Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-12-14 / 50. szám
ÚJ szó 7^ AUTÓSOK MOTOROSOK ÚJ RENDELKEZÉSEK 1980. október 1 -tői hatályba lépett a 71. számú rendelet amelyet a Szlovák Munkavédelmi Hivatal adott ki. Tekintettel arra, hogy a rendelet komoly kérdésekkel foglalkozik, szükséges, hogy a gépkocsivezetők és a jármüvek üzemben tartói minél előbb áttanulmányozzák a rendelkezéseket, és a közúti forgalomban azokat következetesen szem előtt tartsák. A rendelet 31 paragrafusa közül szeretném megemlíteni a legfontosabbakat, természetesen csak röviden. A rendelet- figyelmezteti azokat a gépkocsivezetőket, akik 7,5 tonna összsúlyt meghaladó tehergépkocsival vagy járműszerelvénnyel akarnak közlekedni, megelőzően szükséges legalább 200 óra gyakorlati vezetést végezni felügyelet alatt:- felhívja a gépkocsivezetők figyelmét, hogy 3 órás szüntelen vezetés után kötelesek 30 perces szünetet tartani; természetesen ez nem szükséges, ha a gépkocsihoz két vezető van beosztva, és ezek menet közben váltakoznak;- a járművek üzemben tartói- íak előírja, hogy kötelesek a gépkocsivezetők számára szállást biztosítani, ha több napi útról van szó. A rendelet megengedi, hogy a kocsi el van látva fekvőhellyel, ezt ki lehet használni alvásra. Nagyon fontos a tolatással kapcsolatos paragrafus. Ugyanis igen gyakran fordul elő baleset tolatáskor, ezért pontosan meghatározza a gépkocsivezetőknek, milyen munkát kötelesek elvégezni tolatás előtt, közben és utána. A 9. paragrafus a megállásról és a várakozásról szól, illetőleg milyen esetben nem szabad megállni és várakozni; egyebek közt tilos megállni 20 méternél közelebb az üzemanyagtöltő állomástól, a magasfeszültségű villanyvezeték alatt stb. Említést tesz a pótkocsik csatlakoztatásának módjáról és a gépkocsivezetők ezzel kapcsolatos kötelességeiről. A további rész a kocsik karbantartásával, a szerelőgödrök használatával, az akkumulátorok töltésével stb. foglalkozik. Szerintem a legfontosabb az a paragrafus, amely a teherszállításról szól; szigorúan figyelmezteti a gépkocsivezetőket arra, miképpen kell az egyes rakományokat elhelyezni, rögzíteni, á fel- és lerakodást biztonságosan végezni. Ennyit röviden a 71. számú rendeletről. Természetesen szükséges, hogy a gépkocsivezetők és a járművek üzemben tartói a rendeletet alaposan áttanulmányozzák és eszerint végezzék munkájukat. A közlekedési rendőrök a rendelet rendelkezéseinek betartását szigorúan fogják ellenőrizni. VOJTECH KRUZLIAK alezredes A városi tömeges személyszállítás minőségi javulását, a tömeg- szállító eszközök rendszeres, folyamatos közlekedését hivatott szolgálni az autóbuszok számára fenntartott forgalmi sáv. Ilyen sávokat jelöltek ki nemrégen Bratislavában is. Gyakran előfordul azonban, hogy egy-egy személygépkocsi vezetője nem tartja tiszteletben a szabályokat, sem a jól látható jelzőtáblát, s az autóbuszok számára fenntartott sávon közlekedik (I. Rajecky felv.) LÁTNI ÉS JÓL LÁTSZANI (A szerző felvétele) 1980. XII. 14. A súlyos közlekedési balesetek okai között még mindig nagyon gyakran szerepel a defenzív közlekedési taktika figyelmen kívül hagyása. Pedig az utóbbi években ennek valóságos irodalma alakult ki. A defenzív közlekedési taktika egyik meghirdetője - dr. Gerhard Munsch - például csaknem 300 oldalas könyvben magyarázza a korszerű, a korráb- binál biztonságosabb gépjárműhasználat és a helyes gépkocsivezetői magatartás legfontosabb követelményét. A szerző célja nyilván az volt -, hogy az olvasó az általa felállított tételeket elsajátítsa, a könyvben ismertetett szemléletet magáévá tegye. így akarja elősegíteni, hogy a közutakon mind kevesebb legyen az ön - és közveszélyesen közlekedő gépjárművezető. A tapasztalatok ugyanis egyértelműen mutatják, hogy ha nem tudjuk a kezünkbe adott erős gépet humanizálni, az a legkisebb mulasztásunkat, idegességünket vagy pontatlanságunkat azonnal felnagyítva és megsokszorozva tükrözi vissza. A tükör mélyén pedig mi magunk vagyunk: gyalogosok vagy pedig a gépkocsival közlekedők, valamennyien és egyformán törékeny emberek, akik akkor is bűnhődhetünk, szenvedhetünk, ha teljesen ártatlanok vagyunk. A defenzív vezetési szemlélet éppen ez utóbbi okok miatt mellőzi a kérdést, hogy „kinek van igaza, és kinek nincs?“ A balesetek megtörténte után különben csupán elméleti jelentősége van az ilyen kérdés-felelet vizsgálatának. Mert akit a közúti forgalom egyszer is átpréselt a maga „baleseti húsdarálóján“, annak nincs alkalma, lehetősége többé moralizálni. A közlekedésben soha sincs erősebb és gyengébb. Édeskeveset ér tehát az agresszivitás, hiszen az áldozatok oly hosszú listáján egyaránt szerepelnek erőszakosak és határozatlanok, akik az egyes veszélyhelyzetekben bizonytalankodnak. Az utakon sosem jogi harc folyik, amelyben mindenáron érvényesíteni kell saját vélt vagy éppen valóságos érdekünket, hanem puszta előrehaladás, a távolság leküzdése. Az összetört kocsi, az olyan sokszor hallottolvasott gyászjelentés vagy baleseti krónika ezért is mindennapi és MINDENKI MINDENKIÉRT FELELŐS egyszerű érvelés a defenzív vezetés létfontossága mellett. örvendetes, hogy hazánkban is egyre szélesebb körben érvényesülnek ezek az elvek és meggondolások. A közlekedési szakemberek számtalanszor hívják fel a figyelmet, észrevételeikkel, javaslataikkal szüntelenül segítik a balesetek megelőzését. Szükséges is ez, hiszen olyan témáról van szó, amellyel állandóan foglalkozni kell. Az ország útjain közlekedő, szüntelenül szaporodó gépkocsik nagy száma csak erősíti ennek a fontosságát. További jelentőséget ad a defenzív közlekedésnek az is, hogy míg korábban az érettebb felnőtt korosztály tagjai rendelkeztek nagyobb számban gépjárművezetői jogosítványnyal, most sok olyan fiatal is jogot szerez a gépjárművezetéshez, akik - tisztelet a kivételnek - sok esetben figyelmen kívül hagyják a legfontosabb közlekedési szabályokat, gyakran száguldoznak országútjainkon. A korszerű és biztonságosabb közlekedéshez, persze, nem elegendő csak a négy keréken járók kitűnő tájékozottsága, udvariassága. Az utcákon és az utakon gyalogosan is ott vagyunk valameny- nyien és valjuk meg, sokszor még a legelemibb közlekedési ismeretekkel sem rendelkezünk, hiszen nem kell a gyalogosoknak a közlekedési szabályok ismeretéből vizsgázniuk. Sok esetben csupán ösztönös óvatosságunk segít át a válságos közlekedési helyzeteken. A jelenlegi nagy - s egyre növekvő - közúti forgalomban autósnak és gyalogosnak egyformán tudnia kell: olyan áramlás részei vagyunk mindannyian, amelyben valóban életre-halálra felelős mindenki mindenkiért! S miután ahány gépkocsivezető, annyiféle és természetesen gyalogos sincs két egyforma, ráadásul a közlekedés egyéb körülményei is szüntelenül, változnak, valamilyen állandó, készenléti és biztonsági állapotban kell közlekednünk. Természetesen ez korántsem jelent semmiféle különleges állapotot, csak nyugodt, jó beidegződést, felkészült reflexeket és megfelelő gyakorlatot. Egyfajta általános közlekedési szemléletmódosulás szükségességéről van tehát szó. Olyan - járművezetőkre és gyalogosokra egyaránt vonatkozó - viselkedésről, amelyben az ésszerű és céltudatos közlekedési magatartás magától értetődően része az általánosabb erkölcsi előrehaladásnak. Kanizsa István „Jó szelet“ szoktak kívánni a vitorlázóknak, „sok fát“ a kuglizók- nak és „jó világítást“ a fotósoknak! Mi, autósok a fotósokkal tartunk - különösen a téli hónapokban! Hiszen aligha van fontosabb - esti, éjszakai utazásnál, ködben, esőben, hóesésben -, mint a megfelelő fény, világítás, a jól világító fényszóró. Minden világítás kiindulópontja a lámpaizzó. Eltekintve a modern halogénlámpáktól, az autós az izzókkal ugyanúgy van, mint más elhasználódó alkatrészekkel - nem érzékeli az elhasználódást, még előrehaladott voltát sem. A naponkénti értékcsökkenés, rosszabbodás olyan minimális, hogy nem érzékelhető. így múlnak el a napok, hetek, hónapok. Ameddig a lámpa ég - az autós elégedett. De ez a „látszatfény“ csal. A hagyományos lámpa izzószála fokozatosan veszít anyagából és ez az igen kis mennyiség az égő üvegtestén belül fekete fátyolként rakódik le. Az autós azt hiszi, lámpái változatlanul kifogástalanok. Csak amikor az izzószál már annyit vesztett anyagából, hogy leggyengébb pontján elszakad- tehát kiég -, akkor bosszankodik. Azt pedig még kevésbé veszi észre, hogy a másik fényszóró égője ugyancsak vesztett fényáte- resztö képességéből - ha az izzószál még nem is égett át egészen. S máris itt az első tippünk: ha az egyik égő kiégett, akkor helyes a másikat is kicserélni. Nagy a valószínűsége annak, hogy a másik égő üvegtestén belül is lerakodott már bizonyos mennyiségű fekete égéstermék, ami rontja a fényáteresztés hatékonyságát. Ehhez kapcsolódik a második tipp: nem érdemes hosszú ideig várni, míg egy-egy lámpa kiég, nézessük meg évenként legalább egyszer a kocsi izzóit! Amennyiben valamelyik égőnél feketedést észlelnek - függetlenül attól, hogy ég-e -, azt minden további nélkül ki kell cserélni. A belső lerakódás miatt az égő a fényerő 50 százalékát is elveszítheti. A felét! Halongénlámpák használata esetén ezektől a gondoktól megszabadulunk. A töltőgázhoz pótlólagosan még egy különleges gázt - halogéngázt - elegyítenek. Ennek az anyagnak olyan csodálatos a tulajdonsága, hogy magához ragadja az izzószálról leváló anyagrészecskéket és „visszaragasztja“ az izzószálra. Ezért a halogénlámpa üvegteste sosem feketedhet meg, az ilyen égő egész fényerejét az izzószál teljes átégéséig, kiégése pillanatáig megtartja. így a hagyományos égőénél magasabb ára tulajdonképpen megtérül. Az égők kicserélésekor - most a harmadik tipp következik - az üvegtestet sose fogjuk meg csupasz kézzel, hanem tiszta, száraz rongyot használjunk ehhez. Ujjaink még frissen megmosva sem elég tiszták, állandóan van rajtuk némi zsírtartalmú nedvesség, amely a lámpa üvegére kerülhet. Ha izzani kezd az égő, akkor az üvegre került zsír lecsapódik a fényszóró igen érzékeny tükörfelületére, és ezáltal „vakul“ a tükör. Ne feledjük, hogy a fényszórás erejének a fele a tükörfelületú ernyő effektusából származik! Amennyiben a fényszóró nedvességtől, a beszivárgott finom portól beszennyeződött, „megvakult“, akkor kíséreljük meg nagyon óvatosan, igen puha gyapjúval, vagy szórecsettel megtisztítani a tükörfelületet. Ha ilyen módon nem sikerül a reflektor megtisztítása, akkor- sajnos - ki kell cserélni. Régebbi idők autójával összehasonlítva jó világító berendezéseink vannak, s nemcsak a kocsi elején, hanem hátsó részén is. Emlékezzünk csak az ötvenes évek piros stoplámpáira és azok szegényes „pislákolására“. (Ilyeneket hébe-hóba még most is lehet látni - bár a „látni“ kifejezés ezekhez túl erős.) Vagy gondoljunk az igen gyéren világító, tompított fényű lámpákra, amelyeket ma életveszélyesnek minősítenének. (Hozzá kell tennünk, hogy akkoriban az autók sem száguldottak úgy, mint manapság.) És most következik a dolgok visszája. A mi, jelenlegi nagyteljesítményű lámpáink váratlanul az ötvenes, vagy még annál is korábbi éveknek a színvonalára degradálódhatnak, újra pislákolásra lehetnek kárhoztatva és ennek megfelelően közlekedési balesetek forrásaivá válhatnak. Egy kísérletsorozat az alábbiakat állapította meg: Közönséges esőzésnél a felfröccsenő víz miatt a fényszórók fényerejének 50, a hátsó világítólámpák fényerejének 40 százaléka vész el. Hóesésben, viharban a fényerő 80-90 százaléka is veszendőbe mehet. Ilyenkor a sárral, hóval, hólével elborított fényszóróüvegnek csak 10-20 százaléka marad a „kibúvó“ fény számálra. A lámpák ilyen beszennyeződése viszonylag rövid idő, negyedóra alatt is bekövetkezhet. A autós a fényerő csökkenésének még sem tulajdonít kellő jelenséget, folyamatosan tovább hajt. Igaz, hogy rosszul lát és talán még rosszabbul látszik. A lámpaüvegek ilyen jellegű szennyeződése ellen „gyógyszert“ még nem találtak fel. Kísérleteznek ugyan lámpaüvegtörtövel, sőt egyes autótípusokba már sorozatban építik be azokat. Ameddig azonban a magunkfajta autósnak nincs ilyen berendezés az autójául, addig nem marad más hátra, mint - letörölni a sarat, a havat, a hóiét a fényszóróról és a többi lámpaüvegröl. Eső után is érdemes az üvegeket letörölni, hiszen az úttestről felfröccsenő latyakos víz annyi szennyeződést hordhat fel a lámpaüvegekre, amennyitől a lámpák fényének fele is veszendőbe mehet. MOLNÁR OTTÓ
