Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-07-27 / 30. szám
A SZOCIALISTA MUNKA HŐSE KÜLÖNÖS FÁBÓL FARAGTAK? Voltaképpen miben is különbözik a szürke hétköznapok (ez a gyakran használt szófordulat lázas iramú, sokszínű életünkben már kissé közhellyé seké- lyesedett) becsületesen dolgozó emberétől az, aki nagy ünnepeken mellére tűzheti a Szocialista Munka Hősének Aranycsillagát? Nem először foglalkoztat ez a gondolat, amikor belépek a brnói Zbrojovka szerszámkészítő üzemébe. Itt találtam rá, a munkapadnál, FrantiSek Mráz szerszámkészítő géplakatosra. Azoknak egyikére, akik ez év májusában megkapták az említett kitüntetést. aligha vállalna több gondot, fáradságot, sőt kellemetlenséget — fizetség nélkül is. Márpedig ő sok mindent vállal. Teszem azt, huszonnyolc éves korától rendszeresen foglalkozik a szakmunkástanulókkal, fiatal munkásokkal. Patrónusuk. („Ma is hálával gondolok a ma már nyugdíjas Alois Kudrna szakira. Sok okos dolgot, fogást elleshettem tőle. De még annak előtte, igaz emberségre, munkás helytállásra tanított engem is tanonc-internátusunk kommunista vezetője...“/ Vallja ugyanis, hogy nincs helye semmiféle szakmai féltésnek, a tapasztalatokat tovább kell adni. Csak így válhat igazán jó szakmunkássá az iskolát végzett fiatal. Már csak természetes (valóban az... és mindig?), hogy ez a jól megtermett férfi nemcsak ügyes, izmos munkáskezét használja, hanem agytekervényeit sem engedi elmesze- sedni. A szerszámkészítés szokványos rutinmukája mellett — s ne gondolJövőre lesz ötvenéves. Szülei zsírosparasztoknál cselédeskedtek és ő maga igen korán árva lett. A polgári után a Zbrojovka lakatostanonca, majd menet közben több munkáshivatást is elsajátító szakmunkás. Sorsában eddig nincs semmi különleges, kivételes, rendhagyó. Az már viszont jóval szórványosabb jelenség, hogy csaknem három és fél évtizede dolgozik ebben a gyárban. Törzsgárdájának elismert, megbecsült tagja. Nemcsak a körülményekkel, hanem az ő hatásával, példájával is magyarázható egy további kis plusz, amely „személyes számlájának“ hozamot jelző rovatában szerepel. Huszonnégy esztendős fiát is erre a pályára vonzotta. Néhány lépésre munkapadjától dolgozik az ifjabb Franta, aki szintén szerszámkészítő szakmunkás. Mi több, az idősebb Mráz felesége is alkalmazottja a gyárnak, igaz adminisztratív beosztásban. .De a Mráz családról, amelynek különben tagja a gazdasági szakközép- iskolát éppen most végzett Jana is, ennek ellenére joggal elmondhatjuk, hogy egyikévé válik a ma már sajnos eléggé ritka munkásdinasztiáknak. Menjünk egy lépéssel tovább. A negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején FrantiSek, sok más igyekvő, nyílt eszű munkástársához hasonlóan, akár főiskolára kerülhetett, kiemelt káderré válhatott volna. Volt erre lehetőség bőven. S ő mégis — hű maradt munkahelyéhez. Nem kovácsol ebből érdemet, erkölcsi tőkét. Őszintén bevallja, annak idején hiányzott ehhez a kedve, becsvágya. Csakhogy a maradásnak volt egyéb indítéka is. Nem tőle, másoktól tudtam meg — a munkáshivatás szeretete és megbecsülése. S ez összefügg egy további vonásával. A munka iránti viszonyával. („Főleg az első években egyszer ezzel, máskor azzal bíztak meg. Változott a munkaköröm, néha kevésbé érdekes volt a feladat, újra és újra be kellett tanulnom. S az új poszt néha bizony kisebb fizetséggel járt. Nem is fogadtam örömmel. De később mindig felismertem, hogy ez is hasznomra válik. .“I Szóval megbirkózott olyasmivel is, amitől eleinte fanyalgott. Most már hosszú évek, pontosabban évtizedek óta, igyekszik a kötelességét megtetézni. A legutóbbi hét-nyolc esztendőben például rendszeresen mintegy 125 százalékra teljesíti a normáját. Igaz, tehetné ezt csak a nagyobb kereset megalapozott reményében. Viszont, ha csak ez vezérelné, akkor junk itt valamiféle egyszerű munkaeszközök előállítására, hiszen ebben a gyárban vas és acél tömegcikkek nagyon is bonyolult alkatrészeit, illetve a műanyag tömegcikkek matricáit készítik — az újítások is foglalkoztatják. („Két társammal, Miroslav Pacekkel és Stanislav Cermákkal együtt jó ideje kemény fába vágtuk a fejszénket. S ha nagyjából kész újításunkat elfgadják, akkor ezzel csak üzemünk évente félmillió koronát takaríthat meg. Meg aztán jelentős mennyiségű anyagot és munkát is“./ Arról már az üzem vezetőitől és szakszervezeti tisztségviselőitől szerzek tudomást —, az ő észrevételeinek, javaslatainak megvalósítása is nem csekély mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a szerszámkészítő üzemben tizenhat százalékkal növekedett a a munka termelékenysége, s ennek köszönhetően hozzávetőleg négy és félmillió koronát megtakarítottak. Kommunista. Huszonhat esztendeje. S ez is nem kevés munkával, gonddal, köteleséggel jár. Ilyen meg amolyan tisztség a pártban és az utóbbi időben főleg a szakszervezetben. Tagja az üb- nek, elnöke a legkényesebb problémákkal foglalkozó bérbizottságnak, s négy esztendeje tagja a Szakszervezetek Központi Tanácsának is. („Elég régen funkcionárius vagyok, de azért a munkámat nem hanyagolom el. Erre ügyelek, hiszen ebből élek és ezt nem vehetem félvállról...“ Nem is tehetné ezt. Hiszen a munkásbecsületén esne csorba. S aligha mondanák róla, hogy tekintélynek örvendő ember. Persze, mi tagadás, akadnak olyanok is, akik sanda szemmel néznek rá. Nem is lehet ez másképp. Barátságos, de köntörfalazást nem ismerő keményen nyílt ember. A fülem hallatára, például, józanul érvelve ugyan, de nagyon erélyesen visszautasított egy csak látszólag helyénvaló, ténylegesen azonban az egyenlősdit pártoló bérkövetelményt. S amikor a követelményt tolmácsoló művezető azt mondotta erre, tart tőle, hogy az érintett két szakmunkás ilyen alapon nem lesz hajlandó a fiataloknak segíteni, Fran- tisek Mráz megütközve kérdezte tőle: „Párttagok? Mert akkor megérdemlik, hogy megfricskázzuk az orrukat...“ Szóval a maga szintjén nem folytat amolyan kedveskedő, népszerűséget hajhászó „politikát“. Erényei mellett vannak hibái. Életében nemcsak sikerek sorakoztak, előfordultak kudarcok, csalódások is. Van, amikor fáradt, vagy bosszús és igaza sincs mindig. Akadnak még teljesület- len vágyai. („Felnőttek a gyerekek és a feleségemmel együtt, akivel a semmiből indultunk, szeretnénk már egy kicsit jobban élni, többet látni, esetleg utazni... Örülök annak, hogy kitüntetésemet követően e nyáron a tengerparton. Szocsiban üdülhetünk.“) Az üzemből távozóban fogalmazom meg mindebből az összegező következtetést és kérdésemre a választ. Fran- tisek Mráz és a szocialista munka többi hőse nincs valamiféle különleges fából faragva. Ha jól meggondoljuk, ez a maroknyi ember egy olyan velük egyenrangú munkás- és általában dolgozóréteget képvisel, amely ebben és abban valamivel többet tesz, mint amennyi joggal elvárható tőle. S nemcsak a saját javát, érdekét nézi, hanem — közös felelősség tudatában — a társadalmát is. Ezért olyan kívánatos, hogy napjaink „szürke“ hőseinek, a dolgozó embereknek ez a többieknek követendő példát mutató rétege szüntelenül gyarapodjon. GÄLY IVÄN i F ekete szemű, dús sötét hajú, barna arcú kislány személyautót mos ragyogó tisztára a takaros porta előtt. Az épület szemmel láthatóan új, téglafala még vakolásra vár, a betontetős garázs úgy épült, hogy a tetején később újabb lakóhelyiséggel toldják meg a házat. Botos Gyula, a házigazda érkezésünkkor nem volt otthon. Műszak után, amikor hazatért a füleki (Fifa- kovo) Kovosmaltból, megebédelt, aztán kiment a határba, hogy füvet szedjen a nyulaknak. Kedvenc időtöltése a nyúltenyésztés, tagja a Kisállattenyésztők Szövetsége helyi szervezetének. A látogatás hírére csakhamar előkerült az ötven év körüli cigány férfi. Szívélyes invitálására Nagy Józseffel, a Sídi (Síd) Helyi Nemzeti Bizottság elnökével helyet foglalunk a tágas lakás konyhájában. A háromszobás, verandás lakást épülőfélben vásárolta meg a négygyerekes Botos Gyula egy másik cigány lakostól, aki nagyobb, két lakásos családi ház építésébe fogott. — Ma annak az embernek, aki iparkodik, lépést akar tartani a korral, erre minden lehetősége megvan — jelenti ki meggyőződéssel a házigazda. — Csak az a baj, hogy nem mindenki él ezzel a lehetőséggel. Vannak, akik nem tudnak szakítani a cigányság megszokott régi életmódjával. Szerintem a családon belüli nevelésben van sok helyen a legnagyobb hiba. Ugyanis gyakorta az iskolából szinte még ki sem került cigány lány „összeáll“ csaknem gyerekember cigány fiúval, aztán egymás után jönnek világra a gyerekek. Hogyan neveljék az ilyen szülők rendesen a gyerekeiket, amikor még ők maguk is nevelésre szorulnának. Rendszerint nem tudják beosztani a fizetést, az állam hiába adja a magas családi pótlékot. Fizetés meg előleg napján a kocsmát lakják családostul, meggondolatlanul elköltik a pénzüket, néhány nap múlva meg a legszükségesebb dolgokat is hitelbe kell vásárolniuk. Mi heten vagyunk, minden felnőtt családtag dolgozik, de ilyen kocsmázást nem engedhetnék meg magamnak — szögezi le Botos Gyula. Beszélgetés közben felvetődik, hogy az úgynevezett majorban, a volt grófi kastélyban — amely ma az állami gazdasághoz tartozik, s az ott létesített lakásokban a cigány dolgozókat helyezték el családjukkal — hovatovább újabb „sereg“ alakul ki, amely rosszabb a régi cigánytelepnél. Bár a gazdaság vezetősége rendszeresen járművet ad a ház körül ösz- szegyűlt szemét eltávolítására, néhány nap alatt máris újabb szeméthalom gyűlik ott össze. — Nem kellene ma már úgy élni, — szögezi le a házigazda. — Nemegyszer restellem magam, amikor odamegyek a feleségemért, ha a major környékén kapálnak. A MAJORIAK KÖZÖTT M egmondom őszintén, a hallottak alapján rosz- szabb helyzetre számítottam a másik „seregnek“ titulált egykori grófi kastélyban. Az igaz, hogy a váratlan látogatók érkezésére az udvarról két-há- rom pucéran futkározó szurtos kisgyereket gyorsan hazatereit idősebb testvére. A széles, oszlopos tornácon a mosóteknő fölé hajló asszony mindjárt magyarázattal szolgált: azért meztelenek a gyerekek, mert éppen mossa a ruhájukat. A háta mögött hároméves forma, világító fekete szemű, sötétbarna bőrű kislány sebtében felkapott seprűt vonszolva próbálja eltüntetni a lakás bejárata elől a felgyülemlett szemetet. A ruhát mosó asszony, Botos Ernőné huszonhat éves. Hat-hét gyerek van körülötte. Ketten közülük iskolába járnak, a többiek odahaza vannak. Egyik sem jár óvodába. Állítólag nincs hely. A mellettem álló hnb-elnök kételkedve csóválja a fejét e szavakra. Bizonyára utánanéz a dolognak, hiszen éppen azt tűzték ki egyik célként, hogy valamennyi cigánygyerek óvodába kerüljön, mielőtt az iskolaköteles kort eléri. Inkább az okoz gondot, hogy nem minden cigánycsalád érdeklődik az óvoda iránt, valószínűleg azért, mert ha csekély összeggel is, de valamivel hozzá kell járulniuk a gyerekek ellátásához, másrészt az óvodában megkövetelik azt is, hogy a gyerekeket tisztán tartsák és megfelelően öltöztessék. Botos Ernő, a férj kocsikísérő az állami gazdaságban. Felesége elmondja, hogy a férje fizetéséből „fogják a takarékosságot“, vagyis részt vesznek a vállalati takarékoskodásban, tizenegyezer koronájuk összegyűlt már. Máshová, külön lakásba szeretnének egyszer költözni. A többi lakást eléggé tisztán találtuk, pedig látogatásunkra senki nem számított. Az egykori tornácos urasági kúria földszintes, hosszú épületéből vagy hétnyolc külön bejáratú lakást létesített az állami gazdaság. Egy kivételével mindegyik lakásban cigányok laknak. Csaknem valamennyibe betessékeltek bennünket. A lakások berendezése általában egyszerű, mai szemmel nézve szegényesnek tűnik, a rend ellen azonban nem lehetett kifogás. A legszélén lakó Génya Zoltán felesége, takaros ruhájú menyecske hangsúlyozza: — Nekem még nem pirult a pofám amiatt, hogy rendetlenséget találtak nálam. Pedig öt gyereket nevelek én is. Ma már minden lehetőség megvan arra, hogy rendesen éljen mindenki. Egy gyereke kivételével, akinek légcsőasztmája van, a többi mind járt óvodába, mielőtt iskolába került. — Jó dolog az óvoda — jelentette ki az asszony. — Sok gondtól megszabadítja a szülőket. Rendesen nevelik ott a gyerekeket. Egy másik lakásban televíziót néz a házigazda, Génya Ferenc harmincnégy éves kocsikísérő. Felesége is az állami gazdaság alkalmazottja. Hét gyere1980. vii. r, ’S 4-* '03 > 'S «f-t I H cn KJ B 0) 03 £ a Ji S a S >> öC 03 I .2 CM CA '03 a ex <
