Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-11-23 / 47. szám
1100. XI. 23. ► M anapság, valahányszor szóba kerül az új világégés lehetősége, a modern civilizációt .fenyegető veszély, mindig elhangzik a „Kína“ sző. Nyugaton viszont egyeseik azt állítják, hogy a békét fenyegető'kínai veszély túlzott, a „kínai sárkány“ egyelőre még papirosból van. Papirosból van-e a „kínai sárkány“? Kína katonai kiadásai 1979-ben a kevéssé fejlett kínai gazdasághoz képest óriási összeget, húsz és fél milliárd jüant tettek ki, s csaknem négymilliárddal haladták meg az előző iév katonai kiadásait. Ám még ezek az adatok sem tükrözik a valóságot. A szakemberek véleménye szerint Kína költségvetésének nem tizennyolc százalékát fordítja katonai célokra, hanem több mint negyven százalékát. Az eredmény: Kína a katonai kiadások nagyságát illetően világviszonylatban az egyik első helyet foglalja el, az egy főre jutó jövedelem tekintetében pedig a 125. helyen áll a 152 ENSZ-tagállam között. Kína aktívan készül a nukleáris háborúra. Folytatja a nukleáris fegyver kipróbálását a légkörben, gyorsított ütemben növeli nukleáris naszádok csipkedéséről az egész emberiség felfalására? Washington elsősorban azzal a céllal igyekszik szorosabbra fűzni katonai kapcsolatait Pekinggel, hogy megfélemlítse a Szovjetuniót. Washingtonnak Kína katonai támogatására irányuló lépései után, amerikai politikusok és újságírók egyre gyakrabban teszik fel a kérdést: ki jut nagyobb előnyhöz ebben a szövetségben, és vajon az Egyesült Államok használja föl Kínát ,vagy megfordítva? Lehetséges, hogy amikor Washington kinyitja Kína előtt az amerikai fegyverraiktárak kapuját, annyi előnyhöz jut, hogy megszilárdítja hadállását Ázsiában, vagyis lényegében nemcsak dollárért adja el fegyverét Pekinginek, hanem azért is, hogy a kínaiak támogassák az amerikai katonai jelenlétet ebben a térségben. Mindazonáltal a Kína támogatásából származó előnyök, fölöttébb .illuzórikusak az Egyesült Államok szempontjából. Először is azért, mert az amerikai katonai jelenlétről a döntő szót nem Peking mondja ki, hanem azoknak az országoknak a népei és kormányai, amelyekre Washington megpróbálja rákényszeríteni jelenlétét. Másodszor azért, mert az amerikaiaknak e téren nyújtott pekingi támogatása konjunkturális, s Kína szempontjából átmeneti jellegű. Több megfigyelő véleménye szerint Peking egész egyszerűen időt akar nyerni, mivel saját katonai potenciálja egye„Ma már nem arról van szó, hogy a Nyugat saját érdekeinek szolgálatában használja fel Kínát. Inkább ennek fordítottja igaz, a kínaiak akarják felhasználni a Nyugatot saját érdekűkben. Kína egy politikai játék fontos elemévé vált, de már nem kártyaként, hanem játékosként“ — írta az Observer című angol hetilap kétapotenciálját. Már befejezte annak az új interkontinentális ballisztikus rakétának a kifejlesztését, amely 12 ezer kilométer sugarú körben képes csapást mérni objektumokra. Kína ma 300, különböző teljesítményű nukleáris bombát képes előállítani. Mindez a katonai költségvetésének .a felét emészti föl. A katonai kiadások másik felét a hagyományos haderőik óriási létszámú személyi állományának ellátására, kiképzésére, állandó korszerűsítésére használják fel. A szakértők megítélése szerint Kína reguláris szárazföldi csapatainak állományába 136 hadosztály tartozik, beleértve a harckocsik és a légideszant-hadosztályo- kat. A Kínai Népköztársaság haderőinek állománya ezen kívül még 20 tüzérhadosztályt, a „helyi csapatok“ 70 hadosztályát, és 136 önálló ezredet foglal magába. Peking az utóbbi időben intenzíven fejleszti légierejét, amely a személyi állomány létszámát és a repülőgépeik' számát tekintve a harmadik helyen áll a világon, és növeli haditengerészeti flottáját is. Ám, a kép korántsem lenne teljes, ha nem említenénk a „népfelkelőket“, akik felölelik az ország csaknem egész munkaképes lakosságát. E 200 millió ember ötmillió főnyi keretállománya csak abban különbözik a reguláris hadseregtől, hogy a katonák és a tisztek abban a tartományban teljesítenek szolgálatot, ahol családjuk él. Végzetes tévedés Peking hegemonista törekvései láttán önkéntelenül felötlik a kérdés: vajon mi lesz, ha Kína belép a legerősebb katonai hatalmak sorába? Nem tér-e át a kínai szoldateszka kétszázmillió fejű sárkánya a szomKina 1984 óta rendszeresen folytatja a nukleáris fegyver kipróbálását lőre még nem elegendő ahhoz, hogy közvetlenül kínai ellenőrzés alá helyezze a világ1 e térségét. És ha ez így van, hadd kérdezzük meg: vajon Washington elhatározása a kínai fegyverszállításról nem egyszersmind az első lépés is afelé, hogy a kínaiak kiszorítsák az Egyesült Államokat éppen azokból a térségekből, amelyeket az Egyesült Államok az amerikai „létérdekek“ térségének tekint?' És egyáltalán ki tudná teljes bizonyossággal megmondani, hogy a mai Kínának szállított amerikai fegyvert nem fordítják-e valamikor majd az Egyesült Államok ellen? Az SZKP Központi Bizottságának 1980. júniusi ülése „A nemzetközi helyzetről és a Szovjetunió külpolitikájáról“ hozott határozatában kereken kimondta: „Az imperializmus és a pekingi hegemonizmus szövetsége újabb veszélyt jelent a világpolitikában, veszélyt az egész emberiségre, ezen belül az amerikai és a kínai népre nézve“. Az előre nem látható veszélyek örvényében Néhány tény csupán az elmúlt két évből: Kína Franciaországban szerződést kötött „Hot“ típusú iharokocsiel- hárító rakéták vásárlására; Bonntól engedélyt kapott, hogy az NSZK-ban 20 harci helikoptert szerezzen be; szerződést írt alá a Messerschmitt- Belkow-Blom nyugatnémet repülőgép- ipari konszernnel e helikopterek vásárlásáról; a Rolls-Royce angol társasággal sokmilliós üzletet kötött, amelynek keretében Hszina város környékén gyárat építenek olyan repülőgéphajtóművek előállítására, amelyek modern katonai repülőgépek építésére alkalmasak. 1980. márciusában Kínában járt Francis Rym, Nagy-Britannia hadügyminisztere. A pekingi katonai körök értésére adták, ‘hogy haderőik gyors modernizálásához Angliában kívánnak fegyvert vásárolni. Tájékoztatták az angol hadügyminisztert, hogy ebből a célból Londonban külön állandó kereskedelmi irodát akarnak nyitni. Eközben a nyugati ' nyárspolgárt szüntelenül a Szovjetunió Nyugat- Eurőpa ellen irányuló „expanziós hódító terveivel“ ijesztgeti. E fantasztikus koholmányok arra valók, hogy Kínát, vezetőinek szovjetellenessége miatt úgy tüntessék fel, mint a „védtelen“ Nyugat-Európa megbízható szövetségesét. A NATO vezetői a pekingi politikusoknak a háború elkerülhetetlenségére vonatkozó demagóg „téziseit* arra igyekeznek felhasználni, hogy elfogadhassák a NATO nukleáris rakétapotenciáljának növelésére irányuló saját terveiket, és így stratégiai fölénybe kerüljenek a Szovjetunióval szemben. Kína természetesen nem tudja megbontani a Kelet és a Nyugat közti erőegyensúlyt Európában. Ám képes arra, hogy zavart keltsen a nyugateurópai országok belpoltikai életében, arcátlanabbá és magabiztosabbá téve a hideg- és a forró háború bajnokait. Az agresszió legközelebbi célpontjai Mondanunk sem kell, milyen tragikus következményei lehetnek a kínai koncepcióval összehangolt irányvonalaknak, elvégre a pekingi vezetők csak háborús kalandok és provokációk kategóriájában gondolkoznak! Kína a katonai zsarolás politikáját a legnyíltabban Délkelet-Ázsia szocialista országaival szemben alkalmazza. Ez érthető is, hiszen ezeknek az országoknak független a bel- és külpolitikájuk, barátságuk a Szovjetunióval csökkenti a kínai expanziós tervek megvalósításának lehetőségeit Ázsiában. Sikeresen fejlődnek anélkül, hogy Kína kegyeit hajhásznák, sőt példát mutatnak sok más ázsiai népnek. Peking ezért különösen orral rájuk. Gyűlölete akkor jutott a tetőfokra, amikor a független Vietnam segítségére sietett a kambodzsai népnek, amely felkelt a véres Pol Pot-rezsim ellen. Ez a rezsim sokat jelent Pe- kingnek, az Ázsia számára „előírt“ jövendő kínai „új rend“ modellje volt. A Pol Pot-klikk bukása és a hozzá fűzött remények szertefoszlása újabb kalandor vállalkozásra késztette a kínai vezetőket — a Vietnam elleni agresszióra. A Peking által kirendelt martalócok tizenbét napig garázdál- ' kodtak vietnami földön, de a vietnami hazafiak csapásaitól űzve kénytelenek voltak szégyenteljesen eltakarodni. Ismeretes, hogy Peking ellenségesen fogadta az 1978. áprilisi afganisztáni forradalmat, rögtön igyekezett aláaknázni az afgán nép forradalmi vívmányait. A forradalom óta eltelt egyetlen év alatt több mint 8000 afgán ellenforradalmár kapott kiképzést abban a tizenkét különleges táborban, amelyet Kína létesített Afganisztán határán. A világsajtó újra meg újra híreket közöl arról, hogy Kína katonai provokációkat követ el Burma, India és más szuverén ázsiai állam ellen, hogy Peking szüntelenül igyekszik konfrontációt előidézni és testvérgyilkos belviszályt kirobbantani az ázsiai földrésznek ezen vagy azon a részén, s azon munkálkodik, hogy káoszt, kölcsönös gyűlölködést, katonai konfliktusokat robbantson ki. A „kínai sárkány“ kóstolgatja a vizet, mielőtt „úszni kezdene“, és elindulna rabló kalandjára. Mindezen, amíg még nem késő, nem ártana elgondolkozni azoknak, akik föifegyverzik Kínát és a háborús kalandok útjára taszítják. Hiszen nemrég még a Pekinggel nyíltan rokonszenvező BBC is kénytelen volt beismerni: „Nem kizárt, hogy 10—20 év múlva a kínai vezetők nem kevésbé elkeseredetten játsszák majd ki a Japán-ellenes vagy éppen az Amerika-ellenes kártyát“. Többen megint másként jövendölik meg Peking felkészülését a cselekvésre. Egyes amerikai újságírók véleménye szerint Kína már a nyolcvanas évek közepén elegendő nukleáris rakéta potenciállal rendelkezik ahhoz, hogy az erő nyelvén beszéljen még azokkal az országokkal is, amelyek olyan távol fekszenek tőle, hogy egyelőre biztonságban érezhetik magukat. VIKTOR SZÁM ARIN, ijságíró (Részlet a könyvből)
