megőrzésére és megszilárdítására, az enyhü­lési politika érvényesítésére, a fegyverkezési verseny megállí­(Folytatás a 2. oldalon) Befejeződtek a szovjet—líbiai tárgyalások OéöI a sokoldai egyönaiíiküdés (ČSTK) — A moszkvai Kreml­ben tegnap befejeződtek a leg­felsőbb szintű szovjet—líbiai tárgyalások. A két tárgyaló küldöttség vé­leménycserét folytatott a jelen­legi nemzetközi helyzetről és valamennyi antiimperlalista erő egységéről a népek szabadságá­ért és függetlenségéért, a bé­kéért és a lázas fegyverkezés ellen folytatott harcban. Leonyid Brezsnyev a tárgya­lásokon hangsúlyozta az SZKP XXVI. kongresszusának jelentő­ségét a világ békeszerető erői tevékenységének aktivizálása szempontjából. Hozzáfűzte, hogy a kongresszus határozatai ösz­tönzően hatnak a békéért, a né­pek szabadságáért, a nemzeti függetlenségért, a társadalmi haladásért és a szocializmusért vívott küzdelemben valamennyi békeharcosra. Megtárgyalták továbbá a 'kü­lönböző területeken megvalósu- (Fotytatás a 3. oldalon) Üdvözlő távirat (ČSTK) — Gustáv Husák köztársasági elnök Japán nem­zeti ünnepe alkalmából táv­iratban üdvözölte Hirohito csá­szárt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom