Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-12-07 / 49. szám
1980 XII. 7. A Szovjet Fegyveres Erők első komoly próbatétele a polgárháború és a katonai intervenció éveire (1918-1922 - a szerk.) esett. Több imperialista állam: az Egyesült Államok, Anglia, Németország, Japán és mások gáládul beavatkoztak a szovjet állam bel- ügyeíbe, gazdasági és katonai támogatást nyújtottak a belső ellenforradalom erőinek, megszervezték a közvetlen katonai intervenciót. Mindez óriási áldozatokat, hallatlan nélkülözéseket követelt népünktől. A még fiatal szovjet köztársaság lényegében egyedül szállt szembe az egész kapitalista világgal, amely jóval nagyobb gazdasági és katonai fölénnyel rendelkezett. A fiatal Vörös Hadsereg abban a súlyos időszakban a szó szoros értelmében legendás hőstettet vitt véghez. Ez a gyengén felfegyverzett, éhes és hiányos öltözékü, de nagy forradalmi erejű, a kommunisták által egybeforrasztott hadsereg szétzúzta a fehérgárdisták bandáit, és kiűzte országunkból a német, amerikai, angol, francia, japán és más intervenciósok hordáit. A nemzetközi imperializmussal vívott első döntő ütközetet megnyertük. E győzelem közvetlen szervezője és irányítója a kommunista párt volt. Tagságának mintegy fele a fronton harcolt. A kommunista párt volt az az erő, amely mozgósította és lelkesítette a néptömegeket az intervenciósok és a fehérgárdisták túlereje elleni harcra, biztosította a politikai és a katonai irányítás egységét. 1941 júniusában, a nemzetközi imperializmus által támogatott és bátorított fasiszta Németország hitszegő támadása rializmus mesterkedései ellen. A szocialista világrendszer létrejöttével mindinkább megmutatkozik a korábbi pozíciót elvesztett imperializmus agresszivitása. A Szovjetunió tegnapi szövetségesei a Hitler-ellenes koalícióban még együttműködtek, a második világháború befejezését követően azonban a kommunizmus gyűlöletétől elvakítva, és az atomfegyver ideiglenes monopóliumától meg- részegülve ,,a háborús szakadék szélére“ sodorták a világ népeit. Az Egyesült Államok a hegemonizmus politikáját folytatva, és az „erő pozíciójából“ rákényszerítve akaratát a népekré, a katonai támaszpontok és objektumok hálózatát építette ki a világon. Tucatnyi országban több mint félmillió katonája állomásozik. Az amerikai hadihajók fenyegetően szelik az óceánok hullámait több tízezer kilométerre saját partjaiktól. Az Egyesült Államok 1946 és 1975 között a világ különböző térségeiben több ízben felhasználta ilyen vagy olyan formában fegyveres erőit, és nukleáris fegyver alkalmazásával fenyegetőzött. Az imperialista erők agresszív politikájának éle a Szovjetunió és a szocialista országok ellen irányult. A Szovjetunió a szocialista internacionalizmus lenini elvéhez híven annak idején kénytelen volt testvéri segítséget nyújtani más országok népeinek az imperializmus és a belső ellenforradalom elleni hősi harcukhoz. Ma a nemzetközi helyzet és mindenekelőtt a szovjet-amerikai viszony ismét elmérgesedett. Erre számítani is lehetett. A következetlenség a kölcsönös kapcsolatokban, a cikcakkok az Egyesült Államok külpolitikájában már előbb jelentkeztek. 1978 májusában például, amikor Képünkön a Nagy Honvédő Háború egyik ütközete látható kétát és szárnyas rakétát. Ez a döntés annak ellenére született, hogy a Szovjetunió tárgyalásokat javasolt a közepes hatósugarú rakéták számának csökkentéséről, s egyoldalú lépéseket tett az NDK területén levő szovjet csapatok és haditechnika csökkentése érdekében. A Pershing-rakéták telepítése ellentétben van a nyugat-európai népek akaratával, ezért tiltakoztak az ellen, hogy országuk területe nukleáris fegyverek lóterévé, ők maguk pedig az Egyesült Államok túszaivá váljanak. Az Egyesült Államok NATO-partnerei és Kína a nemzetközi feszültség fokozása céljából az iráni és különösen az afganisztáni eseményeket spekulációs célzattal kihasználva dühödt szovjetellenes politikát folytatnak és dramatizálják a helyezetet ebben a térségben, mindenféle dajkameséket találnak ki. Ezek a dajkamesék messze vannak a valóságtól. Az egész világ jól tudja, hogy a Szovjetunió internacionalista kötelességéhez híven mindig önzetlen segítséget és támogatást nyújtott és nyújt a népeknek a nemzeti függetlenségért és szuverenitásáért vívott harcukhoz. Az afgán kormány kérésére, amely teljes összhangban van az ENSZ alapokmányával és az 1978. évi szovjet-afgán szerződéssel, a szovjet csapatok korlátozott kontingenseit az Afganisztáni Demokratikus Köztársaságba vezényelték, hogy segítsék az afgán népet a fegyveres külső agresz- szió visszaverésében. Az Egyesült Államok a „szovjet agresszió“ hangoztatása mellett erősíti katonai potenciálját, megszervezi az intervenciós „gyorshadtestet“, fokozza katonai jelenlétét az Indiai-óceán térségében, növeli a tömeges fegyverszállítást Izraelnek és Pakisztánnak, igyekszik új katonai támaszpontokat építeni Egyiptomban, Szomáliában, Kenyában, Ománban és Szaúd-Arábiában. Az Egyesült Államok szovjetellenes politikájában méltó partnerre talált a kínai vezetőkben, akik régóta ábrándoznak arról, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok - összecsap egymással, és esztelen stratégiájukban mindent elkövetnek, hogy meghiúsítsák az egyhülést, akadályt gördítsenek a nemzeti felszabadító mozgalom útjába. A szovjet nép, az egész haladó emberiség optimizmussal tekint a jövőbe, hiszen a reakciós és háborús erők semmilyen őrültsége, semmiféle militarista és soviniszta pszihózisa nem tudja visszafelé forgatni a történelem kerekét, nem képes megállítani a progresszív átalakulásokat a világon. Biztosíték erre az SZKP és a szovjet kormány békeszeretö politikája, amelynek mély gyökerei vannak. Ez a politika a szovjet nép, a béke hatalmas erőinek támogatásával megingathatatlanul uralkodó tendencia maradt az államok közti kapcsolatokban. A Szovjetunió - kezdve vezetőitől bármelyik munkásig vagy parasztig - őszintén, tiszta szívvel szilárd békére törekszik. Amikor megszervezi védelmét, csupán a legszükségesebbet teszi meg, ami abszolút elengedheteten saját és szövetségesei biztonságának garantálásához. A Szovjet Fegyveres Erők a világbéke és a társadalmi haladás rendíthetetlen bástyájaként, a nemzeti felszabadító harcot vívó szabadságszeretö népek biztos támaszaként, minden rendű és rangú háborús uszítok útjában fő és leküzdhetetlen akadályként állnak őrhelyükön. Fegyveres erőinknek ez a szerepe a világ népeinek elismerését vívta ki. Korántsem véletlen, hogy a világ népei tisztelettel adóznak a felszabadító szovjet katonák hősiességének, akik szétzúzták a hitleri fasizmust és a japán militarizmust a második világháború éveiben, ma pedig éberen örködnek a béke és a szocializmus vártáján. .......A Központi Bizottság biztosíthatja a szovjet népet, hogy mindenünk megvan, ami bármilyen katonai provokáció visszautasításához szükséges. A szovjet állam békés jövője teljes mértékben biztosított“ - mondta L. I. Brezsnyev 1980. február 22-én a moszkvai Bauman választókerületben tartott választói gyűlésen. A Szovjet Fegyveres Erők ütőképessége a néppel való szoros kapcsolatunkban rejlik, hiszen a háborúban a döntő erő mindenkor a nép, a történelem igazi formálója. A háborúban végeredményben az a hadsereg győz, amely maga mellett tudja a nép teljes és odaadó támogatását. És ebben a tekintetben a döntő fölény a Szovjet Fegyveres Erők oldalán van, amelyek mind összetételükben, mind jellegükben össznépiek. A Szovjet Fegyveres Erők hatalmát és harci ütőképességét megszázszorozza az, hogy a félelmetes fegyver szovjet hazafiaknak, az új, kommunista erkölcs embereinek a kezében van. A szovjet katona jellemző vonása a magas fokú politikai öntudat, a párt és a nép ügye iránti hűség, a hazafiság és az internacionalizmus. A szovjet katonákkal vállvefve örködnek a béke és a szocializmus ügyén a szocialista közösséghez tartozó országok hadseregeinek katonái. A reakció és az agresszió erőivel szemben áll a szocialista államoknak, a Varsói Szerződés szervezetének egységes védelmi rendszere. A Szovjetunió sohasem volt a fegyverkezési verseny híve, és soha senkit sem fenyegetett. Ez idegen szocialista rendünk lényegétől, ellenkezik pártunk és népünk eszméivel. A békére irányuló őszinte törekvésünket a Szovjetunió alkotmánya rögzítette. De a háborús kalandok minden kedvelője jól jegyezze meg, hogy politikánkban szerves egységet alkot a békeszeretet és a készség, hogy azonnal visszavágjunk minden agresz- szióra. NYIKOLAJ OGARKOV a Szovjetunió marsallja, A Szovjet Fegyveres Erők vezérkari főnöke, a honvédelmi miniszter első helyettese (Izvesztyija) megszakította a szovjet emberek békés életét. A fasiszta betolakodók az átmeneti előnyöket kihasználva mélyen behatoltak országunk területére. De a szovjet nép, a hadsereg és a flotta harcosai egy pillanatra sem veszítették el az ügyük igazába, a győzelembe vetett hitüket. Népünk negyvenhét hónapon át vívott nehéz, véres harcot az imperializmus rohamcsapata ellen hazánk szabadságáért és függetlenségért, a világ civilizációjának megmentéséért, a jövendő nemzedékek békéjéért és boldogságáért. A győzelmünkhöz vezető úton nevezetes mérföldkövek voltak azok a hatalmas ütközetek, amelyek Moszkva környékén, Sztálingrád falainál, Kurszknál, a Dnyepernél, Leningrádnál, Belorussziában, Moldáviában, a Sarkkörön túl, a Baltikumban, a Krímben, a Kaukázusban, a Visztula, a Duna, az Odera és az Elba partjain zajlottak. 1945 augusztusában a Szovjet Fegyveres Erők, az agresszió távol-keleti fészkét felszámolva és szö- vetségesi kötelezettségüket teljesítve megsemmisítették a militarista Japán Kvantung-hadseregét. A második világháború, közvetett és közvetlen kirobbantóinak reményei ellenére, az agresszorok teljes szétzúzásával végződött. A Nagy Honvédő Háború eredményei ismételten meggyőzően igazolták, hogy nincs a világon olyan erő, amely meg tudná dönteni a szocializmust, térdre tudná kényszeríteni azt a népet, amely hű a marxizmus-leninizmus eszméihez, a szocialista hazához, s amely összeforrva felsorakozik a kommunista párt mögött. S ez egyszersmind a történelem feledhetetlen tanulsága, komoly figyelmeztetés mindenkinek, aki a háborús kalandokat kedveli. A Szovjetunió és a többi európai ország népei harmincöt éve békében élnek és dolgoznak. A XX. századnak ez a leghosszabb békés időszaka annak köszönhető, hogy a nemzetközi erőviszonyok gyökeresen megváltoztak a szocializmus javára, hogy a Szovjetunió, a szocialista közösséghez tartozó országok, az összes haladó erők aktívan és következetesen harcoltak és harcolnak a békéért, a nemzetközi biztonságért és a társadalmi haladásért. De, mint ahogy számos történelmi példa mutatja, a világ népeinek ébernek kell lenniük, és erélyesen harcolniuk az impeNew York-ban az ENSZ közgyűlése különleges leszerelési ülésszakot tartott, Washingtonban a NATO-országok, az Egyesült Államok nyomására elfogadták a katonai kiadások növelésének és a NATO katonai potenciálja további erősítésének hosszú távú programját, noha katonai kiadásaik az utóbbi húsz év alatt amúgy is több mint háromszorosra nőttek. Emögött konkrét tények vannak: anyagi felkészülés a háborúra, egyre gyilkosabb fegyverfajták kifejlesztése, újabb agresszív tömbök szervezése, katonai fölényre való törekvés a Szovjetunióval és szövetségeseivel szemben. Az Egyesült Államok a reakció követeléseinek eleget téve, elhatározta, hogy leállítja a SALT-2 szerződés ratifikálási eljárását. A jobboldali erők és a katonaiipari komplexum dühödt támadásai után az Egyesült Államok elnöke, aki még nemrég Bécsben aláírta ezt a szerződést, bizonytalan időre maga halasztotta el annak szenátusi vizsgálatát. Az Egyesült Államok uralkodó körei militarista ambícióinak egyre inkább szabad utat engedve a múlt év decemberében ráerőltették NATO-partnereikre azt a döntést, hogy le kell gyártani és Nyu- gat-Európában kell telepíteni pótlólag mintegy 600 amerikai „Pershing-2“ raFelvételünk az egyik 1979 évi hadgyakorlat után készült
