Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-12-25 / 52. szám
ÚJ szú Keresztre jtvény 1980. XII. 31. 19 Források: APN, ADN, SOFIAPRESS, ŐSTK Korunk muzsikája Az NDK Zenei Napok programjában. de a ..hétköznapok" zenei rendezvényein is a klasszikusok mellett ..otthonra lel" a modern muzsika. Az idei tavaszi hangversenyévadban például 29 mai szerző müvének ősbemutatójára kerül sor A zene pedig - ebben a különösen zenebarát országban ma nem kevesek privilégiuma. hanem egyre inkább közkincs S hogy ez Így legyen, azért sokat tesz a Német Demokratikus Köztársaság 80 zenekara. amikor sokféle módon hozza közel a nem szakembereket a zene - s közte korunk zenéje - lényegéhez, érteti meg a néha elvont mondanivalót Ennek egyik módja, hogy már a próbákra is meghívják az üzemek dolgozóit, velük vitatják meg a nekik és értük készülő zenei műsorokat. Az ily módon részessé vált hallgatóknak beleszólást engednek a koncertterv összeállításában is Az ősbemutatók előtt a müveket - korunk zenéje esetén a szerzőt is - megismertetik a hallgatósággal. A közönséggel való eleven kapcsolat szép példái a szólisták, karmesterek. komponisták és az i íság között szövődő baráti szálak. Ezek a művészek szívesen ellátogatnak az iskolákba, klubokba. ugyanúgy, mint az üzemekbe A mai zene megértetésének. megszerettetésének másik módját a berlini Komische Oper találta meg. Itt került sor az idén már harmincadszor Siegfried Matthus zeneszerző koncert- és vitasorozatára a kamarazenéről Drezdában ..Új zenei stúdió" címmel kezdődött hangversenysorozat. A ..Carl Maria von Weber" Zeneművészeti Főiskolán központot hoztak létre a fiatal muzsikusok segítésére, népszerűsítésére. Legjobb müveikből a drezdai Staatskapelle és a Drezdai Filharmonikusok zenekara évente legalább 1 -2 ősbemutatót tart Az Odere-menti Frankfurt zenebarátainak körét az a hangverseny- és előadássorozat gazdagítja, amelyet ,,A munkásosztály és a zene" címmel rendeznek meg így nyerik meg a közönséget az új zene számára, de nem kevésbé fontos az a támogatás. amelyet az államtól kapnak a zeneszerzők, muzsikusok az ősbemutatókon előadott müvek mintegy háromnegyede állami, vagy művészi intézmény megbízásából készül Rácsos gát Mint a „Vecsernaja Alma- Ata" közli, az Isszik tó fölött két kilométerrel, ahol a tavat tápláló sebes hegyi folyó az ún. Kovafalhoz ér, új zárógát építéséhez kezdenek. A magashegyi tónak ez az új védőpajzsa, melyet a Kazar Árvízvédelmi Főigazgatóság tervezőirodájának szakambe- rei terveztek, egyedülálló építmény lesz. Alapzata egy monolit vasbeton tömb. A gátba nyolcezer köbméter acélt és betont építenek be. Impozáns méretét tekintve ez nem is olyan, mint egy gigantikus rosta. Az összeszerelt vasbeton elemek méhsejtekhez hasonló szerkezetet alkotnak. Ez a megoldás nem véletlenül született. A rácsos gát lehetővé teszi, hogy a gátra ható nyomás a töredékére csökkenjen, mert akadálytalanul átengedi a vizet. Az ár által a hegyekből lehordott köveket azonban felfogja. Az Isszik folyó gátja másfél millió köbméter kőzetet ejt ily módon csapdába. Az új gát a jövő évben már működésbe is lép. A Cirill- Metód Egyetem A Második Bolgár Birodalom egykori székhelye. Veliko Tar- novo régóta nevezetes város Nem csupán a Jantra-folyó partján elterülő település festői fekvése, hanem az itt működő irodalmi iskola is híressé tette. Méltán tartották az akkori Dél- kelet-Európa egyik kulturális központjának Ma itt, a Szveta Gora ősi dombján emelkedik Bulgária' egyik legújabb felsőoktatási intézménye. a Cirill-Metód Egyetem épületcsoportja Az 1963-ban megnyitott pedagógiai intézetet 1971-ben egyetemi rangra emelték, s ma a szláv Írásbeliség megalapítóinak nevét viseli Az egyetem ..fiatalságát" az oktatók életkora is megerősíti: a tanárok átlagos kora 37 év. A hallgatók - akiknek száma megközelíti az ötezret - a három fakultáson 12 szakon tanulhatnak. filológiai, történelmi és képzőművészeti tanulmányokat folytathatnak Az egyetem keretében több jelentős kutatóintézet is működik, így többek között az óbolgár nyelvvel foglalkozó, régészeti, néprajzi intézetek. A Cirill-Metód Egyetem nemzetközi kapcsolatai is számottevőek Bizonyítják ezt az itt rendezett nemzetközi szím- pozionok Szoros baráti szálak fűzik az egyetemet a Ivovi. a nyitrai, a jénai, a krakkói és a craiovai felsőoktatási intézményekhez. a szovjet, a csehszlovák. NDK-beli. lengyel és román kutatókhoz, tudósokhoz. Az egyetem iránt egyre növekvő érdeklődés az egyetemi épületsor további bővítését is szükségessé teszi Nemcsak a jelene, a jövője is biztató ennek a felsőoktatási intézménynek: jelenleg a 600 személyes aula. a korszerű előadótermek, kutató§zobák mellett diákotthon, kétezer személyes étterem, klubok állnak a tanulók rendelkezésére, de Budapesten a közelmúltban nyitották meg a Sugár üzletközpontot, amely a maga nemében Magyarországon a legnagyobb és a legkorszerűbb. Az árúház 15 szakosított üzletében és 14 szolgáltató központjában 900 alkalmazott dolgozik. Az új áruházban egy óra alatt 10 ezer vásárlót szolgálhatnak ki. A Sugár évi forgalmát félmilliárd forintra becsülik. Képünkön: a négyemeletes, összesen 29 ezer négyzetméter alapterületű Sugár üzletközpont már készülnek a termek a képzőművészeti fakultás jobb elhelyezését szolgáló épülettömb építésére, ezenkívül a jövőben új könyvtárat és sportkombinátot is szándékoznak létesíteni Várnai Zseni: Boldog új évet! című ver- 1. valamint a függőleges 16. Rejtvényünkben séböl idézünk a vízszintes számú sorokban. VÍZSZINTES: 14. Indiai táncosnő. 15. Sárhányó. 16. Kötőszó. 17. Mázol. 18. Drágakő. 19. Tova. 20. Bőven ad. 22. Szakmunkás. 23. Bot betűi keverve. 24. A gadolinium és az arzén vegyjele. 25. Kedvetlen. 27. Eszme (ék. f.). 28. Korallzátony Mikronéziában. 29. Ájultságból magához tér. 31. Fiavasi legelő - németül. 32. Fliányosan simít. 34. Ipari nyersanyag. 35. Szaporításién/. 37. Elek, András. 38. Kilátástalan. 42. Fordított kicsinyítő képző. 44. Mocsár. 45. Titkolva mond (ék. K). 46. A Nílus egyik forrás - tava. 48. A buddhizmus Japánban elterjedt ága. 50. Jövedelem. 52. R. I R. 53. Város Romániában. 04. Újságok. 55. Sportág. 56. Cseh színész. 58. Némán zárol. 60. Gyümölcs. 61. Béla, Viktor. 62. Mondatrész. 64. Táncmulatság. 66. Téka fele. 67. Letisztítani. 69. Növényi festékanyag. 71. Kétjegyű mássalhangzó. FÜGGŐLEGES: 1 Latin elöljáró. 2. Hollandiai város. 3. Nem régi. 4. Tibeti szarvas- marha. 5. Kellemes ízű. 6. öreg. 7. Ikra közepe. 8. Zsákba tölt. 9. Ilyen vad is van. 10. Származik. 11. Borotva vége. 12. Azonos betűk. 13. Nguni néger törzs Rhodesiában. 18. Mesterség. 21. Trópusi emlős. 22. Lengyelország - németül. 23. Mutatószó. 25. A gólya teszi (ék. f ). 26. Rettegek. 30. Nóta. 33. Évszak (ék. h.). 36. Igeképző. 39. Gazdasági növény. 40. Zuhanyozik. 41. Angol utazó. 43. Pamlag. 47. Mérgező alkaloid. 49. Határozói rag. 51. Rajtaütésszerű ellenőrzés. 57. Svájci festő. 59 Kelta népi énekes. 62. Idegen fiúnév. 63. Némán lenéz. 64. Irány. 65. L. O. ö. 68. 1050 római számmal. 69. Hiányos kör. 70. Etna közepe.A december 21 -én közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: Hull a hó, hull a hó, lesz belőle takaró. Ráborul a vetésre, hogy a fagytól megvédje. Könyvjutalomban részesülnek: Rózsa Gusztáv, Nyárasd (Topol'niky), Mészáros Valéria, Léva (Levice), Agócs József, Diószeg (Sládkoviőovo), Béres Ilona, Ruszka (Ruská), Molnár Zoltán, Bratislava. 1 mondat-100 korona Az Új Szó következő vasárnapi számából idézzük az alábbi mondatot: Délutánra hat kerek cipó sorakozott a padkán. Olvasóink feladata: Keressék meg az idézett mondatot, jelöljék meg az írás címét, amelyben a mondat található, s ezt levelezőlapon - négy napon belül - küldjék be szerkesztőségünkbe. A beérkezett helyei megfejtések közül hetente kisorsolunk egy nyertest. A december 14-i számunkban közölt mondat Komlósi Lajos: A munkában nincs megállás című írásából való. 276 helyes megfejtést kaptunk. Sorsolással 100 koronát nyert: Ján Nagy, 091 21 Kosice, VVLŐ SNP/2