Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-11-09 / 45. szám
AZ ORSZÁG LEGIDŐSEBB SEBESZPROFESSZORA VASDIPLOMÁT KAPOTT SZÍV NÉLKÜL NEM LEHET OPERÁLNI Szegeden átveszi a vasdiplomát (Archiv felvétele) R eggelenként, mindig ugyanabban az Időben sötétzöld SIMCA kanyarodik be a kassai (Kosice) Egyetemi Kórház kapuján. A sebészeti klinika előtt megszokott helyén áll meg. Gazdája, a 87 esztendős dr. Ján Káa- zovicky sebészprofesszor, egyetemi tanár, a felvonót mellőzve, a lépcsőn teszi meg az utat első emeleti dolgozó- szobájába. Átöltözik, fehér köpenyt ölt magára és sietve megy a klinikai értekezletre. Meghallgatja a vezető és beosztott orvosok jelentését, szakvéleményt mond, tanácsot ad, javaslatokat tesz. Akikkel naponta együtt üli körül az asztalt, többnyire volt növendékei, szívesen veszik az immár nyugdíjas, de konzultásként jelenleg is a klinikán tevékenykedő sebészprofesszor útmutatásait, hálásan átveszik gazdag tapasztalatait. Személye, szaktudása, jelenléte a klinikán úgymond biztonsági forrást jelent. Ezt mindenki, — aki ismeri, vele együtt dolgozik és dolgozott — tudja és vallja. Véget ért a reggeli megbeszélés. A professzor, korát meghazudtoló, friss léptekkel tér vissza irodájába. Mindenekelőtt arra hívja fel figyelmemet, hogy éppen jubilál, hatvanöt évvel ezelőtt fejezte be orvosi tanulmányait a Kolozsvári Egyetemen. A jubileum alkalmából, a Szegedi Orvostudományi Egyetemen (SZOTE) egy közelmúltban megrendezett sebészkongresszuson, két előadás között dr. Petri Gábor egyetemi tanár, akadémikus, az egyetem rektora adta át az egyetemi tanács nevében Ján Kőazovicky kassai nyugdíjas professzornak «— a SZOTE jogelődjétől 65 évvel ezelőtt kapott orvosi diploma elismeréséül — a juhileumi vasdiplomát. Az ünnepi aktuson jelen volt a jubiláns hajdani tanítványa, dr. Emil Ma- tejiöek, az SZSZK egészségügyi minisztere is. Dr. Földes Vilmos egyetemi tanár, az általános orvostudományi kar dékánja ismertette az ünnepelt eddigi életútját, tudományos munkásságát, hazai és külföldi elismeréseit. Ján Kúazovicky professzor 1893. október 27-én született tubietova községben. Középiskolai tanulmányait a besztercebányai főgimnáziumban végezte, majd a kolozsvári tudományegyetemre iratkozott be, ahol hatvanöt évvel ezelőtt avatták orvosdoktorrá. Ezután Kolozsváron, Kassán, Székesfehérváron, Budapesten és Bratislavában tevékenykedett. 1938 végén kórházigazgató főorvosként Martinba került. Itt részt vett a Szlovák Nemzeti Felkelésben. 1946-ban mint egyetemi professzort Kassára helyezték át s ügyvezető elnöke volt annak a bizottságnak, amelynek feladata további főiskolák alapítása volt. így lett első dékánja a P. J. Safarik Egyetem Orvosi Karának. Knazovicky sebészprofesszor megkapta a Munka .Érdemrendet és igen sok más kitüntetést, A szlovák sebészek közül elsőként kapta meg a Csehszlovák Purkyné Orvosegyesület aranyérmét. Elnyerte a Szlovák Tudományos Akadémia, valamint több főiskola aranyérmét, a Szegedi Orvostudományi Egyetem gyémántoklevelét. Az idős, de nem öreg sebészprofesszor élete jelentős jubileuma küszöbét átlépve, gondolatban visszakanyarodik a hét évtizeddel ezelőtti időszakra, melyről a szegedi sebészkongresszuson, a vasdiploma átvételekor megemlékezett. — Lubietováról indult útra Kolozsvárra egy gyermekember, hogy kielégítse tudásszomját. Akkor az a hír járta, hogy komolyan tanulni csak kis egyetemen lehet s hogy a kolozsvári egyetem professzorai nemcsak világnagyságok, de közvetlen modorukkal, jóságos atyai gondoskodásukkal, mint kiváló nevelők bocsátják diákjaikat az életbe. Valóban így volt. Egyetemistaként ismertem meg a nagy Apáthy István nevét, Tangl, Davida, Fabinyi, Kenyeres Balázs professzorokat, a komoly, csendes és szerény Buday Kálmánt, Jancsó Miklóst, no és a két sebészkapacitást: Makara és Hevesi professzorokat. Olyan emberek voltak, akikre ráillett egy görög bölcs mondása: „Mily szép teremtés az ember, ha igazi, valódi emberI" Ilyen profesz- szorok oktattak, neveltek, készítettek elő a hivatásomra. — Régen volt, hatvanöt évvel ezelőtt, vissza tud emlékezni az orvossá avatására? — Azt sok-sok év múltával sem lehet elfelejteni. Ott álltam szorongva hat, frakkba öltözött idős professzor előtt, Szádeczky rektorral az élén, hogy elrebegjem a fogadalmat és kézszorításukkal meghalljam tőlük a varázsigét: doktorrá fogadom!... Amikor a sors úgy rendelte, hogy funkciómból kifolyólag sok éven keresztül az én kezembe tették le a fogadalmat az ifjú kollégák, a kedves és megható avatási ünnepségeken mindig magamba kellett fojtanom könnyeimet. Az emlékezés közepette bocsátottam útnak a fiatal orvosnemzedéket, serkentve őket a tisztességes, becsületes munkálkodásra, emberszeretetre. Velem is ezt tették. Vallom és tudom, hogy a 65 évvel ezelőtti nevelés, oktatás alapozta meg s jelölte ki további pályafutásomat, és Madách Imre értette meg velem miszerint két igazi érték van a földön: a tudás és szeretet... Gazdag, rengeteg elismerést kiváltó tevékenység áll a csodálatos életkedvvel teli Kftazovick^ professzor mögött. Nemes szíve, bölcs emberiessége, vezérelte magasfokú szakmai tudásának gyakorlásában. — Ha jól emlékszem, Hevesi professzor tanítványaként 1917-ben kezdtem operálni s azóta legalább harmincezer műtétet elvégeztem — emlékezik. — Egész életem, munkásságom során tanáraim figyelmeztetései kísérnek: „Ember, embertársad legyen számodra szent, igyekezz mindenkor ember ma radnil...“ Ogy érzem, világéletemben mindenkinek jót akartam, ha talán nem is mindenkor sikerült. Azt vallottam és vallom, az igazi sebész szív nélkül nem operálhat. Arra törekszem, hogy fiatal sebésztársaim, akikkel itt együtt dolgozom, ebben kövessék példámat. Szeressék a szakmát s ne a hírnevet. En is lehettem volna miniszter, rektor. Nem kellett, sebész maradtam. A klinikán dolgozó munkatársaim többnyire volt tanítványaim. Ogy is mondhatnám, a gyermekeim is, mert úgy vesznek körül szeretet ükkel, tiszteletükkel, mint apjukat. Kftazoviok^ professzorról köztudott, hogy természetimádó. Hegyek között nevelkedett, ma is szívesen járja a természetet. Amint elmondja, harminckilenc éves kora óta rendszeresen síel. Ha teheti, a téli hétvégeket a Chopok és Lomnici nyereg sípályáin tölti. Naponta rendszeresen eljár a Csermelybe, futni, kocogni. Rám mosolyog s így szól: — Ogy nézem, ma jó idő lesz, jöjjön, találkozzunk délután hatkor a Csermelyben, a kisvasúinál. A kocogás mindenkinek jót tesz. KULIK GELLERT MSI. XI. 9. Anna KarlubfkovA mesternő (baloldalon) vezeti a 12 tagú bronzfokozatú Csehszlovák- szovjet barátság munkabrigádot. (MÄRIA ZiLKOVA felvétele) A legtöbbje háztatrsíból jött a vágsellyei (Sala) Trikota üzembe dolgozni. Az első napokban nehéz volt megszokni a varrógépek zakatolását, a nyolc órai egy helyben ülést. Ennek ellenőre a termelés megkezdése után egy évvel, pontosabban 1971-ben hat asszony úgy határozott, hogy versenyre kelnek a szocialista munkabrigád címért. Anna Kelemenovát választották meg vezetőjüknek, aki nemsokára előmunkás, majd mester lett. — A legjobban dolgozók jöttek közénk, — emlékezik vissza a mest&rnő. — A brigád megalakulásakor nem számoltunk azzal, hogy egymás után szülési szabadságra megyünk. Én is kétszer voltam. Ezért szükséges volt, hogy új tagokat vegyünk magunk közé. Így lettünk tizenketten. 1977-ben kilencen megkaptuk a bronz fokozatot és kollektívánk a Csehszlovák-szovjet barátság szocialista munkabrigádja címet. Az alapító tagok közül ma már csak ketten dolgozunk. Okvetlen bővíteni kell sorainkat. Elhallgat, majd így folytatja: — Közben én is egy másik műhelybe kerültem. A régi munkakollektívától csak egy ajtó választ el. Mostani munkahelyemen is van szocialista munkabrigád, de nem szeretnék a régi kollektívától végleg megválni. Mivel is büszkélkedhet ez a kis munkakollektíva? Elsősorban is azzal, hogy a minőségi normák megtartása mellett 110—115 százalékra teljesítik tervüket. Segítenek betanítani az új munkaerőket. Ha a szükség megkívánja, veszélyben van éfz export- feladat teljesítése, szombaton is bejönnek dolgozná. — A brigád munkájáról csak a legjobbakat mondhatom — összegezi véleményét Antónia Ku- Cerková mérnöknő, részlegvezető. — Mária Rábe- ková, mint a vállalat legjobb dolgozója ment közülük nyugdíjba. Terézia JuhoSovát és Anna Kelemenovát felvették a párt tagjainak soraiba. Előkerül a krónika. Belelapozok. Nincs benne minden feljegyezve, de átfogó képet ad a kis kollektíva életéről, munkájáról. Például Katarina Braunová két évvel ezelőtt barátsági vonattal járt a Szovjetunióban. Amikor a jutalomutazásról hazajött, élményeiről nemcsak a brigádnak, hanem az egész műhelynek beszámolt. Az idei barátsági hónapban* Anna Kelemenová osztja meg társaival tapasztalatait. Ö ugyanis pár hónappal ezelőtt járt szintén jutalomként a Szovjetunióban. Megfordult a krími körzetben, .járt Kijevben. — Első alkalommal voltam a Szovjetunióban, de egy életre szóló élménnyel tértem haza — mondja. — Tetszett a városok tisitasága, az emberek őszintesége, s ami külön megragadta a figyelmemet — a munkaidő kihasználása. Az utóbbiról sokat beszélek munkahelyemen is. Van mit tanulnunk a szovjet emberektől. S ebben a mi brigádunknak kell élenjárnia. Gyorsan a szalag végére érkeznek a kész termékek, Innen becsomagolva a raktárba kerülnek. Fürgén dolgoznak az asszonyok. — Beszélgetni lehet egymással munka közben is, de arra ügyelni kell, hogy közben a kezünk is szaporán mozogjon — mondja Pálinkás Istvánná, aki nyolc éve dolgozik a vágsellyei Trikotában. — Ha jól dolgozunk, azt a keresetünkön is megérez- zük. Ezért is vállaltuk, hogy a varrógépeket szocialista gondozásba vesszük. — Tizenhét éves koromban kerültem a gyárba — veszi át a szót Tóth Jánosné. — Szeretek varrni, jól érzem magam a kollektívában, nem isi kívánkozom máshová (dolgozni. i — A barátsági hónapra minden évben felkészülünk — újságolja Tóth Pálné. — Mi alkalmaztuk elsőként a Baszov-módszert. Azelőtt voltak kisebb balesetek, de az említett munkamódszer segítségével már egy éve nem fordult elő üzemi baleset. Anna Karlubíková mester, aki 1976-tól a szocialista munkabrigád vezetője, hallgatja munkatársait, majd maga is bekapcsolódik a beszélgetésbe. — Minden évben részt veszünk a szovjet filmek fesztiválján, segítünk a szovjet könyvek kiállításának megrendezésében és árusításában. Ami pedig a tagjainkat illeti, betegség esetén meglátogatjuk egymást. Évente egy-két kiránduláson is részt veszünk. Nehéz a szabad időnket közösen eltölteni, ahányon vagyunk, annyi községből járunk be. A legtöbbjüket férj, gyerek várja haza, arról nem is beszélve, hogy két műszakban dolgoznak. Amióta együtt van a ikollektíva, élenjárnak a termelésben. A lányok és anyák felismerték, az üzem és saját érdekük is azt kívánja, hogy soraikat tovább bővítsék, legalább annyival, amennyien jelenleg vannak. Erre kötelezik őket eddigi eredményeik és a Csehszlovák—szovjet barátság szocialista munkabrigádja megtisztelő cím is. NEMETH JANOS V
