Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-12-21 / 51. szám
A kommunista és munkáspártok dokumentumai az utóbbi években nagy figyelmet szentelnek a szocializmushoz való békés átmenet sajátosságainak, mert egyes kapitalista országok kommunista pártjai erre törekszenek. FORRADALOM VAGY REFORM? Ahhoz, hogy pontosan értékelni tudjuk a békés úthoz való reformista és forradalmi hozzáállást, fontos megkülönböztetni az elméletben és a politikában is kétféle átmenetet. Az elsőbe tartoznak á reformok: megvalósításukra már napjainkban is számos kapitalista országban sor kerül, csakhogy ezek a reformok nem változtatják meg az állam alaprendszerét. Az ilyen változások keretében lehetségesek a hatalom egyes „kombinált típusai“ is, az, hogy a kormány a kommunisták részvételével „kombinált típusúvá“ válik. A hatalom gyakorlásának ilyen típusa azáltal válik lehetővé, hogy a burzsoázia politikai uralmának rendszere mély válságban van, így kénytelen kompromisz- szumokat kötni, kénytelen tiszteletben tartani a munkásosztály erejét. Viszont a hatalom ilyen formája összetételénél és helyzeténei fogva még nem lépheti át a kapitalista rendszer kereteit; csupán az állam monopolista fejlődésének olyan változatát biztosítja, amely elzárja az utat a fasizmus elől, jobban respektálja a munkásosztály és szövetségeseinek érdekeit, megfékezi a monopóliumok önkényét. A demokratikus változások másik típusa az alapvető monopolellenes átalakulás, amely mind gazdasági, mind politikai rendszerében érinti a kapitalista társadalmat, aláássa a monopoltöke hatalmának alapjait. Viszont ilyen változásra nem kerülhet sor akármilyen helyzetben, akármilyen reformokkal. Ehhez az erőviszonyok alapvető átcsoportosítására van szükség. Csupán a tömegek erőinek ilyen átcsoportosítása teremtheti meg az alapfeltételeket a „kombinált típus“, az átmeneti, forradalmi demokratikus hatalom létrejöttéhez, amelyben a munkás- osztály irányvonala a domináns. Ez már képes mélyreható forradalmi átalakulások megvalósítására, arra, hogy a társadalmat a szocialista forradalomhoz vezesse, amely aztán a magántulajdonban és a hatalmi kapcsolatokban teljes fordulatot visz véghez. Gyakran kerül sor nézeteltérésre amiatt, hogy a forradalom békés útján hol jön létre a munkásosztály, a nép hatalma: a fennálló rendszeren kívül, avagy a bur- zsoá államon belül. Nem az a fontos, hol keletkezik a hatalom, hanem az: hogyan. Az ilyen hatalmat a tömegmozgalom hozza létre, az erőviszonyokban bekövetkező rendkívüli változás. A forradalom mindig rendkívüli, a forradalom szüli az új hatalmat, az új politikai felépítményt. Ezekben kihasználja az előző pozitív demokratikus formákat, intézményeket és értékeket, s egyben a tömegek forradalmi alkotó tevékenysége révén újakat hoz létre. A reformista utópiák, amelyek a „demokratikus szocializmus“ szociáldemokrata koncepcióit jellemzik, nem annak a szükségszerűségnek elismeréséből indulnak ki, hogy fel kell használni a fennálló polgári demokratikus rendszeren belüli lehetőségeket, hanem abból az állításból, hogy csak az államrendszeren „belül“ lehet a hatalmi rendszerben alapvető változásokat megvalósítani. Az ilyen jellegű változások azonban csak akkor lehetségesek, ha a „felül“ végzett tevékenységet összehangolják a hatalom rendszerén belül végzett munkával és az „alul“ végzett tevékenységgel. A hatalom rendszerében bekövetkező döntő változások mindig összefüggenek a néprétegek mozgásával, az „alulról“ jövő demokráciával, a nép erőinek demokráciájával, amelynek bázisa a tömegmozgalom. A társadalom demokratizmusának foka főként a tömegmozgalom erejével és fellendülésével mérhető, a tömegek kezdeményezésével, hogy megteremtsék a demokratikus alkotó tevékenység alapjait, mert csupán ez képes létrehozni az új politikai felépítményt. Új felépítmény keletkezhet a fennálló államrendszer keretein kívül is, mint az Oroszországban is történt, minőségileg teljesen más szervezet - a szovjetek - alapjain, viszont létrejöhet a polgári demokratikus rendszerben működő demokratikus intézmények alapjain is. A KÉRDÉS LÉNYEGE: A DEMOKRÁCIA OSZTÁLYTARTALMÁNAK VÁLTOZÁSA A szocializmusba való békés átmenet stratégiája a fejlett kapitalista országokban a politikai élet meglévő demokratikus formáira, intézményeire, jogaira és normáira épít. Az ilyen eljárás megköveteli, hogy pontos különbséget tegyünk a bur- zsoá demokrácia formája és tartalma között. Mert bármennyire is fejlett volt a demokrácia a kapitalista társadalomban, bármilyen lehetőségeket kínált is a munkásosztálynak, végtére is e társadalom révén valósul meg a burzsoázia politikai uralma. Épp ezért a demokrácia fejlődésében levő átfedések perspektívái nem homályosíthatják el a szocialista forradalom előtt álló feladatokat, a demokrácia osztálytartalmában történő változás szükségét. A burzsoá politikai rendszer talaján ténykedő munkásosztály nem hagyhatja figyelmen kívül e rendszer „játékszabályait“, azaz a burzsoá demokrácia normáit és eljárásait. Az ilyen gyakorlat esetleg olyan illúziót kelthet, hogy szocialista átalakulásra a burzsoá demokratikus rendszer intézményeinek és normáinak átlépése nélkül is sor kerülhet. Ha alaposan elgondolkodunk a szocializmusba való békés átmenet dinamikája fölött, olyan ellentétekbe ütközünk, amelyeket képletesen szólva „nagy rébu- szoknak“ nevezhetnénk. Arról van szó, hogy az egyik szempontból jelenleg a munkásosztálynak, a kommunistáknak, a demokratikus erőknek széles körű lehetőségeket kínálnak arra, hogy bekapcsolódjanak a burzsoá demokratikus intézmények rendszerébe (a parlament, a hatalom helyi szervei, sőt a kormány tevékenységébe), a másik szempontból ezek a demokratikus intézmények bizonyos burzsoá politikai felépítmény keretében működnek. S ennek tartalma határozza meg a kapitalista tulajdon viszonyait, s az ebből adódó szociális és osztályellentéteket. Amint a kommunisták bekerülnek az államhatalmi rendszerbe, a békés megoldás reális problémája, a „nagy rejtély“ elé kerülnek, amely eddig sem az elméletben, sem a gyakorlatban nem megoldott. A kommunisták a munkásosztály és a dolgozók érdekeit képviselik, azoknak az osztályérdekeit kell védelmezniük. S egyben - mivel a burzsoá intézmények keretében működnek - ügyelniük kell a politikai felépítmény által megszabott játékszabályokra is, amely a kapitalista társadalom fejlődésének törvényszerű-' ségeit tartja tiszteletben, s ellentétben áll a munkásosztály érdekeivel és szocialista célkitűzéseivel. LEHET-E A HELYZETEN VÁLTOZTATNI? Igen, csakhogy ehhez meg kell változtatni a politikai felépítményt, a hatalmat a munkásosztálynak és szövetségeseinek kezébe ragadnia. Valaki azt állíthatná, hogy a nép akaratát és törekvéseit (a társadalom alapvető változásaiért) a kapitalizmus keretében érvényes demokratikus formák révén is kifejezésre juttathatná, azaz népszavazás formájában. Csakhogy épp itt van a kutya elásva. A szocialista forradalmat nem lehet elrendelni általános szavazással, bármennyire is fontos a többség akaratának ilyen megnyilvánulási formája. A szocialista forradalommal tetőzik a társadalmi osztályharc, s e harcnak megvan a maga objektív logikája. A munkásosztály, a dolgozók alapvető érdekei előbb-utóbb ellentmondásba kerülnek a burzsoá demokrácia osztálytartalmával, s nemcsak azt követelik, hogy ennek keretét kiszélesítsék, hanem azt, hogy magukat a „játékszabályokat“ változtassák meg. S egyébként is, az uralkodó osztály - amint azt a chilei forradalom tapasztalatai is tanúsítják - csupán addig tűri meg a demokratikus normákat és eljárásokat, amíg nem kerül veszélybe politikai hatalma. A forradalmi harc gyakorlati tapasztalatai alapján Lenin leszögezte: minden forradalomnak meg kell védenie önmagát. E feladat teljesítéséhez intézkedésekre és új jogi normákra van szükség, amelyek megfékezik a reakció ellenforradalmi tevékenységét. A Nagy Október és a többi szocialista forradalom tapasztalatai igazolják, hogy az ellenséges erők így vagy úgy, de megszegik e forradalmi jogi normákat. S ez kényszeríti a munkásosztályt, hogy kényszerítő intézkedésekhez folyamodjon. Az osztályharc objektív logikai következtetései leleplezik az ún. egységes demokratikus formák és procedúrák absztrakt és kiagyalt voltát, amelyek azt a látszatot keltik, hogy közvéleménykutatás alapján - a fennálló társadalmi rendre való tekintet nélkül - megoldhatók az osztályellentétek, érvényesül a nép akarata. A nép akarata, a többség akarata a tömegek, főként a munkásosztály politikai tevékenységének összegezésében jut kifejezésre, ugyanis a munkásosztály képviseli az összes dolgozó érdekeit. A választások eredményei nagy szerepet játszanak abban, hogy a tömegek tudata, gondolkodásmódja milyen irányban fejlődjék. Viszont a burzsoá demokráciában lezajló változások nem lehetnek a nép akaratának egyetlen mutatói. A munkás- osztálynak és pártjának mint politikai élcsapatnak a szerepe éppen abban rejlik, hogy a lakosság különböző rétegeinek tevékenysége, az általuk használt eszközök, az objektív helyzet határozzák meg minden történelmi korszakban, hogyan kell érvényesíteni a nép akaratát. Ennek az élcsapatnak a szerepe az, hogy meghatározza a többség akaratával összhangban, mikor jött el annak az ideje, hogy a burzsoá rendszeren belüli demokratikus reformok mélyrehatóbb változásokhoz vezessenek, a burzsoá rendszer megszűnéséhez, azaz forradalomhoz. Jlftf KRÁSNY A SZOCIALISTA FORRADALOM- • ' . : ' ÉS A DEMOKRÁCIA 1980. XII. 21. N C/3 A pártosság nemcsak a kommunistának, hanem minden szovjet embernek is jellemző vonása. Éppen a pártosság - e szó legtágabb, legmélyebb és legmagasztosabb értelmében - volt a támasza mindenkinek, aki a forradalmat, a hazát, a népet szolgálta. Én tudós vagyok, s a rég tovatűnt évek eseményeit természetesen a tudomány szemszögéből vizsgálom. Október első napjai óta gyökeres változások mentek végbe, amelyek a felismerhetetlenségíg átformálták a tudomány arculatát, jellegét, irányzatát és méreteit. Ez annál meglepőbb volt, mivel Oroszországban történt, amelyet nem alaptalanul tartottak „faragatlan“ országnak. Október legelső napjaitól kezdve a párt tapintatosan, bőkezűen, bölcs jövőbe látással gyámkodott a tudomány fölött, megható szeretettel gondoskodott művelőiről. Külföldön eleinte csodálkoztak, azután pedig meglepődtek azon, hogy ez az állítólag gyengén fejlett tudomány és technika - mint ezt velük elhitetni próbálták - sorra-rendre olyan nagy eredményeket adott a világnak, amelyeket eltitkolni vagy semmibe venni egyszerűen lehetetlen lett volna. Hogyan lehet például agyonhallgatni az első atomerőművet vagy a sugárhajtású szállító-repülőgépeket? Lehet-e észre nem venni az első űrrakétát, a szputnyikokat, az egyedülálló iongyorsítót, az atomjégtörót, a Holdra pontosan felszálló rakétát? Próbálja meg valaki agyonhallhatni Ga- garin űrrepülését, vagy az első űrsétát! Évről évre bővülnek és erősödnek az országok közötti kulturális és tudományos kapcsolatok. Sok külföldi tudós látogatott el a Szovjetunióba, ismerkedett meg személyesen a szovjet tudomány és felsőoktatás helyzetével. Saját szemükkel győződtek meg róla, hogy sikereink a tudomány valamennyi területére kiterjednek. Az általános következtetés lényege az, hogy országunk a tudományos fejlettségnek körülbelül ugyanazt a színvonalát érte el, mint az Egyesült Államok. Vannak a tudománynak és a technikának olyan területei, ahol lemaradtunk, de jó néhány olyan is akad, ahol elöl járunk. A főiskolai oktatás minősége, a lakosság valamennyi rétegére való kiterjedése, a képzett szakemberek száma tekintetében messze megelőztük a világ valameny- nyi országát - ez a külföldi szakemberek egyhangú véleménye. « A PÁRT ÉS A TUDOMÁNY KAPCSOLATA De hát mi ezeknek a gyors és óriási változásoknak a titka? Kétségtelenül döntő körülmény volt az, hogy a forradalom után a bolsevik párt és a szovjet kormány azonnal napirendre tűzte a tudomány gyors fejlesztését, mint a béke, a gabonatermelés és a közlekedés mellett az egyik legfontosabb kérdést. Emlékezzünk vissza, hogy az országot akkor a polgárháború lángjai borították el, az intervenciósok a fehér hadseregekkel szövetkezve megpróbálták visszataszítani Oroszországot a múltba, a gazdaság romokban hevert, hideg és éhség uralkodott a fiatal köztársaság területén mindenütt. És azokban a zord években, a párt kezdeményezésére, a lenini útmutatás szerint Moszkvában és Petrográdban tudományos kutatóintézetek létesültek. Jellemző, hogy elsősorban nemcsak szűkkörúen alkalmazott jellegű, hanem merőben elméleti tevékenységet folytató intézeteket is szerveztek az alaptudományok területén. Vlagyimir lljics Lenin világosan felismerte, hogy a tudományt széles fronton, gyors ütemben kell fejleszteni, meg kell teremteni az elméleti alapot a jövőbeli szocialista technika és ipar fejlesztéséhez. Az előrelátás micsoda tehetségére, milyen bölcsességre és határozottságra volt szükség ahhoz, hogy valaki abban a nehéz időben a tudósok csekély számú erőit a nagy elméleti tudomány megteremtésére irányítsa, ne pedig csupán annak a sok-sok elméleti részfeladatnak a megoldására, amelyeket az ország szétrombolt népgazdasága vetett fel! A legutóbbi évtizedekben a szovjet tudomány fejlődése jelentős mértékben meghatározta az ismeretek különböző - néha szomszédos, néha egymástól távol eső - területeinek érintkezését és kölcsönös egymásra hatását. Ez lehetővé teszi az egyik tudományág számára, hogy felhasználja a másik gondolatait és módszereit. A párt minden lehetőt megtett a tudományos problémák legszélesebb körű megtárgyalása, a tudományos tájékoztatás megszervezése érdekében - ez ugyanis módot nyújt a tudósok számára, hogy ne csak a saját ismeretterületükön folyó munkát kísérjék figyelemmel, hanem a velük érintkező tudományokat is. Pártomról, a szovjet tudomány létrehozásában, a világ leghatalmasabb tudóshadseregének kialakításában játszott szerepéről akartam szólni.De úgy történt, hogy ez a fejtegetés egyes tudományos ügyekről és eredményekről folyt. Ez azonban természetes. Mivel mindaz, ami a szovjet ember tudatát, gondolatait, munkáját, energiáját, egész tevékenységét meghatározza - a párt müve, s a párt szelleme, elvei, eszmeisége, lankadatlan gyakorlati munkája hatják át. NYIKOLAJ SZEMJONOV akadémikus, Lenin - és Nobel-díjas tudós
