Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-11-02 / 44. szám
S zurkolók. Az Értelmező Szótár szerint: „Mérkőzésen kedvenc csapata, vagy versenyzője győzelméért izguló, a játékosokat, vagy a versenyzőket bizta- td személy...“ Lehet-e azonban egyáltalán definiálni a sportesemények nézőit, szurkolóit, drukkereit, akik az értékes látnivalókért képesek ázni, fázni, verejtékezni, akiket sem eső, sem hó, sem fagy, sem sár, de még az elkeseredett feleség szidalma sem tarthat vissza a pályától, kedvenceik biztatásától? Azt hisszük, nagyon nehezen akadna olyan tudós, aki maradéktalanul és tökéletesen meghatározná a szurkoló fogalmát. Már csak azért is kételkedünk, mert tökéletes szurkoló nincs. Egyszerűen csak szurkolók, drukkerek. nézők léteznek. De milyenek is ezek az emberek, akik hétről-hétre izgulják, harsogják, trombitálják, éneklik végig a sporteseményeket, főleg a labdarúgó- és jégkorongmérkőzéseket? Miért van az, hogy néha a legszelídebb családapa is kivetkőzik emberi mivoltából, ha átlépi a stadion kapuját és szurkolni kezd kedvenc csapatának? Miért van az, hogy apró, kis, vézna emberek súlyos sportszerűtlenségekre biztatják a játékosokat és többrendbeli becsületsértést vágnak a bírók, az ellenfél futballistáinak és szurkolóinak a fejéhez? 1. Minden további elemezgető fejtegetés helyett kimondhatjuk a tételt: a szurkoló hangja, jelenléte épp úgy alkotóeleme a sportversenyeknek, elsősorban a labdarúgásnak és a jégkorongnak, mint a pálya, a jég, a két fehér futballkapu és a „vasketrec", a labda és a korong. Ahogy közönség nélkül, taps nélkül nincs igazi színház, úgy fullad érdektelenségbe, áll meg a fejlődésben annak az országnak labdarúgása, jégkorongozása, ahol passzívak, közömbösek a nézők, a szurkolók, az emberek. Mert közönség nélkül megszűnik az élsport, a futball, a jégkorong. Olyanná válik, mint a könyv olvasók nélkül: holt értékké. A festő sem azért dolgozik, hogy csodálatos képe egy sötét, elhagyott pince mélyére kerüljön. A sportoló sem az üres lelátó előtt szeret játszani. Igen, a közérdeklődésre számot tartó sport és a nézők fogalma szorosan összetartozik. A versenysportok ma már nemcsak feltételezik, hanem egyenesen megkövetelik a nagy nyilvánosságot, mert pl. a labdarúgás és a jégkorong általános társadalmi jelenséggé változott. Sokan előszeretettel hangoztatják, hogy a közönség nem rúghatja be a labdát a futballista helyett a hálóba, tehát mire jó az értelmetlen szurkolás. A felületes szemlélő számára ez szépen és logikusan hangzik. Észre kell azonban venni, hogy a lelátók szerepe, a közönség magatartása, a szurkolók biztatása egyáltalán nem közömbös egy-egy találkozó kimenetelére. Bizonyára sokan emlékeznek olyan hazai vagy nemzetközi összecsapásra, amelyen a drukkerek hangorkánja szinte befújta a labdát az ellenfél kapujába, amelyen a szurkolók lelkesedésének nem állhatott ellen még a leg- halvérűbb játékos sem, amelyen egy-egy addig szárnyaszegetten vergődő csapat a megújuló hajrázástól visszanyerte szárnyait. Tehát nem a sportszerű szurkolás értelmetlen, hanem ellenkezőleg: a labdarúgás veszti értelmét a hangosan, lelkesen, sportszerűen biztató szurkolótábor nélkül. De mr játszódik le a szurkolók egy részének lelkivilágában, hogy bizonyos pillanatokban, bizonyos körülmények között szinte bűnözővé válnak és gyakran a fizikai erőszakot is igénybe veszik saját „igazuk“ magyarázása érdekében, annak ellenére is, hogy a civil életben még a légynek sem ártanak? 2. Mielőtt válaszolnánk a kérdésre, előrebocsátjuk: ilyen jellegű megnyilatkozások nemcsak a sportversenyek szurkolóira jellemzőek, hanem bármilyen más emberi tevékenységre, bármilyen nyilvános fellépésre és összejövetelre. Itt mindenütt kifejezésre jut valamilyen formában a szurkolás; identifikálásra, azonosításra kerül sor az egyén és a tömeg között. A sportban ez úgy nyilvánul meg, hogy például a DAC-szurkolók azonosulnak a DAC-klubbal. És ez az azonosulás leggyakrabban olyan méreteket ölt, hogy az egyén szívesebben viseli el saját értékének veszélyeztetését, saját maga ócsárlását, mint a klubét, a csapatét, az embercsoportét, amelyért lelkesedik. A maximális azonosulás tipikus példája az anya azonosulása gyermekével. A szülő például sokkal fájdalmasabban viseli el gyermeke sikertelenségét, mint a saját magáét. Senki sem vitatja az egyesületek és a szurkolók viszonyának, azonosulásának létjogosultságát, de azért vannak bizonyos határok. Ha ezt átlépik, számtalan negatív megnyilatkozásra kerülhet sor. Lásd például a legutóbbi Poprád-Martin labdarúgó SZN L-mérközést. A szurkoló is hazamegy a meccsről, és „normális" emberré válik. Lehet, hogy az egészet elfeledi. De az is lehet, hogy életében majd ott zakatol egy vasárnap, amikor győzött vagy kikapott kedvenc csapata. A fodrásznő, a kalauznő, a háztartásbeli feleség már a rákövetkező hétfőn elfelejtette a vasárnapot, de a szurkolónak, aki úgy szereti, ha magával ragadja őt a modern sport drámai feszültsége, e nap hangulata még sokáig ott motoszkál az agyában. Kedvenc csapatát saját magánál is jobban szereti. És élete végéig szurkolni fog neki. Mert szurkolni jó, szurkolni szép, szurkolni szükséges. Igen, szurkoljunk. De minden körülmények között maradjunk meg embernek! TOMI VINCE A „drukkerhadsereg“ tragédiája abban rejlik, hogy a nézők nagy többsége nem sportvetélkedést, hanem egyszerűen győzelmet, kedvenc csapata győzelmét akarja látni. Az ilyen szurkolót nem elégíti ki a játék szépsége, a küzdelem. Ez talán azért van így, mert ezek a nézők képtelenek megérteni a sportversenyek szépségeit. Vagy a rohanó élet következtében kevésbé vagyunk megértőek a vereségekkel szemben? Lehet... És itt vagyunk a sporterkölcsnél, amelyet úgy értelmeznek manapság nemzetközi viszonylatban is, hogy az szociális és pszichológiai tényező. Ezen a téren nem valami rózsás a helyzet. Hiányzik az erkölcsi háttér. Napjainkban a futballcsapatok a legtöbb esetben előnyben részesítik a pillanatnyi sikert - az erkölcsi kritériumok rovására. Ha a pályán nem tartják be a sportszerűség elveit, akkor ezt nehezen kérhetjük számon a nézőktől, akik különböző okoknál fogva mennek ki a mérkőzésekre. Sokakat a felgyülemlett agresszivitás levezetésének gondolata vezérel a sportpályák nézőterére, ahol szinte gátlástalanul levezetheti ösztöneit, mert úgymond, a lelátón mindent szabad. Tegyük rögtön hozzá: az élsport alapja a versenyzés, s ez a maga módján nagyon közel áll az agresszivitáshoz, s a szabályok adta lehetőségek csak fokozhatják a küzdelmet. A ma sportjában fontod szerepet játszanak az anyagi tényezők. Ezt kár lenne tagadni. Ahol a sport a jövedelem forrása lett, ott a vezérlő eszme, a pénz áll az első helyen. Ezért keresik mindenáron a győzelem eszközeit. A győzelmet fizetik! Ebből világosan következik: nem is annyira a játékon van a hangsúly, hanem a győzelmen, mert a siker anyagi haszonnal jár. Az indítóok a legtöbb esetben kizár minden olyan gesztust, amely valaha, a sport hőskorában kísérő jelensége volt egy-egy mérkőzésnek. Nem titok, hogy manapság gyakran szenved vereséget a sporterkölcs. Amikor például az edzőnek, a futballistának választani kell a sportszerű vereség és az erkölcstelen győzelem között, rendszerint az eredményt pályázza meg, nem nagyon törődve az erkölcsi veszteséggel. Gondoljunk csak a labdarúgó-kupamérkőzésekre... Ezzel nemcsak az egyének, a szurkolók vannak így, hanem bizonyos helyzetekben embercsoportok, falvak, városok, nemzetek. Az aktivitás egyik fő területe lett a sport! Ez a felfogás az egész világon virágzik. Főleg a kis nemzetekre jellemző, amelyek a sportsikerekben látják az érvényesülést. elképzelésekkel megy a mérkőzésre, mindent meg akar tenni csapata győzelme érdekében. Ez magában nem is lenne baj, ha az elhatározásba nem vegyülne sok-sok agresszivitás az ellenféllel szemben. Ez az agresszivitás más sikertelenségekből is fakadhat. A nézőnek családi és más jellegű problémái vannak, s ezt az egyéni, belső nyugtalanságot kompenzálhatja a sporteseményen,olyan környezetben, ahol esetleg részese lehet kedvenc csapata sikerének. A szurkolók örülnek annak, hogy szabad idejüket sporteseményen tölthetik, mert a sport tényleg lehetőséget nyújt számukra, megnyitja előttük a szabadság és az elmélkedés tágas birodalmát, a „fizikai és szellemi erők szabad játékát" - szemben a munkanap fáradalmaival és gondjaival, a munka szférájával. A sport teszi öncenzúra mértéke a lelátón minimális. Sőt, némely esetben a nézetek túl is mennek az adott jogi és társadalmi normák határain, és a normák megsértőivel szembeni szankción rendszerint igen hatástalanok. A szurkoló a lelátón képes olyan kijelentésre vagy cselekedetre, amelyet egy gyárban vagy egy más emberi közösségben, egy moziban, egy vendéglőben soha nem tenne meg. A nagyobb személyes szabadság mértékével és érzésével arányosan nő a kötetlenség és az anarchizmus érzése, leomlanak a társadalmi viszonyok emelte gátak, az egyén kiszabadul azokból a megszokásokból, amelyre a társadalom állandóan kényszeríti, lehullanak a morális „mimikrik", s gyakran csak a sajátos jellemnek és szenvedélynek belső hangja marad. Tulajdonképpen miért is mennek ki a szurkolók a sportpályákra? Még el sem kezdődik a futballmérkőzés, már fütyülnek, igyekeznek egészségtelen légkört teremteni az ellenfél számára. A fütyülés ugyan nem azt jelenti, hogy semmi szükség az ellenfélre, menjen haza. Nem. A legfanatikusabb szurkoló is tudja, hogy a mérkőzéshez két csapatra van szükség. Azonban így adják tudtára, hogy ők más, „ellenséges" csoporthoz, klubhoz tartoznak. És itt már beszélhetünk eleve eltökélt szándékról, mert a szurkoló bizonyos számukra lehetővé, hogy szabad elhatározásuk szerint valakivel és valaki ellen legyenek, hogy saját hajlamaik szerint az egyik csapatnak vagy sportolónak szurkoljanak, a másiknak nem, hogy ezt ki is nyilvánítsák, és ez által valamit vagy valakit lelkesítsenek, egy másikat pedig ne. A néző a maga nézeteit, gondolatait szabadon fejezheti ki, mert a társadalmi MIÉRT SZURKOL Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő Dr Rabay Zoltán, CSc Helyettes főszerkesztők: Szarka István és Csető János Szerkesztőség 893 38 Bratislava, Gorkého 10. Telefon: 309. 331-252, 332-301, főszerkesztő 532-20. szerkesztőségi titkárság: 550-18, sportrovat 505-29. gazdasági ügyek 506-39 Távíró 092308 Pravda - Kiadóvallalat Bratislava, Volgogradská 8. Nyomja a Pravda, az SZLKP nyomdaváilata - Pravda. 02-es Nyomdaüzeme. Bratislava Magánszemélyek a kővetkező cimen adhatják fel hirdetéseiket 893 39 Bratislava, Jiráskova 5., telefon: 577-10. 532-64. A szocialista közületek a hirdetéseket erre a címre küldjék 893 39 Bratislava, Vajanského nabreíie 15/11., telefon: 551-83, 544-51 Az Uj Szó előfizetési dija - a vasárnapi számmal együtt - 14,70 korona. Azllj Szó vasárnapi számának külön előfizetése negyedévenként 13 korona. Terjeszti: a Postai Hirlapszoigálat. Előfizetéseket elfogad minden postai kézbesítő. Külföldi megrendeléseket PNS - Ustredná expedícia a dovoz tlaóe, 884 19 Bratislava. Gottwaldovo námestie 6. A SUTI regisztrációs száma 5/2. Index 48 097
