Új Szó, 1981. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-24 / 46. szám, kedd

Az SZKP Központi Bizottságának beszámoló jelentése (Folytatás a 3. oldalról) nek. Ez megmutatja, hová vezet a szocializmus alapelveinek és lénye­gének a kiforgatása a bel- és a 'kül­politikában. Maguk a kínai vezetők „a legkemé­nyebb feudális-fasiszta diktatúrának“ nevezik azt az állapotot, amely or­szágukban az ún. kulturális forrada­lom Időszakában uralkodott. Az Ilyen értékeléshez nincs mit hozzáfűzni, Kína belpolitikájában jelenleg vál­tozások mennek végbe. Hogy ezek mi­lyenek lesznek, azt csak az idő mu­tatja meg. Megmutatja, hogy a -mai kínai vezetésinek milyen mértékben si­kerül leküzdenie a maoista hagyaté­kot. Peking külpolitikájáról szólva azonban, sajnos, nem beszélhetünk semmiféle pozitív változásokról. To­vábbra is a nemzetközi helyzet kiéle­zésére irányul és az imperializmus po­litikájával szövetkezik. Ez semmiképp sem vezetheti vissza Kínát a fejlődés normális útjára. Az imperialisták nem válnak a szocializmus barátaivá. Az Egyesült Államok, Japán és egy sor NATO-ország azon törekvése mö­gül t, hogy bővítsék katonai politikai szövetségüket Kínával, egyszerű szán­dék áll — kihasználni saját imperia­lista érdekeik céljaira a Szovjetunió­val és a szocialista közösséggel szem­beni ellenséges álláspontját. Ez koc­kázatos játék! Ami azonban a kínai népet illeti, szilárd meggyőződésünk, hogy valódi érdekeinek a béke politikája felelne még, éspedig csakis a béke és a más államokkal való normális kapcsolatok politikája. Amennyiben a szovjet-kínai kap­csolatok nem fognak javulni, ez nem a mi hibánk lesz. A Szovjetunió nem kereste és nem keresi a konfrontációt a Kínai Népköztársasággal. Az SZKP XXIV. és XXV. kongresszusa által kitű­zött irányvonalhoz tartjuk magunkat, és a Kínához fűződő kapcsolatainkat a jószomszédság alapján szeretnénk épí­teni. Továbbra is érvényesek a Kíná­val való kapcsolatok normalizálására tett javaslataink éppúgy, mint a kínai nép iránt érzett tiszteletünk és ba­rátságunk. Elvtársnők és elvtársak! Láthatják, hogy a Központi Bizottság egészében véve hatalmas munkát végzett a szo­cialista országokkal való kapcsola­taink fejlesztése és elmélyítése érde­kében. A gazdaság és a kultúra fej­lesztésében, a társadalmi kapcsolatok és a szocialista demokrácia tökélete­sítésében, tehát szó szerint valameny- nyi területen a világszocializmus biz­tonsággal halad előre. És mi, szovjet kommunisták, büszkék vagyunk arra a szerepre, amelyet ebben Lenin párt­ja, a Nagy Október hazába tölt be. 2. Kapcsolataink fejlődése a felszabadult országokkal Elv társak! Az értékelt időszak a párt nemzet­közi tevékenységének egyik legjelen­tősebb eredménye együttműködésünk lényeges bővítése azokkal az orszá­gokkal, amelyek felszabadultak a gyar­mati elnyomás alól. Ezek nagyon eltérő országok. Né­hány a felszabadulás után forradalmi, demokratikus útra lépett, máshol a kapitalista kapcsolatok érvényesültek. Egyeseik valóban független politikát folytatnak, mások azonban az impe­rializmus uszályába kerültek. Röviden, ezek az országok eléggé színes képet mutatnak. Kezdjük a szocialista irányzatú or­szágokkal, azokkal, amelyek a szocia­lista fejlődés útját választották. Szá­muk növekedett. Igaz, hogy ezekben az országokban a haladó fejlődés nem egyforma, és bonyolult feltételek kö­zött halad előre. A fő irányzatok azonban megegyeznek. Ez az imperia­lista monopóliumok, a helyi nagybur- zsoázia és a feudálisok pozíciójának fokozatos felszámolása és a külföldi tőke tevékenységének korlátozása. A népi állam számára ez a gazdaságban a kucspozíclók biztosítása és a terme­lőerők tervszerű fejlesztésére, vidé­ken a szövetkezeti mozgalom ösztön­zésére való átmenet. Továibbi ilyen irányzat a dolgozó tömegeik szerepé­neik fokozása a társadalom életében, az államapparátus fokozatos megerő­sítése a néphez hű, saját dolgozókkal. Továbbá ez az említett országok kül­politikájának imperialistaellenes jelle­ge. Ezekben az országokban megerő­södnek a forradalmi pártok, amelyek a széles dolgozó tömegek érdekeit képviselik. Az értélkelt időszakban a Szovjet­unió barátsági és együttműködési szerződést kötött Angolával, Etiópiá­val, Mozambiikkal, Afganisztánnal és a jemeni Népi Demokratikus Köztár­sasággal. A közelmúltban barátsági és együttműködési szerződést írtunk alá Szíriával. Meggyőződésem, hogy ez a szerződés majd jól szolgálja a szov- ijet—szíriai barátság további fejlesz­tését és a közel-keleti igazságos béke megteremtését. A felszabadult országokkal fejleszt­jük kiterjedt gazdasági és tudomá­nyos-műszaki együttműködésünket, amely mindkét fél számára előnyös. Kapcsolatainkban jelentős helyet fog­lal el a nagy gazdasági objektumok építése ezekben az országokban, ebből a Szovjetunió különböző formában ve­szi ki részét. Az elmúlt években befejezett objek­tumok között sok olyan van, amely 'kulcsfontosságú az illető ország gaz­dasága számára. Ilyen például az Asz Szaura hidroenergetikai komplexum Szíriában, amely az országban termelt villamos energia több mint 70 száza­lékát szolgáltatja; Algériában egy ko­hászati üzem második blokkja, amely 2 millió tonna acéllal növelte annak kapacitását, Guineában 2 és fél millió tonna kapacitású bauxilikitermelő üzem stb. Országunk a felszabadult államok­nak lehetőségei szerint segítséget nyújt a káderek — mérnökök, techni­kusok, szakmunkások, orvosok és ta­nítók — képzésében is. Ázsia és Afrika orszáeaiban az épít­kezéseiken, az iparban és a mezőgaz­daságban, a kórházakban és az isko­lákban önfeláldozóan dolgoznak a szovjet szakemberek tízezrei. Ezek a szakemberek méltón képviselik szo­cialista hazájukat. Büszkék vagyunk rájuk, és szívből kívánunk nekik sok sikert 1 A többi testvéri országgal együtt a felszabadult államoknak segítünk meg­erősíteni védelmi képességüket is, ha erre megkérnek minket. így volt ez például Angolában és Etiópiában. Ezekben az országokban megpróbál­ták felszámolni a népi forradalma­kat belső ellenforradalom szításával vagy külföldi agresszióval. Ellenezzük a forradalom exportját, de nem érthe­tünk egyet az ellenforradalom export­jával sem. Az imperializmus valódi üzenet nél­küli háborút kezdett az afgán forra­dalom ellen. Ez közvetlenül veszélyez­tette déli határaink biztonságát is. Ez a helyzet arra kényszerített minket, hogy a baráti országnak, kérésére, katonai segítséget nyújtsunk. Afganisztán ellenségeinek tervei ku­darcba fúltak. Afganisztán Népi De­mokratikus Partjának és a Babrak Karmai elvtárs vezette afgán kor­mánynak megfontolt politikája, amely megfelel a nemzeti érdekeknek, meg­erősítette a népi hatalmat. Ami a szovjet katonai kontingenst illeti, az afgán kormánnyal való meg­állapodás után hajlandók vagyunk azt kivonni. Ezért teljesen meg kell szün­tetni az ellenforradalmi bandák Af­ganisztánba való küldözgetését. Ezt garantálnia kell az Afganisztán és szomszédjaik között megkötött megál­lapodásnak. Feltétlenül megbízható garanciákra van szükség, hogy nem kerül sor újabb intervencióra. Ez a Szovjetunió elvi álláspontja, és mi ehhez ragaszkodunk. Egyedülálló jellege van a forrada­lomnak Iránban, amely a nemzetközi életben az elmúlt évek egyik jelentős eseménye volt. Minden bonyodalom és ellentét ellenére ez alapjában impe­rialistaellenes forradalom, bár a belső és a külső reakció igyekszik megvál­toztatni jellegét. Az iráni nép keresi a szabadsághoz és a felvirágozáshoz vezető útját, mi ehhez őszintén sok sikert kívánunk nekik, és hajlandók vagyunk Iránnal fejleszteni jó kapcsolatainkat az egyenlőség és természetesen a kölcsö­nösség elvei alapján. Egyes keleti országokban az utóbb) időben aktívan hangoztatják az iszlám jelszavakat. Mi, kommunisták tiszte­lettel tekintünk az iszlám és más val- lású emberek vallási megyoződésére. Az a fontos, hogy milyen célokat tűz­nek maguk elé azok az erők, amelyek az ilyen vagy olyan jelszavakat han­goztatják. Az iszlám zászlaja alatt fejlődhet a felszabadító harc. Ezt bi­zonyítják a történelmi tapasztalatok, beleértve a közelmúltban történteket is. Azonban arról is tanúskodnak, hogy iszlám jelszavaikkal manipulál a reakció is, amely az ellenforradalmi lázadásokat kezdeményezi. A kérdés tehát az, milyen reális tartalma van ennek vagy annak a mozgalomnak. Elvtársak! A Szovjetuniónak a fejlődő orszá­gokkal való kölcsönös kapcsolataiban természetesen jelentős helyet foglal el Indiával való együttműködésünk. Üdvözöljük, hogy nő a szerepe ennek az országnak a . nemzetiközi életben. Kapcsolataink tovább szilárdulnak. A szovjet—indiai barátság mindkét or­szágban jó hagyománnyá vált. Indira Gandhi kormányfővel és to­vábbi indiai vezetőkkel a közelmúlt­ban Delhiben folytatott megbeszélé­seink után jelentősen előrehaladt a szovjet—indiai kapcsolatok egésze. A békeszerető, független Indiával való kölcsönös együttműködés a jö­vőben is a szovjet külpolitika egyik fontos irányvonala lesz. Nem látjuk semmilyen akadályát annak, hogy együttműködjünk indoné- ziával és az ASEAN más tagországai­val. Az elmúlt öt év során Afrikában, a karib-tengeri térségben és Óceániában tíz új ország vívta ki függetlenségét, melyeket a Szovjetunió azonnal elis­mert. A Zimbabwei Köztársaság létre­jötte, a fokozódó felszabadító harc Namíbiában és már a Dél-afrikai Köz­társaságban is meggyőzően bizonyít­ja, hogy a „klasszikus“ gyarmatosítók és fajüldözők uralma a végéhez kö­zeledik. Az imperialisták rossz szemmel né­zik a felszabadult országok függet­lenségének megszilárdulását. Ezerféle módszerrel próbálják magukhoz lán­colni ezeket az országokat, hogy sza­badabban rendelkezhessenek természe­ti kincseikkel és területeiket saját stratégiai céljaikra használhassák fel. Ezzel egyidőben széles körben alkal­mazzák a gyarmatosítók régi módsze­rét „osszd el és uralkodj!“ Éppen erre az álláspontra helyez­kedik a Nyugat a már öt hónapja tartó iráni—iraki háború ügyében is. A részt vevő országok szempontjából ez a háború teljesen értelmetlen. Na­gyon előnyös azonban az imperializmus számára, amely pozíciói felújítására törekszik ebben a térségben. Remél­jük, hogy Irak és Irán levonja ebből a szükséges következtetéseket. A Szovjetunió határozottan szorgal­mazza e testvérháború mielőbbi befe­jezését és a konfliktus politikai ren­dezését. Igyekszünk ehhez a gyakor­latban is hozzájárulni. Most pedig térjünk át a Közel-Kelet kérdésére. Az USA azon igyekezeté­ben, hogy döntő befolyásra tegyen szert a Közel-Keleten, a Camp D-avid-i politika, az arab világ megosztása, valamint az Izrael és Egyiptom közti különmegállapodások szervezésének útjára lépett. Az amerikai diplomá­ciának nem sikerült ezt az arabelle­nes összeesküvést egy kapituláns jel­legű szélesebb körű megállapodássá változtatnia. Sikerült azonban neki valami más: még jobban kiélezni a helyzetet ebben a térségben. A közel- keleti rendezést ezáltal visszavetették. Milyen lesz a további fejlődés? Ügy véljük, eljött az Idő, hogy az ügyet kimozdítsák a holtpontról. Eljött az idő, .hogy ismét együttesen kezdjük keresni az átfogó rendezés lehetősé­gét, igazságos és realista alapon. A jelenlegi feltételek között ez például egy különleges nemzetközi konferen­cia keretében lenne lehetséges. A Szovjetunió kész részt venni eb­ben a munkában, konstruktív szellem* ben és jó szándékkal. Hajlandóak va­gyunk ezt megtenni a többi érdekelt féllel — az arabokkal (természetesen a Palesztina! Felszabadítás! Szerveze­tet is beleértve) és Izraellel együtt. Hajlandóak vagyunk az ÜSA-val együtt keresni a megoldást, s itt meg­említem, hogy néhány évvel ezelőtt már voltak bizonyos, ilyen Irányú tapasztalataink. Hajlandóak vagyunk együttműködni az európai országok­kal, mindazokkal, amelyek őszintén igyekszenek biztosítani a közel-keleti igazságos és tartós békét. Nyilvánvaló, hogy ezen a téren to­vábbra is sikeres szerepe lehet ai ENSZ-nek. Ami a dolog lényegét illeti, ugyan­úgy mint eddig, meg vagyunk győződ­ve arról, hogy Közel-Keleten a valódi béke biztosítása érdekében fel keli számolni az izraeli megszállást az 1967-ben elfoglalt összes arab terü­leten. Biztosítani kell Palesztina arab népének elvitathatatlan jogait, bele­értve a saját állam alapítására való jogát is. Biztosítani kell a térség va­lamennyi országának, így Izraelnek is biztonságát és szuverenitását. Ezek az alapvető elvek. A részletekről termé­szetesen lehet tárgyalni. A nemzetközi kapcsolatok jelentős tényezője volt — és továbbra is az — az el nem kötelezettek mozgalma, amely épp ebben az évben ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. Ereje az imperializmus és a gyarmatosítás, a háború és az agresszió elleni irány­vonalában rejlik. Meggyőződésünk, hogy az el nem kötelezettek mozgal­mának a világpolitikában betöltött szerepe további növekedéséneik a zá­loga — és ezt üdvözöltük — az em­lített alapvető elvekhez való hűség. A hetvenes évek közepén a volt gyarmatok napirendre tűzték az új nemzetközi gazdasági rend kérdését, A nemzetközi gazadasági kapcsolatok­nak demokratikus alapokon, az egyen­jogúság elvének szellemében történő átépítése történelmileg törvényszerű. Ezen a téren sokat lehet és kell tenni. Nem lehet azonban — mint ahogy ezt néha teszik — a kérdést a „gazdag észak" és a „szegény dél“ közti ellen­tétekre leszűkíteni. Hajlandóak va­gyunk hozzájárulni és a gyakorlatban hozzá is járulunk az igazságos nemzet­közi gazdasági kapcsolatok létrehozá­sához. Senki sem kételkedhet abban elv* társak, hogy az SZKP továbbra is kö­vetkezetesen megvalósítja irányvonalát a Szovjetunió együttműködésének fej­lesztésére a felszabadult országokkal, a szocialista világrendszer szövetségé' nek és a nemzeti felszabadító mozga­lomnak a megerősítésére. 3. Az SZKP és a nemzetközi kommunista mozgalom Most pedig beszéljünk az SZKP irány­vonaláról a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban. A nemzetközi munkásosztály és po­litikai élcsapata — a kommunista és munkáspártok — szilárdan léptek a nyolcvanas évekbe. A dolgozók jogai­nak, a nemzetek békéjének és bizton­ságának aktív harcosaiként léptek ebbe az időszakba. A kommunista mozgalom tovább bő­vítette sorait és növelte hatását a tö­megekre. A kommunista pártok jelen­leg a világ 94 országában folytatnak aktív tevékenységet. Csak Nyugat-Eu- rópában az elmúlt tíz év során 800 ezer új harcos lépett soraikba. Talán ez nem bizonyítéka a kommunista esz­mék iránti határtalan vonzalomnak! Pártunk és Központi Bizottsága ak­tívan szorgalmazta a testvérpártokkal való sokoldalú együttműködés továb­bi bővítését és elmélyítését. Az érté­kelt időszakban csak a Politikai Bi­zottság tagjai és póttagjai, valamint a Központi Bizottság titkárai több száz pártküldöttséget fogadtak. Az SZKP képviselői részt vettek a kommunista pártok kongresszusain és más akcióin. A testvérpártokat rendszeresen tájé­koztattuk belső életünkről, külpolitikai akcióinkról. Külföldi elvtársainknak sok lehetőség nyílt arra, hogy megis­merjék az SZKP gyakorlati tevékeny­ségét a köztársaságokban, a körzetek­ben és az üzemekben is. Mindez — ahogy maguk a barátaink mondják — segítséget nyújt munkájukhoz. A külföldi kommunistákkal fenntar­tott kapcsolataink pártunknak is le­hetővé teszik, hogy jobban tájékozód­jon az egyes országok helyzetéről. A kommunista pártok befolyásának’ fokozódásával a feladatok is mind bo­nyolultabbak és különbözőek. Ebből adódnak néha az eltérő értékelések, az osztályharc konkrét kérdései meg­oldásához való különböző hozzáállás, ami a pártok közti viták oka. Véleményünk szerint ez teljesen ter­mészetes. A kommunista pártok a múlt­ban is eltérő nézeteket vallottak a különböző kérdésekben. Az élet meg­győzően bizonyította, hogy az eltérő vélemények mellett is lehet fejleszteni és fejleszteni kell a politikai együtt­működést a közös osztályellenség elle­ni harcban. A legmagasabb döntőbíró a problémák megoldásában az idő, a gyakorlat. Nagy igazságot mondott Le­nin, amikor hangsúlyozta, hogy sok el­lentét „véleményem szerint eltűnhet és feltétlenül el is tűnik: ezt a szörnyű ellenség, a burzsoázia elleni közös harc logikájával érjük el“. A közelmúltban egyes kommunista pártok vezetősége határozottan kiállt a szocializmusért és a szocialista épí­tésért folytatott harc nemzeti útjaira és formáira való jog védelmezése mel­lett. Ha elfogulatlanul tekintünk a kér­désre, be kell ismerni, hogy senki sem kényszerít senkire semmilyen sablont és sémát, amelyek figyelmen kívül hagynák az egyes országok jellegzetes­ségeit. Jól ismert Lenin álláspontja is eb­ben a kérdésben. A következőket írta: „Minden ország eljut a szocializmushoz, ez elkerülhetetlen, de ezt nem érik el egyformán, mindegyik beleviszi jelleg­zetességeit a demokrácia, a proletár diktatúra, a társadalmi elet egyes ol­dalai szocialista megváltoztatása üte­meinek egyes formáiba.“ Pártunk állandóan ebből a lenini elvből indul ki, amelyet ma már meg­győzően megerősített a történelmi gyakorlat. Gondolkodjunk el ezen, elv­társak. Hiszen a jelenleg létező szocia­lista országok egyikében sem voltak a szocialista forradalom formái, mfidsze (Folytatás az 5. oldalonJ 1981* II. 24 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom