Új Szó, 1981. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1981-04-24 / 96. szám, péntek
Az én házam, az én váram Bemutató a Kis Színpadon Az elmúlt évtized szállóigéjére utal Ján Jílek cseh drámaíró legújabb darabjának — Az én váram — címe. Évtizedet emlegetek, annak ellenére, hogy a mondás korát nehéz megállapítani. Tény azonban, hogy társadalmunk legégetőbb gondja, a lakáskérdés, a hetvenes években állami és magánvállalkozások révén többé-kevésbé (területektől függően) a megoldás felé halad. Mivel az emberi élet egyik sarkalatos pontjáról — az otthonteremtés helyszínéről — van szó, a legkülönbözőbb emberi megnyilvánulások, erkölcsi tisztaság vagy romlottság, társadalmi elkötelezettség vagy közöny kíséri egy-egy család otthonteremtését. Ján Jílek legújabb darabjának is egy ilyen családi magánvállalkozás (ha lehet annak nevezni társadalmunkban a lakásépítést) emberi és társadalmi összefüggései adják a keretét. A történet már-már anekdotikusan tömör: az új családi ház építése közben lezuhan az állványról a család egyik tagja. A zúzódás nyomán megáll a veseműködése, csak veseátültetés mentheti meg életét. Hosszas viták után a legfiatalabb Kozička, az alig felnőtté vált Katka vállalkozik arra, hogy felajánlja bátyjának a maga egészséges veséjét. A lányba szerelmes Peter, aki darusként dolgozik a közeli építkezésen. Végül is látva a széthúzó, az egyedek önző érdekeit fontosnak tartó család szóvirágos közönyét, maga ajánlkozik a műtétre. A darab látszólag happy enddel végződik, ám Jílek gyakorlottabb és tudatosabb színházi szakember annál, hogy ilyen könnyen békén hagyná nézőjét. Színészként kezdte pálya* futását, így érthető, hogy alakjai hús-vér emberek, s nem egyértelműen, jó vagy rossz jellemek. Csupán a kritikus élethelyzetek lökései késztetik őket állásfoglalásra. Jellemük értékét mindig tetteik határozzák meg, s nem az amit 'mondanak. amit gondolnak, vagy amit álmaikban szeretnének. Ez Jílek színészként szerzett tapasztalatának párlata. így teremt lehetőséget színésznek, rendezőnek, díszlettervezőnek — a részvételen túl — az alkotásra. A bratislavai Kis Színpadon látott produkció rendezője Tibor Rakovsky állami díjas. Munkájának jellemzéseként csupán egyetlen dolgot említek. Minden figyelmével, erejével arra törekedett, hogy Jílek összetett figuráit a színészek szabadságának meghagyásával a legközvetlenebbül maivá tegye. Olyan figurákat mozgatott, amilyenek az utcán járnak, akik kisvárosok, falvak villanegyedeit és családi házait építik — nemegyszer a maguk hasznára és a közösség kárára. A rendező munkájának puritánságát segítette, a díszleteivel mindig meglepetéseket okozó Ladislav Vychodil nemzeti művész. Stilizált díszleteit egy mindig jelenlevő háttér előtt és a belőle kinövő funkcionális mennyezet alatt helyezi el. A hátteret és a mennyezetet ugyanaz — emberi fejet és agy- tekervényeket jelző — a rajz tölti ki, olyan perspektívába helyezve, hogy a nézőtérről a fordított képe látható. így a színpadon fejtetőre áll az emberi etikum, frázissá degradálódnak a közösségi eszmények. Fordított értékrend, akárcsak a Kozička család életében. Olyannyira, hogy a nézőt nemcsak Jílek drámaírói fogásai, hanem Ra- kovksý rendezői és Vychodil díszlettervezői ötletei is izgalomban tartják. A legritkábban átélt élmény, amikor a néző a látottak és hallottak hatására az egyik pillanatban még a megrázó drá- maiságot érzi, a másikban az írói-rendezői-színészi halálugrás után már nevetni kénytelen. Mértékkel adagolva ez a színházi effektus az egyik jellemzője a nézőt gondolkodásra, választásra, önmagával való szembenézésre kényszerítő színháznak. Az előadás a valóságos élet meglevő abszurd jellemeit, helyzeteit tükrözi a maga komikus, de emberi tragédiákat is hordozó jelenségeivel együtt. Az első pillantásra könnyelmű, erkölcsében mégis tiszta Peter szerepében a hitelességhez a szükségesnél több intellektuális vonással játszott Peter Rúfus. A család legfiatalabb tagját, Katkát Judita Vargová alakította. Sajnos, időnként hiteltele- nebb szentimentalizmussal, mint amilyet egy mai tizennyolcéves lány lelkében hordozhat. Az apuka alkoholista önvádjainak példás megszólaltatója volt Ctibor Filčík. A szuverén egyéniségek sorát Viera Strnisková Takarítónőjével zárom, aki ítéletet mond másokról; másokban is önmagát vizsgálva — tagadva és tömjénezve — mozog közöttünk, ám hiúságával is veszélytelenebb a házaspároknál. Őket Emília Vášáryová Libušája és Martin Huba Ivó/a, valamint Zuzana Kocúriková Vlastája és Oldŕich Hlaváček Karolja alkotja. Az előbbiek az intellektuali- tás, értelmiség meddővé válását példázzák. Libuša nemcsak testileg kelti a frigid nő benyomását, de szellemileg is befagyott ember. Társa, a haknibrigádokban szerepet vállaló, elvetélt színészi ambícióit dédelgető Ivó, aki vegyészmérnökként keresi a boldogulást (elsősorban a házépítéshez szükséges anyagiak hajszolásával). Velük látszólag szemben, de valójában mellettük áll Vlasta és Karol. Az elkényeztetett feleség és a zöldségraktár sofőrjének kettőse szüntelenül hadakozik a szemükben az értelmiséget képviselő Lubaša—Ivó kettőssel. Pedig erkölcsileg sem a nőiesebb Libuša, sem a munkásszármazását a keresete nagyságával hangoztató Karol nem különbözik Vlastától, illetve Ivótól. A hétköznapok alakjai jelennek meg a színpadon, vala- menyiünket elgondolkoztató helyzetekben. Ez a Kis Színpad legújabb bemutatójának értéke. DUSZA ISTVÁN Palóc lakodalmas — lemezen Zenéjében a nép szól „Este feltámadt Páris előtt a Borisz Godunov csodája. A hatás leírhatatlan volt. Az Opera hideg, nagyvilági közönségét mintha kicserélték volna. Az emberek székükre felállva üvöltöttek, mint a megszállottak, zsebkendőjüket lobogtatták, minden tartózkodás nélkül ^sír- tak.. “ Serge Lifar írja ezeket a sorokat Muszorgszkij Borisz Godunov című operájának 1908-as európai premierjéről. Nem véletlen, hogy Lifar Muszorgszkij művével kapcsolatban csodáról beszél. A századelő Verdi, Mayerbeer és Massanet dallamaihoz szokott európai közönsége valami egészen újat, előzmények nélkülit, meghökkentően eredetit és fel- kavarót hallhatott Muszorgszkij muzsikájában. A siker teljesen váratlan volt, ezért is volt oly rendkívüli — ki gondolta volna, hogy az elmaradott „barbár“ Oroszország ilyen remekművet tartogat a világ számára? Ha meggondoljuk, milyen sivár volt évszázadokon keresztül az orosz zenei élet, valóban csodának tűnik fel Muszorgszkij Godunov- ja, sőt egész életműve. Oroszországban a zene mint önálló művézset, sokkal később indult fejlődésnek, mint Európában. Míg Olaszország, Németország, Franciaország, Németalföld és Anglia zenészei évszázados, tökéletesen kiforrott zenei hagyományokra támaszkodhattak, Oroszországban a műzene fogalma a 17. század végéig jóformán ismeretlen volt. Csak Nagy Péter uralkodása alatt, amikor Oroszország kaput nyitott Európa felé, vonult be az európai műzene a cári birodalomba. Nagy Péter és női utódai, Anna, Erzsébet és Katalin cárnők udvarában csaknem kizárólap az akkor világszerte abszolút monopolhelyzetet élvező olasz zene dominált. A 18. században megjelenő első orosz zeneszerzők — megannyi nemesi dilettáns — művei is olasz mintára készültek. Olaszországban tanult az első mesterségbeli tudással rendelkező orosz zeneszerző Bereszovszkij is (1745—> 1777), aki zenéjében új utakra tört, de az elismerés hiánya harminckét éves korában ön- gyilkosságba kergette. Muszorgszkij közvetlen elődjei: Glinka, az orosz nemzeti zene úttörője és a Glinka nyomdokain haladó Dargomizsszkij sem tudtak műveikben teljesen megszabadulni az olasz hatástól. Ilyen volt az orosz zene helyzete, amikor egy fiatal tiszt — Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij — elhatározta, hogy félbehagyja aránylag független életet biztosító katonai karrierjét és teljesen a zeneszerzésnek szenteli magát. Meghökkentő elhatározás ez olyasvalakitől, aki zenei téren nem rendelkezik komolyabb mesterségbeli felkészültséggel, s ráadásul anyagi körülményei sem a legkedvezőbbek. Hogy anyagilag menynyire megalapozatlan volt Mu< szorgszkij elhatározása, bizonyítják levelei, melyekben a megélhetés, a nyugodt munkakörülmények megteremtésének vágya örökké visszatérő téma maradt egész művészi pályája során. Muszorgszkij vállalta az akkori időkben oly bizonytalan művészéletet, a velejáró nélkülözést és lankadatlan szorgalommal tanult. Tanulmányainak irányítója Balakirev, ugyancsak autodidakta volt, a'később Ötök néven híressé vált művészcsoport vezetője. Muszorgszkij néhány zenekari stúdium, zongoradarab és dal, valamint egy félbehagyott opera komponálása után huszonkilenc évesen alkotta meg legjelentősebb művét, a Borisz Godu- novot. Szinte érthetetlen, hogy ez a fiatal autodidakta honnét merített erőt és invenciót ilyen grandiózus mű létrehozásához? A Borisz Godunov nem egyszerűen történelmi opera, sokkal több annál; az orosz nép egyetemes tragédiája. OperaszínpaSZÄZ ÉVE HALT MEG MUSZORGSZKIJ dón soha nem hallott erővel szólalnak meg benne a népi tömegek. Nemhiába nevezte művét Muszorgszkij zenés népdrámának. Nála a kar nem hangulat- keltő mellékszereplő, a magánszólamok szokványos kiegészítője, hanem maga a nép, rettenetes nyomorával, kiszolgáltatottságával és mindent elsöprő erejével. Az opera minden egyes szereplője zenében elmondott mélylélektani remeklés. Hogy milyen zseniális pszichológus volt Muszorgszkij, a címszereplő alakja is tanúsítja: a történészek által sokáig, még a komponista korában is gyermekgyilkos zsarnoknak festett Godunov Muszorgszkij művében nem méltán bűnhődő, ellenszenves akarnok, hanem magányos szenvedő ember. Muszorgszkij zenei karakterrajzának ösztönös helyességét korunk történészei tudományosan is alátámasztották. A zeneszerző három operája közül csak a Borisz Godunovot fejezte be teljesen, de ennek sem érte meg sikerét. Döbbenetesen kifejezésteljes, ugyanakkor páratlanul egyéni hangú dalai és zenekari művei sem leltek visszhangra szűk baráti körén kívül. Részben ezzel a sikertelenséggel magyarázható korai halála. Nyomorgástól és alkoholtól tönkretett szervezete negyvenkét éves korában felmondta a szolgálatot. Ha Muszorgszkij történetesen olyan országban látta volna meg a napvilágot, ahol a zenét évszázados tradíciók írott és íratlan törvényei szabályozzák, bizonyára másfajta zenét komponált volna. Jobbat aligha. Neki az orosz népzene volt a tanító- mestere. Belőle merítette gyönyörű dallamait, szokatlan harmóniáját és ritmikáját, káprázatos színeit. Az elsők egyike volt, aki tudatosan fordult a „tiszta forráshoz“. Ez tette őt naggyá és ezáltal vált modern korunk legnemesebb zenei törekvéseinek halhatatlan ösztönzőjévé. VOJTEK KATALIN „Most hegedűnek né múl jón zengéseJ Sarkantyúnak pedig szűnjék meg pengése,/ Mert búcsúzásomnak most lészen kezdése,/ Legyünk csendességbe míg lészen végzése...“, kezdte a „vőfíny“ a menyasszony búcsúztatását gyermekkorom — mindig nagy izgalommal várt — naszvadi (Nesvady) lakodalmaiban, s bennem a régvolt lakodalmaknak mindmáig ez a része maradt meg legélénkebben. Talán azért, mert — férfiasan bevallva — sokszor csaltak köny- nyet gyerekszemembe a menyasszonyt búcsúztató vőfély egyszerű, szívhez szóló strófái, melyek már egyre ritkábbak rohanó világunk „nagy“ falusi lakodalmaiban is. Számomra ezért (s gondolom sokunk számára) nyújt külön élményt egy-egy folklórcsoport által — ha néha kezdetlegesen is — színre vitt lakodalmas, s többek között ezért volt különös élmény végighallgatni a HUNGAROTON által kiadott Palóc lakodalmas című hanglemezét, Máder László és Maráz László összeállítását. Nehéz feladatra vállalkozott a két szerző, hiszen egy hanglemez adta terjedelemben kellett sűríteniük egy lakodalom főbb mozzanatait, mégpedig úgy, hogy a lemezt végighallgatva hiánytalanul álljon össze előttünk egy régvolt, hagyományos lakodalom képe. S mindjárt hozzátenném, hogy a vállalt feladatot sikerrel oldották meg; dicséretükre legyen mondva, hogy a lehető megoldások közül a nehezebbet választva. Mert mindenképpen az lett volna a köny- nyebb megoldás, ha egy valóságos — esetenként még hagyományos — falusi lakodalomról készítenek hangfelvételeket. Ök azonban inkább a még élő hagyományokból és a néprajzi irodalomban fellelhető anyagokból válogatva egy néprajzilag is hiteles polóc lakodalmat „kreáltak“, kiemelve a palóc lakodalmak azon mozzanatait, amelyek csak hanghatásokkal is a lakodalom teljes képét varázsolják elénk. Lakodalmasuk 12 ilyen mozzanatból áll egybe, mégpedig a Hívogatás, Ágyvétel, A menyasszony öltöztetése, A menyasszony kikérése, A menyasszony búcsúztatása, Viszik a menyasszonyt, Megérkezés a vő- legényes házhoz, Vacsora, Kásapénz szedése, A menyasszony kikérése, Menyecsketánc és a Vendégküldés tételekből, melyek feljátszásában Tolnai János vőfély, a mohorai és magyarnándo- ri népdalkör, valamint a Mák- virág együttes működtek közre. A dupla borítóban — melyet stílusosan Győri Elek naiv festő Falusi lakodalom, és Lakodalmi ebéd című festményei díszítenek — a hanglemezen kívül a lakodalmi fotókkal illusztrált lapokon a lakodalom teljes „szöveganyaga“ nyomtatott formában is megtalálható. A borító hátsó oldalán pedig Sárosi Bálint „út- rabocsátó ajánlását“ olvashatjuk, befejezésképpen idézzünk ebből: „Nincs a hagyomány szerint élő ember számára nagyobb ünnep, mint a lakodalom. Enni, inni, táncolni, vidám hangulatot teremteni lakodalmon kívül is lehet. A hagyományos lakodalom több ezek összességénél: szokás építmény, melyben játéknak és szertartásnak, tréfának és komolyságnak, örömnek, meg- hatódásnak, versnek, zenének, táncnak hosszú generációkon át kialakult helye, módja, ideje van. Ez az építmény úgy van megszerkesztve, hogy benne az adott közösség idősei és fiataljai, öregjei és apró gyermekei egyaránt jól érezzék magukat“. NÉMETH GYULA ISKOLÁK FIGYELMÉBE Még megrendelhető a BtflMé Értesülésünk szerint a komáromi (Komárno) Steiner Gábor utcai könyvesbolt már minden magyar tanítási nyelvű iskolába elküldte a megrendelő lapot Kulcsár Ferenc Dióhintó című • gyermekverskötetére, mely az Első osztályosok Ajándékkönyve sorozatban jelenik meg. Mivel tapasztalatunk az, hogy a korábbi esztedőkben nem minden iskola, szülői munkaközösség szentelt kellő figyelmet ennek a sorozatnak, illetve a keretében évenként megjelenő könyvnek, ezért is* mételten szeretnénk lejegyezni, hogy az említett gyermekverskötet még megrendelhető a sorozat kereskedelmi gazdá* jánál, a komáromi könyves- boltbam. „Bizonyára mem kell különösebben magyaráznunk Önöknek — olvassuk a tájékoztatómegrendelő lap egyik, szülőkhöz, pedagógusokhoz címzett szövegében —, micsoda élményt jelent az, amikor a hatéves kisgyermek szeptember elsején először lépi át az iskola — a csupa újat, ismeretlent rejtő iskola — küszöbét. Feszült pillanatok ezek, melyek könnyebben elviselhetők, ha a gyermek félénkségét, bizonytalanságát egy kis kedvességgel, figyelmességgel oszlatjuk el, ajándékkönyvvel lepve meg őt. Ehhez szeretne hozzájárulni a Madách Kiadó, mely a Szól a rigó kiskorában, a Labdarózsa, nyári hó, és az Ákom-bákom című korábbi ajándékkönyvek után, az idén Kulcsár Ferenc Dióhintó című kötetét jelenteti meg, az Elsőosztályosok Ajándékkönyve sorozatban, remélve, hogy a pedagógusoknak hasznos segédanyagot szolgáltat, a gyermekeknek pedig örömet szerez ezzel az értékes versgyűjteménnyel.“ Első önálló gyermekverskötete ez a költőnek, aki nem csupán a gyermek külső környezetéből tud gyermekköltészetet teremteni, hanem a belső világából is. Humor, fantázia, nyelvi lelemények egész sora és változatos tartalom jellemzi a könyvet, melyet Ko- pócs Tibor színes illusztrációi egészítenek ki. —bor Csótó László: Öregek (fehér tus) Monodráma a Thália Színpadon Hazai sajtónk már beszámolt arról, hogy a Magyar Területi Színház Thália Színpadán stúdió alakult, amelynek egyik legfontosabb célja, hogy lehetőséget teremtsen a színészek szakmai és elméleti továbbképzésére. A stúdiófoglalkozás egyik első eredménye a ma esti bemutató. Kocsis István romániai magyar író Bethlen Kata című alkotása, Gombos Ilona előadásában, Gágyor Péter rendezésében. A mű számos romániai és külföldi színházban már nagy sikert aratott, s minden bizonnyal Szlovákiában is nagy érdeklődést vált majd ki. —sz— 1981. IV. 24. 6