Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-11-23 / 47. szám
átok el? éljünk erről - kérte Nyina. rdul elő az ilyesmi? mondani, hogy a hangjában /agy bánat érződött volna, elenül nyugodt hang nagy trikodott. Mintha egy ember I volna magát a folyó túlsó ig hívogatva a révészt, az- n, fájdalom nélkül így szól- „Nem hallják.“ zótlanul mentek, ton jártak. Nyina a vizet a meg oldalról őt figyelte, ig nézte, hogy egészen el- félszegségéröl és a lány az oldalához szorította. Nyi- jlt... átok el? - szakadt ki a kéről. Nem akart erről többet eseredett dühében majd- itt. Egyáltalában nem volt mára, hogy megtudja, miért i férjétől. Es tulajdonképpen dveset akart mondani neki, rűen felnevetett... És semaértek ahhoz a kis pádhoz, eretett üldögélni. Leültek, -ton, a házak mögött leha- korong. Az ég borús, felhős fekete... Ott pedig, ahol ott, felrózsállott a gyönge oszlopokon, mindkét parton ínyek, és a folyón kereszt- fénycsíkok vibráltak át... »séget lehelt... Kosztya leijét és Nyina vállára terítet- zakót a vállára borította, ához is akarta ölelni... Nyi- í elhúzódott és csöndesen d. t bújt bele kényei meseb- és tovább bámulta a vizet. Jjtott. Sokáig hallgattak, nne jobb hazamenned? >sztya.- felelte Nyina rövid hallga- lint hallgatott, majd így foly- ogy elfáradtam. ill menni - mondta újra- helyeselt Nyina. ís vagy? árom. m tudta, miről lehetne még illgattak. De most valahogy , hogy hallgat, eképpen meg kéne tán t?“ - gondolta ingerülten, kihunyt a halovány alkony- ildalon az égen csupán egy olt látszott. A víz szurokfe- 3san csillogó, a folyó köze- nul iramlott tova, itt pedig jsan fodrozódva,sóhajtozva astag gránitot. ; lassan haza - mondta Nyi- Nem fázol zakó nélkül? agamon tartom. Én fázom, il. ballagtak a munkásszállóig, lallagtak a munkásszálóig. laga is most talán gondolt valamire emlékezett. Vala- jomorú volt az egész, ztünk - mondta Nyina. most már nem várom meg. nek vissza egyhamar, neg neki, hogy szállodába nap meg haza. legfogta a lány erős kezét, a markában tartotta. Nyina t, elhúzta a kezét és megis- Azzal befelé indult. És úgy pun, hogy vissza se nézett, lálomra nekivágott a mellék- ásőbb majd valamelyik namegkérdezi, hogy juthat el z. Nyinára gondolt... A lel- ií sajnálatféle ébredt iránta szánni próbálta? - nagyon ia, ha az életében történik éli. enek is vagyunk valameny- dolta önmagáról is. De nem |ig. Fülelni kezdett: valame- n, vagy valahol az egyik in fiatal leányhangok zengilla-tom a könnye-ket: <, hogy teutá-nad lessze elmegyek. )k... elmégy - mondta hangosan megrázta magát, mintha irzavarosságától és szégye- volna szabadulni - aztán izett, hogy mit mesélt' jég a koporsóról... - Eh! ÁRVAY JÁNOS fordítása Mikola Anikó n Elpihentek a hideg égitestek lekaszálva az égi rét De sok didergő de sok kirekesztett áhitja most a barmok melegét /YMAK? Wltz/L Nézd mivé tetted: azt . ki hajdan széles téreken járt - kelt kuporgott barlanglakóvá fénytelen esők alatt s kövek közt izzett napsütésben Nézd mivé tetted: a hajdan gyökértelent csendes vizeken szabadon halászót otthagyott érted szigonyt és hálót hogy rabszolgáddá legyen Nézd mivé tetted: csenevésszé hogy karja már a baltát se bírja és rendre kidőljön az utak felénél törzse törjön mikor hajolni kell Nézd mivé tetted: kiátkozottá hogy üljön naphosszat tollát rágva csak keservét ontsa a világra és le ne téphesse már sosem papírbilincseit a védtelen Marian Minaroviö illusztrációja Ám földre szállván úgy találod hasznosabb lesz megalkuvásod Lásd be fáraszt a lényeg vállalása fáj a szemnek a lélek harmóniája S marad a kép - akár egy sánta jambus csonkán mert győz a fotórealizmus Madártávlatból nézni azt mi közelről se nyújt vigaszt Játszol a képpel míg belül impresszióvá lényegül Aztán a szó a képzeté tedd valóság felettivé A A egfogták a tolvajt, bíróság IVI elé állították, hogy rábizonyítsák tetteit, és a törvény szerint elítéljék. Azon az asztalon, amely mögött a büntetőtanács tagjai ültek, volt a corpus delicti - a tolvaj által ellopott tárgyak. Az ügyész ékesszólóan elmondta a vádbeszédet, a károsultak bizonyították, hogy a tolvaj kirabolta őket, s a tolvaj a bizonyítékok terhe alatt beismerte tetteit. Már csak az utolsó szó jogán beszélhetett. A közönség és a büntetőtanács tagjai unottan várták, mit hozhat fel még védelmére, hiszen minden lopását bebizonyították az ellopott tárgyakkal és a tanúvallomásokkal.- Tisztelt bíróság - szólalt meg a tolvaj valóban igaz, hogy mindezt elloptam. Aztán elhallgatott, mintha erőt akarna gyűjteni.- De ugyanúgy, tisztelt bíróság, az is igaz, és ezt hozom fel védelmemre, hogy még nálam is vannak nagyobb tolvajok. Nagyobbak, sokkal nagyobbak. És miért kell, tisztelt bíróság, nekem bűnhődnöm, amikor nem bűnhődnek azok, akik sokkal, de sokkal többet loptak, mint én? És a tolvaj felsorolta a nála nagyobb tolvajok nevét. És állításait bizonyította is. A bíróság figyelmesen végighallgatta, visszavonult tanácskozni, majd visszatérve meghozta az ítéletet. Felmentő ítéletet. Valóban megengedhetetlen- jelentette ki az ítélet megindok- lásában a büntetőtanács elnöke -, hogy olyan ember szenvedjen, aki kevesebbet lopott, mint sok olyan szabadlábon levő tolvaj, akiket megvádolni és elítélni senki nem mer. A tolvaj szabadlábra került és tovább lopott. Nyugodt volt, mert tudta, hogy így mindig megvédi magát, hiszen mindig lesznek nála nagyobb tolvajok, és ha egyszer mégis ő lesz a legnagyobb tolvaj, senkinek sem lesz fölötte hatalma, mert minden, még a bíróság is, tőle fog függni. így aztán még ma is vígan él és lop. És többnyire nem is nagyon óvatos. Csak akkor kell vigyáznia, ha nála nagyobb tolvajokat lop meg. DEÁK PÉTER fordítása 1
