Új Szó, 1981. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1981-04-28 / 99. szám, kedd
VII A G PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1981. április 28. KEDD BRATISLAVA m XXXIV. ÉVFOLYAM 99. szám Ára 50 fillér A HATÁROZAT ÉS A CSELEKVŐ- KÉPESSÉG A pártalapszervezetek cselekvőképessége, munkájának eredményessége nagymértékben függ az alapszervezetek határozatainak előkészítésétől, teljesítésük ellenőrzésétől és értékelésétől. Az alaposan előkészített határozat az alapszervezet programja, céljainak és feladatainak tömör, de nagyon világos és konkrét megfogalmazása. A határozati javaslat megfogalmazásától, azaz a határozattól nemcsak a taggyűlés sikere függ, hanem az alapszervezet munkáljanak eredményessége is. Vajon mikor konkrét a párthatározat? Természetesen akkor, lia az elvégzésre váró feladatokat, a végrehajtás határidejét. .a felelős személyeket is megjelöli. Az általános fogalmazás nehezíti a határozat teljesítésének ellenőrzését és értékelését, illetve (ha a feladatokat nem, vagy csak részben teljesítik| a felelősségrevonást. \ vsak általánosságokat tartalmazó, hiányos, tehát nem elég jjofiidosan előkészített határozat már eleve, a feladatok kitűzésekor magában hordozza a formalizmus veszélyét. A formalizmus pedig a pártmunkában mindig passzivitást vált ki. Az is nagy hiba, ha az alapszervezet egyszerűen lemásolja előző határozatait, s ismételten ugyanazokat a feladatokat tűzi a tagság elé. A párt központi ellenőrző szervei nem egy ilyen esetre világítottak rá. Kár a határozat konkrétan megnevezi a feladatok végrehajtásáért felelős személyeket, a szervezet többi tagját is cselekvésre serkenti. Ha a határozati javaslat előkészítésében, a feladatok kitűzésében a tagság je- Oentős részét sikerül bevonni, akkor a kitűzött célok megvalósításában is számíthatunk a szervezet minden tagjának aktivitására. Ennek érdekében a párt- bizottságok igyekeznek a legfontosabb feladatokat (melyek a határozatba is bekerülnek) a pártcsoportok tagjaival is megtárgyalni. A határozati javaslat előkészítésekor a párt- icsoportok észrevételeit is figyelembe veszik. A pártcsoportok munkája az alapszervezet munkájának részét képezi, vagyis hozzájárul a határozat végrehajtásához. Az egyes tagok konkrét feladatai is szorosan összefügg nek a határozatban rögzített teendőkkel. így a határozat, illetve a határozatból származó konkrét feladatok teljesítésének ellenőrzése is a pártcsoportokban kezdődik. Az alapszervezetek határozataiban foglalt teendők összhangban állnak a felsőbb pártszervek által megjelölt célokkal. Ezzel kapcsolatban a XVI. kongresszuson elhangzott Beszámoló a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának tevékenységéről kiemelte: „A párt- szervezetek nagyobb gondot fordítanak a Központi Bizottság határozatainak lebontására, saját intézkedéseket foganatosítanak, és sikeresen mozgósítják a kommunistákat és a többi dolgozót ezek teljesítésére.“ Am akadtak pártszervezetek, amelyek nem törekedtek eléggé a határozatok következetes végrehajtására. A határozatokban foglalt feladatok értékelése sohasem maradhat el — sem a jól végzett munka méltányolása, sem pedig a felelősségre vonás a mulasztásért. Ahol ezt szem előtt tartják, ott egyre nagyobb az alapszervezet cselnkvoképessege FÜLÖP IMRE TETŐZNEK A TAVASZI MUNKÁK Jó ütemben folyik a burgonya ültetése 0 A dél-morvaországi mezőgazdászok több millió koronára becsülik a tegnapi eső értékét (ČSTK) — Serény munka folyik e napokban a határban. A mezőgazdasági dolgozók minden figyelmüket a gabona, a kukorica, a takarmány vetésének, a mezőgazdasági gépek javításának, karbantartásának, összegezve tehát a tavaszi munkák megszervezésének szentelik. A Ždár nad Sázavou-i középfokú gépészeti iparitanuló iskolának az idei tanévben 539 tanulója van. Oktatásukról 35 pedagógus és szakoktató gondoskodik. Sikeres munkájukat igazolja, hogy az iskola ipari tanulói különféle versenyeken már hagyományosan a legjobbak közé tartoznak. Felvételünkön (balról) Otakar Šuhaj szakoktató Miroslav Špinar és Ľuboš Srnský harmadéves ipari tanulók körében (Vít Koreák felvétele — ČSTK) A kelet-szlovákiai kerületben tetőznek a tavaszi mtunikák, melyeknek első szakasza ban a tavaszi gabonaneműek vetési tervét már 15 százalékkal túlszárnyalták a mezőgazdasági dolgozók. Ezzel ki egyenlítették azt a lemaradást, amely a kelet^szlováikiaí síkságon a tavalyi áradások okozta iszaposodás miatt az ősziek vetésében keletkezett. Jó ütemben folyik a burgonya ültetése, amelyből eddig már több mint 15 000 hektárt ültettek be, vagyis a terve zett vetésterület 72 százalékát A Stará Lubovna-í járásban a szövetkezetek dolgozói még na gyobb haladást értek el, a burgonyát a vetésterület 93 száza lékán ültették el. A Spišská Nová Ves-i burgonyatermesz tőknek a terv teljesítéséhez Becsületes munkával támogatjuk a Nemzeti Front programját Dolgozóink tettekkel járulnak hozzá céSjaink megvalósításához (Tudósítónktól) — Pártunk Központi Bizottságának és a CSSZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságának képviselő-testületi választási felhívása országszerte nagy visszhangot keltett a dolgozók körében. A közép-szlovákiai kerület déli járásainak lakosai a képviselők most záruló megbízatási időszakában számos kimagasló eredménnyel bizonyították, hogy a magukénak érzik a szocialista építés programját. A városokban és a községekben mindenütt alkotó módon, értékes társadalmi munkávaľ segítették elő a választási program célkitűzéseinek megvalósítását és tudatában vannak annak is, hogy az újabb sikerek sem születhetnek maguktól. Megkérdezett olva sóink így vélekednek erről: Hacsi István, a Gömöraltnágyi (Gemerský Jablonec) Magyar Tanítási Nyelvű Kilencéves Alapiskola igazgatója: — Nagy érdeklődéssel figyeltem a Nemzeti Front Központi Bizottságainak együttes ülését, különösen azt, amit Ľubomír Štrougal elvtárs a hetvenes évek sikereiről és az új feladatokról szólva mondott. Olyan időszak áll mögöttünk, amelynek országos eredményeire jogosan vagyunk büszkék. Községünkben is sikeresnek értékelhetjük a Nemzeti Front képviselőinek fél évtizedes tevékenységét, hiszen sorra valóra váltak a legutóbbi választások előtt tett ígéretek. Rendkívül örülünk annak, hogy sok egyéb közhasznú létesítmény mellett nálunk épült fel nemcsak a rimaszombati járás, hanem a közép-szlovákiai kerület déli vidékének legszebb és legkorszerűbb, 18 tantermes magyar tannyelvű alapiskolája is. Mintegy 30 millió koronát költött erre a társadalom. A pártszervek mellett a képviselők — köztük Agócs Lídia, a Közép-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság gö- möralmágyi tagja — voltak az építés legaktívabb szorgalmazói. Az iskola megnyitásával a Medvesalja 10 községének és tanyájának magyar ajkú tanulói — összesen 318-an — minden tekintetben jó feltételek között készülhetnek fel a továbbtanulásra. Az építésből sok ezer óra társadalmi munkával kivették részüket a helyi Május 9. Efsz dolgozói, a környező községek lakosai, valamint mi magunk, pedagógusok is. A társadalmi munka szervezése nagy részben a képviselők feladata volt. Példás helytállásukkal tovább erősítették a helyi lakosság bizalmát a párt és a Nemzeti Front politikája iránt. Tóth Oszkár, a Füleki (Fiľakovo) Városi Nemzeti Bizottság szolgáltató üzemének vezetője: — Munkatársaim nevében is elmondhatom, hogy egyöntetűen és teljes mértékben támogatjuk a CSKP és a Nemzeti Front közös országépítő törekvéseit. Pártunk megalakulásának 60. évfordulója és a XVI. pártkongresszus tiszteletére üzemünk mind a 40 dolgozója újabb felajánlásokat tett. Ezekben nem feledkeztünk meg a választási program soron következő feladatai teljesítésének elősegítéséről sem. Füleken az idén 160 óra társadalmi munkát végzünk el a városszépítés érdekében, ugyanennyit a Z-akció építkezésein és 320 órát saját munkahelyi környezetünk fejlesztésére fordítunk. A mostani választási időszak sikereivel kapcsolatban büszkeséggel tölt el annak tudata, hogy szülőfalum, Csákányháza (Čakanovce) is rendkívül sokat fejlődött. Többek között kétosz- tályos óvodával, új utakkal, járdákkal, korszerű tűzoltószertárral gazdagodtunk az elmúlt öt (Folytatás a 2. oldalon) már nem sok, alig 300 hektár, tehát a terv 10 százaléka hiányzik; jól halad a burgonya ültetése a prešovl és a poprádi járásban is. A ikelet-szlovákial mezőgazdasági dolgozók e napokban rendkívüli figyelmet szentelnek a szemeskuikor 1 ca és a silókukorica ültetésének. A sze- mesikukoricát eddig 4870 hektáron vetették el, ez az éves terv egynegyed része. Már a (Folytatás a 2. oldalon/ Jubiláns köszöntése (ČSTK) — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, e Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke levélben fejezte ki jókívánságait Marie Tauberová nemzeti művésznek születésnapja alkalmából. Gustáv Husáik elvtárs a levélben köszönetét mondott a művésznőnek azért, hogy kiemelkedő módon hozzájárult a csehszlovák zene- és dráma művészet fejlesztéséhez, mél« tatta énekesnői pályafutását, amit népünk is mély elismeréssel nyugtáz. Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök is gratuláló le velet küldött Marié Tauberová nemzeti művésznek születésnapja alkalmából. Magas kitüntetés (ČSTK) — Gustáv Husák köztársasági elnök Zdenék Zuskának, Prága főpolgármesterének 50. születésnapja alkalmából a Győzelmes Február Érdemrendet adományozta a párt- és közéleti tisztségekben kifejtett sokévi, elkötelezett politikai tevékenységéért. A kitüntetést Antonín Kapek, a CSKP KB Elnökségének tagja, a prágai városi pártbizottság vezető titkára adta át. Az átadási ünnepségen jelen volt Jindŕich Poledník, a CSKP, KB titkára is. KADHAFI MOSZKVÁBAN Megkezdődtek a szovjet—líbiai tárgyalások Közlemény a líbiai vezető szófiai látogatásáról megvalósítják a párthatározatokat Ülést tartott a Csehszlovák és a Szlovák Tudományos Akadémia Elnöksége (ČSTK) — Smolenicében tegnap rendkívüli ülést tartott a Csehszlovák Tudományos Akadémia Elnöksége és a Szlovák Tudományos Akadémia Elnöksége. Megvitatták a CSKP XVI. kongresszusán kitűzött feladatok teljesítésekor az eljárások egyeztetését. A tanácskozás célja az volt, hogy felülvizsgálják a 7. ötéves tervidőszakban a tudomány fejlesztése és érvényesítése fő irányelveinek lényeges anyagait, a CSTA 11. közgyűlése, valamint az SZTA 13. közgyűlése előkészítésének a koncepcióját. A bevezető beszédet Bohumil Kvasil akadémikus, a CSTA elnöke mondotta, a koordináció alapvető feladataként a CSTA akcióprogramjának előkészítését jelölte meg a XVI. párt- kongresszusa után. (ČSTK) — Moamer Kadhafi líbiai államfő az SZKP^ KB és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének meghívására tegnap hivatalos baráti látogatásra Moszkvába érkezett. A líbiai vendéget a repülőtéren Leoinyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke, Andrej Gromiko külügyminiszter, Borisz Ponomarjov, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára és további hivatalos személyiségek fogadták. A Kremlben tegnap megkezdődtek a szovjet—líbiai tárgyalások. Szovjet részről Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke, líbiai részről Moamer Kadhafi legfelsőbb líbiai vezető vesz részť a megbeszéléseken. A líbiai vezető moszkvai látogatását megelőzően rövid időre megállt Szófiában, ahol megbeszélést folytatott ven(Folytatás a 2. oldalon) Bemutatkozó látogatások (ČSTK) — Oreste di Giacomo, a Venezuelai Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete tegnap bemutatkozó látogatást tett Benyó Máténál, az SZNT alelnökénél. továbbá Július Hanus szlovák miniszterelnök-helyettesnél, va-, lamint Szlovákia több más képviselőjénél.