Új Szó, 1981. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-03 / 1. szám, szombat
Amin javítani kívánnak IGÉNYES MUNKÁVAL Szocialista hazafiságra neveinek Görgőn IHrhov) alkotó légkörben tartották meg a községi pártalapszervezet évzáró taggyűlését, s ezen nagy számban vettek részt a nyilvántartott párttagok is. Ez a görgői kommunisták együttes felelősségét jelzi mindazért, ami a községben, de mindenekelőtt a 3444 hektáron gazdálkodó Béke Efsz ben történik. Hiszen a falu munkaképes lakosainak döntő többsége, szám szerint négyszázhatvanhatan, a szövetkezetben találja meg a megélhetést. Amint az Török Lászlónak, a pártalapszervezet elnökének beszámolójából kitűnik, az idei rendikívüli időjárás nem szegte kedvét a szövetkezet tagságának. Sőt, fokozott erőfeszítéssel dolgoztak, hogy pótolhassák az időjárás okozta veszteségeket. A szövetkezet az idei árbevételi tervet teljesítette, 38 millió korona termelési értéket állított elő. így a nyereség csak kéttized százalékkal kevesebb a tervezettnél. Az állattenyésztési ágazat teljesítménye volt a legkiemelkedőbb. A hízó marháknál például hat, a sertéseknél pedig két dekagrammal volt magasabb a súlygyarapodás a tervezettnél. — Küzdelmes esztendőt hagytunk magunk mögött, sok mindenben nem sikerült elérni azt, amit célul tűztünk Iki. A szőlőből például hárommillió korona bevételt terveztünk, de ennek csak a felét értük el. Viszont az évelő takarmányokból a tervezettnel jóval többet takarítottunk be. A lucerna nagy részét lisztnek szárítottuk meg, ezt a tél folyamán granulált takarmány formájában, egyéb komponensek hoz* záadásával hasznosítjuk majd. Jól sikerült a lóbab termesztése is, a tervezettnél négy mázsával termett több hektáronként. Azt mindenesetre elértük, hogy a zárszámadáson nyereségrészesedést is kap majd a tagság, s az idén ez nagy eredmény — hangzott el többek között « beszámolóban. Ezt az eredményt csak az képes igazán értékelni, akii maga is részese volt a javak termelésének. Ezek az eredmények viszont nem jelentik azt, hogy Görgőn minden rendben van. Érthető, hiszen a vitában a kommunisták inkább arról beszéltek, hogy hol szorít a cipő. — Gondok ban bizony nem volt hozzánk szűkmarkú ez az év sem, jött esőstől a baj — kezdte hozzászólását Körívéig Károly, a Béke Efsz üzemi pártszervezetének elnöke. —- Ám az eredmények feljogosítanak bennünket arra, hogy a gondokról, a hibákról is nyíltan, őszintéin szóljunk. Nem lehetünk elégedettek a munka szervezésével és az ellenőrzéssel. Arról nem is szólva, hogy a párttagoknak a jövőben még aktívabban be kell kapcsolódniuk nemcsak a párt-, hanem a társadalmi munkába is. Fokozatosan be kell vezetni szövetkezetünkben is a differenciált bérezést. Az eredményhez kötött javadalmazást kell mini den ágazatban előnyben részesíteni. Ez ma már kor parancs. — A mezőgazdaságban a termelési viszonyokat alapvetően átformáltuk, új módszereket vezettünk be, mindamellett egy sor szociális kérdés megoldásával adósak maradtunk — mondta idősebb Bodnár József. — Itt van például az óvoda építése. Erre most már, úgy tudóim, pénz is lenne, s mégis csak 1983-ra tervezték a felépítését. — Jóval előbbre lehelne hozni a befejezés határidejét, ha a közság lakossága is segítene az építésben, de eddig erre nagyon kevesen mutattak hajlandóságot — szolt közbe Kovács István. Ezt a probléma kort végül azzal zárták le, hogy a párt- szervezet vállalta: az óvoda építéséhez szükséges társadalmi munkát megszervezik a kommunisták. Elsőként természetesen ők ajánlották fel a segítséget is. A falu gondjainál maradva, feltétlenül ide kívánkozik még az ivóvíz és a magánépítkezés kérdése is. Több felszólaló töprengett e kérdés felett. A községijein már régebben kiépült a központi vízhálózat, ám azóta tucatnyi új lakóház is épült, amelyeknek vízellátását már nem tudja biztosítani a víztorony. A megoldás egyszerű, hisz csak a nyomást kell erősíteni — mondták többen is. Ehhez kérik a járási illetékes vízgazdálkodási szervek segítségét már évek óta, de kérésük eddig még nem talált meghallgatásra. A lakásépítés kérdését Karnkota István így vetette fel: — Egyre több fiatal kíván letelepedni a faluban s munkát vállalni a szövetkezetben, de építkezési engedélyt nem kapnak. A szövetkezet viszont a saját erejéből nem győz annyi lakóházat építeni, hogy az egyre növekvő igényeket kielégítse. Nem lenne célszerűbb és gazdaságosabb társadalmunknak és a szövetkezetnek Is, ha az eddigieknél nagyobb lehetőséget biztosítamink a magánépítkezésekhez? Köztudott, ha a faluban valaki építkezik, annak rokonai, szomszédai, barátai elmennek segíteni, s ez lényegesen lerövidíti az építkezés határidejét, és csökkenti az anyagi költségeket is. Annyira gazdagok lennénk már, hogy ilyen lehetőségek e t k ihász n á la tlan ul hagyunk? Elgondolkodom. A többiek Is, mert e felszólalás utáin néhány percig nem lendül egy kéz sem magasba. Sűrű fejbó- lintásokkal kísért halk moraj zúg végig a termen, jelezve a jelenlevők egyetértését a felszólalóval. Ez is jelzi mennyi ötlet, hasznosítható gondolat bukkan fel egy olyan gyűlésen, amelyen a kommunisták egy emberként és felelősséggel viszonyulnak a legkisebb problémához is. Nem az elmulasztott lehetőségeken rágódnak, hanem azon töprengenek, vitáznak, hogyan tovább? Jellemző, hogy nem kerülte el a párttagok figyelmét a fiatalok problémája sem. — Nem lehet közömbös senki számára Görgőn sem, hogy a serdülőkorból kinövő fiatal, ha kipillant a családi körből, mit lát maga körül — szólalt meg Török László, aki pedagógusként közelítette meg a kérdést. Hallgassuk őt tovább: — A mai fiatal már önmaga is képes eldönteni, mi szeretne lenni, hol lenne jobb dolgozni, és mi módon lehetne Jobban beilleszkedni szocialista társadalmunkba. S nyilván azt a helyet választja, ahol hasznosnak érzi magát, rendszeres munkát kap és jó fizetést. Sokuk számára legkézenfekvőbb, hogy tovább tanulnak, de ha aiem, akkor elmemnek az iparba dolgozni. De mi legyen azokkal a fiatalokkal, akik a szövetkezetben akarnak maradni? Ragaszkodnak a földhöz, szülőfalujukhoz. A fiatalok megtartásának meghatározó feltétele: az egész évi rendszeres foglalkoztatottság és a már jelzett lakáskérdés rendezése is. Mindez azt jelenti, hogy a kérdések megoldását nem lehet elodázni. Ezt erősítette a többi felszólaló is- Tágítani kell a szövetkezet tevékenységi körét — fogalmazták meg többen is a melléküzemágak ki- fejlesztését célzó igényt. Láncszemként kapcsolódnak tehát össze a szervezési tennivalók, amelyek abból a gondolatból, illetve felismerésből keletkeznek, hogy a szövetkezet tagságának az efsz-en belül kell biztosítani egész éven át a foglalkoztatást. Erre itt már korábban is gondoltak. A tervek szerint három év múlva fejeződik be a korszerű üvegházak építése, melyekben száz személy, főleg nők számára biztosított az állandó munkalehetőség. Megkezdték a Dubnicai Nphézgép ipari Vállalattal kooperálva, egy alkatrészeiket gyártó melléküzemág építését is. Tehát Görgőn máris kezd érvényre jutni az a helyes elv: ha valóban használni akarsza mának, gondolj a jövőre. TÖRÖK ELEMÉR Alkotó légkörben tartották évzáró taggyűlésüket a Nagyszarvai (Rohovce) Kilencéves Alapiskola pártalapszervezeté- nek kommunistái. Az iskola a kommunisták irányításával és személyes példamutatásával kiváló eredményeket ért el az oktató-nevelő munka színvonalának emelésében, a tanulók világnézeti nevelésében, és teljesítette feladatát az iskola pionírszervezete is. Varga Emília, az alapszervezet elnöke átfogó és elemző beszámolójában méltatta az alapszervezet kommunistáinak tevékenységét, s szólt arról is, hogyan kívánják javítani munkájuk minőségét. — A pártoktatás területén kitűzött feladatainkat teljesítettük — hangsúlyozta a pártelnök. — A szemináriumok színvonalának emelésével elértük, hogy a hallgatók aktív részesei lettek a pártoktatásnak, hiszen mindenki alaposan felkészül minden szemináriumra. Az oktató-nevelő munkában differenciáltan foglalkoztunk a gyengébb előmenetelő tanulókkal, s így négy év alatt 4,6 százalékról 0,6 százalékra csökkentettük a bukási átlagot. Ehhez nagyban hozzájárult az js, hogy a dolgozó anyák gyermekeit előnyösen soroltuk be a napközi otthonba. Megkülönböztetett figyelmet fordítottunk a szocialista hazafiságra és proletár nemzetköziségre való nevelésre. Egyre több tanulónk levelez szovjet pionírokkal, s jó úton fejlődnek baráti kapcsolataink a Spišská Nová Ves-i járásban levő margecanyi iskolával. Már hagyományosan közösen szervezzük az úszótanfolyamokat és a sítanfolyamokat nálunk, illetve a Magas-Tátra alatt. A nyári vakációban sok csereakció valósul meg, ami kedvezően befolyásolja tanulóink szlovák nyelvtudásának javítását. Figyelemre méltó az a kezdeményezés, melyet a pártszervezet és az iskola vezetősége nagyon gyümölcsözően használ fel a tanulók szabad idejének hasznos eltöltésére. A pionírszervezet és az osztályfőnökök hathatós közreműködésével szombatonként foglalkozásokat szerveznek, amelyekből nem hiányoznak a filmvetítések, vetélkedők és tanulmányi kirándulások sem. Kiemelt feladatként foglalkoztunk minden évben a katonaiskolákba való toborzással. Az elmúlt öt év alatt három tanulót nyertünk meg ilyen iskolákba. A honvédelmi nevelés kérdéseit taggyűléseinken állandóan napirenden tartottuk. Évente a végzős növendékeink 42,2 százalékát veszik fel középiskolákba. Három tanulónk szlovák nyelvű középiskolában folytatja tanulmányait. A kiemelt ágazatokba is teljesítettük az irányszámokat, beleértve a bányászatot is. A szervezeti élet terén az alapszervezet kommunistái tevékenységüket a CSKP XV. kongresszusának és az egyes központi bizottsági ülések határozatainak szellemében végezték. Nagy súlyt helyeztek a CSKP KB 15. plenáris ülése határozatainak gyakorlati átültetésére, amely többek között fiz iskolai nevelés kulcsfontosságú feladatait is kijelölte. Az alapszervezet vezetősége alkotóan érvényesítette a pártdemokráciát, mely lehetővé tette a szervezeti élet hatékonyságának növelését. Az eltelt öt év alatt két tagjelöltet vettek fel, akik nagyon aktívan kapcsolódtak be a pártmunkába. Az elkövetkező időszakban, tekintettel arra, hogy a párttagok átlagos életkora 41 év, két tagjelölt felvételével számolnak. Az évzáró taggyűlésen szóba került a tanulók erkölcsi nevelése is. A pártszervezet fontosnak tartja a munkára nevelés hatékonyságának javítását, valamint a szocialista tulajdonhoz való felelősségteljes hozzáállás elmélyítését. A kommunisták hatékony támogatást nyújtanak a pionír- csapat munkájához. Tevékenysége eredményeit évente kétszer tárgyalja meg a pártszervezet. A feladatok teljesítésében élenjáró szerepet töltenek be a kommunista pedagógusok. A pionírcsapat aktívan segíti elő • az iskola feladatainak teljesítését, mindenekelőtt a kommunista nevelésben. A jövőben viszont többet várnak tőlük a vetélkedők, a versenyek, a társas délutánok szervezésében, amelyek klubéletre nevelik a fiatalokat. Az iskolai pártszervezet tagjai tevékeny munkával járultak hozzá a községben a tömegpolitikai munka hatékonyságának növeléséhez. A vitában felszólaló kommunista pedagógusok szóltak a csehszlovák oktatási rendszer korszerűsítésében rájuk háruló igényes feladatok teljesítésének fontosságáról, a nem kötelező tantárgyak tanítása színvonalának emeléséről, a CSKP megalakulásának 60. évfordulóját megelőző aktivitásról, s annak kapcsán az iskolai történelmi emlékszoba rendezéséről, valamint a CSKP XVI. kongresszusa tiszteletére a szakszervezet üzemi bizottsága által kezdeményezett szocialista kötelezettségvállalási mozgalom kibontakoztatásáról. A felszólalók egybehangzóan fejezték ki eltökéltségüket, hogy aktív és elkötelezett munkával járuljanak hozzá az előttük álló igényes célok eléréséhez. SVINGER ISTVÁN újszó 198L I. 3. A hatodik ötéves tervidőszak befe- fejeiződött, s országszerte folyik, vagy már végbement a legutóbbi fél évtized gazdasági eredményeinek értékelése és a 7. ötéves tervidőszak céljainak kitűzése. A Közép-szlovákiai Állami Erdőgazdaság losonci (Lučenec) üzemegységében végzett számvetés egyértelműen bizonyítja, hogy a nógrádi fakitermelők és erdőgondozók eredményes munkát végeztek. KOMMUNISTA példamutatással Az üzem pártalapszervezete az értékelt időszak kezdetén úgynevezett Fő feladatokban határozta meg a legfontosabb tennivalókat, melyeiket a CSKP XV. kongresszusának határozataiból kiindulva a konkrét feltételek alapján fogalmaztak meg pártpolitikai, szervezési, irányítási és ideológiai munkaszakaszokon. Az erdészeti üzem 627 dolgozója közül nyolcvanötén tagjai a pártnak. A kommunisták száma a nyolc kihelyezett munkahelyen arányosnak mondható, bár a központi irányítás dolgozóinak szervezettsége jóval felülmúlja az egyes körzetekét. A mindennapi feladatok becsületes teljesítésén túl a párttagok fő érdeme abban rejlik, hogy tevékenységi körükben olyan munkahelyi légkört teremtettek, melyek elősegítették a gazdasági program céljainak hiánytalan elérését. Különösen a kritikus időszakokban mutatkozott meg jótékonyan a párttagok személyes példamutatása. A magukkal ragadó egyéni teljesítmóHATÉKONY PÁRTMUNKA — JÓ GAZDASÁGI EREDMÉNYEK nyék következtében évről-évre javultak a gazdasági eredmények. A fakitermelés tervének teljesítése a lomblevelű fafajtákból három éven keresztül sok gondot okozott, aminek oka a kereslet hiánya volt. Később megváltozott a helyzet, bár a tűlevelű szálfák és a íenyőáruk Iránt jelenleg is nagyobb a hazai és a külföldi kereslet. Pártalapszervezetünknek nem kis része volt abban, hogy az erdészeti üzemben teljesen meghonosodott a brigádokban folytatott, úgynevezett komp- lex tevékenység, melynek gépesítési foka meghaladta a 92 százalékot. A pártcsoportgyűlések és taggyűlések programján nem egy alkalommal szerepeltek újítási, ésszerűsítési javaslatok, amelyek nagy részét ma már a gyakorlatban alkalmazzák. A komplex intézkedések következtében közel két órával csökkentették a meghatározott fakitermelés és anyagmozgatás egységnormáját, ennek következtében a tervidőszak folyamán 22 százalékos termelékenységi növekedést értek el. MŰSZAKI HALADÁS AZ ERDÉSZET SZOLGÁLATÁBAN A (hatodig ötéves terv céljai sorába n fontos helyet kapott a tudományos kutatások eredményeinek mielőbbi gyakorlati alkalmazása. Ez a program is kettős célt szolgált: a munkatermelékenység fokozását s a munka- feltételek javítását. A telepítés és a fakitermelés munkálatainak egyes fázisai ugyanis változatlanul nagy fizikai igénybevételt követelnek. Az értékelt időszak során jelentősen megkönnyítette a kitermelési folyamatot a HARA nevű hidraulikus kéz alkalmazása. Részint ennek tulajdonítható, hogy a korábbi tervidőszakhoz képest sokkal kevesebb volt a munkahelyi baleset is, s ennek eredményeképpen 206 munkanappal csökkent a kihagyott műszakok száma. Kedvező eredmények születtek az építkezési beruházások terén is, hiszen az elmúlt öt esztendő során szociális létesítménnyel gazdagodott Bagylas puszta és Petrovec, központi fatelepet adtak át Füleken (Fiľakovo) és Kalinovón, gépjavító műhely és irodaház létesült Losoncon, azonkívül több bekötőút és számos kisebb erdei épület Is felépült. A termelési feladatok teljesítésével párhuzamosan valósult meg a szociális program is. A tervezett hat szolgálati lakás helyett tizenkettő épült fel, ezenkívül dolgozóiknak 645 ezer korona értékben nyújtottak lakásépítési kölcsönt. Szerves része volt a szociális programnak a dolgozók szakmai továbbképzése is. Az elmúlt évek során ennek eredményeképpen hatvanöt munkás szerzett képesítést olyan szakmákban, mint fűrészkezelő, traktoros, teihergépkocsi-vezető, darukezelő stb. Az utánpótlás neveléséről sem feledkeztek meg, hiszen 28 fiatalt nyertek meg a szép szakmának, közülük tizenöten már el is végezték tanulmányaikat az - erdészeti szaktanintézetben. MEGOLDÁSRA ÉRETT FELADATOK A látványos eredmények mellett változatlanul sok a tennivaló az építkezési beruházások terén, hiszen korábban meglehetősen elhanyagolták ennek az ágazatnak a fejlesztését. A munkakörülmények további javítása es a termelékenység fokozása máris indokolttá tenné gépparkjuk, mindenekelőtt az olyan vontató erőgépek cseréjét, melyek üzemeltetése már nem gazdaságos. Ugyancsak gond, hogy fiatal dolgozóik számára belátható időn belül sem tudnak szolgálati lakásokat biztosítani, ami kedvezőtlenül hat a káderek stabilizálására. S végül, de nem utolsósorban megoldásra vár a következő ötéves tervidőszakban a nő dolgozók téli foglalkoztatottságának kérdése is. HACS1 ATTILA