Új Szó, 1981. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-06 / 31. szám, péntek
A CIPÓGYÁRI KOMMUNISTÁK SZAVA Beszélgetés Ján Caban elvtárssal, a partizánskej Augusztus 29. Cipőgyár üzemi pártbizottsága elnökével Mozgósító jelszavakat, szocialista munkafelajánlásokat hirdető transzparensek egész sora szegélyezi Partizánskéban a cipőgyár környékét. Mind arra hívják fel a figyelmet, hogy a gyáróriás üzemcsarnokaiban nem mindennapos tevékenységet folytatnak a dolgozók. Törekvéseiket most főképpen az éves terv teljesítésére, a XVI. kongresszus és a CSKP megalakulása 60. évfordulója méltó köszöntésére tett ígéreteik beváltására összpontosítják. S ebben különösen jelentős szerepet tölt be a munkahelyeken végzett pártmunka, melynek formáiról, gazdaságpolitikai lecsapódásáról és hatékonyságáról Ján Caban elvtárssal, az üzemi pártbizottság elnökével beszélgettem. úl szó 1981. II. 6.- Érdemes megemlíteni - mondotta bevezetőül hogy vállalatunknál - amelyhez a komáromi (Komárno) és a nemesócsai (Zemianska Oľča) gyáregység is tartozik, közel 1500 párttag és-tagje- lölt aktivitásával számolhatunk. Figyelembe kell venni azt is, hogy a cipőipari munka több más, zömében ugyancsak nődolgozókat foglalkoztató iparághoz viszonyítva nagyobb munkaintenzitást követel, a kialakult munkarendszerek nagy pontosságot, a technológiai és munkafegyelem szigorú megtartását igénylik, mindezt két műszakos termelés mellett. A feladatok igényességéhez mérten • Melyek azok a feladatok, amelyek az elkövetkezendő esztendőkben megszabják a pártmunka irártyát?- Mindenekelőtt a gazdaságiak. Ezek között is az idei tervmutatók elérése súlyponti kérdés nálunk. Hogy többet ne mondjak, a múlt évihez viszonyítva 1 millió 142 ezer pár cipővel többet kell gyártanunk, ami kollektíváink számára legalább 33 millió 989 ezer pár lábbeli elkészítését jelenti. A gyártási folyamatban előreláthatólag sem számolhatunk ideális feltételekkel, hiszen a kellékek és a nyersanyagok beszerzése ez idén is nagy nehézségekbe ütközik, de ezenkívül a külföldi piacokon várható árhatások kedvezőtlen alakulásával is szintén alaposan meg kell küzdenünk. A kommunisták számára nem marad más hátra, minthogy személyes példamutatásukkal mozgósítsák belső tartalékainkat, felkarolják munkatársaik kezdeményezését, így biztosítsák gyártmányaink magasabb fokú műszaki-gazdasági színvonalát.- A múlt évben ezen a téren sok szép eredménynek örvendhettünk. Többek között annak, hogy vállalatunk 1,5 százalékkal túlteljesítette bruttó- és 4 százalékkal az árutermelés előirányzatát. Ámde csak a termelés terjedelmét tekintve teljesítettük a tervet, mert a valóságban 1 millió 339 ezer pár cipővel így is kevesebb árut állítottunk elő. Erőfeszítéseink kedvezőtlen hatását mi sem érzékelteti jobban, minthogy ezt a munkát a szabad szombatok felhasználásával meghosszabbított műszakok keretében biztosítottuk, ami- koris 1,9 millió pár és 120 millió korona értékű cipőt gyártottunk. Hasonlóképpen beszélhetek a kiviteli terv alakulásáról, 100,3 százalékra itt is teljesítettük az előirányzatot, hiszen a szocialista államokba 6 millió, a tőkés országokba pedig 4 millió korona értékű áruval túlteljesítettük feladatainkat. Az áruösszetételben azonban nem teljesítettük a tervet, ami leginkább a partizánskéi cipőkészítő gyárrészleg, a Zlaté Moravce-i és a komáromi üzemegységünk rovására írható. A vállalati pártkonferencián az üzemi pártbizottság beszámolója mulasztásukért név szerint is elmarasztalta az említett gyáregységek vezetőit, ám úgyan- úgy bírálta az áruszállítás és a termelés szervezéséért felelős kommunisták tevékenységét is.-^-Vállalatunk gyáregységeiben az elmúlt évek folyamán - a kommunisták határozott álláspontja eredményeképpen - érvényesítettük a minőségellenőzés komplex kísérleti rendszerét. A szerzett jó tapasztalatokat tehát megfelelően kívánjuk hasznosítani a január elsejével életbe lépő tökéletesített gazdaságirányítási rendszer sikeres működtetésében is. Ehhez a munkához megbízható hátteret nyújt számunkra, hogy a munka minőségének és hatékonysága növelésének kérdését dolgozó kollektíváink szívügyüknek tekintik, alkotó hozzáállással viszonyulnak a feladataikhoz. Sokat mond ezen a téren, ha megemlítem, hogy vállalatunk éppen az 1978-80-as évek folyamán 156 millió koronával gyarapíthatta nyereségét. Kinek köszönhető a siker? A dicséret elsősorban az Alexander Švec elvtárs irányította műszaki gárdát illeti. A kollektíva tagjai a kísérletezés-fejlesztés -termelés-felhasználás folyamatában olyan tematikus feladatokat oldottak meg, amelyek segítségével 61 millió koronával csők- kenthettük a ráfordítási költségeket és 41 millió koronát takarítottunk meg népgazdaságunknak devizában. A műszaki fejlesztést ezután is támogatjuk, s az eddiginél nagyobb gondot fordítunk az elfogadott újítási javaslatok érvényesítésere, amelyek közül - sajnos - alig felét hasznosítják a gyakorlatban. Sokan és mégis kevesen • A cipőipari szakma egyre inkább veszít vonzerejéből bizonyítják ezt a munkaerő hullámzás adatai is. Mit tesznek a pártszervezetek a saját hatáskörükben, hogy megszilárdítsák a szakma becsületét?- Nagy vonásokban már szóltam a vállalat idei terveiről, céljairól. Szükséges azonban, hogy a kérdés kapcsán a hetedik ötéves tervidőszak reánk háruló feladatait is érzékeltessem. 1985-ig bezárólag a terv szerint 5,8 százalékkal kell növelnünk a termelést. A mi feltételeink között ez azt jelenti, hogy az értékelhető időszakban 1 millió 895 ezer pár cipővel többet kell gyártanunk. De ezen belül - már az idei év folyamán - 115 ezer pár olyan minőségű cipő előállításáról kell gondoskodnunk, amely minden tekintetben kielégíti a vásárlók megnövekedett igényeit, a divat követelményeit. A tervidőszak vegéig tehát 575 ezer pár kellék- és anyagigényes cipő termeléséről van szó, amelynek gyártására sem anyagilag, sem pedig gépellátás tekintetében nem vagyunk kielégítően felkészülve. Ehhez még hozzátehetem: a hatodik ötéves tervidőszak kezdetén nyilvántartott munkáslétszámunk az 1980-as év végéig mintegy 420 fővel csökkent. Ezért hangsúlyozom mindig, hogy bár sokan vagyunk, a nagyobb feladatok biztosításához mérten mégis kevesen.- Nem kendőzhetem el azt a tényt sem, hogy a szakma egyre veszít vonzerejéből. Erre vall, hogy az utóbbi esztendők folyamán 336 fiatal cipőipari dolgozó fordított hátat a gyárnak. E kedvezőtlen jelenség visszaszorítására pártalap- szervezeteink nagy erőfeszítéseket tesznek elsősorban azáltal, hogy a gyáregységek vezetőivel karöltve nagyobb gondot fordítunk a szakmára jelentkezők kiválasztására, a jobb munkafeltételek megteremtésére és a fiatalok nevelésére. Ezt a célt követik a szociális és az egészségügyi gondoskodás színvonalának emelésére foganatosított intézkedések is. A pártmunka tükre- Jóllehet eddig többnyire a feladatokról és a gondokról beszéltem, vállalatunk kommunistáinak pártmozgalmi tevékenységükért sem kell szégyenkezniük. Jelentős többségük nagy áldozatvállalással és a követelményeknél is magasabb szinten teljesíti kötelességét. Ennek köszönhető, hogy vállalatunknál rend és alkotó légkör uralkodik, a felelősséggel végzett kifogástalan munkának nagy a becsülete. Végeredményben ez szavatolja a minőséget, és növeli a párttagok tekintélyét. Sok példát említhetnék ennek bizonyítására. Többek között azt, hogy dolgozóink 90 százaléka vesz részt a kommunisták ösztönző hatására a tervcélok eléréséért folytatott szocialista munkaversenyben, vállalatunk politikai és gazdasági vezetői felbecsülhetetlen értékként tartják számon a 230 szocialista- és a 8 komplex racionalizációs brigádban dolgozó újítók, ész- szerúsítők fáradozásának eredményeit.- Pártalapszervezeteink a műszaki színvonal, a gazdasági hatékonyság és a termelés növelésére irányuló minden kezdeményezést hathatósan támogatnak, nem hagyják kialudni a begyújtott tűz lángját. Hogy ez nem a forma és a külsőségek érdekében történik, igazolhatja az a tény: a „Mindenki szocialista módon“ jelszóval meghirdetett és népszerűvé vált versenymozgalom a befejeződött tervidőszak minden évében legalább 30 millió korona értékű energia- és nyersanyag- megtakarítást eredményezett. A munka és a gyártmányok minőségét szavatoló sza- ratovi módszer szerint pedig - noha még az értékelésében sok a formális elem - vállalatunknál több mint 3500-an dolgoznak.- Vállalatunkra vonatkoztatva befejezésül még annyit: kommunistáink munkáját és a gyártott cipők minőségét manapság sok kritika éri. A tárgyszerű bírálatot megszívleljük és mindent megte- szük azért, hogy a jövőben egyre kevesebb legyen az elmarasztaló panasz. SZOMBATH AMBRUS KÖZÖS ERŐVEL A KÖZÖS CÉLOKÉRT A marxizmus - leninizmus azt tanítja, hogy a tömegeket vezetni és annak a harcuknak az élén állni, amelyet a proletár diktatúráért, a szocializmus és a kommunizmus építéséért vívnak, csak olyan párt képes, amely forradalmi, harcos és politikailag egységes. A pártegység a pártépítés, a párt élete és tevékenysége marxista- leninista alapelvére épül. Lenin a pártegység alatt minden párttag szoros összefogását értette egységes eszmei, taktikai és szervezeti alapon, egységes program megvalósítását, egységes alap- szabályzatból kiindulva. A CSKP a párttagok sorainak egybeforrá- sáért vívott harcot úgy gyakorolja, hogy szilárd alapot teremtsen az egész párt aktivitásának biztosításához, s a párt vezetésével minden dolgozó aktivizálásához. Ez megköveteli, hogy minden egyes kommunista a pártegység marxis- , ta-leninista tartalmára építse tevékenységét. A kommunista párt egységének alapja a marxizmus - leninizmus. Ez a tanítás minden párttagnak lehetővé teszi a helyes megismerést és tájékozódást még a legbonyolultabb helyzetekben is, illetve a tanulságok mindenkori helyes levonását. Az az alapdokumentum, és eszköz, mely a kommunistákat egységbe tömöríti, a párt programja, az eszmei egység pedig a párthatározatban fejeződik ki. A pártegység elérésének döntő előfeltétele az az eszmei egység, amely mindig döntően befolyásolja a szervezet módszerét és munkáját. Lenin figyelmeztetett arra, hogy közös eszmei alap nélkül nem lehet szó egységről. A párt sosem tekintette sorainak egységét örökre adottnak, ellenkezőleg, a pártegységet a mindennapi céltudatos, politikai, eszmei-nevelő és szervező munkában hozza létre. Ebből az következik, hogy akárcsak az egész párt, a pártegység is élő, dinamikusan fejlődő szervezet. Mivel a párt a marxizmus - leninizmusra épül a pártegység megköveteli a párttagok eszmei színvonalának növelését, ez tehát állandó feladat. A párt ideológiai egységéért ma is harcolni kell. A CSKP KB XV. ülése is hangsúlyozta ennek szükségességét, azt, hogy a párt szervei és szervezetei, minden párttag fejlessze az ideológiai nevelőmunkát, a tömegpolitikai tevékenységet. A párt eszmei egységét alá kell támasztania a párt szervezeti egységének, melynek alapja az alap- szabályzat. Az eszmei egység és a szervezeti egység dialektikusán kapcsolódik egymáshoz. A párt alapszabályzatából következnek a párt építésének és belső életének alapelvei és normái. A demokratikus centralizmus összekapcsolja a centralizmust és a pártfegyelmet a demokratizmussal, a pártéletben, biztosítja a kisebbség alárendeltségét a többségnek, ami nélkül nem érhető el a gondolkodás és a cselekvés, a szavak és a tettek egysége. A CSKP KB 11. ülése rámutatott a párthatározatok teljesítésének fontosságára, illetve arra, hogy a határozatokat mindig idejében le kell bontani a helyi feltételekre s teljesítésüket ellenőrizni kell. A feladatok teljesítéséért mindig konkrét személyeknek kell felelniük. A párt nem tudná teljesíteni politikai vezető szerepét, nem lehetne a munkásosztály és a dolgozó tömegek szervezője és nevelője ha nem volnaegységes, szilárd egységbe tömörült szervezet. Elengedhetetlen része a párt- egységnek a politikai és az akcióegység. Ebbe torkollik az ideológiai és a szervezeti egység. A politikai és az akcióegység minden párttagot és tagjelöltet a párt valamennyi szervét és szervezetét arra kötelezi, hogy részt vegyen a párt programjának, a felsőbb pártszervek határozatainak megvalósításában. A párt forradalmi tapasztalatai bizonyítják, hogy a nézetek egysége, alátámasztva a szervezeti egységgel, a kommunisták akcióegységét eredményezi, így a gondolatok és a szavak egysége közös cselekvést eredményez. Ezen láncszemek bármelyikének gyengítése, csökkenti a párt vezető szerepét a társadalomban. Nem véletlenül figyelmeztetett a CSKP KB 18. ülése arra, hogy minden vezető szerv, minden felelős dolgozó tartsa szem előtt: a kongresszus által kitűzött feladatok, illetve az egyes KB-ülések határozatainak nem teljesítése, komoly politikai, eszmei-nevelő és erkölcsi következményekkel jár. A párttagokat az emberek nem szavaik, hanem tetteik alapján ítélik meg elsősorban. Dr. Ján Machyňiák KONGRESSZUSI MŰSZAKOK A SZOVJETUNIÓBAN Az SZKP XXVI. kongresszusának tiszteletére az egész országban kongresszusi műszak kezdődött, a dolgozók ezrei élenjáró módon végzik munkájukat, egész brigádok, kollektívák dolgoznak így. Az Oroszországi Föderáció egyik ipari központjában, Voronyezsben szeptember elsejéig ezer munkás határidő előtt teljesítette ötéves tervét. Mindennap újabb hírek érkeznek az ország különböző vidékeiről a szovjet kommunisták kongresszusi munkafelajánlásairól. Csupán néhányat idézünk. Naponta 240 tehergépkocsi: ez a Ká- mai Autógyár munkaüteme. Ez azt jelenti, hogy a dolgozók elhatározták: a tizedik ötéves terv feladatán kívül még tízezer autót gyártanak ötféle változatban. A moszkvai Zarja cipőgyár munkásai a kongresszus megnyitásának napjáig terven felül 60 ezer pár kiváló minőségű cipőt készítenek. A li- pecki traktorgyár dolgozói 500 traktort szerelnek össze, vlagyimiri kollégáik pedig 600 motort gyártanak hozzájuk. A magnyitogorszki- ak a martinkemencék javítási idejének lerövidítése révén az ötéves tervidőszakban több mint 600 ezer tonna acélt olvasztanak terven felül. Folyik a harc az idővel, azonban a termékek minőségéről sem feledkeznek meg. A litvániai Baltija hajógyár dolgozói a határidőnél két héttel korábban bocsátották vízre a Lenszk fenékhálós halászhajót. Az Uszty-ilimszki hőerőmű 4. energiablokkjának üzembehelyezését 100 nappal előbbre hozták. A szibériaiak sikerét azok a le- ningrádi munkások is elősegítették, akik határidő előtt készítették el a gépegységeket. Ez a módszer a „munkások stafétája“ nevet kapta. A szeverodonyecki Azot Termelési Egyesülés kollektívája is határidő előtt teljesítette ötéves tervét azáltal, hogy több mint 12 millió tonna műtrágyát adott a mezőgazdaságnak. Az ukrán vegyipari munkások, lehetőségeiket számba véve, elhatározták, hogy az év végéig még 1,5 millió tonna „termékenység-vitamint“ állítanak elő. Észtországi kollégáik egy egész esztendővel korábban helyezték üzembe a kombinált ásványi műtrágyát előállító gyárat. Di- mitrovgrad városban az építők, az idővel versenyezve, fél évvel korábban helyezték üzembe azt a házgyárat, amely évente 110 ezer négyzetméternyi lakást épít majd. Az Atommas dolgozói is harcra keltek az idővel: elhatározták, hogy a kongresszus megnyitásának napjára, vagyis fél évvel a határidő előtt elkészítik az első atomreaktor burkát. Hogyan sikerül ilyen eredményeket elérni? Mi a magyarázat?- Ez annak következtében lehetséges, hogy minden gép, az egész üzem számára optimális munkakörülményeket biztosítunk - magyarázta Borisz Korobko, a szeverodonyecki Azot Egyesülés párttitkára. - Ez pedig minden egyes ember tudásától és a szakképzettségétől, azoktól a tulajdonságaitól függ, amelyek különösen világosan nyilvánulnak meg a szocialista versenyben. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a szeverodonyecki vegyipari munkások szorgalmasan tanulnak a gazdasági továbbképző tanfolyamon, részletesen elemzik a saját műhelyükben, üzemükben jelenleg kialakult helyzetet, s ennek során feltárják a tartalékokat, tanulmányozzák a legkorszerűbb munkamódszereket, melyeket később a munkások százai sajátítanak el.-Az SZKP XXVI. kongresszusának tiszteletére indított versenyben nem olyannak látszunk, amilyenek vagyunk, hanem amilyenek lenni szeretnénk - hangsúlyozta Vlagyimir Vnyevcev, a voronyezsi Avtogenmas gyár hegesztőbri- gád-vezetője. A népgazdaság fejlesztéséhez való hozzájárulásunk a szakmai hozzáértéssel, a munkanap megszervezésével, az anyagi-műszaki ellátottság szintjével mérhető... És ami a legfontosabb: munkáslelkiismeretünkkel, a ránk bízott ügyért való felelősségünkkel. (A Fáklya nyomán) Egységbe forrva