Új Szó, 1981. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-19 / 42. szám, csütörtök

NÉHA ESTE HÉTIG Látogatás egy magyar tanítási nyelvű szakmunkásképzőben — Hogy miért választottam a dunaszerdahelyi szakmunkás- képzőt? Apám is festő, tetszett a szakmája, mert nem is olyan egyhangú ez a munka, igaz? A kereset? Nem, meg sem fordult a fejemben, bár láttam, hogy apám általában mennyi pénzt hoz haza — mondja Pőthe Ist­ván, aki idén kapja meg a szakmunkás-bizonyítványt. Ke- merle László villanyszerelő lesz. — Én nem ide készültem az alapiskola után. A komáromi gépipariba akartam menni, s noha jó volt az átlagom, még­sem jutottam be. Apám autósze­relő. de nekem nem tetszik ez a szakma, mert az ember fülig olajos. A villanyszerelésben vi­szont fantázia van. Az elsős Sátor Adrienne varrónő lesz, ha e végzi az iskolát. — Szeren­csés vagyok, mert azt tanulha­tom, amihez kedvem van. Min­dig vonzott a szabás-varrás, ürülök is, hogy itt lehetek. — Iskolánk iránt egyre na­gyobb az érdeklődés, ezért to­borzásra sincs szükségünk — kezdi a beszélgetést Fóthy Fe­renc, a dunaszerdahelyi (Du­najská Streda) Középfokú Szak­munkásképző Intézet igazgató­ja. — Több tanulót is felvehet­nénk, hiszen jelentkező van bő­ven, csakhát nincs elegendő tantermünk. Így is két osztály délutáni oktatásra jár, s ez megnehezíti munkánkat. Jelen­leg ötszázötvennégy tanulónk van, a pedagógusok száma húsz. Egvlbként autó- és vil­lanyszerelőket, asztalosokat, fes­tőket és női szabókat képezünk. A tanulmányi idő három év. Ám bizonyára kevesen tudják, hogy iskolánk a nyugat-szlová­kiai kerület egyetlen magyar tanítási nyelvű szakmunkáskép­zője és nálunk csupán elméleti oktatás folyik. Növendékeink több mint ötven üzemben vesz­nek részt szakoktatáson. — Például hol? — Legtöbb tanulónk a duna­szerdahelyi járási ipari és építő­ipari vállalatban, a galántai Ag- rostavban és főleg a helyi érde­keltségű szolgáltató vállalatok­ban részesül szakképzésben. De vannak, akiket az autóközleke­dési vállalat, a diószegi cukor­gyár, a Druna, a Detva, a Vzoro- dev, a Priemstav vagy a Stavo- índustria szakemberei oktatnak. Egyébként csak azokban a vál- latokban gyakorlatozhatnak fia­taljaink, amelyekben megvan a csoportos oktatás lehetősége. A nagyobb üzemekben egy mestert ugyanis kizárólag a tanulók szakképzésével bíznak meg. — Ezek szerint az iskolának nincs tanműhelye? — Műhelyünk nincs, de jó se­gédeszközök állnak rendelkezé­sünkre, így a tananyagot kellő­képpen illusztrálhatjuk. Már rég­óta hiányoljuk a tanműhelyt, hi­szen fontos lenne, hogy az el­méletet és a gyakorlatot össze­kapcsoljuk, s a tananyag elmé­leti részeit a gyakorlatban is átvegyük, lépést tartva a tan­tervvel. Mivel a tanulók szak­oktatását vállaló üzemek háló­zata rendkívül szerteágazó, saj­nos, nincs biztosíték arra, hogy szem előtt tartják a tantervi követelményeket, és éppen azt oktatják, amit a tanuló az isko­lában átvett. Jó lenne, ha a szakoktatást az iskola irányít­hatná, ebbe azonban nincs bele­szólásunk, így aztán fiataljaink szakmai felkészültségének szín­vonala meglehetősen hullámzó, sőt az is előfordulhat, hogy nem a képességeiknek megfelelő munkával bízzák meg őket. Ar­ról nem is szólva, hogy sok mesternek nincs pedagógiai ké­pesítése sem. — S hogyan lehetne ezen változtatni? — Nem akarok általánosítani, hiszen vannak üzemek, — mint az autóközlekedési vállalat —, amelyek példásan eleget tesz­nek a tantervi előírásoknak, de vannak, amelyekben nincsenek meg a feltételek az új techno­lógiai eljárások elsajátíttatásá­ra. A szakmunkásképzők kor­szerűsítése, az új oktatási terve­zet bevezetése gyökeres válto­zásokat eredményez ezen a té­ren is. A fiatalok elméleti felké­szültsége már most is lemérhe­tő, tudniillik iskolánk 1978 szeptemberében középfokú inté­zetté alakult; ennek értelmében az egyes szakmákat fokozato­san új alapokra helyezzük. Az új típusú osztályok első növen­dékei — a festők és villanysze­relők — nyáron végeznek. Nem­csak szakmai tudásuk, hanem általános műveltségük is jobb, mint azoké, akik a korábbi években kerültek ki az iskolá­ból. De a korszerűsítés akkor tölti majd be igazán a szerepét, ha a szakmunkásképzőknek sa­ját műhelyeik lesznek és teljes mértékben az iskola fog gon­doskodni a tanulók szakoktatá­sáról. — S milyenek a tapasztalata­ik a tanulók helytállásával? Elégedettek velük az üzemek? — Igen. Nemcsak a környék­beli vállalatok, hanem a távo- labbiak is számon tartanak ben­nünket, dicsérik növendékeink felkészültségét és vissza is jel­zik, hogy jól képzett szakembe­reket nevelünk. Kimondottan szlovák környezetben is helyt­állnak, például a surányi cu­korgyárban. Ezért Is tartjuk fontosnak a szlovák nyelvű szakkonverzációt, sőt most az orosz nyelv oktatását is beve­zettük. Az említett eredmények azért is megelégedéssel tölte­nek el, mert a hozzánk kerülő KíllíÉPÖSTA mOÜIMeil Az utóbbi időben örvendete­sen megszaporodott a magyar— szlovák kulturális együttműkö­dést elmélyítő események szá­ma. Tavaly látott napvilágot, az a szlovák nyelvű kötet, amely reális tükörképet fest a kortárs csehszlovákiai magyar költé­szetről. Ugyancsak az elmúlt évben rendezték meg Budapes­ten a cseh és a szlovák iroda­lom napjait, majd ősszel ha­zánkban a magyar irodalmi na­pokat. A két ország kulturális delegációinak és íróinak meg­beszélésén született meg az el­határozás, hogy tovább kell mé­lyíteni az internacionalista együttműködést, olyan új mun­kaformák alkalmazásával is, amelyek még inkább elősegítik egymás kölcsönös megismeré­sét. A együttműködés egyik hatá­sos eszköze az, hogy a folyóira­tokban több helyet adunk egy­más költészetének, a fiataloké­nak is. Néhány hónapja a Revue svetovej literatúry című folyóiratban, Vojtech Kondrót válogatásából ismerkedhettek meg a szlovák olvasók Veress Miklós és más fiatal magyaror- száci költő alkotásaival. Most a Mozgó Világ idei első számában fiatal szlovák költők mutatkoz­nak be a magyar olvasónak. \z összeállítást Ľubomír Feldek kis tanulmánynak is beillő le­vele indítja, amelyben a ie'es szlovák költő mutatia be a fia­talabb költőnemzedékhez tarto­zó társait. Figyelemre méltó megállapításai közül hadd idéz­zük az alábbit: „Fiatal költé­szet az, amely túléli a többit. Vagyis nemcsak »születése« pillanatában fiatal, hanem ké­sőbb is az marad. Megéri a hol­napot, mert becsülettel megfe­lel azoknak a feladatoknak, melyek elé a ma állítja.“ A magyar olvasó Vojtech Kondrót, Mila Srnková, Jozef Gerbóc, Ľubomír Feldek, Štefan Stražay szlovák költők versei­vel ismerkedhet meg. Egyetértünk Ľubomír Fel- dekkel, aki levele végén hang­súlyozza: „Hiszem, hogy a sza- badvers-költészetnek többek kö­zött az irodalmak egymásra ta­lálásában is fontos szerep jut, ebben is demokratizmusát és internacionalizmusát vélem föl­fedezni, és meggyőződésem, hogy Tóth Elemér fordításában legalább annyira lekötik a fia­tal magyar olvasók fjgyeimét, mint amennyire a. fiatal magyar költők versei a Revue svetovej literatúry hasábjain a fiatal szlovák olvasókat megragadták. Az ígéretesen kibontakozó együttműködés rövidesen újabb kiadói tettel gazdagodik: a Smena kiadóban nemsokára megjelenik a Doporučené listy (Ajánlott küldemények) című kötet, amelv a fiatal magyaror­szági költők legjobb verseit tartalmazza Vojtech Kondrót fordításában.-y-f alapiskolások tudásszlntje meg­lehetősen eltérő, s az első hó­napok a mulasztások pótlását is szolgálják. Évente mintegy kétszáz tanuló szerez nálunk szakmunkás-bizonyítványt; több­ségük szorgalmas, fegyelmezett és ösztönzőleg hat rájuk, hogy ha kitüntetéssel végeznek, a munkahelyen egy osztállyal magasabb bérrendszerbe ke­rülnek, tehát háromszáz koroná­val több fizetést kapnak. Meg­említem még azt is, hogy fiatal­jaink rendszeresen figyelemmel kísérik a tévé híradót, a politi­kai adásokat és vitafórumokat, örülünk, hogy következetes ne­velőmunkánk eredménnyel jár; tanulóink nemcsak a polgári nevelés óráin, hanem általában is hozzá tudnak szólni a poli­tikai kérdésekhez. Néhány perccel később már a két igazgatóhelyettessel foly­tatjuk a beszélgetést. — Iskolánk szakköri tevé­kenysége érdekli? — kérdezi Lukács Jenő. — Ahhoz képest, hogy csak tíz tantermünk van, az osztályok száma pedig hu­szonegy, s a tanítás néha este hétig is tart, a tanulók egy ré­sze pedig bejáró, szakköri mun­kánk sokrétű. Ateista körünk tagjai közül kerülnek ki a párt- tagjelöltek; tavaly tizennégyen voltak. Működik még autós- és rádiós kör, s aktívan tevékeny­kednek a sportlövészek is. Ta­nulóink nemcsak a járási hon­védelmi vetélkedőkre jutnak el, hanem ott vannak például a kiejtési versenyen és a Puskin- emiékversenyen is. Az utóbbin tavaly első díjat nyertünk. Bár nincs tornatermünk, mégis olyan élsportolóink vannak, mint az autószerelőnek készülő nyolcszoros csehszlovák birkó­zóbajnok, Schwendtner József, aki már az Európa bajnokságra is eljutott, s tagja az olimpiai válogatottnak. Megemlítem még Csömör Károly, Sipos Milan, Hodossy Vidor, Magyarics Ti­bor, és Jónás Sándor nevét, akik szintén birkózók, de raj­tuk kívül többen is tevékeny­kednek a járási sportegyesü­letben. — Ne feledkezzünk meg is­kolánk baráti kapcsolatairól sem — szól közbe Horváth La­jos. — Évek óta a Győri 400-as Szakmunkásképzővel tartunk kapcsolatot. Nemcsak tantestü­letünk tagjai, hanem tanulóink is tapasztalatot cserélhetnek a győriekkel. Pedagógusaink gyakran ellátogatnak a Brno melletti bzeneci szőlészeti szak- tanintézetbe is, hogy betekint­senek az ottani szakmunkáskép­zésbe. Hogy hasznos munkát végzünk, elismerik a felsőbb szervek is és értékelésük sze­rint a nyugat-szlovákiai kerü­let harminchét szakmunkáskép­zője közül iskolánk a negye­dik helyen áll. TÖLGYESSY MÁRIA NEHEUSKÖZPONTU SI81ŠK A szovjet pedagógia időszerű kérdései K orunkat a nevelésügy tar­talmi és formai átalaku­lása, a pedagógiai kísérletek és az újat kereső törekvések jel­lemzik. Arról Is sokat beszél­nek, hogy a pedagógia válság­ban van, az oktató-nevelő mun­ka nem tud mindenben lépést tartani a tudományban, a tech­nikában, a gazdasági és politi­kai életben bekövetkezett válto­zásokkal. A tudományos-technikai for­radalom következtében valóban megváltozott és egyre változik a képzés formája és tartalma, de a szocialista országok peda­gógiai tapasztalatai azt mutat­ják, hogy ennek a változásnak tudományosan megalapozott re­formokkal oly módon lehet ér­vényt szerezni, hogy az ne in­gassa meg, hanem épp ellenke­zőleg, stabilizálja a& iskolát. Nem vitás, hogy információkat bárhonnan lehet szerezni, de tu­dományos, rendszerezett isme­reteket csakis szervezett okta­tás keretében lehet elsajátítani. A szovjet pedagógia korunk nevelési és oktatási folyamatai­nak sodrában központi szerepet vívott ki és vállal, akár úgy, mint modell, ihlető példa, vagy éppenséggel — gondolva a pol­gári teoretikusokra! — hatal­mas, harcra kényszerítő ellen­fél. Különösen az elmúlt két év­tizedben, az 1958. évi iskolatör­vény óta, a szovjet pedagógia olyan nagy fejlődésen ment ke­resztül, hogy nemcsak a szocia­lista országokban, hanem szer­te a világon fokozott figyelem­mel kísérik és nagyra értéke­lik. A szovjet pedagógia világa sok megismerni valót, érdeke­set és újat tartogat nemcsak a kutatók, hanem a gyakorló pe­dagógusok számára Is. Az új helyzet új problémáira keresnek választ a szovjet pedagógiában, amelyek nyilvánvalóan sokban azonos irányúak, célúak és tar­talmúak a szocialista országo­kéval. Például: hogyan lehet megteremteni a pedagógiai el­mélet és gyakorlat, az oktatási és nevelési rendszer összhang­ját a valóságos helyzet szükség­leteivel, a gyors iramú fejlődés újabb és újabb igényeivel és fel­adataival, az átalakulás jövőt sejtető és mutató irányaival és távlataival? Hogyan lehet a ha­gyományos neveléselméleti ka­tegóriákat tartalmilag tovább­fejleszteni, felfrissíteni, korsze­rűsíteni, hogyan lehet a neve­léselméleti kutatásokban az ún. rendszerelmélet alkalmazási le­hetőségeit megtalálni? Hogyan biztosítható az óvodából az is­kolába való zökkenőmentes át­menet, s ezzel kapcsolatban az előkészítő osztályok megszerve­zése? Megfelel-e az iskola struktúrája az oktatás tartal­mának? Bevált-e az alsó tago­zat négy évről három évre való csökkentése (ez a probléma Bul­gáriában, Lengyelországban és az NDK-ban is él)? Hogyan emelhető az általános és a szakmai műveltség színvonala a tanulók túlterhelése nélkül? Hogyan lehet kialakítani az ál­talános és szakmai műveltség helyes arányait? Miképpen vál­hat az „oktatásközpontú“ isko­la „nevelésközpontúvá“? Hol tart a tanulók személyiség-mo- delljének kidolgozása — figye­lembe véve a nevelési folyamat alapvető szervezeti formáját, a közösséget? Milyen módszerek­kel oldható fel a politechnikai oktatásról folyó vitákban ismé­telten fel-felbukkanó alternatí­va: szakmára való felkészítés vagy sokoldalú technikai kép­zés? Makarenko és Szuhomlin- szkif munkássága után a kö­zösség értelmezésében Bozso- vics, Kurakin, Korotov és Novi­kova koncepcióiban új értelme­zésekkel találkozunk. A szovjet pedagógia tárgya egyre bővül, szélesedik, túllép a szűkén ér­telmezett ifjúsági és iskolai pe­dagógián: a nevelés általános törvényszerűségeivel, a felnőtt­neveléssel, a munkakollektívák pedagógiájával is foglalkozik. Az elmúlt években jelentős ha­ladást értek el a marxista peda­gógia általános alapjainak és metodológiájának filozófiai szintű fejlesztésében és a peda­gógia különböző ágazatai — többek között az összehasonlí­tó pedagógia — továbbfejlesz­tésében. A szovjet összehason­lító pedagógia jelenleg három országcsoportra koncentrálja figyelmét: a szocialista, a tő­kés és a fejlődő országokra. Napjainkban a Szovjetunió minden negyedik állampolgára — vagyis 60 millió ember — vesz részt az oktatás valami­lyen formájában: az általános iskolában, a szakmunkásképző intézetekben, a középfokú szak- oktatási intézményekben és a felsőoktatási intézményekben. A szovjet felsőoktatási intézmé­nyekben intenzíven tanulmá­nyozzák a hallgatók személyi­ségét, viszonyítva a velük egy­korú dolgozó fiatalokhoz, s összevetve az elsőéveseket a végzősökkel. Nagy gonddal fog­lalkoznak a pedagógusképzés­sel, arra törekedve, hogy meg­találják az oktató és nevelő egyéniség gyakorlati felkészíté­séhez a legjobb és leghatéko­nyabb módszereket. (A pedagó­gusképző intézetekben ott is probléma a túlzott feminizáciő, mint alkalmam volt tapasztalni az elmúlt évben Kljevben, s a távoleső körzetek némelyiké­ben még pedagógushiány van). Semmilyen tudomány, tehát a pedagógia sem tételezheti fel, hogy valamennyi kérdést vagy problémát véglegesen megol­dott. A valóság fejlődése és a valóság elmélyült tanulmányo­zása egyre újabb és újabb fela- adatot állít a szovjet pedagó­gia elé a kommunista nevelés és a közoktatás fejlődésének minden szakaszában. Dr. SZEBERÉNYI JUDIT A GIIAVÍS ELŐBBRE LÉP Egy tévéfelvétel „jegyzőkönyve' Előzmények. Másfél éve ala­kult meg a Gravis együttes Bra­tislavában; néhány hónapja el­készítette első rádiófelvételét a Csehszlovák Rádió magyar adásában. A felvett számok kö­zül a Mondd, mit ér című több hétig tartotta magát az Öj Ifjú­ság slágerlistáján. A két szá­mot többek között eljuttatták a Magyar Televízió Zenei Főosz­tályára is, ahonnét nagy megle­petésükre egy nap Módos Péter zenei szerkesztő telefonált és egy esetleges tévéfelvétel lehe­tőségéről kívánt tárgyalni az együttessel. A magállapodás létrejött és a- Magyar Televízió egyik forgatócsoportja Módos Péter és Sztevanovity Dusán vezetésével február 14-én elin­dult Bratislavába, hogy felve­gye a Gravis együttessel a Mondd, mit ér című szerze­ményt a Pulzus könnyűzenei műsorba. A forgatás. A színhely a Ki­jev szálló hallja, déli tizenkét óra. A Gravis együttes tagfal már itt vannak, várják a forga­tócsoportot. Idefelé jövet mint­ha Dusánt láttam volna a Prior környékén, de nem vagyok ben­ne biztos, mondja mintegv ön­maga biztatására D?»sik GSbor. Mintha csak erre várt volna, megjelent Sztevanovity Dusán, üdvözli a fiúkat és szüleiket, elnézést kér a várakoztatásért, de Módos Péter még valahol a városban van. Néhány perc múlva megérkezik Módos Péter­rel az élen az egész forgatócso­port, üdvözlés, kölcsönös bemu­tatkozás, kézfogás stb. A ren­dező leül és röviden ismerteti az elképzelését a felvételt ille­tően: . „Ahogy elmondtátok, meg most hallottam újra, a számban van egy gitárszóló, egy szóló a billentyűs hangsze­reken és többször a refrén. Azt hiszem, legjobb lesz, ha először valahol bent felvesszük az egész számot, külön a szóló­kat, az éneket, megcsináljuk azt a rövid kis beszélgetést, az­tán kimegyünk a városba, ott felvesszük még egyszer a ref­réneket. Ezt úgy gondolom, hogy a háttérben valami tipi­kus épület meg a Duna legyen, lehessen látni, hogy valóban itt készült a felvétel, legjobb len­le, ha rajta volna a vár, a dóm, az új híd, meg valami hangula­tos kis utca az óvárosban. Ez van most, közben még változ­tathatunk rajta.“ Rövid v'ta után a hangulatos kis utca ki­marad a tervből mivel oda nem lehet bemenni autóval, majd az együttes és a forgatócsoport átvonul a nem messze levő pró­baterembe. Hát ez nem valami nagy helység, mondják mente­getőzve a fiúk, mikor minden­ki bement és már mozdulni sem lehet. Végre sikerült egy kis szabad helyet teremteni, és is­mét munkába lépett a rendező, aki egyben a filmfelvevőgépet is kezelte. Csinált egy főpróbát, majd elkezdődött a felvétel. Kü­lön felvette az egész számot, a szólókat, majd a dob szomszéd­ságában foglalt helyet, fényha­tásokkal kísérletezett végül elégedetten filmezni kezdte a dobolás náhánv részletét. Még felvette a beszélgetést melvet Dusán készített az együttes tag­jaival. néhánv percig különbö­ző távolságokból elmélyülten filmezett egy Gravis-plakátot, és ezzel befejezte a belső felvé­teleket. Ugyanilyen gyorsan és biztosan készültek el a külső felvételekkel is, látszott, hogv összeszokott forgatócsoport végzi a munkát, tudják, mit akarnak. A végeredmény. A Gravis együttessel készített tévéfelvé­tel február 26 án este lesz lát­ható a Magvar Televízió máso­dik műsorán a Pulzusban, az is­métlés pedig február 27-én, szombaton délelőtt az első mű­sorban. GYUROV5ZK/LÁSZLÓ 1J8Í. II. 19. 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom