Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-10-26 / 43. szám
■ ■y Amu-Darja és a Szír-Darja AL (a Szovjetunió déli területének legnagyobb folyói) elsekélyese- dett, messzire visszahúzódott a partjaitól, a kis patakok többsége kiszáradt. A hegyekben, ahol eredtek, a tél egyharmad részében nem esett hó. A sivatag felől fújó szél állandóan szúrós szemcséjű homokfelhőket kergetett. A hőmérő higanyszála árnyékban meghaladja a plusz 40 Cel- sius-fokot. A gyümölcsösökben a hőség elfony- nyasztotta az éretlen őszibarackokat. Még a szárazságtűrő mezei szil is elhullatta leveleit. A kutakban kiapadt a víz. Eljött az ősz. És a szkeptikusok legnagyobb csodálkozására az utakon, mint mindig, nyersgyapottal megrakott gépkocsikaravánok vonultak. Holott köztudomású, hogy gyapotot víz nélkül nem lehet termeszteni. Mi mentette meg a termést? A „gyapotövezet“ szó nem költői metafora. Az űrrepülők nemegyszer látták, amikor augusztusban Közép- Azsia fölött elrepültek. Hófehér sávként övezi a Szovjetunió déli részét — a Kaukázustól egészen a Tien-San- hegységig. Az öt szovjet köztársaság — Azerbajdzsán, Türkmenisztán, Tádzsikisztán, Üzbegisztán, Kirgizia cí merét — amelyeken a „gyapotövezet" végigvonul, a gyapot toktermésével ékesítették. Ezeken a területeken már a forradalom előtti Oroszországban termesztettek gyapotot. A nyersgyapot terméshozama azonban nem haladta meg a 740 ezer tonnát. A gyapot durva és rövid szálú volt, így a textilgyárosok szívesebben vásárolták másutt, főleg az Egyesült Államokban. Üzbegisztánban, a Szovjetunió legjelentősebb gyapottermesztő köztársaságában még élnek öregek, akik emlékeznek arra, hogy milyen óriási nehézségek árán tudtak 1921-ben leszüretelni 14 ezer tonna nyersanyagot. Tizenöt év múltán a terméshozam el érte az egymillió tonnát, újabb tizenöt év elteltével pedig megduplázódott ez a szám. 'Az üzbég gyapottermesztőknek mindössze további kilenc évre volt szükségük ahhoz, hogy elérjék a 3 millió tonnás terméshozamot, s hét évre a 4 millió tonna eléréséhez ... Jelenleg Szovjet Üzbegisztánban és Texas államban, az Egyesült Államok legnagyobb gyapottermesztő területén nagyjából azonos a vetésterület, az üzbégek azonban két és félszer több gyapotot — 5 millió 700 ezer tonnát — takarítanak ibe. Az Éhség-sztyeppe titka i1988. X. 28. IS A Zarafsan folyót elrekesztő gát nellett emelkedik a Lenin-emlékmű. Gránittalapzatába a következő szavakat vésték: „Az öntözésre mindennél nagyobb szükség van, mindennél jobban átalakítja a tájat, új életre kelti, eltemeti a múltat, megszilárdítja az átmenetet a szocializmusba.“ A Zarafsan folyót elrekesztő gát Közép-Ázsia első, a szovjethatalom éveiben épült öntöző-létesítménye, amely a húszas évek elején készült el. Bár egy fecske nem csinál nyarat, ez a gát volt előfutára mindazoknak a változásoknak, amelyek ezen a hatalmas aszályos területen végbementek. Az Éhség sztyeppe, ez a 160 kilométer hosszú és 130 kilométer széles, egykor félsivatag türelmesen várt. A közeli bővizű folyó és a ma már termékeny talaj, a hosszú, forró nyár ideális feltételeket teremtettek az öntözéses gyapottermesztéshez. Az Éhség sztyeppén 1924-ben jelent meg az első szovhoz, a Pahtaaral, amely magyarul gyapot-szigetet jelent. Az öntözőcsatornákat egész a gyapotültetvényekig vezették. Az Éhség sztyeppét azonban nem véletlenül nevezték álnoknak, alattomosnak. Két-három év múlva a földeken -fehér sziklafoltok jelentek meg. Rohamosan terjedtek. 2700 hektár öntözött föld kiesett a termelésből. A tudósok kutatni kezdték a történtek okát. A gyapotföldek kutatólaboratóriummá váltak. Végül is sikerült megfejteniük az Éhség sztyeppe titkát. Mint kiderült, a víz volt az ültetvények ellensége. A közönséges talajvíz, amely azonban jelentős mennyiségír sót tartalmazott. Most, hogy ismeretessé vált a talaj elszikesedésének mechanizmusa, elkészült a föld gyógyításának „receptje" is. A talajvizet speciális talajvíztelenítő csatornákkal el kell vezetni az ültetvényekről, s ahol különösen szikes a talaj, itt kisebb víztelenítő csatornákat is kell ásni. A tudósok javaslatainak megvalósítása több millió rubelnyi ráfordítást igényelt, és az állam vállalta a Az Éhség-sztyeppén, az egykor kiégett {élsivatagban az Uzbég gyapottermesztők gazdag „fehér arany" termést takarítanak be A SZOVJETÜNK) költségeket. A Pahtaaral szovhoz egész földterületét felújították, és ma már senkit sem lep meg, hogy egy hektárról 40—45 mázsás gyapot termést takarítanak be. S ettől a terméshozamtól a Pahtaaral után létesített számos új szovhoz sem marad el. Az Éhség sztyeppe már csak a nevében éhség sztyeppe — emlékeztetőül az utódoknak. Kék gyűrű A Szir-Darja négy köztársaság gyapotültetvényeit öntözi, de úgy viselkedik, mint egy szeszélyes szépasz- szony. Hol életerőt önt az oázisokba, hol pedig — medrét megváltoztatva — elkerüli azokat. Amikor legnagyobb szükség van az öntözésre, csaknem teljesen kiszárad, és ellenkezőleg, bővízűvé válik, amikor a földeknek nincs szükségük nedvességre. így maga az élet kényszarítette az embereket arra, hogy hozzáfogjanak a folyó „átneveléséhez". A Szir-Darját betongáttal rekesztették el. A folyás irányában mesterséges tavakat létesítettek, amelyek az öntözéses földművelés szilárd alapjaivá váltak. Legjelentősebb közülük a Csardari vízmedence, amelynek 80 kilométer hosszú medencéjében 6 milliárd köbméter vizet tárolnak. A földek ezekből a víztárolókból kapják az éltető nedvességet, amitől a legkegyetlenebb aszály is meghátrál. Ez is hozzájárult a termés megmentéséhez, ami ről a cikk elején szóltunk. A .gyapotövezetben“ ma megbízhatóan irányított öntözőrendszer működik. Sajátos, kék energiagyűrű ez, amelynek diszpécserközpontjába fut be a kolhozok és szovhozok vízigénylése: mennyi vízre van szüksége a gazdaságnak, és mikor. A számítógép kiszámítja az összfogyasztást, kidolgozza a vízadagolás sémáját. A többi már a technika dolga: a speciális műszerek a kellő időben vezérlik a vízgépészeti berendezéseket. Előfordulhat-e, hogy valamelyik gazdáság a többi rovására kap nagyobb vízmennyiséget az öntözéshez? Ez kizárt dolog. A Szovjetunióban a víz össznépi tulajdon. Nem lehet venni és eladni. És annak sincs jelentősége, hogy kinek a földjén épült hidrotechnikai létesítmény. A Karakumi víztároló például Tádzsikisztánban található, de az üzbég földművesek is innen kapnak vizet. A Ferganai-csatornák viszont üzbég földön épültek, de a szomszédos köztársaságok — Kirgizia és Tádzsikisztán — ültetvényeit ezek vize is élteti. A teljesség kedvéért még meg kell jegyezni: í víz teljesen ingyenes mindenki számára. Az állam nem szed vízdíjat sem a .paraszttól, aki a nyár folyamán több ízben öntözi saját gyümölcsösét és veteményeskertjét, sem a sok millió köbméter vizet fogyasztó kolhozoktól vagy szovhozoktól. Az erőfeszítések ellenére még mindig sok az öntözetlen föld, a víz még nem elegendő valamennyi föld öntözéséhez. Szüntelenül keresik a módját, hogyan oldhatják meg ezt a fontos és bonyolult problémát. A legra- iikálisabb megoldás — Szibéria hatalmas folyóvizeinek Közép-Ázsiába irányítása. Ehhez azonban grandiózus méretű, kétezer kilométer hosszúságú csatornát kell építeni. Ám korántsem olyan egyszerű do log egy ilyen óriási feladat végrehajtása. Igaz, némi tapasztalatról már e téren is (beszélhetünk. Közép- Ázsia legforróbb köztársaságában, Türkmenisztánban, a Kara-Kumban, új, több, mint ezer kilométer hosszú folyó jelent meg! A Lenin nevét viselő Kara-Kum csatorna az Amu-Darjától — a sivatag szélén, a Kopet-Dag hegylánc mellett — majd a Kaspi-tengerig húzódik. Vizet kap az Amu-Darjától és az Amu-Darja mellékfolyóitól. Útja során a csatorna négy víztárolót alakít ki, ezek közül a Kopet-Dag-i víztároló befogadó képessége — félmil- liárd köbméter. A csatorna egyre közelebb kerül a Kaspi-tengerhez. Az építkezés befejezése után 1400 kilométer hosszú lesz. Az új csatorna mentén a legkitűnőbb minőségű, vékony rostú gyapot- cserjeültetvények terülnek el. Amíg egy kilogramm durva rostú gyapot szálból tíz méter szövetet nyernek, a karakumi gyapotszálból kilogrammonként másfélszer-kétszer annyit. Bolyhszőre csodálatosan szilárd — 6 grammos megterhelést bír el. Pillantás a jövőbe A szovjet gyapottermesztők 1980- ban 9 millió tonna gyapotot akarnak szüretelni. Sok ez vagy kevés? A szakemberek számítása szerint ahhoz, hogy az országot elláthassák gyapot- <elmékkel, az ipar számára kellő mennyiségű nyersanyagqt biztosíthassanak és megfelelő tartalékról is gondoskodhassanak, továbbá, hogy külföldre is szállíthassanak nyersanyagot, a „fehér arany" hozamát 12 millió tonnára kell növelni. Ez természetesen nem a holnap, hanem a távolabbi ijövő feladata. A Szovjetunióban már 1977-ben 8,7 millió tonna nyersanyagot gyűjtöttek be. Az utóbbi három év őszén a bruttó terméshozam csaknem egymillió tonnával nőtt. A tizedik ötéves tervidőszak utolsó évéig, 1980-ig a gyapottermesztők több mint 1 millió hektárral kívánják növelni a vetésterületet. A Karsini, a Dzsizaki sztyeppe, az Amu-Darja alsó folyása menti terület, a Kara-Kum csatorna övezete és mások mellett most a Dangarai sztyeppén is megkezdődnek az öntözéses tálajjavítási munkálatok. Százezer hektárnyi kiszáradt, vízszegény termőföld, ahová jelenleg még az ivóvizet is repülőgépek vagy tartálykocsik szállítják. Pedig a közelében húzódó hegygerincen túl, a szűk szurdokban ott tou- gyog a bővizű Vahs folyó. A sziklatömegben 13,6 kilométer hosszú, több mint hatméteres átmérőjű alagutat fúrnak a Vahs folyóhoz. Ezen keresztül másodpercenként száz köbméter víz jut majd a főcsatornába és mellékágaiba. A vizet 24 ezer hidrotechnikai létesítmény juttatja el a földekre. Mindez több milliárdos beruházást és titáni munkát igényel. Olyan sík területen kell dolgozni, ahol nincs fa, nincs egyetlen bokor sem. A nap hevétől áttüzesedett fém megégeti az ember kezét. A szúrós homokfelhőt kavaró szél kiszárítja az arcot, megnehezíti a1 lélegzést. Ezeket a körülményeket nem mindenki bírja elviselni ... Szovjetunióbeli látogatása idején a Karsini sztyeppén járt Gilbert Stamm, az Egyesült Államok talajjavítási hivatalának első igazgató- helyettese. A következőket írta a vendégkönyvbe: „Tekintettel a hatalmas távolságokra, az időjárási és hőmérsékleti viszonyokra, igen nehéz munkakörülmények között is rendkívül nagyszabású munkálatokat folytatnak itt. A szovjet emberek méltán büszkék tevékenységükre ...“ (jURIj RIBKIN azonos című könyvéből) Fotó: EDUARD ETTINGER és APN JL Egymást követik a gyapotszállító gépkocsi-karavánok a pahtakori (Uzbég SZSZK) gyapottisztító üzemhez vezető úton
