Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)

1980-12-25 / 52. szám

NEKIK ÍGY A TERMÉSZETES Másfél évtizeddel ezelőtt Mátyócon (Mafovce), a ke^ leti országhatár menti kis községben, a Kocsis házas­pár, a gőgicselö Tiborka és nagymamája izgatott han­gulatban ünnepelték a karácsonyt. A fenyőillattal teli kétszobás parasztházban a legtöbb figyelem - mint ahogy az természetes - az újabb anyai örömök elé néző fiatalasszonyra irányult. Közeledett a szülés ideje, s az elhangzott, valamint a csak gondolatban felmerült kérdéseknek nem volt sem eleje, sem vége A húszhó­napos korában meghalt első gyermekük emléke köny- nyet csalt a szülök szemébe, mig a testvérkét váró Tiborka. s a reménykedés mosolyt fakasztott ajkukon Ha valaki akkor azzal áll elő, hogy a következő karácsonyt már heten fogják megünnepelni. Kocsisék minden bizonnyal tréfának vették volna a kijelentést. Pedig azt. hogy ikrek lesznek sejtették, illetve egy héttel a szülés előtt az orvosok megállapították Február elsején annál nagyobb volt a meglepetés, amikor a Királyhelmeci (Král'ovsky Chlmec) szülészeten egy­szerre két kisfiú és egy kislány jött világra Sírt az anyám, meg az anyósom is. hogy mi lesz velünk, egy-két öregasszony pedig azt jósolta, úgysem maradnak életben - emlékezik közel másfél évtized távlatából a háziasszony. Megterhelés? - mosolyodon el kérdésemre. Nem éreztem, meg ma sem érzem, hogy megviselt volna. Igaz. nem mindegy egy. vagy három újszülöttet gondozni, de nekem nem volt megterhelés. Inkább boldogság Persze, akkor még élt az anyósom is Az első hónapokban - amig megerősödtünk - egy ápoló­nőt küldtek hozzánk és énékes anyagi támogatást is kaptunk Később pedig a férjem is közelebb, a helyi állami gazdaságban talált állást, ott traktoros. Így több ideje jut a családra - mondta elégedetten, miközben férjével, aki éppen a váratlan érkezésemkor fejezte be a kiskertben a rózsatövek ültetését, a konyhából a tá­gas, otthonos nappaliba invitáltak A régi, szűk parasztháznak nyoma sincs már Négy­szobás új házban, amelyik akkor lett kész amikor a hármas ikrek kétévesek voltak hátuknak is bőven van hely és a gyerekszoba sem hiányzik- Nézzétek, milyen nagy anyunak a keze - hívta fel a család figyelmét a fiúk egyike arra a fényképre, amelyen a boldog anya a pólyás csecsemőit öleli A tizennégy évvel ezelőtt készült felvétel valóban kedves pillanatot örökít meg. A fotót nézve bárkiben felmerülhet, hogy a nagy esemény nemcsak a Kocsis családnak emlékezetes, hanem a fényképésznek is. hiszen ilyen látványt nem kaphat bármikor lencsevég­re Nos annak, aki ezt gondolja csak részben van igaza, mert amint azt Kocsisék ismerői elmondták, s a látogatásom során magam is megfigyeltem, ilyen felvételt ebben a családban nem művészet készíteni. Igaz. a pólya már lemarad róla. de a képről leolvasható hangulat, pontosabban a gyermekeinek örülő édes­anya arckifejezése máig is a régi maradt, s a Béla által említett anyai kéz, amely a férje karjával közösen azóta is féltő gonddal öleli mind a négy utódot, csak érettebb lett, de gyengébb, megbízhatatlanabb nem. mégha néha a vajáni villanytelep konyháján való munka és a hazai teendők elvégzése után annak is tűnik. Béla és István magasságban, súlyban, testtartásban és arcban is egyformák, így nem csoda, ha néha hirtelenjében még az édesapjuknak sem sikerül nevén szólítani egyiküket, vagy másikukat, hát még az íde- génnek. Erika is hasonlít ikertestvéreihez. 0 mesélt a testvéreivel gyakran előforduló cseréről:- A reggeli öltözködéskor névvel ellátott pulóvereiket véletlenül kicserélték. Az iskolában a tanítónő a Pisti pulóverébe öltözött Bélát feleltette. Jegyet csak az óra végén adott Név szerint hívta asztalához az osztályza­tot kapott tanulókat, köztük a kivarott név alapján Pisti tanulókönyvét is kéne. A félreénést aztán megmagya­ráztuk- És te hogyan külömbözteted meg őket?- Nekem az nem okoz problémát, men több jelet is ismerek rajtuk. Bélának például a bal szeme mellett van egy apró anyajegye. Pistinek pedig az ajka más. men egy gyerekkori esésből származó sebhely jól látható. Most kilencedikesek. Az ötödik osztálytól a Nagyka- posi (Veiké Kapusany) Magyar Tanítási Nyelvű Alapis­kola tanulói Naponta ingáznak. Mindig egy osztályba jártak, de most nem egymás mellett ülnek, hanem mindegyikük más padsorban. Osztályfőnökük, Dohá­nyos Géza elégedett velük. Közepes tanulóknak tartja a három testvért, magaviseletükkel nincs baj, s eléggé önnálóak. nemcsak egymást támogatva, egymást bá­torítva tudnak érvényesülni. Ó Pistit mondja a legvirgon­cabbnak. legélénkebbnek, Bélát csendesebbnek isme­ri, s Erikáról azt állítja, hogy ő a legnyugodtabb és a legszorgalmasabb, s valamivel jobb is mint egy átlagos tanuló. Nagyra értékeli, hogy mindhárman adnak a szüleik szavára" S talán nemcsak az jellemző rájuk, hogy hallgatnak szüleikre. A családi körben azt is megfigyeltem, a pá­lyaválasztásról való beszélgetés során pedig beigazo­lódott. hogy példaképnek is tartják édesanyjukat és édesapjukat. Tibor vasutasnak tanul Tiszacsernöben (Őierna nad Tisou), másodikos. Szüleivel és testvérei­vel csak a hét végén van együtt. Béla, aki Erika szerint foci helyett inkább otthon segit. az anyja szakmáját választja, szakácsnak készül, Pisti az apja nyomdokai­ban akar járni - autószerelőként mig a legjobban tanuló Erika a losonci óvónőképzőben szeretne képe­sítést szerezni Rövidesen tehát szétszéled az összeszokott család Mi jobban szeretnénk, ha hármuk közüli legalább a két fiú még egy darabig közös úton haladna - árulta el a szülők elképzelését az apa. - Persze más-más az érdeklődési körük. Nem ellenezzük pályaválasztásu­kat. elvégre az a célunk, hogy mindnyájan elégedettek legyenek az életben. Kocsisék nem érzik magukat különös embereknek Élnek, mint bárki más. s közben örülnek egymásnak, segítik eymást. Úgy, ahogy egy megértésben elő családhoz illik. GAZDAG JÓZSEF SOHA SEMMI különöset nem tettem Akik közelebbről ismerik dr. Zdenek Hrivnákot, a rimaszombati (Rimavská Sobota) kórház rehabilitációs osztályának fösrvosát - márpedig sok páciens került kapcsolatba vele az elmúlt negyven esztendő során - tanúsíthatják következetességét, erkölcsi feddhetetlenségét. Személye, életvitele körül közeli és távoli ismerősei körében kisebbfajta legendák keringenek, ráadá­sul a szavakkal is csínján bánik. Bevallom, tartottam kissé a vele való találkozástól, ezért hivatali felettesein keresztül próbáltam megközelíteni. Mit mondjak, nem lelkesedett a nyilvános szerep­lés lehetőségéért, a megbeszélt időpontban azonban már várt. barátságosan fogadott dolgozószobájában.- Valójában nem is értem, ami az utóbbi időben körülöttem történik - mutatott a dolgozóasztalán fekvő legújabb kitüntetése­ire. okleveleire. - Mintha különös érdem volna az. s valami járna is érte, ha az ember eléri hetvenedik életévét. Én pedig gyermek­korom óta mindig csupán azt tettem, ami kötelességem volt. Az iskolában szorgalmasan tanultam, mert az életben vinni akartam valamire, a tornatermekben és a sportpályán pedig becsületesen edzettem, mert a téren is voltak ambícióim. Később pedig természetes dolognak tartottam, hogy fegyvert fogjak a Szlovák Nemzeti Felkelés katonájaként, mert akkor minden becsületes ember ezt tette Az. hogy a Hnusfa - Rimabánya frontszakaszon gyógyítottam partizán bajtársaimat, ez a természetes rokonszenv és szükségleten túl orvos-etikai kérdés is volt. Hogy még később. 1948 februárjában a népi milicia soraiban voltam, ez már kommu­nista párttagságomból és meggyőződésemből eredő feladat volt. Azóta pedig gyógyítok, ez a szakmám, hivatásom. Szabad időmben a legkisebbek mozgáskultúrájával, testedzésével foglal­kozom. de ez már a hobim. ..Igazi szerelmem a torna.“ (Jozef Tokár felvétele) A tanulás, a gyógyítás, a pártmunka és a sport ezek szerint szorosan összefonódtak életében, szerencsésen kiegészítik egy­mást.- A jó pap holtig tanul mondás az orvosokra is vonatkozik. S az én esetemben nem csupán továbbképzésről, a szakmai ismere­tek bővítéséről van szó. hanem merőben új ismeretek elsajátítá­sáról is. A Prágai Károly Egyetemen általános orvostudományt tanultam, később belgyógyász szakvizsgát tettem, s miután mint edzőt nagyon érdekeltek a sporttudomány kérdései, sportorvossá képeztefn magam Innen már csak egy lépés vezetett a rehabilitá­ció felé. amely az orvostudományon belül talán a legrohamosab­ban fejlődő ágazat Ami a pártfeladatokat illeti, ezeket is meggyőződésből, igaz hitből teljesítettem. A legnehezebb időkben, a mezőgazdaság szocializálása idején. Balogfalván és Korláton voltam aktivista. Magyarul azelőtt csak a mindennapi kommunikációhoz szüksé­ges alapvető kifejezéseket ismertem, rádöbbentem azonban, hogyha eredményes pártmunkát akarok végezni, a nyelvet töké­letesen el kell sajátítanom. így tarthattam én szlovák létemre magyar nyelvű szakelőadásokat. A sport, az egy teljesen külön téma. Gyermekkorom óta megszállottja vagyok, s amit a testnevelésért tettem, azt sohasem tekintettem fáradozásnak. Kezdetben a Sokolban tornásztam, gimnazista koromban pedig a labdarúgásnak hódoltam Arra már csak az idősebbek emlékezhetnek, hogy éveken keresztül a REME csapatában rúgtam a bőrt. s egyetemista koromban majdnem egy teljes idényt végigjátszottam az élvonalhoz tartozó prágai Karlin csapatában. Az igazi szerelmem azonban a torna volt. S ami talán a legcsodálatosabb, hosszú évek óta ennek segítségével adom vissza az emberek egészségét is. A különböző mozgásszervi betegségekre is érvényes az az alaptétel, hogy könnyebb megelőzni, mint gyógyítani. Zdenek Hrivnák főorvos a megelőzést már a pici gyermekek között megkezdte: majdnem harminc éven keresztül irányította ugyanis társadalmi munkában a Slovan tornaszakosztályt, ő vezette az edzéseket. Sok tehetséges versenyzőt nevelt, de nem ez volt az elsődleges cél. Gyermekek százaival szerette volna megkedvel- tetni a sportágat, a mozgást, a testedzést. S ezt maradéktalanul sikerült magvalósítania. A tanítványok között ott voltak saját gyermekei is, mind az öten hasznát látták az apai törődésnek, szigornak. Igorból például országosan ismert tornász lett, a lab­darúgó Vladimír szintén sokat köszönhetett a tornával megalapo­zott sokoldalúságának. Ót egyébként, aligha kell bemutatni, hiszen a Slovan Bratislava és a csehszlovák válogatott középhát­védjeként sok dicsőséget szerzett hazájának. Jelenleg a duna- szerdahelyi labdarúgók edzője. S hogyan él ma Zdenek Hrivnák főorvos? Reggelente melegí­tőbe öltözve 6-8 kilométert fut, s a tornasport történéseit is nagy figyelemmel kíséri. Fiatalos életvitelének köszönhetően munka­helyén korát meghazudtoló frisseséggel végzi napi teendőit. Tervezget, de már az őrségváltásra is gondol. A jövőben feltétle­nül rehabilitációs kórházi osztályt kell létesíteni, csak ilymódon lehet még eredményesebb munkát végezni. Tehetséges fiatal szakembert talált a sporiorvosi posztra, ami nem volt könnyű, hiszen nem attraktív munkahelyről van szó. Helyettese is fiatal orvosnő, aki talán méltó utóda lesz a főorvosi munkakörben is. Elbúcsúzom a nyolcadik évtizedébe lépő főorvostól, akinek a találkozásunkkor mondott első szavai még most is visszacsen­genek emlékezetemben.- Soha semmi különöset nem tettem... Semmi különöset, de amit csinált, az mindig jó ügyet s a közös­séget szolgálta, HACSI ATTILA Együtt a család (A szerző és archív felvételek) PI STI ERIKA BÉLA

Next

/
Oldalképek
Tartalom