Új Szó, 1981. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-12 / 60. szám, csütörtök

ÚJ szó 1981. III. 12. 3 A LEMP KB Politikai Bizottságának ülése ” A GAZDASÁGI REFORM MIELŐBBI ÉRVÉNYBELÉPÉSÉRE VAN SZÜKSÉG Megállapodás született Lodzban MILYEN CÉLOKRA SZÁNJAK A COLUMBIÁT? Houstonban hétfőn nyilat­kozott af. újság Íróknak aat a két amerikai űr­hajós, akik a Columbia, a* el­ső amerikai űr­repülőgép sze mélyxetét fog­ják alkotni. A Columbia ápri lis 7 én hajtja végre a tervek szerint első pró berepülését, és 54 órai repülés után tér vissza a Földre. 37 mé­ter hosszú, s akár héttagú személyzete is lehet. Az elkép­zelések szerml egv hónapig is a világűrben maradhat, és közel százszor lehet használni. John Young már ötször Járt a világűrben, míg 'társának, Robert Crippennek ez lesz az első űrötjö. Az Egyesült Államok nagy reményeket fűz az űrrepülőgéphez Ä nyolcvanas évek közepéig 4—5 űrrepülőgépet szándékoznak üzembe helyezni, amelyek Föld körüli pályára vihetik a műboly­gókat, s különböző tudósok és szakemberek űrbázisaként is hasz­nálhatók. Nyugtalanító azonban az a tény, hogy a Pentagon rend­kívüli érdeklődést tanúsít az űrrepülőgép iránt, A katonai légi­erő az első 44 űrút közül már lefoglalt tizenhármat, és amerikai források nem tagadják, hogy az űrrepülőgépet navigációs és kémbolygók kibocsátására, egy új kémrendszer kiépítésére akar ják felhasználni. Ezzel kapcsolatban meg kell említeni, hogy kor látozták a dotációkat az űrkutatásra, de a Columbia kivételt ké­pez. A felvétel a Columbia hajtóberewdezéseinete kipróbálásakor ké­szült. (Telefolo - CSTK) ÉRVÉNYBE LÉPETT AZ ÜJ CHILEI FASISZTA ALKOTMÁNY Mario Navarro nyilatkozata a Trudnak (CSTK | — Varsóban a gaz­dasági reformtervezet országos ^'tájának eredményeiről ta ­fiacskoaott a LEMP KB Poli ti %ai Bizottsága. Tadeuvx Grabski, a politika* t»i»«ttság tagja, a közpo-nti bi­zottság tilkára az ülésen kije­lentette: tekintettel a reform mielőbb! érvénybelépésének szükségességére, javasolják a vita március végéig történő le- sárását. A tervek szerint ápri­lis közepéig kell kidolgozni a «eft>rm végleges tervezetét. Lodzban, ahol az ún. Szoh- Üciritás független szakszervezet helyi vezetősége kedden egy­órás figyelmeztető sztrájkot hirdetett, megnyugodott a helyzet azt követően, hogy megállapodás jött létre a Szo­lidaritás helyi szervezete és a vajdasági közbiztonsági szer­vek között. A szakszervezet vezetői a megállapodás értel­mében visszavonták a mára tervezett általános sztrájkot. Wojciech Jaruzelski minisz­terelnök Varsóban találkozott mr. ágazati szakszervezetek or­szágos egyeztető bizottsága el­nökével, Albin Szyszkával. A kormány és a szakszervezetek közötti kapcsolatokról meg tar­Közlemény Oskar Fischer látogatásáról (ČSTK) — Varsóban közle­ményt adtak ki Oskar Fischer NDK külügyminiszter tárgyalá­sairól. A közlemény hangsú­lyozza, hogy a szoros együtt működés az NDK-val hozzájá­rul a szocialista közösség meg­szilárdításához, és az európai béke fontos tényezője. Oskar Fischer és Józef Czyrek kül­ügyminiszterek ugyanakkor fi­gyelmeztettek az NÍSZK revizio- íiista köreinek arra irányuló új kísérleteire, hogy megkérdője­lezzék az NDK és Lengyelor­szág államhatárainak sérthe­tetlenségét. Annak a szilárd el­szántságuknak adtak hangot, hogy a Szovjetunióval való szi­lárd szövetségben tovább bőví­tik együttműködésüket a Varsói Szerződés és a KGST keretében. Mindkét fél rendkívül nagyra értékelte az SZKP XXVI. kong­resszusán elhangzott szovjet békejavaslatokat. Oskar Fischer baráti látoga- fásra hívta meg Józef Czyreket, s a lengyel külügyminiszter a meghívást elfogadta. Diplomáciai szadixmus John Gavin amerikai szí­nész lemondott a Kankan musical főszerepéről, me­lyet pár hét múlva mutat­tak volna be a Broadwayn. Állítása szerint más feladat­ra készül, melyre egykori hollywoodi barátja, Ronald Reagan, a jelenlegi elnök kérte fel. A felkínált úf szerep: az Egyesült Álla­mok mexikói nagyköveti tisztje. A mexikói átlagember Gavint ugyan Ismeri, de nem diplomataként, hanem olyan férfiként, akt már négy éve rendszeresen fel­tűnik a tévéképernyőkön a Bacardi rum reklámjában. A cég reklámügynöke Ga­vin úf funkciójától még in­kább javuló üzletre számit, mexikói kormánykörökben viszont sokként hatott a tervezett kinevezésről szóló hír. A kommentátorok nem rejtették véka alá vélemé­nyüket. Egyikük „diplomá­ciai szadizmusnak“ minősí­tette a washingtoni vezetés szándékát, a másik viszont humorosan így vélekedett: Ha' már mindenképpen Hollywoodból akarnak hoz­zánk küldeni valakit, akkor már inkább valamilyen szépséget, mondjuk Farrah Fawcettet küldhetnék. (CSTK) tótt megbeszélésen mindkét fél azt ax álláspontot képviselte, hogy a konfliktusokat és a vitás kérdéseket tárgyalásos úton kell megoldani. A lengyel kormányfő tájé­koztatott a kormány arra irá­nyuló tevékenységéről, bogy az ország gazdasági helyzete és az ellátási nehézségek to­vább ne súlyosbodjanak. Hang­súlyozta: a kormány számít az ágazati szakszervezetek aktív együttműködésére az említett problémák megoldása és a normális munkaritmus felújí­tása során. Albin Szyszka az ágazati szakszervezetek nevében támo­gatta a kormány 90 nyugodt munkanapra vonatkozó felhí­vását, s értékelte az ágazati szakszervezetek és a mi írisz terelnek, decemberi találkozó­ján kötött megállapodás telje­sítését. A lengyel miniszterelnök ta* lálkozott Lech Walesával, a Szolidaritás országos egyeztető bizottságának elnökével. A meg be saé lések na p 1 re n d jé n ugyanazok a kérdések szere­peltek. mint a korábbi talál­kozón. A kormány,fő felszólí­totta a Szolidaritás tagjait, hogy aktívan vegyenek részt a nehézségek megoldásában és a termelés normális ütemének helyreállításában. Lech Walesa megismertette Wojciech Jarw- zelskit az országos egyeztető bizottság határozataival és azokkal a kérdésekkel, melyek véleménye szerint „közös tár­gyalásokat és megái lapodás elérését“ teszik szükségessé. Poznanban tegnapelőtt éjjel befejeződött az ún. „falust Szolidaritás“ alapítóinak ille­gális kongresszusa. A szerve­zetet a legfelsőbb bíróság nem regisztrálta szakszervezeti szö­vetségként. Olyan egyéni gaz­dálkodókról és földtulajdono­sokról van szó, akik néhol a földterület 80 százalékát is birtokolják, több bérmunkást is alkalmaznak, és a jelenlegi válságos helyzetet politikai befolyás megszerzésére próbál­ják kihasználni. A kongresszus szorgalmazta a Walesa-féle Szolidaritással való fokozott együttműködést, amely az em­lített államellenes szervezet megalakulását még sztrájkak­ciókkal is támogatta. Jan Ku~ Jaj. a „falusi Szolidaritás“ el­nöke a kongresszust követő sajtóértekezleten ugyan kije­lentette, hogy „nem politikai“ szervezetről van szó, a szövet­ség mégis felszólította a vá­lasztókat, hogy fosszák meg képviselői mandátumától Sta­nislaw Gucwát, az Egyesült Néppárt főbizottságának elnö­két, amely a LEMP-pel karölt­ve a szocialista jellegű meg­újhodást szorgalmazza a vidé­ken is. (CSTK) — Hans Dietrich Gen­scher nyugatnémet külügymi­niszter tegnap visszatért Bonn- ba kétnapos washingtoni láto­gatásáról. Megérkezését kőve­tően tájékoztatta a bonni veze­tést az Egyesült Államok leg­magasabb szintű képviselőivel folytatott tárgyalásairól. Washingtoni elutazása elölt adott nyilatkozatában megerő­sítette, biztosította az amerikai vezetőket arról, hogy az NSZK teljesíti a NATO-ban vállalt va­lamennyi kötelezettségét, de ugyanakkor jelezte: az NSZK érdekei úgy kívánják, hogy a Kelet—Nyugat között folytatód­(CSTK) — A chilei demokra­tákkal szolidáris szovjet bizott­ság nyilatkozatban tiltakozott az ellen a kísérlet ellen, hogy Chilében törvényesítsék Pino­chet tábornok diktatúráját, ugyanakkor annak a meggyőző­désének adott hangot, hogy a chilei nép szabadságért és de­mokráciáért folyó hősi harca sikeresen fejeződik be. A szovjet bizottság abból az alkalomból adta ki nyilatkoza­tát, hogy tegnap lépett érvény­be Chilében az új fasiszta al­kotmány, mely Pinochet „törvé­nyes“ és „demokratikus“ elnö­köt örökös államfőnek nyilvá­nítja. A chilei nép sosem hátrál meg Pinochet diktátor előtt, hanem folytatja a demokrácia és a szabadságjogok felújításá­ért vívott következetes harcát — mondotta Mario Navarro, a chilei Egységes Munkásközpont külügyi bizottságának elnöke a Trud szovjet lapnak adott nyi­latkozatában. A chilei szakszer­vezeti képviselő figyelmeztetett arra, hogy Pinochet a La Mo- neda palotában veszi át „az el­nöki hivatalt“, ahol 1973 szep­janak a leszerelési tárgyalások. A DPA hírügynökség jelenté­se szerint Genscher látogatása során többször szorgalmazta az európai katonai egyensúly megőrzését „a lehelő legala­csonyabb szinten“, vagyis nem a fegyverkezési hajsza mellett szállt síkra, hanem annak fo­kozatos korlátozása mellett. Genscher látogatásának fő célja az volt, hogy Washing­ton egyeztesse álláspontját nyugat-európai szövetségesével. Jelentések szerint az USA az NSZK kérésére konzultációkat kezd a NATO-ban az ún. euro- rakéták korlátozásáról. temberében a katonm puccs so­rán meggyilkoltatta Salvador Allende törvényes elnököt. Az új fasiszta alkotmány érvény- belépésével a. diktátor elnök a chilei nép ellen elkövetett bíin- tettekttt akarja legalizálni és a katonai puccsot törvényesíteni. Végezetül nagyra értékelte a chilei dolgozók harca iránt megnyilvánuló nemzetközi szo­lidaritást. Giscard megkezdte választási Kampányát (CSTK) — Valéry Giscard d’Estaing francia államfő tele­víziós interjújával kezdte elnök- választási kampányát, s többek között kijelentette: „A párbe­széd híve vagyok a nemzetközi kapcsolatokban, mert a világ­ban túl sok olyan véres konf­liktusra került sor, melyeket meg lehetett volna előzni“. Amennyiben áprilisban ismét elnökké választják meg, szavai szerint a béke megőrzésére, valamint Franciaország partne­reivel a nemzetközi párbeszéd folytatására fog törekedni. PERZSA ÖBÖL Csúcstalálkozó lesz Atai Dhabiban (CSTK) — A Perzsábbat tér­ségének hat országá — iSzaúd- Arábta, Kuvait, Bahrein, Katar. Omátt és az Egyesült Arab Emírségek — külügyminiszteri konferenciát tartott Omán fő­városában, Maszkatban. A szer­dán befejeződött tanácskozáson a megalakított miniszteri tanács javasolta, hogy május 27-én a hat ország legfelsőbb képviselői Abu Dhabiban találkozzanak. Az ő feladatuk lenne az alap­okmány végleges jóváhagyása, s ezzel formálisan megkezdené tevékenységét az új közösség. Az új szövetség politikai Irányvonaláról a legjobban az érintett országok tájékoztatási minisztereinek találkozója ta­núskodik, amely a külügymi­niszteri konferenciával egyidő- ben zajlott le. Ezen több olyan határozatot fogadtak el, ame­lyek „az arab nép és az Egye­sült Államok népe közötti kap­csolatok megszilárdítására és a nyugati tájékoztatási eszközök­kel való kapcsolatok bővítésé­be“ szólítanak fel. ► CHILE „NEOOEMOKRÁCIA” Tegnaptól Auguste Pinochet, a chilei junta vezetője, önje­lölt államfő hétéves fasiszta kormányzás után Chile „alkot­mányos“ elnöke lett. At ú^abb nyolcéves elnöki megbízatási időszakot, valamint a szinte biztosra vehető újraválasztását (1989-ben) formálisan bizto­sítja számára az ország teg­nap életbe lépett úi reakciós alkotmánya. Az alkotmányt a tavaly szeptemberben megtar­tott népszavazáson, pontosab­ban népszavazást komédián kényszerítették a chilei népre terror és fenyegetőzések lég­körében. Pinochet azonban hogy sen­kinek ne legyenek kételyei a jövőbeni chilei helyzet aikaiu­lá*a felőli sajtóértekezletet törteit, melyen megismételte, hogy az új alkotmány életbe­lépésével tegnap megkezdődött .jw^demokrácia“ korszaka semmiképpen sem jelenti a po­litikai helyzet megváltozását at országban, vagyis: Chilében továbbra is érvényben marad a rendkívüli állapot, ®apiien- <ieu lesznek a megtorló intéz­kedések, nem engedélyezik po­litikai pártok és szervezetek tevékenységét, és korlátozzák a szakszervezeti mozgalmat is. Pinochet nyilatkozatával be­bizonyította, hogy az új alkot­mány rákényszerítése a népire elengedhetetlen politikai ma­nőver volt ahhoz, hogy bizto­sítsa örökös kormányzói hatal­mát. és megerősítse nltrareak- cíós. ttépelienes nezsimjét. Pinochet az új alkotmány el­fogadtatásának komédiáját még olyan időszakban rendez­te meg tavaly, amikor az ak­kor* washingtoni vezetés arra kényszerítette a lat in-amerikai diktatórikus rezsimeket, hogy legalábbis formálisan demok­ratikus álarcot öitsenek. A je­lenlegi amerikai kormány vi­szont már feleslegesnek tartja ezt az álcázást, és teljesen nyíltan támogatja a lattn-ame* vikat ikatonai diktatúrákat. Figyelemre méltó ezzel ösz- szefüggésben, hogy Reagan el­nök röviddel beiktatása otáii hatálytalanította azt a rende­letet, amely megtiltotta, hogy az Egyesült Államok Export— import Bankja pénzügyi mű­veleteket hajtson végre Chilé­ben. Washingtonban most azt fontolgatják, hogy a chilei haditengerészeti egységeket is meghívják több más latin-ame­rikai alakulat mellett egy kö­zös hadgyakorlatra. Az sem titok, ltogy míg a korábbi amerikai kormányzatok leplez­ni próbálták gazdasági és ka­tonai kapcsolataikat Chilével, addig most ezek a kapcsolatok nyílt, leplezetlen jelleget öl­tenek. Ezek ismeretében érthető, hogy Pinochet, immár „alkot­mányos elnök“, rendkívül nagyra értékelte említett sajtó* értekezletén a íehérházi elnök* váltást. Lelkesén támogat^ Reagan arra vonatkozó megál­lapítását. hogy a fehér Ház rokon szén vet táplál a baráti kormányok iránt. Az Egyesült Államok új kormányának ed­digi magatartása arról tanús­kodik, hogy pTnochef táfoôimvŇk fasiszta rezsimjét 'fcétsftgíelie­nül az említett „baráti" orszá­gok közé sorolják. (CSTKI Szadat—Oajan találkozó (CSTK) — Mose Oajan volt Izraeli külügyminiszter Kairó­ban tárgyát. Állítólag az Octo­ber című befolyásos folyóirat meghívására érkezett „magán­látogatásra“ Egyiptomba, azon­ban igen szívélyes fogadtatás­ban részesült. Fogadta őt Sza* dal elnök, és Butrosz Ghali kül­ügyminiszter is fogadást adott tiszteletére. Az A1 Ahram című lap ezzel összefüggésben megállapította, hogy az egyiptomi vezetés hisz abban: ez az izraeli politikus még Jelentős szerepet fog ját­szani az elkövetkező Időszak­ban. A lap azt jósolja, hogy Gál­ján helyet kap a Pere«-kor« mányban. MEG KELL ŐRIZNI AZ EURÓPAI KATONAI EGYENSÚLYT Genscher beszámolt washingtoni útjáról EGYIPTOM ISMÉT FENYEGETI LÍBIÁT (CSTK) — Az egyiptomi Achir Saa című folyóirat Ahmed Ba- davi volt hadügyminiszter tra­gikus véget ért titkos ellenőr­ző útjával kapcsolatban beis­meri, hogy Egyiptom ismét nö­veli csapatai létszámát a líbiai határon. A lap azt állítja, hogy a szerencsétlenség áldozatává lett miniszter és a vele utazó tábornokok azért tettek ellen­őrző körutat, mert a Szovjet­unió állítólag Líbiában több ra- kétatámaszpontot, katonai re­pülőteret, fegyverraktárät stb. épít. Valójában azonban Egyiptom az, amely fegyverekkel fenye­geti Líbiát Szudán védelmének ürügyén. Kairó a csapatössze­vonások mellett nyilvánosan is ígéretet tett Khartumnak, hogy szükség esetén „azonnali és ha­tékony támogatást“ nyújt neki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom