Új Szó, 1981. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1981-04-01 / 77. szám, szerda

IIJ's • U VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK, NAPI LAPJA 1981. április SZERDA BRATISLAVA ífl XXXIV. ÉVFOLYAM * 77. szára m Ára 50 fillér n Barátunk — az erdő április az erdők hónapja. Ilyenkor fokozott érdeklődéssel fordulunk a fát adó, a környezet védelmét és az üdülés céljait egyaránt híven szolgáló erdeink felé. Ebben az élesebb meg­világításban látjuk, hogy hazánkban céltudatos az erdőgazdál­kodás, amelyet az erdőgazdasági dolgozók népes tábora idevágó tervek alapján végez. Hazánk erdővagyona nagyon jelentős: 4,5 millió hektárnyi területet borítanak erdők. Kellő mennyiségű faanyag áll tehát a* építő-, a bútor-, a papír- és a vegyipar rendelkezésére. Sőt exportra is jut, hozzájárulva devizamérlegünk javításához, fő érzés tudni, hogy fából a közeli és a távoli jövőben is kielégít- fretőek népgazdaságunk növekvő szükségletei. Figyelemreméltó az erdők egyéb haszna is: a fák pótolbaltat' lan oxigéntermelők, hozzájárulnak a levegő tisztításához, a szél, a zaj mérsékléséhez, a páratartalom növeléséhez, a csa­padék tárolásához, a tiszta víz előállításához stb. Az erdő te­hát az ember jótevője, barátja, szövetségese. Mindez arra kö­telez bennünket, hogy a természeti kinccsel méltóan bánjunk. A fának egyébként rendkívül hosszú, 80—100 év a terme­lési ciklusa. Az erdőgazdálkodás alapjait ezért 100—150 évre szóló távlati tervek képezik. A Szlovák Szocialista Köztársaság Erdőgazdasági és Vízgaz dálkadási Minisztériumának a tájékoztatása szerint a CSKP XV. kongresszusa az elmúlt 6. ötéves tervidőszakra igényes felada­tokat fűzött ki a szóban forgó ágazat dolgozói elé. A jelenlegi időszakban is igényes tervek megvalósításán fáradoznak. Még­pedig a fakitermelés, továbbá a folyamatos újraerdősítés, er­dőfelújítás év a mezőgazdaságilag megmüveletlen területeken történő erdőtelepítés terén. Nézzük az elműüt öt év eredményeit. Vajon sikerült-e eleget tenni az elvárásoknak? Igen. A szlovákiai erdőgazdaságok 25 millió köbméter fát termeltek ki, 194 ezer köbméterrel többet a tervezettnél. 93 ezer hektár területet fásítottak. Beruházások keretében erdei utakat építettek, növelték a gépesítés fokát. A fakitermelés egyes műveleteit — a rakodást, a raktározást — 1980-ra már 94 százalékra gépesítették. Ebből is látszik, hogy a fakiter­melésben dolgozó erdőmunkások ma már nem a régi érte­lemben vett favágók. Valamennyien szakmunkások; gépészek, gépkocsivezetők, darukezelők, traktorosok. A jelenlegi, a 7. ötéves tervidőszak feladatai is nagyok, ám megvalósíthatók. Az 1981—85-ös években az elmúlt öt évhez viszonyítva 5,4 százalékkal kell növelni a fakitermelést. A terv 100 ezer hektár erdősítését irányozza elő. Változtatásokra ke­rül sor a facsemete nevelésében, ugyanis összevonják a fais­kolákat. A nagy kiterjedésű létesítményekben javulnak a gé­pesítés feltételei. Kiemelt feladatként szerepel az erdőgazda­ságok dolgozóiról való szociális gondoskodás, meleg étel fel­szolgálása a munkahelyen, megelőző orvosi vizsgálatok meg­szervezése, megfelelő munkaruha-ellátás stb. A fafeldolgozó ipar elé feladatként tűzték ki a nyersanyag ésszerű felhasználását és az eddig hulladékszámba menő ré­szek értékesítését. A rendelkezésre álló feldolgozó technológia ezt lehetővé teszt. Az erdőt gondozni, óvni, védeni kell. Szükséges ezt újra és újra hangoztatni, hiszen turisták ezrei járják az erdei ösvé­nyeket,, hogy felüdüljenek, erőt gyűjtsenek. Sajnos azonban sokszor füst száll fel a nyomukban. Percek alatt vész kárba sok-sok fáradságos munka eredménye, anyagi ráfordítás. Az ilyen károk megelőzése mindnyájunk ügyel Az erdők hónapja ráirányítja a figyelmet az ember és a fa, a lakóhelyek és a zöldterületek kapcsolatára is. Nagy az er­dők, zöldterületek környezetvédelmi szerepe. Különösen indo­kolt az ipari üzemek környékének és a lakótelepek belterüle­teinek a fásítása. Ennek megszervezése azonban már a nemzeti bizottságok és a tömegszervezetek feladata. Fásításra legal­kalmasabb az április, így még van idő facsemeték beszerzésére az erdőgazdaságoktól, hogy minél többet ültessenek ki belőle vámsainkban, falvainkban. Ezzel is hozzájárulva az erdők hó­napja sikeréhez. KOVÁCS ELVIRA A kelet-szlovákiai kerületi pártbizottság ülése A választási előkészületek jegyében (Tudósítónktól) — Az SZLKP Kelet-szlovákiai Kerületi Bizott­sága tegnapi plenáris ülésén az idei választások előkészületei­ről tárgyalt, [án PriC, a CSKP KB tagja, a kelet-szlovákiai ke­rületi pártbizottság vezető tit­kára tájékoztatójában utalt ar­ra, hogy az új tervidőszak első két hónapjában a kerület válla­latainak, üzemeinek túlnyomó többségében becsülettel helyt­álltak: 102,2 százalékra teljesí­tették feladatukat, ami 8,6 szá­zalékkal jobb az elmúlt év ha­sonló időszakában elért eredmé­nyeknél. Bizonyos fogyatékossá­gok mutatkoznak az idén is az építőiparban, és a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt meg­késett a tavaszi mezőgazdasági munkák menete. A plenáris ülés kedvezően ér­tékelte a kerület dolgozóinak a tartalékok jobb kihasználására irányuló törekvését. A XVI. párt- konresszus és a CSKP 60. évfor­dulója tiszteletére eddig csak­nem 446 ezer egyéni és 31 ezer kollektív felajánlás született a kerületben. Pirč elvtárs a kerület politi­kai és állami szerveinek nevé­ben köszönetét mondott mind­azoknak a képviselőknek, akik az utóbbi választási időszakban becsületesen végezték munkáju­kat. Az ő érdemük is, hogy a ke­rületben Z-akcióban mintegy 2,5 milliárd korona értékben 2 400 létesítmény épült. A vitát követően a plenáris ülés jóváhagyta a választási elő­készületekkel kapcsolatos poli­tikai-szervezési tervet, valamint a kerületi választási bizottság összetételét. (ik) Gustáv Husák távirata Ronald Reagannak (ČSTK) — Gustáv Husák köz- társasági elnök a március. 30án elkövetett merénylettel kapcsolatban Ronald Wilson Reagannak, az Amerikai Egye­sült Államok elnökének táv iratban kívánt mielőbbi felgyó gyulást, Fogadás a miniszterelnöknél (ČSTK] — Ľubomír Strougal szövetségi miniszterelnök teg­nap a prágai Hrzán-palotában fogadta Stephan Korent, az Oszt ­rák Nemzeti Bank elnökét. A találkozó résztvevői áttekin­tették a jelenlegi világgazdasági helyzetet s az iparilag fejlett és a fejlődő országok gazdasági életére gyakorolt hatást. Ezzel kapcsolatban a csehszlovák— osztrák politikai és gazdasági együttműködés elmélyítésének lehetőségeiről is tanácskoztak. A fogadáson részt vett Svätop­luk Potáč, a Csehszlovák Álla­mi Bank elnöke és Heinz Wein­berger, az Osztrák Köztársaság csehszlovákiai nagykövete, Megkezdődött a Bolgár Kommunista Párt XII. kongresszusa SZÁZHUSZONHAT KÜLFÖLDI DELEGÁCIÓ VESZ RÉSZT A TANÁCSKOZÁSOM (ČSTK) — Szófiában, a Nem zeti Kultúrpalotában tegnap megkezdődött a Bolgár Kommu nista Párt XII. kongresszusa. A tanácskozáson a 840 000 bol­gár kommunista képviseletében mintegy 1700 küldött vesz részt. Vendégként jelen vannak a bol gár kormány tagjai, társadal­mi szervezetek képviselői, a párt veteránjai, a tudományos és kulturális élet képviselői. A bolgár kommunisták ta­nácskozásán 126 kommunista, munkás-, népi demokratikus, szocialista párt és haladó moz­galom küldöttsége is részt vesz A CSKP küldöttségét Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke ve zeti. Az SZKP delegációjának élén Vlagyimir Scserbickij, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, az Ukrán KP KB első tit­kára áll. A magyar küldöttséget Országos szeminárium Prágában a kommunizmusért, a békéért vívón harcban MILOS JAKES BESZÉDE (ČSTK) — Az SZKP XXVI. kong resszusa ösztönző forrása a kom■ munizmusért és a békéért vívott harcban jelszó jegyében tegnap Prágában országos szemináriumot tartottak a szovjet kommunisták nem régi tanácskozásának eredményeiről. Az összejövetelt a CSKP KB, a kerületi és a járási pártbizottsá­gok előadói, valamint más ideológiai dolgozók számára a CSKP KB propaganda- és agitációs osztálya rendezte. Az SZKP XXVI. kongresszu­sának a szovjet társadalom fejlődésiében betöltött szerepé­ről Miloš Jakeš, a CSKP KB El­nökségéneik tagja, a KB titká­ra mondott beszédet. A kong­resszus nemzetközi jelentősé­géről Michal Štefaňák, a CSKP KB nemzetközi politikai osztályának veaetőtoelyettese szólt. v Bevezetőben Vasil ftejda, a CSKP KB osztályvezetője rámu­tatott az SZKP XXVI. kongresz- szusán elfogadott dokumentu­mok beható tanulmányozásé* r (Folytatás a 2. oldalon) Kongresszusi küJdÖtt Érezzük felelősségünket Egy fiatal gépgyár, s jel­képesen kicsit taláin a for­málódó, erősödő gömöri ipa­ri munkásság képviseletében vesz részt küldöttként a CSKP XVI. kongresszusán Mi- halik András, a Piesoki Gép­gyár tornaijai (Safarikovo) üzeméneik 33 esztendős dol­gozója. A kétgyermekes csa­ládapa egy közeli kis falu­ból, Zsórból (Žiar) jár be naponta munkahelyére, ahol tulajdonképpen a fészekra- kók, a gyár alapítói közé tar­tozik. Mint kommunistát an­nak idején több pártfeladat­tal is megbízták, s ezeket ő mindig elsőrendű kötelessé­gének tekintette. Talán ennek köszönhetően osztottak rá fo­kozatosan különböző párt- tisztségeket, társadalmi meg­bízatásokat. Ma is tagja a járási pártbizottságnak, s al­elnöke az üzemi pártszerve­zetnek, amellett a népi milí­cia üzemi parancsnoka. — Az elmúlt években sok gonddal kellett megküzdeni, egyrészt saját tapasztalatlan­ságunk miatt, másrészt a szál* 1 í tó i-m eg rendelői ka peso la tok bon yo 1 u 11 ságá bó 1, rendeze t le n- ségéből eredő problémákkal Is szembe kellett (néznünk — tájékoztat. — Jelenleg mint­egy 15-.féle úgynevezeti; aia* kítógépet és alkatrészt gyár­tunk, s a legtöbb gondot az anyagszállítás okozta szá­munkra. Pedig nem akármi­lyen termékeiket gyártunk, hi­szen azok a nagy külföldi konikurrencia ellenére is ke­resettek a világpiacon, s a kivitelre való termelés most már meghaladja az összter­melés 60 százalékát. Valami javulás már tapasztalható az idén az anyagellátás terén. Évzáró pártgyűlésünkön úgy határoztunk, hogy most már sa jáit f o g y a téko sságainkkal kell szembenéznünk, a még eredményesebb termelés érde­kében. Ez sem lesz könnyű feladat, hiszen mindannyluin* kát érintő intézkedések beve­zetéséről lesz szó. üzemünk kommunistái azonban maguk is érzik, látják fogyatékossá­gainkat, s szerencsére, a ki­vezető utat is. A munkaidő jobb kihasználása mindenki számára kötelező érvényű fel­adat. De jelentős tartalékaink vannak a technológiai fegye­lem megtartása és a minőség terén Is. A jövőben a terme­lés folyamatossága érdeké­ben a vezetés különböző fo­kain kell kialakítani a ked­vező műszaki feltételeiket, AczéJ György, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, az NDK-beli küldöttséget Kurt Ha­ger, az NSZEP KB Politikai Bi*. zottságának tagja, a KB titkára, a lengyel küldöttséget Tadeusz Grabski, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titká­ra, a román küldöttséget Iosic Ránc, az RKP KB Politikai Vég­rehajtó Bizottságának tagja, a KB titkára, a jugoszláv küldött* séget Szvetozár Durutovics, a JKSZ KB Elnökségének végre­hajtó titkára vezeti. A kongresszust Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, az Állam­tanács elnöke nyitotta meg. Ezt követően a küldöttek megválasz­tották a kongresszus elnöksé­gét, amelyben tiszteletbeli ta-« gokként foglaltak helyet a test­vérpártok küldöttségvezetőí* Ugyancsak megválasztották a kongresszus bizottságait és tit* kárságát. A kongresszusi küldöttek ezt követően egyhangúlag jóváhagy­ták a tanácskozás következő napirendjét: a BKP KB beszá­molója tevékenységéről és a párt további feladatairól; a BKP Központi Ellenőrző ős Revíziós Bizottságának jelentése; a BKP központi szerveinek megválasz­tása. k A Központi Bizottság beszá­molóját az elmúlt időszakban végzett tevékenységéről és a párt további feladatairól Todor Zsivkov első titkár terjesztette elő. (Az előadói beszédet la-i punk 3. oldalán Ismertetjük). Ezt követően megkezdődött a vita a beszámolóról. Elsőként Csudomir Alekszandrov, a BKP szófiai városi bizottságának első titkára kért szót, majd őt Jordan Brasev, a Szocialista Munka Hő^ se követte. Ezt követően felszólalt Vla­gyimir Scserbickij, az SZKP. küldöttségének vezetője. mégpedig elsősorban az álló­alapok, gépek, berendezések és a mérőeszközök bebiztosí­tására gondolunk. Fokozato­san keli javítanunk a gyár do lgozó n lak szakképzettségét is. — Tudjuk, hogy a mi üze­münkben sok probléma meg­oldását segíthetik elő a komp­lex intézkedéseik, hiszen ezek jótékony hatását máris érez­zük a tervezésben és az Irá­nyításban. Azonban a nép­gazdaság irányítási rendsze­rét tökéletesítő komplex in­(Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom