Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-12-21 / 51. szám
E welin Schmidt, Konrad Wolf egyik legközelebbi munkatársa. Félrelépés című mai témájú művének középpontjába egy fiatal házaspárt állít. Látszólag teljes harmóniában élnek. Jól érzik magukat munkahelyükön, otthonukban gyermekükkel. A feleség mit sem tud a férj szeretőjéről, illetve házasságon kívül született gyerekéről. A szerető seli: fiatalos látáismód, humor, jól pergő cselekmény, de ugyanakkor lélektanilag indokolatlan fordulatok, felbukkanó, majd érthetetlenül elhanyagolt szereplők, mégis, Iris Gus- nerre érdemes odafigyelni. Erősen vitatható Siegfried Kühn Don Juan, Karl Liebknecht Str. 78. című műve is. Ebben az író-rendező egy mai Don Jüant, egy nöfaló színházi rendezőt pellengérez ki, aki egy vidéki operarendezését arra akarja felhasználni, hogy a társulat nótagjait kivétel nélkül meghódítsa. A vállalkozás csak félig sikerül, mint ahogy a rendezőé is, aki valószínűleg érezte, hogy a még oly kitűnő Brecht-színész, Hilmar Thate is kevés lesz a sikerhez, és ezért a filmet megtűzdelte a legkiválóbb német énekesek által előadott operarészletekkel. Georgi Kissimov sokkal kevesebbre vállalkozott: Az építő oroszlán című könnyed vígjátéka csak arról akart szólni, hogy milyen nehéz annak hétvégi házat építenie, aki nem ért hozzá. A sok-sok találó epizódban remek vígjátéki színéÚJ NDK-FILMEK váratlan halála elindítja a lavinát: a gyerek apjához fordul segítségért, de a feleség ellenkezése miatt a szerencsétlen kislány hamarosan állami gondozásba kerül. Később, amikor a feleség látja, hogy a férje mennyire vonzódik ehhez a gyermekéhez is, megenyhül és hozzájárul, hogy a vakációt együtt tölthessék. Egy másik fiatal rendezőnő, Iris Gusner is biztatóan kezdi művészi karrierjét. A Lányaim egy filmrendezőről szól, aki vizsgafeladatául kapja: készítsen rövid tudósítást egy női brigádról. Ralf ehhez a rutinmunkához fiatalos lelkesedéssel lát hozzá, s rövidesen szinte a brigád tiszteletbeli tagjává válik: velük együtt éli át a mindennapok gondjait, a magánélet fordulatait: annyira, hogy lassan-lassan az eredeti cél szinte feledésbe merül. Végül a rövidke filmetűd elkészül, kissé gyengén sikerül, de a rendezőhallgató élettapasztalata megsokszorozódik. A film egy elsófilmes rendező művének valamennyi pozitívumát és negatívumát magán viszek játszanak, a film másfél órás könnyed szórakozás, amellyel mi is találkozhatunk jövőre a mozik műsorán, akárcsak az új musicallel, Joachim Hasler alkotásával. A rendező maga is tisztában volt Emil, a komédiás című művének elkészítésekor, hogy a fasizáló- dó Berlin életének, s ezen belül egy kabaré gondjainak bemutatásakor Bob Fosse zseniális filmje után nehéz újat mondania. Nem is erre vállalkozott, hanem Gerd Natschinski kiváló zenéjével, Pálos Zsuzsa és Gunter Sonneson főszereplésével egy igazi, látványos re- vüfilm elkészítésére. Végül pedig egy nagyszabású dokumentumfilm-próbál- kozásról: Winfried Junge és stábja egy kis Odera menti falu, Golzow fiataljainak életét követte 1961 és 1980 között, s ábrázolta egy lefordíthatatlan című (Anmut Sparet nicht noch Mühe) 100 perces műben. Ebben a szerteágazó életutak egy generáció szinte valamennyi gondját, örömét képviselik a születéstől a halálig, a szórakozástól a munkáig. (sg) BESZÉLGETÉS CSERHALMI GYÖRGGYEL Félórát kértem tőle a beszélgetésre, ó húsz percet ígért, s a fél délelőtt, amelyet egy asztalnál töltöttünk, úgy szállt el felettünk, hogy az idő múlását egyikünk sem vette észre. Roppant érdekes egyéniség. Olyan ember, aki nem akar imponálni, hangzatos szavakkal élni, lénye mégis minden mást háttérbe szorít, érdektelenné tesz, áthangolja a környezetet. Nincsenek üres, tartalmatlan mondatai, nincsenek felszínes gondolatai; házasságról és családról, irodalomról és szobrászatról ugyanolyan hőfokon, ugyanazzal a felelősséggel beszél, mint filmről és színházról. Harminckét éves. Eddig huszonöt játékfilm főszerepét játszotta el. Először 1970-ben állt a felvevőgép elé, s az azóta eltelt tíz év alatt olyan filmekben láthattuk, mint a Szerelmem, Elektra, Az ötödik pecsét, Egy erkölcsös éjszaka, Magyar rapszódia, Allegro barbaro.- Kevés színésznek és még kevesebb szakmán kívülinek adatott meg, hogy Latinovits Zoltán partnere és jó barátja legyen, ön tizenkét éves volt, amikor először találkoztak.- A királyasszony lovagja debreceni előadásán játszottam vele; abban az időben már csaknem mindennapos vendégünk volt. Ha csak tehette, nálunk evett, annyira szerette anyám föztjét. Családtagnak számított, s életre-halálra jóban voltunk. A hetvenes évek elején, amikor pályakezdő voltam, örömömre ismét összehozott bennünket a sors. Tulajdonképpen akkor éreztem meg igazán azt az irgalmatlan vonzását, energiáját, amellyel fél vállán vitte az előadást. Tudom, közhely, amit most mondok, de az ó esetében a közhely is döbbenetes volt. Úgy olvasott darabot, hogy a sorközök fölött sem siklott át a tekintete. S amit nagyon kevesen tudnak, ö azt is tudta. Olyan instrukciókat adott, amelyeknek nem az adott szituáció, hanem maga az élet volt a forrása. A vihar, amelyet egy-egy próbán kavart, mindenkit megcsap»«. Félelmetes magasságokba emelt, s ez csodálatos érzés volt. Nem, még ma sem értem, miért nem szerették? Miért volt annyi ellensége? Nekünk az is természetes volt , hogy éjszaka zörgetett föl bennünket. Ahogy a szikra lángra lobbant nála, már rohant is, hogy elmondja. Veszekedtünk, persze hogy voltak kemény vitáink. Hogy ki győzött. Latinovits kitűnő pedagógus volt. Figyelembe vette a mentalitásomat, vérmérsékletemet és FILM KÉSZÜL A JELES MŰVÉSZRŐL ALFONS MUCHA VILÁGA Csak kevés képzőművésznek adatott meg, hogy alkotásai a kor jelképévé váljanak. Alfons Mucha azonban e kivételes egyéniségek közé tartozott. Műveiben világosan juttatta kifejezésre kortársai vágyait, életérzését, eszményeit, s jelentősen hozzájárult a képzőművészet fejlődéséhez. Festő volt, illusztrátor, grafikus és fényképész, s bár Morvaországban, született, alkotásain a múlt század Párizsa, a művészek elegáns és szeszélyes Szajna parti városa, az impresszionisták, Toulouse-Lautrec, Sarah Bernhardt, a francia kánkán világa elevenedik meg. A Muchának is otthont adó város sajátos légköre a művész minden alkotását áthatja. Talán nem is volt művészeti ág, amelyre Mucha ne nyomta volna rá jellegzetes kézjegyét. A város tele volt plakátjaival, a nők vonzó modelljei- hez hasonlóan fésülködtek és nemcsak az ékszerek, hanem a ruhák is a Mucha képeket idézték. Az idő könyörtelenül elsodorta a szecesszió korát, a vissza-visszatéró nosztalgiahullám azonban újra a figyelem középpontjába állítja a művészt. Fiatalok és idősek egyaránt Mucha hátása alá kerülnek, elcsodálkoznak újonnan kiadott plakátjain, s az egész világon, ahová csak eljut gyűjteményes kiállítása, óriási iránta az érdeklődés. Alfons Mucha születésének 120. évfordulója alkalmából Jaromil Jires rendezésében film készül a művész életéről és világáról. Korabeli kép - és hanganyag felhasználásával az alkotók megidézik azokat az éveket, és helyeket, amikor illetve ahol Mucha élt és alkotott. A Párizs környéki műterem színes diafelvételeken elevenedik meg, hogy a nézőnek p»ntos elképzelései legyenek, hogyan élt és hol dolgozott e páratlan tehetségű morva művész. Off) mindent rám hagyott, mert biztos volt benne, hogy később úgyis rájövök az igazára.- Popper Péter Színes pokol című könyvét azért hozom szóba, mert a színészekről szól. Egyetért azzal az állításával, hogy kétféle színész van? Az egyik a komédiás, aki „szívesen és könnyedén bújik be mások bőrébe“, a másik pedig a varázsló, aki „az átlénye- gülés mágusa“.- Nem hiszek abban, hogy erről komolyan kell tárgyalni, ráadásul szociológiai alapon. Szerintem a gyerekek játszótéri gondjairól kellene írni, mert az is van annyira fontos - ha nem fontosabb mint- Miután elolvasom. Ha megragad benne valami, elvállalom, mert érzem, nekem való. A kompromisszumot kerülöm. Az könnyen bukáshoz vezethet.- Nem tudom elfojtani a kíváncsiságomat; ha már itt tartunk, érdekel, mit tart élete legnagyobb kompromisszumának?- Azt, hogy a színészi pálya mellett döntöttem.- De hiszen senki sem kényszerítette. ..- Ez igaz, de mondjon még egy foglalkozást, amely lehetővé teszi, hogy keresztül-kasul járjak a világban. Úgy, hogy közben játszom is... Tudom, ez felelőtlen ...sportpályákon, természetben nőttem fel (Markovics Ferenc felvétele) a színészet. Én is inkább játékból, kedvtelésből lennék színész, de ehhez olyan foglalkozást kellene találnom, amelyikből el tudnám tartani a családomat.- Ugyancsak Popper Pétert idézem, amikor azt mondom, hogy a színész és a rendező közti személyes vonzódás vagy ellenszenv tizedrangú szempont. Ehhez mit szól?- Ostobaság, csak annyit mondhatok, ön együtt tudna dolgozni azzal a kollégájával, akit gyűlöl a magatartása és a nézetei miatt? Nem? Na látja, én sem.- A rendezők közül általában kit szokott partnernek tekinteni?- Azt, akit az egész társulat valamilyen furcsa vonzásból az élére nevez. Tehát nem azt, akit a nyakunkba varrnak.- Jancsó Miklósról mi a véleménye? Főszerepet játszott utóbbi filmjeiben is, amelyekről senki sem állíthatja, hogy valósághúek. A néző szabadon elfogadhatja vagy elutasíthatja őket. Hogy van ezzel a színész, aki aktív részese az alkotásnak?- Ami Jancsó rekvizitumait illeti: a színész vagy leleplezi, vagy úgy ahogy vannak, elfogadja őket. Nekem teljesen mindegy, való- sághűek-e vagy sem, ha engem kér fel a szerepre, én végig is csinálom. A törekvéseit azonban tisztességesnek tartom. Megtörténik, hogy kellemetlen helyzet elé állítja a színészt, de aki zúgolódik, hogy Jancsóval lehetetlen együtt dolgozni, az keveset tud a szakmáról. Szerintem minden szerepében lehet érdekeset csinálni, csak kapcsolatot kell teremteni a világával. Ezek után mégis azt mondom, hogy jobban szeretem, ha Makk Károly instruál, mert nála úgy érzem, mindenki azon fáradozik, hogy elsősorban a színész legyen jó. Jancsónál pedig az a fontos, hogy a film legyen az.- S a szerepről mikor mondja el, hogy jó vagy nem? luxus önmagunkkal szemben, viszont állítom, hogy a hamar-csa- lád, hamar-biztonság könnyen unalomhoz vezet. Látni, találkozni kell, belemenni a szélsőségekbe, hogy tapasztalataink legyenek, amelyeket később helyesen alkalmazhatunk.- Cserhalmi Györgyről közismert, hogy önmaga dublőré. Még a nyaktöró mutatványoktól sem riad vissza...- Nagy szerencse az életemben, hogy sportpályákon, természetben nőttem fel. Szemmel látható energiatöbbletemet azóta is a fogyatékosságaim közé sorolom. Talán, ha a partnereim kicsit mozgékonyabbak lennének, nem lenne baj, hogy állandóan mozgásban vagyok. De épp a minap olvastam Engelsnél, hogy az ember életében az első forradalom a mozgás volt.- Megtörtént már, hogy valamely szerepében saját titkos énjét fedezte fel?- Mercutióval éreztem eddig a legtöbb rokon vonást; lépten- nyomon velem van a fatalizmusa. Egyébként Hamlet és Faust a két végletem. Pedig nem rajongok Goethéért. Hidegnek találom, akárcsak Thomas Mannt, akinél zavar, hogy két szóval többet ír egy mondatban, mint kellene. Engem a legnagyobb író is meg tud sérteni, ha a szakmai fölényét érezteti a papíron. Shakespeare-t szeretem igazán, mert nála az ember nem olyan, mint ahogy mások megítélik. Az ő embere szuverén világ, amelyben az önbecsülés a legfontosabb. A reneszánsz idején volt ez így, ezért lett koreszményem ez az időszak. Ennél szebbet még csak elképzelni sem tudok. És szeretem a Michelange- lo-féle embereket. Észerevette már, hogy Dávid lógó keze kétszer akkora, mint az ökölbe szorított? Szabálytalan, mégis tetszik. Mert él. G. Szabó László 1980. XII. 21 ÚJ SZÚ a KENENY n
