Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-12-25 / 52. szám
ÚJ szú AH ÁNY HÁZ, ANNYI SZOKÁS HOGYAN ÜNNEPELNEK A HAZÁNKBAN TANULÓ KÜLFÖLDI DIÁKOK HOZZÁTARTOZÓI A hidegvizű gejzíréről ismert Her- lanyban (Kassa-Kosice-vidéki járás) a helyi lakosokkal együtt 94 külföldi ünnepli az idei év végét, illetve az új esztendő első napját. A vendégek a főiskolai tanulmányaikra készülő fiatalok. Négy világrészt képviselnek és különböző szokásokat ismernek. Vannak, amelyek hasonlítanak a mienkhez, de vannak eltérők is: Do Ngoe Huong és Hoang Nam Nhat elmondja, a vietnamiak a mi naptárunkhoz viszonyítva egy hónappal később búcsúztatják az óévet és üdvözlik az újat.- Mi ezt az ünnepet TET-nek nevezzük. Az a szokás, hogy a négy napig tartó vigadalomkor lehetőleg együtt van a család. Ilyenkor elsősorban az evés, ivás, a szórakozás, valamint az ajándékozás jelenti a fő eseményt. Az ételek közül nem hiányozhat a nagy falevélben 12 óráig főzött hüs-. borsó- és rizskeverék. Ez nemzeti eledelünk egyike. Az otthonokat nem fenyőfa, hanem egy piros virágú fácska díszíti. Az év utolsó napján a családtagok és az ismerősök megajándékozzák egymást Leggyakoribb meglepetés nálunk is az édesség valamint a játék, míg a felnőttek értékesebb dolgokat, így például ékszert ajándékoznak egymásnak. Szilveszterkor senki sem alszik; otthon, majd az utcán ünnepelünk. Újév hajnalán a család kiválasztja a legszerencsésebbnek tartott tagját, akinek egy időre el kell hagynia otthonát, majd az a feladata, hogy elsőnek nyisson be a házba. Állítólag ez szerencsét hoz.- Hanoiban, ahonnan mi érkeztünk, szilveszter éjszakája többnyire igen sötét. Hó nincs, ám az eső annál gyakoribb, minek következtében 18 C fokra csökken a hőmérséklet, s nem ritka, hogy a TÉT alkalmából megrendezett virágkiállítást - ahol közel háromezer virágfajta látható - esernyő alól szemléljük. A 19 éves etióp Zena Bisratnak szokatlan a mi éghajlatunk, s vele együtt a naptárunk is:- Mi már megünnepeltük a szilvesztert, ugyanis Etiópiában akkor van december amikor Csehszlovákiában augusztus. Most 1973-at írunk. A hónapok száma is eltérő, nálunk tizenhárom van. Tizenkettő kerek harminc-harminc napos, míg az utolsó csak öt napból áll. A tanulóknak általában ilyenkor öt szabad napjuk van, a dolgozóknak egy. A karácsonyt a 12. hónapban, azaz december 29-én ünnepük, de csak a keresztények. A fenyőfa nálunk nem ismert, helyette a nem tűlevelű tedfa díszíti a lakásokat.- S a hó?- Az szerencsére csak a magas hegyeinkben van, míg a síkságokon 20 Celsius fok körüli, vagy attól melegebb a hőmérséklet. Itt Csehszlovákiában az utolsó hónapokban fázom, hiába öltözöm melegen. A 14 tagú munkáscsaládból származó libanoni Badul Khalek Abdallahnak nem teljesen ismeretlenek az itteni szokások:- Mi is hasonlóan és ugyanabban az időben búcsúztatjuk az óévet és fogadjuk az újat. A karácsonyt máskor ünnepük a muzulmánok és máskor a keresztények, a szilvesztert azonban egyszerre. A vallási hagyományok szerint az idősebb muzulmánok egy hónappal a négynapos nagykarácsony előtt Szaúd-Arábi- ába zarándokolnak, míg a többiek otthon vigadnak. Az ajándékozás nálunk is elterjedt. Van fenyőfa is, csak azon nem lóg annyi édesség és dísz, mint ahogy azt itt tapasztaltam. Nálunk általában a színes égők teszik szebbé, hangulatosabbá a fát. Fő ételünk a petrezselyemhez hasonló zöldségből készült főzelék, hússal keverve. A szilveszter jóformán semmiben sem tér el a közép-európaitól. Igaz, az állandó háborúskodás és zavargások következtében már néhány éve nem olyan örömteljesek, olyan vidámak az ünnepek, mint önöknél. Jaliad Adel AI Gousous: - Jordániában szintén az év legkedvesebb napjainak számítanak ezek az ünnepek. Elsősorban a vallási szertartások és szokások jelentik a fő eseményt, de hangulatosak a családi összejövetelek is. Az utóbbi nélkülözhetetlen kelléke a húsból és rizsből készült menszaf - amelyet hosszúkás edényben tálalnak - s hozzá a vízzel vegyített arab vodka, valamint a bor. A terített asztalon régi szokás szerint nincs evőeszköz, puszta kézzel eszünk.- Táncmulatságok?- Vannak, de oda mi szegényebbek nem nyerünk bebocsátást. Uran Daszcerengin: - Mongóliában számokkal jelöljük a hónapokat, az évekből pedig tizenkét féle van. Azok mindegyike valamilyen állatról van elnevezve, a körforgásuk rendszeres. A ciklus az egér évével kezdődik és a kutyáéval ér véget. Tavaly a bárány éve volt, most a majom éve, azaz rossz és nehéz időszak.- Régi népszokás szerint, nálunk később van az évválasztó, azaz a fordításban fehér hónapot jelentő „cagaan szár". Ilyenkor tejből készül az ételek nagyobb része, de ugyanúgy nélkülözhetetlen a bárányhús. A négy napig tartó eseményen, mellyel egyben a tavasz érkezését is köszöntjük, hagyományos a vendégeskedés, a jókívánságok, valamint a népi játékok. Az üdvözlést selyem- kendő átadása jelképezi. Ez nemzeti hagyomány. Csakúgy, mint az ilyenkor sor- rakerülő birkózó versenyek, lovaglás és íjlövészet. A győztes birkózó - a darchan ararga -, a legsikeresebb lovas és a legügyesebb Íjász kancatejböl erjesztett alkohol tartalmú italt, kumiszt kap, valamint süteményt. Hosszán Oweina: - A mitológiából ismert városunknak, Betlehemnek, a karácsonyba pompás vallási szertartáson kívül jelentős anyagi jövedelmet jelent, mert a helyi kézművesek drága pénzért árulják a vendégeknek az egész évben készített emléktárgyaikat. Sajnos, az utóbbi időben ezek a napok sem voltak békések. Az izraeli katonaság félelemben tartja a palesztinokat. Hogy most milyen lesz otthon a hangulat, azt nem tudom - mondta a kőfaragó fia. Ashtiang Anjum: - Nálunk Pakisztánban nem egységes az ünneplés. Az iszlám vallás hívei máskor tartják a karácsonyt, mint a keresztények. A karácsonyfát és az ajándékozást kevés család engedheti meg magának, a lakosság zöme szegényen ünnepel. Gvadalupe Pérez a panamai és Rosza Narráez az ecuadori szokásokat így foglalták össze: - Van fenyőfa, ajándékozás és elvétve Betlehemes játékok. Az asztalra leginkább pulykahús kerül, hozzá banán, narancs és más gyümölcs, valamint italok. Szilveszterkor szemenként esszük a szőlőt, az termékeny esztendőt jelent. Éjfél előtt az utcán égetik az óévet jelképező rongybabákat, majd az éjfél utáni vigadalomban az újévet ábrázoló rongybabákkal táncolnak. Joannisz Joannu szerint ciprusi érdekesség a szilveszteri kalácsevés. Aki ilyenkor elsőnek találja meg a kalácsba rejtett pénzérmet az lesz a család legszerencsésebb tagja az új esztendőben. Egy másik hagyomány szerint éjfélkor a ház lakói ételt dobálnak át a tetőn, hogy az ördögök jóllakva távozzanak és egész évben hagyják békén a ház lakóit. Gazdag József H angulatvilágítás. Az egyik sarokban gramofon szól. Van, aki kávéját szürcsöli. mások táncolnak Majd társasjátékok és ismét tánc következik. A vendégek otthonosan mozognak, látszik, hogy jól érzik magukat ebben a környezetben. Ismerkedési esten vagyunk, a Se- znamka néven ismert prágai házasságközvetítő iroda _ egyik rendezvényén. A meghívottak első zavara, feszélyezett- sége csakhamar eloszlik. Senki sem szégyellj. hogy itt próbál szerencsét Mert az ember társas lény, nem sokáig bírja a magány, az elhagyatottság nyomasztó érzését. Ezt tartják szem előtt a Seznamka megértő, gazdag élettapasztalatokkal rendelkező dolgozói Mindössze hárman vannak. Miluse Cernochová. Irena Brab- cová és Vlasta Horáková lelkiismeretes, megbízható - és ami ugyanilyen fontos - diszkrét munkájával sokan megismerkedtek az elmúlt két évtized során A LEGFŐBB KÖVETELMÉNY AZ ŐSZINTESÉG 1980. XII. 31.- Évente mintegy ezren kérik a segítségünket - tudjuk meg Miluse asszonytól utalva a különböző korosztályok számára évenként megrendezett 8-10 ismerkedési estre. - Ez azonban szolgáltatásainknak csak egyik média. Aki bennünket felkeres, annak mindenekelőtt kérdőívünk számos kérdésére kell, a saját érdekében őszintén válaszolnia A családi állapotra, jellemre, tulajdonságokra, érdeklődési körre, kedvtelésekre stb rávilágító adatoknak a figyelembe vételével és a csatolt fénykép alapján igyekeznek vendéglátóim megismertetni egymással ügyfeleiket.- De a száraz adatok sem mindenben irányadóak - figyelmeztet Irena asszony - Hosszasan elbeszélgetünk ügyfeleinkkel. megismerjük helyzetüket, érdeklődéssel meghallgatjuk problémáikat, hogy így nyert értesüléseink is hozzájáruljanak az egyéniségükről alkotott kép kiegészítéséhez. Ez a feltétele annak, hogy megtaláljuk számukra a megfelelő partnert- Ám minden fáradozásunk ellenére igyekezetünket csak mintegy 30 százalékban koronázza siker, - veszi át a szót Vlasta asszony. A révbe jutottak hálájuk jeléül többnyire az esküvőre is meghívják, később pedig kisgyermekükkel is felkeresik az iroda dolgozóit- Minden kitüntetésnél többet jelentenek számunkra ezek a látogatások - mondják egybehangzóan. JÓINDULAT, MEGÉRTÉS Más kérdés azonban, véglegesnek tekinthetők-e ezek a házasságok, hiszen ma a szerelmi házasságok is gyakran felbomlanak. Sok függ az egyénék természetétől , alkalmazkodóképességétől- Az emberek különböző bánásmódot igényelnek, nekünk sem mindig sikerül ügyfeleink kedvébe járni- folytatja Vlasta asszony. - Sokan a külsőségeket tartják elsődlegesnek. De az aránytalanságok miatt a mi lehetőségeink is korlátozottak A magányos nők ma többnyire műveltebbek a férfiaknál és sokszor eredménytelenül keresnek megfelelő partnert. Nehézséget okoz az is. hogy senki sem változtat szívesen lakhelyet jövendő élettársa kedvéért. A mezőgazdasági dolgozók csak egymás között akarnak házasodni, de mit tehetnek, ha erre a falujukban nincs lehetőségük? Nagy probléma az is, hogy több a fizikai munkás, és kevés a házasságkötésre váró munkásnő. Az iroda a 110 koronás illetékért hat hónapon belül lehetőleg három címet bocsát ügyfelei rendelkezésére. Ügyfeleinek nagy része prágai, de sok köztük a vidéki, és szlovákiai érdeklődök is akadnak. ÚJJÁSZERVEZÉS- Az apróhirdetéseket, de még a korszerű technikával dolgozó Kontakt iroda tevékenységét sem tekinthetjük konkur- renciának - mondja Irena asszony. A hirdetésekkel ugyanis - családi állapotukról valótlanságot állítva, vagy tréfát űzve a hirdetőből - egyesek visszaélnék. A Kontakt irodát pedig senki sem keresheti fel. A Postai Hírlapszolgálattól megvásárolható kérdőívet 70 koronás illeték lefizetése ellenében a társat kereső postán küldi be és az iroda a számítógép munkájának eredményeként kapott címet is ezen az úton közli az érdeklődővel. Ám a tanácsadást nélkülözve, nem mindenkit elégít ki ez a szolgáltatás. Többek között ez teszi szükségessé a két iroda átszervezését. Január 1-től mindkettőnek, csakúgy mint a házassági tanácsadónak, közös irányitó szerve a fővárosi nemzeti bizottság szociális szolgáltatásokat biztosító igazgatósága lesz Munkájukat bizonyára megkönnyíti majd, hogy ezentúl szociológus és pszichológus munkatársuk is lesz. A szakemberek segítsége tehát - tekintettel a párjukat keresők bonyolult problémáira és nagy számára - ma már nélkülözhetetlen Nem csoda, hiszen a fiatalok az utóbbi években rendszerint ére'len fejjel házasodnak, s ezért egyre növekszik a válások és az elhagyatottak száma. A munkahelyen megfelelő élettársat találni, szinte lehetetlen. A kávéházban. vagy a diszkóklubban kötött ismeretségek sem megbízhatók. Akkor hát hová forduljanak segítségért a társ nélkül maradottak? - Természetesen hozzánk - mondják vendéglátóim, és igazuk van. KÜLFÖLDÖN IS FELFIGYELTEK RÁJUK Az iroda lelkiismeretes munkája iránt nemcsak az országban, hanem határainkon túl is nagy az érdeklődés. Például egy ukrajnai tanítónő az édesapjától,- aki a Vörös Hadsereg tagjaként részt vett hazánk felszabadításában, - sok szépet hallott lakosságunkról. Elhatározását, hogy nálunk keres férjet - egy Ústi nad Labem-i gépkocsivezető személyében meg is találta - a Seznamka közvetítésével sikerült megvalósítania. Egy Szíriái építészmérnök pedig annyira szerette cseh származású feleségét, aki autóbaleset áldozata lett, hogy itt élő anyósát minden évben meglátogatja. - így került hozzánk - mondják vendéglátóim. - Egy özveggyel kötött második házassága is nyilván sikerült, mert nem jelentkezett újból. Nemegyszer megesik a szívünk a hozzánk forduló elhagyott embereken - utal Vlasta asszony arra a fiatalemberre, akit felesége két kisgyermekével együtt elhagyott.- Párkeresö levelére még ugyan nem kapott választ, de ami késik, nem múlik- vélik az asszonyok, majd elmondják, hogy nemrégen elkerülte figyelmüket két ügyfelük névazonossága. Majdnem összepárosították az egymástól elvált, új ismeretséget kereső házastársakat.- Még szerencse- tréfálkoznak - hogy időben észrevettük a tévedést, de az sincs kizárva, - hogy sikerült volna ismét összehozni őket. Ki tudja? CSODÁKAT Ml SEM MŰVELÜNK Sok függ ugyanis az emberek életbölcsességétől, attól, hogy megbecsüljék, tiszteletben tartsák egymás szokásait és elnézzék egymás rossz tulajdonságait. Ezt hangsúlyozzák, erre tanítják a Seznamka tapasztalatait dolgozói ügyfeleiket.- Nagy részük igyekszik is megfogadni az önzetlen jótanácsokat - vélekednek vendéglátóim. Ennek a megértésnek, a segítőszándéknak köszönheti a Seznamka egyre növekvő népszerűségét. Kardos Márta Akik a szokásokat ismertették (A szerző felvétele) TÁRSKERESÉS