Új Szó, 1981. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1981-04-16 / 90. szám, csütörtök

Várakozáson felüli eredmény Törttkország—Csehszlovákia 0:3 (0:0) Várakozáson felüli eredményt ért el Csehszlovákia labdarú­gó-válogatottja, miután tegnap Isztambulban világbajnoki se­lejtező mérkőzésen háromgólos győzelmet aratott Törökország ellen. Tehát a csoportban még semmi sem tisztázódott, a há­rom esélyes valószínűleg egymás elleni találkozói döntenek a két továbbjutóról. A csehszlo vák válogatott legközelebb má­jus 27-én játszik VB-mérkőzést, mégpedig Izland ellen Bratis­lavában. Nem volt túl nagy iramú az összecsapás, a csehszlovák csa­pat kezdettől fogva irányította a játékot, főleg a második féli­dőben játszott nagy mezőnyfö­lényben. A vendéglátók csak „zavaró“ ellentámadásokkal próbálkoztak. A csehszlovák ak­ciók a tizenhatosig még úgy ahogy eljutottak, de ahelyett, hogy felgyorsultak volna, las­súbbá, körülményesebbé váltak, így sokáig menteni tudtak a hazai védők. Az első helyzet Nehoda előtt adódott a 12. percben, amikor Jansčka labdá­ját a 75-szörös válogatott a ki­futó kapus lábába lőtte. Sok csehszlovák ellentámadást lesre állítottak a törökök. Nehoda el­ső helyzete után még Nemec- nek volt jó lövése, majd ismét az előbb említett labdarúgó ve­szélyeztetett. A törökök nem kerültek gólhelyzetbe. Tüfekci közeli lövésébe belépett az egyik védő, Ibrahim fejese pe­dig mellészállt. Szünet után is uralta a pá­lyát a csehszlovák csapat. Ál­landósult a mezőnyfölénye, de csak az 56. percben sikerült ve­zetést szereznie. A törökök rosszul alkalmazták a lestakti­kát, a hátulról felfutó Kozák Ja- nečkához továbbította a labdát, aki a kifutó Senol kapus mel­lett a hálóba küldte. A törökök képtelenek voltak újítani; a 70. percben Nehoda futott el a jobboldalon, megvárta amíg Ko­zák felzárkózik és a beívelt lab­dát az utóbbi fejjel küldte a hálóba. Tulajdonképpen már ek­kor eldőlt a találkozó, mert Vengloš edző csapata taktiku­san, okosan, higgadtan fut­ballozott. A 81. percben Vizek a tizenhatos környékén négy védőt is „megforgatott“, majd tiszta helyzetből beállította a végeredményt. Amint már említettük, a cseh­szlovák válogatott nem okozott csalódást, mindenki lelkesen küzdött, betartotta a taktikai utasításokat, s ahogy a mérkő­zés lefolyása is mutatta, csak idő kérdése volt a győzelem. Hozzá kell tennünk azonban, hogy a török együttes eléggé gyengén játszott, a két idegen- légiósuknak, Tüfekcinek és Önalnak nem voltak méltó já­tékostársai. A csehszlovák csa­patból senkit sem lehet kiemel­ni, mindenki egyformán meg­tette a magáét. Csehszlovákia: Seman — Ja- kubec, Macela, Radimec, Bar- )nos — Kozák, Berger, Nemec (Masný) — Janečka, Nehoda, Vizek. Törökország: Senol — Onur, Zafer, Fatih, Muammel — Sedat, Tüfekci, Önal — Turgay (Eksi), Bahtiyar, H. Ibrahim INesdes). A találkozót 40 000 néző előtt a belga Schoeters vezette. Ada­tok a mérkőzésről: kapura tartó lövések 3:9, mellé 5:5, szabály­talanságok 21:21, szögletarány 4:5, sárga lap: Zafer, ill. Mace­la. A III. VB csoport állása: 1. Wales 4 400 10:0 8 2. Szovjetunió 2 2 00 7:1 4 3. Csehszlovákia 3 2 0 1 5:1 4 4. Izland 4 10 3 3:12 2 5. Törökország 4 0 0 4 1:12 0 (t. v.) SPORTHÍRADÓ • Alekszandr Tkacsev olim­piai bajnok a 20 éves Artyemi- jevvel holtversenyben nyerte Leningrádban a tornászok Szov­jet Kupáját. Mindketten 111,7 pontot szereztek, mögöttük ugyancsak holtversenyben 111,1 ponttal Makuc és Szut végzett. Akopjan korlátgyakorlatára 9,9- et adtak a bírók. • A kosárlabdázók Szófia Nagydíján a csehszlovák válo­gatott 79:71 (48:31) arányban legyőzte Kuba csapatát. Továb­bi eredmények: Moszkva—Bu­karest 103:75, Varsó—Belgrád 90:83, Szófia—Ankara 77:75. • A monte-carloi nemzetközi tenisztornán Složil 7:6, 6:0 arányban kikapott az argentin Canotól. Az első forduló óriási meglepetése, hogy a paraguayi Pecci 6:0, 4:6, 7:5-re legyőzte Borgot. • A rigai nemzetközi ritmi­kus sportgimnasztikai versenyt a szovjet Gyerjugina nyerte Kutkajtye és Gabasivili előtt. • Ipswich-bravórt hozott az I. angol divízió elhalasztott lab­darúgó-mérkőzése. Az Ipswich Town idegenben 2:l-re győzött az Aston Villa ellen, így 54 pontjával egy pontra megköze­lítette az élen álló Astont. A másik elhalasztott mérkőzésen a Manchester United l:0-ra le­győzte a Liverpoolt. • A csehszlovák ifjúsági ko­sárlabda-válogatott elutazott a Schweitzer Kupára, amelyen 16 csapattal veszi fel a küzdelmet. A csehszlovák csapat Jugoszlá­viával, Svédországgal és Fran­ciaországgal van egy csoport­ban. • FC Kaiserslautern—Eint­racht Frankfurt 2:0 — az NSZK labdarúgó-bajnokságában. len. SIKER A JAVÁBÓL: Csehszlovákia B— Lengyelország A 4:2 (2:2) Opava volt a csehszlovák B és a lengyel A labda rúgó-válo­gatott barátságos találtkozójá- nak színhelye, s a hazai után­pótlás tagjai kitűnően vizsgáz­tak. Szünetig fej-fej melletti küz­delem folyt, majd a második félidőben a jobb erőnlétű és ha­tározottabb csehszlovák legény­ség megérdemelten fordította a maga javára az eredményt. Gól­lövői Pokluda (2), Šreiner és Toničák voltak. A sportfogadás hírei A Športka 15. játékhete 1. hú­zásának nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 5 nyertes á 166 635 korona, III. díj: 91 nyertes á 15 840 korona, IV. díj: 6047 á 375 korona, V. díj: 108 271 nyertes á 35 korona. A II. húzás nyereményelosz­tása: I. díj: egy nyertes — 200 000 korona, II. díj: egy nyertes — 200 000 korona, III. díj: 85 nyer­tes á 16 825 korona, IV. díj: 4332 nyertes á 515 korona, V. díj: 85 630 nyertes á 45 korona. A Sazka 15. játékhetének nye­reményei: I. díj: 4 nyertes & 57 040 ko­rona, II. díj: 116 nyertes á 2955 korona, III. díj: 1338 nyer­tes á 425 korona. A JÉGKORÖNG-VB A SZOVJETUNÓ CSOPORTELSŐKÉNT JUTOTT A DÖNTŐBE Újabb asztalitenisz seregszemle A CSSZTSZ KB Asztalitenisz Szövetségének megbízásából április 18-án és 19-én Dunaszer­dahelyen (Dun. Streda) rende­zik a serdülők országos asztali- tenisz csapatbajnokságát. A szlovákiai bajnokság sikere után most a legifjabb asztali­tenisz-nemzedék mutatkozik be Csallóköz szívében. A lányok és fiúk versenyében egyaránt hat csapat mérkőzik a bajnoki címért, a lányoknál két, a fiúk­nál háromtagú kollektívák áll­nak asztalhoz. A sorozat 18-án reggel 9.00 órakor kezdődik, az első napra három forduló jut, másnap délben az ünnepélyes eredményhirdetéssel zárul a rendezvény. A szervező bizottság tagjain kívül a helyi DAC asztaliteni­szezői ís méltón készülnek, ott­hon akarják bebizonyítani, hogy országos viszonylatban is a legjobbak közül valók. ÁGH ISTVÄN Ma szünnap lesz a jégkoron-világbajnokságon, s a folytatást penteken a gyengébbek csoportjának mérkőzései jelentik. Mi­vel az A-csoport Finnország—Hollandia, továbbá a B-csoport Csehszlovákia—Svédország találkozója jóval lapzárta után ke­rült sorra, ezért a csoportok táblázatával csak később jelent­kezhetünk. Az már előbb eldőlt, hogy az A-csoportból a Szovjetunió és Kanada, a B-bőI Csehszlovákia és Svédország jutott a négyes döntőbe. A kiesés ellen Finnország és Hollan­dia, az Egyesült Államok és az NSZK válogatottja küzd majd. Amint arról már említést tettünk, mind a felsőház, mind az alsóház négy csapata a csoportokon belüli egymás elleni mér­kőzés eredményét magával vitte a további csatározásokba. ASZTALITENISZ-VB Csehszlovákia—KNDK 5:2 (ČSTK) — Újvidéken az asz­talitenisz-világbajnokság férfi csapatmérkőzései során Cseh­szlovákia első ellenfele a Szov­jetunió válogatottja volt, s együttesünk 5:1 arányú győzel­met aratott. Részletes eredmé­nyeik: Dvofáček—Kreerisz 2:1, Panský—Solopov 2:0, Orlowski —Barazjan 2:0, Dvofáček—So­lopov 1:2, Orlowski—Kreerisz 2:0, Panský—Burnazjan 2:0. A csehszlovák női csapat rajt­ja korántsem volt ilyen jó, Ma­gyarország együttesétől 3:2 arányú vereséget szenvedett. A sikeres csapatból Kisházi mind­két egyesét megnyerte, s 2:2-es állás után Urbán győzött Hra­chová fölött. A Magyarország—Olaszország találkozón, amely a magyar csa­pat 5:2 arányú győzelmét hozta, Klampár mindhárom találkozó­ját megnyerte, míg Gergely és Kriston egy-egy vereséget szen­vedett. Tegnap még több meglepetés akadt, mint a nyitó napon. Ma­gyarország férficsapata már 4:1 arányban vesztett Lengyelország ellen, hogy a végén 5:4 arányú győzelmet arasson. Eredmé­nyek: Jónyer—Grubba 0:2, Klam­pár—Gryssel 2:1, Gergely—Ku­chárski 1:2, Klampár—Grubba 0:2, Jónyer—Kuchárski 0:2, Ger­gely—Gryssel 2:0, Klampár— Kuchárski 2:1, Gergely—Grubba 2:0, Jónyer—Gryssel 2:0. Csehszlovákia válogatottja a KNDK ellen 5:2 arányban győ­zött. A találkozóról részleteket nem kaptunik. Szovjetunió— Ausztrália 5:0. A nőknél óriási meglepetésre az NSZK együttese 3:2 arányban győzött Japán ellen. Dél-Korea 3:l-re legyőzte Magyarország együttesét. Csehszlovákia csapa­ta 3:1 arányban diadalmaskodott Finnország ellen. Kína—Hong­kong 3:0. A nagy érdeklődéssel várt Csehszlovákia—Magyarország férfi csapatmérkőzést ma 16.00 órakor kezdik. (toldy) Kedden este 20.00 órai kez­dettel játszották a SVÉDOR­SZÁG—USA mérkőzést, amely a vendéglátók 4:2 (1:1, 1:1, 2:0) arányú győzelmét hozta. A győz­tesek részéről Stoltz (17. p), Ostling (34.), Gustavsson (41.), Hakansson (51.), a legyőzőite­kéről Debol (14.) és Miller (39.) volt eredményes. A mér­kőzést 6500 néző előtt a kana­dai Hailey vezete Két harmadon át azonos erők küzdelme folyt a jégen. A já­ték szinte mindvégig izgalom­ban tartotta a nézőket, akiknek az utolsó harmadik kellett vár­ni arra, hogy csapatuk lendü­letbe jöjjön. A befejező harmad 23. másodpercében Gustavsson gólja törte meg az amerikaiak ellenállását, de a végleges dön­tést a 10. perc hozta, amikor negyedszer jutott a korong a tengerentúliak hálójába. SZOVJETUNIÓ—KANADA 8:2 (1:0,5:1,2:1) (ík) — Pontosan 4732 néző volt csupán kíváncsi a mér­kőzésre, pedig annaik eredményét mindkét csapat magával vitte a négyes döntőbe. Az első játékrészben úgy tűnt, hogy a tét végig visszatükröződik majd mindkét csapat játékán. A kanadaiak igyekeztek fékezni a szovjet támadásokat és ellentámadásokkal — különösen a harmad második felé­ben — elég sok gondot okoztak Tretyak kapusnak. Ennek tulajdonítható, hogy a Szovjetunió Golikov révén csak a 15. percben szerezte meg a veze tést. két. Időnként azt csináltak el­lenfelükkel, amit akartak. Elő­ször Zslnktov 7:l-re növelte a szovjet válogatott előnyét, s Lafleur ugyan a harmad 10. percében távoli lövésből 7:2-re szépített, de Homutov két má­sodperccel a találkozó vége előtt kapuba talált és 8:2-re állította be a végeredményt. NSZK—USA 6:10 (3:2,3:2,0:6) Ezzel a jégkorong VB „B“- csoportjának 3. helyét az USA csapata szerezte meg, az NSZK a negyedik, mindketten a gyen­gébbek csoportjában folytatják, s az eredményt oda magukkal viszik. A második húsz percben a szovjet válogatott fokozatosan nyomasztó fölényre tett szert. A negyedik percben Szkvorcov 2:0-ra növelte együttese elő­nyét, négy percei később azon­ban Maruk szépített. Érdeke­sebbé, lendületesebbé vált a játék, a kiegyenlített küzde­lem azonban csak rövid ideig tartott. A 10. percben Sepe- lav, a 14. percben Golikov, a 17.-ben Kaszatonov és a 18. percben ismét Sepelov ütött gólt és ezzel 6:1 lett az ered­mény. A kanadai játékosok az utol­só harmadban hibát hibára halmoztak, ami természetesen a szovjet együttes malmára hajtotta a vizet. Bár Goliko- vék is lefékeztek, nem ját­szottak teljes erőbedobással, mégis növelni tudták előnyü­A 20 ÉVNÉL FIATALABBAK HARMADSZOR (ČSTK) — Immár harmadszor rendezik meg a 20 évnél nem idősebb labdarúgók hivatalos világbajnokságát, amelyről ez­úttal hiányzik majd az első világbajnok és a második VB ezüstérmese, a Szovjetunió válogatottja. Erről az UEFA jelölő bizottsága döntött, amely a tavalyi UEFA-torna végső sor­rendjének figyelembe vételével jelölte ki kontinensünk képvi­selőit. E korosztály csehszlovák labdarúgói előző gyenge UEFA-torna szereplésük miatt nem jöhettek számításba a jelö­lésnél. A második VB győztese, Argentína csapata is körülmé­nyes módon jutott a VB-részvételhez. A dél-amerikai selejtező csoportban csupán a harmadik helyet szerezte meg Uruguay és Brazília mögött, de lehetőséget kapott, hogy egy további selejtezőben Oj-Zéland és Izrael társaságában küzdhessen a világbajnoki részvételért. A 20 éves labdarúgók világ- bajnokságát Ausztrália október 3—18. között rendezi. Camber- rában kisorsolták a mérkőzése­ket és kijelölték azok színhe­lyét. A csoportbeosztás a kö­vetkező — A-csoport (Brisbane színhellyel): Uruguay, Lengyel- ország, Egyesült Államok és Katar. B-csoport (Melbourne): Brazília, Olaszország, Románia és Dél-Korea. C-csoport (Ade­laide és Camberra): NSZK, Spa­nyolország, Mexikó és Egyip­tom. D-csoport (Sidney és New­castle): Argentína, Anglia, Ausztrália és Kamerun. A csoportokon belül körmér­kőzések lesznek. Minden cso­portból az első két helyezett jut tovább. A harmadik helyért október 17-én Adelaide városá­ban játszanak, míg a döntőt ok­tóber 18-án Sidneyben rendezik Az ausztrálok a fiatal labda­rúgók világbajnokságától a ha­zai labdarúgás lényeges fellen­dülését várják. Az 1956-ban Melbourne-ban rendezett olim­piai labdarúgó-torna óta ezt az eseményt tartják az ottani fut­ball legjobb hírverésének. Ter­mészetes, hogy közvetlen tele­víziós adások is segítenek nép­szerűsíteni ezt a rendezvényt. E korosztály első világbaj­nokságát Tunéziában 1977-ben rendezték, s annak döntőjében a Szovjetunió Mexikóval 2:2-re végzett, tizenegyesek végrehaj­tásával 9:8-ra győzött. Ott a harmadik helyért Brazília— Uruguay mérkőzés volt az előbb említett csapat 4:0-ás győzel­mével. japánban 1979-ben a döntő­ben Argentína 3:1 arányban győzött a Szovjetunió fölött. A harmadik helyet Uruguay sze­rezte meg, amely Lengyelország csapatával a rendes játékidő­ben l:l-re végzott, tizenegye­sekkel 5:3-ra győzött. Lengyel, román és svéd ellenfélle! (ČSTK) —* Befejeződtek az első hivatalos junior labdarúgó EB selejtező mérkőzései és így ez a sorozat lép az eddig is­mert UEFA-torna helyébe. Cseh­szlovákia válogatottja ezúttal kivívta magának a részvétel jo­gát. Az illetékesek már megej­tették a csoportok sorsolását. Ennek értelmében az A-csoport- ban Belgium, Görögország, az NSZK és Wales, a B-csoportban Csehszlovákia, Lengyelország, Románia és Svédország, a C- csoportban Olaszország, Fran­ciaország, Bulgária és Dánia, a D-csoportban pedig Ausztria, Skócia, Spanyolország és Anglia szerepel. A csehszlovák válogatott el­ső mérkőzését május 25-én játssza Hamm városában, 27-én Oberhausenben Svédországgal, 29-én pedig Lengyelországgal Erkenschwickben találkozik. A csoport további mérkőzé­seinek időpontja és párosítása: Május 25-én: Lengyelország— Svédország (Hagen), 27-én: Len­gyelország—Románia (Essen), 29-én: Svédország—Románia (Remscheid). Kozák, . . •?:; nagyszerű beadása után látványos gólt fejelt a Törökország—Csehszlo­vákia labdarúgó VB-seleftező mérkőzésen. Ezúttal játékmeste­ri szerepét is kifogástalanul töltötte be (Vojtíšek-felv.) Készülnek a súlyemelők (ČSTK) — A havífovi súly­emelőcsarnok az ünnepek alatt is súlyzók zajától lesz hangos, hiszen Emil Brzoska edző veze­tésével a csehszlovák válogatot­tak két csoportja is itt készül a közeljövő nemzetközi verse­nyeire. Tíztagú válogatott az április 24—26. között Ausztriá­ban lebonyolítandó Duna Kupán legalább a harmadiik hely meg­szerzését tűzte ki célul, a má­sik csoport pedig a franciaor­szági világbajnokságra készül. Közben részt vesznek a Pannó­nia Kupán és a csehszlovák baj­nokságon. A felkészülés alkal­mából nyilatkozott a válogatott edzője és elmondotta, hogy Ba- raniak, Strejöek és Rehák az olimpia óta a Duna Kupán raj­tol először nemzetközi verse­nyen, Vymazal a junior VB-re készül, és Jeleknek ez lesz az utolsó lehetősége, hogy bizonyít­sa: jogos bekerülése a váloga­tottba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom