Új Szó, 1981. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-10 / 58. szám, kedd

š Z LÓVÁ KIA K OMMU NI STA í P ÁRTJA K Ö Z PONTI BIZOTTSfl GÁ NAK NAPILAPJA 1981. március 10. KEDD BRATISLAVA 9 XXXIV. ÉVFOLYAM 58. szám Ára 50 fillér OEMiUTASSALlEKINIfiNK 1MSE \ kommunista felelősség és a nagyfokú igényesség lég* körében szombaton és vasárnap országszerte megtartott ke­rületi és városi pártkonferenciák bizonyították Csehszlovákia Kommunista Pártjának politikai és eszmei fejlettségét, egy- •égét, összeforrottságát és akcióképességét, visszatükrözték alkotó erejét, A több mint másfél millió tagot és tagjelöltet képviselő küldöttek nem okoztak csalódást azoknak, akik bizalmukat nyilvánították irántuk. Objektívan, tárgyszerűen és józanul értékelték a kerületek, valamint Prága és Bratislava fejlő­dését a XV. pártkongresszus óta eltelt időszakra vonatkozóan, a pártszervezetek hozzájárulását a párt szociális és gazda­sági programjának megvalósításához, s meghatározták azokat a feladatokat, amelyek a CSKP XVI. kongresszusát követő időszakban a fejlett szocialista társadalom építése irányvo­nalának további megvalósítása során várhatóan döntőek fesznek. Szavazataikkal megválasztották az új kerületi és városi pártbizottságokat, a kerületi és városi ellenőrző és revíziós bizottságokat, amelyekben a jól bevált tisztségvise­lőkön kívül a társadalom minden osztályát és rétegűt kép­viselő új emberek, köztük fiatalok is helyet kaptak. Vasárnap óta ismertek azok nevei, akik abban a megtisz­teltetésben részesültek, hogy a pártot a legmagasabb szintű tanácskozáson, a CSKP április 8-án Prágában kezdődő XVI. kongresszusán képviselhessék. A küldöttek abban a tudatban és meggyőződésben szavaztak rájuk, hogy küldetésüket kom­munista elvhűséggel és becsülettel teljesítik, s felelős dön­téseket hoznak nemcsak a párt, hanem az egész társadalom jövő céljairól és feladatairól, A kerületi és a városi pártkoníereuciákbol leszúrt leg- Eontosahh tapasztalat az, amit Gustáv Husák elvtárs a prágai városi pártkonferencián így összegezett: a CSKP jól felké- wzlllt a küszöbönálló XVI. kongresszusára, A kerületi és a városi pártkonferenciákkal tetőfokukat érték el a kongresszusi előkészületek, amelyek folyamán sor került az évzáró taggyűlésekre és a járási pártkonfe­renciákra. Ezeken a kommunisták értékelték munkájuk ered­ményeit, bírálóan rámutattak a problémákra és a fogyaté­kosságokra, s mozgósították erőiket társadalmunk további Sikeres fejlesztése érdekében. Már ebhői is következik, hogy nemcsak belső problémáikról, hanem az egész társadalom életét és munkáját érintő kérdésekről is tanácskoztak. A párt vezető szerepének érvényesítéséről minden kerületi és városi pártkonferencián szó volt. A jelentésekben és a vitafelszőlalásokban általánosították a legjobb tapasztala­tokat és rámutattak azokra a területekre, amelyeken töké- létesíteni kell a munkát. A konferenciákra nagymértékben hatottak a Szovjetunió Kommunista Pártja XXVI. kongresszu­sának eredményei. Ez érthető, hiszen a csehszlovákiai kom­munisták az SZKP-t mindig példaképüknek tekintették, és merítettek gazdag tapasztalataiból. Amint ezt Gustáv Husák a prágai pártkonferencián elmondott beszédében hangsú­lyozta. mindig e legnagyobb, legérettebb marxista—leninistn párttól kaptunk segítséget és támogatást. Szüntelenül vissza fogunk térni az SZKP XXVI. kongresszusának anyagaihoz, amelyek általánosítják a szovjet kommunisták millióinak elméleti és gyakorlati tapasztalatait. A jelentésekben, a vitafelszólalásokban és a határozatok­ban a kommunisták teljes támogatásukról biztosították azo­kat a célokat, amelyeket a párt hazánk 1981—1985. évi gazdasági és szociális fejlesztése fő irányainak tervezetében rögzített. A kommunisták meggyőződése, hogy e célok meg­felelnek társadalmunk jelenlegi lehetőségeinek és szükség­leteinek, hiszen biztosítják népgazdaságunk további tervszerű fejlődését még azokban az években is, amelyek a nehéz kiilső és belső gazdasági feltételek miatt nem lesznek köny- nyfiek. Ezért mindent meg kell tenni e «élok eléréséért. Természetes, hogy a kommunisták éppen ezzel a kérdéssel foglalkoztak a legtöbbet a konferenciákon. A kommunisták minden munkahelyen készek olyan feltételeket teremteni, hogy fejlődjön a dolgozók kezdeményezése, s érvényesül­jenek az új módszerek. A jó irányítás és a széles körű munkakezdeményezés a si­keres előrehaladás két legfontosabb feltétele. Ezzel a gon­dolattal reagált Gustáv Husák elvtárs azon küldöttek felszó­lalásaira, akik a prágai konferencián a kiváló kollektívák munkájáról számoltak be. A dolgozók öntudatos kezdemé­nyezésének ösztönzése és szervezése terén mindig akad ten­nivaló. A kerületi pártkonferenciákon a kommunisták örvendetes eredményekről adhattak számot. Nagyra értékelték mindazon csehszlovák állampolgárok munkáját, akik a kommunistákkal együtt hozzájárultak a sikerekhez, akik velük együtt szellemi és fizikai erejük javát, képességeiket, tehetségüket és tudá­sukat a társadalom szolgálatába állítják. Tény, hogy hazánkban teljes mértékben megvalósul Lenin­nek az a tétele, hogy a szocializmus építése csak az ember- milliók műve lehet. A kommunisták kötelessége, hogy tovább szilárdítsák a párt kapcsolatát a néppel s a nép javára éljieuek és dolgozzanak, A kerületi pártkonferenciák hatá­rozatai ezért arra kötelezték a kommunistákat, hogy példásan teljesítsék feladataikat, szüntelenül sikeres politikai tömeg­munkát végezzenek. A kerületi és a városi pártkonferenciák nem zárt ajtók mögött zajlottak le. A televízió, a rádió és a sajtó útján mindenki figyelemmel kísérhette őket, megismerkedhetett azokkal a problémákkal, amelyekről a kommunisták két napon át tanácskoztak. A nyilvános pártgyülések ugyanígy gazdag tájékoztatással szolgálnak a kommunista párt munkájáról. Csehszlovákia Kommunista Pártja jói felkészült a XVI. kongresszusra. Egész népünk jól felkészült rá. Igényes idő­szakba lépünk, az eddigieknél nehezebb feladatok várnak ránk. De érettebbek, tapasztaltabbak vagyunk, ismerjük lehe­tőségeinket, erőinket és képességeinket. Ezért józan derű­látással tekintünk a jövőbe, kommunista felelősséget válla­lunk népünk boldog életéért. (RUDfi PRAVO) Köztársasági Érdemrenddel tüntették ki Josef Simont Ľubomír ätrougal és Alois Indra köszöntötte a jubilánst /\ bratislavai Meopla vállalat dolgozói nagy gondot fordíta­nak a szocialista munkaverseny fejlesztésére. E mozgalomban éléh jár Peter Wolf 8-tagú ifjú­sági szocialista munkabrigádja 1974-ben történt megalakulása óta több elismerő oklevelet és kitüntetést kapott. Tavaly sze­rezte meg a szocialista munka­brigád cím ezüst fokozatát. A csoport tagjai a fűtőanyag- és az energiatakarékosságban is kiváló eredményeket érnek el. A múlt évben több mint 44 000 korona értékű újítási ja­vaslatot nyújtottak be. A képen: Miroslav Zídek, a munkacsoport egyik tagja munka közben (Pavol Neubauer felvétele —' CSTK) (ČSTK) —• josef Šimon mi niszt erelnök-hei ye t lesnek HO születésnapja alkalmából Cseh Szlovákia Kommunista Pártja po 1 i t i k á já nak meg va lós í t ásában szerzett sokéves érdemeiért a köztársasági elnök a Köztarsa sági Érdemrendet adományoz ta. A magas kitüntetést tegnap a prágai Hrzán-palotában Ľubo­mír Strougal szövetségi minisz­terelnök adta ót a jubilánsnak. Nagyra értékelte Josef Siimon elkötelezett tevékenységét és hozzájárulását a szocialista tár­sadalom építéséhez, főleg poli­tikai és gazdasági tisztségekben végzett áldozatkész és sikeres munkáját. Az átadási ünnepségen részt vettek: Václav Hűla, Josef Kurj rák, Karol Laco, Matej Lúčan. Rudolf Rohlíček és jíndrich Zahradnik szövetségi miniszter­elnök-helyettesek, továbbá Pa­vol Bahyl, Vlastimil Ehreuber> ger, Ladislav Gerle és Milan Kubát, a szövetségi kormány miniszterei. » * • * Alois indra, a CSKP KB El­nökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke, tegnap a Szövet sági Gyűlés más tisztségviselői nek jelenlétében fogadta fosef Simon szövetségi miniszterel­nök helyettest, a Nemzetek Ka­A kongresszust köszöntik Prágai és bratislavai dolgozók értékes kötelezettségvállalásai (CSTK) — A dolgozók országszerte a felaján­lási mozgalom kiszélesítésével, új kötelezettségek vállalásával reagáltak a XVI. pártkongresszus összehívására. Ez történt Prágában is. A CSKI* Kll 18. ülésén elfogadott határozatokra válaszol va a Szocialista Munka Hőse címmel kitüntetett prágai dolgozók 1980 októberében a múlt évi terv teljesítésére és az idei munkaaktivitás fokozásá­ra hívták fel a többi dolgozót. A felhívásra azonnal válaszolt 16 prágai vállalat, üzem és kutatóintézet, amelyek dolgozói értékes kötelezettségeket vállaltak a CSKP XVI. kongresszusa és pártunk megalapításának &l). évfordulója tiszteletére A legfontosabb prágai válla­latok dolgozói a XVI. pártkong­resszus tiszteletére eddig 789 kötelezettséget vállaltak. Min­denekelőtt megígérték az idei gazdasági terv túlteljesítését, az exportszállításuk teljesítését és a termelés gazdaságosságá­nak növelését. A dolgozók fel­ajánlották, hogy az áruterme­lés állami tervét 10,5 millió koronával, a forgalom tervét 5,8 millió koronával, a teljesít­mények tervét pedig 4,8 millió koronával túlteljesítik. A Szovjetunióba irányuló ki­vitel feladatainak túlteljesítése érdekében február elején üt prágai üzem képviselői Alek- szandr Botvinnak, a Szovjet­unió csehszlovákiai nagyköve­tének átadták az SZKP XXVI. kongresszusa tiszteletére vállalt kötelezettségeket. A prágai dolgozók a főváros fejlesztéséért is sokat tesznek. Ebben az évben gyermekintéz­mények és sportlétesítmények építése, valamint a környezet javítása terén 11 100 500 társa­ft CSKP KB üdvözlő levele (ČSTK) — Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bi­zottsága üdvözlő levelet kül­dött a Mexikói Kommunista Párt XIX. kongresszusának, amely tegnap kezdte meg mun­káját az ország fővárosában, , dalmi munkaórát dolgoznak. A városi pártkonferencián is be­bizonyosodott, hogy a főváros dolgozói becsülettel valóra vált ják kötelezettségüket. A bratislavai építőipari válla­latok dolgozói is széles körű felajánlási mozgalmat bonta - (Folytatás a 2. oldalon} marójának képviselőjét 00. szü< letésnapja alkalmából. Gratulált a jubilánsnak a Köztársasági Érdemrend odaí­télése alkalmából, és átadta a Szövetségi Gyűlés üdvözlő leve­lét. Ľudovít Pezlár vietnami vendéget fogadott (CSTK) — Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap Bratisla­vában fogadta Nguyen Thi Binh asszonyt, a Vietnami Szocia­lista Köztársaság oktatási mi­niszterét, aki baráti látogatás son tartózkodik hazánkban. A fogadáson részt vett Ivan Litvaj, az SZLKP KB osztály- vezetője és Július Hanus szlo* vák miniszterelnök-helyettes. A’ vendéget a fogadásra elkísérte Juraj Buša szlovák oktatási miniszter. A baráti találkozón a viet« namí oktatási miniszter tájé­kozódott az alap- és középfo­kú oktatás, valamint a szak* munkásképzés fejlesztéséről, Pezlár elvtárs tájékoztatta a vietnami vendégeket a cseh­szlovák közoktatás fejlődésé* ről, és megállapította, hogy az oktatás jelentős mértékben hozzájárult szocialista társa* dalműnk fejlődéséhez. Szlovákiai látogatása során Nguyen Thi Binh asszony ellá- tagat a zlatovcei gyermekvá­rosba, bemutató órákon vesz részt általános és szakmunkás- képző iskolákban s tájékozódik a pedagógusképzésről. Bemutatkozó látogatások (ÖSTK) — Peter Colotka szlovák miniszterelnök tegnap Bratislavában bemutatkozó lá­togatáson fogadta Jaime Canho- Sous Castrot, a Perui Köztársa* ság rendkívüli és meghatalma­zott csehszlovákiai nagykövetét. A perui diplomata tegnap Be- uyó Máténál, a Szlovák Nemze* ti Tanács alelnökénél, valamint Szlovákia és Bratislava más tisztségviselőinél is bemutatko­zó látogatást tett. AFGANISZTÁN A SZAKSZERVEZETI KONGRESSZUS KÜLFÖLDI VENDÉGEINEK ÜZEMLÁTOGATÁSAI (ČSTKJ — A külföldi küldött ségek, amelyek részt vettek az Afganisztáni Demokratikus Köz. társaság szakszervezeteinek el­ső kongresszusán, tegnap töhb kabuli üzembe látogattak el. A Viliam Kožík vezette cseh­szlovák szakszervezeti küldött ség más vendégekkel együtt a Dzsangalak fémfeldolgozó és javítóüzembe látogatott el. A vendégek az üzem megte­kintése után részt vettek az üzepi dolgozóinak gyűlésén, amelyen Kožík elvtárs is be szédet mondott. A Dzsangalak alkalmazottainak tolmácsolta a csehszlovák dolgozók üdvözle­teit és rámutatott . arra, hogy üzemük Is a csehszlovák-af­gán sikeres együttműködés bizonyítéka. Hangsúlyozta, hogy Csehszlovákia lakosat nagy fi­gyelemmel kísérik az afganlsz* tónt fejlődést, és örülnek azok* nak a sikereknek, amelyeket &£ afgán nép az áprilisi forrada-* lom második szakaszában ért el. Az afgán szakszervezetek el­ső kongresszusán, amely va­sárnap fejeződött be, a küldöt­tek jóváhagyták a szakszerve­zetek alapszabályzatát, a kong­resszusi határozatokat, a szak­szervezeti mozgalom címerét és zászlaját, s megválasztották a vezető szerveket. Az Afgán Szakszervezetek Központi Ta­nácsának elnöke Szattar Púr- deli lett. A vasárnap délutáni zárótanácskozáson jelen voltak az Afganisztáni Népi Demok­ratikus Párt KB Politikai Bi­zottságának tagjai. A kongreszuson öt földrészről több mint húsz ország küldött­sége vett részt. A Szakszerve­zetek Központi Tanácsa nevé­ben a csehszlovák dolgozók jó­kívánságait Viliam Kožík, aa SZKT .titkára tolmácsolta* VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESOtJETEKI

Next

/
Oldalképek
Tartalom