Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-10-26 / 43. szám
AMERIKAI ELNÖKVÁLASZTÁSOK ’80 UM. X. 2*. SZAVAK, TETTEK - ELŐZÉS JOBBRÖL A KÜLPOLITIKA Az Egyesült Államokban végéhez közeledik az elnökválasztási kampány, néhány nap múlva eldől, ki lesz 1985-ig a Fehér Ház lakója. Beáll-e az elnökválasztási harcok utáni „nyugalmi állapot“, lecsende- sednek-e a mostani kedélyek? Az USA külpolitikai irányvonalát illetően aligha ... Az elmúlt évtizedben két jelentős változáson ment át az amerikai külpolitika. A 70-es években nyilvánvaló lett, hogy az erő, a konfrontáció, a diktátum politikájáról át kell térni a szocialista országokkal és a fejlődő államokkal való párbeszéd, együttműködés politikájára. Számos pozitív változásnak lehettünk tanúi, amelyek elősegítették a nemzetközi politikai légkör javulását. A hetvenes éveik végén, s különösen a 80-as évek elején viszont az tapasztalható, hogy Washington visszakanyarodik a hidegháború korábban kitaposott útjára, ami természetesen rendkívül veszélyes a békére, a nemzetközi biztonságra. Miért ez a változás? Magyarázható-e az afganisztáni eseményekkel — ahogy azt Carter szeretné elhitetni? „Az amerikai politika megváltozásának ezek az események — írja a SZSA c. szovjet folyóiratban G. A. Arbatov — egyszerűen nem lehettek az okai, már csak azért sem, mert ennek a politikának az alapjait az afganisztáni események előtt, nem pedig utánuk fektették le“. Az USA szövetségesei ill. „barátai“ (Kína, Pakisztán, Egyiptom...) katonai ereje további növelésének irányvonalával kapcsolatos valamennyi elvi döntés az afganisztáni események időpontjában már megtörtént (a NATO- országok katonai költségvetésének évenkénti növelése, újabb fegyverkezési programok beindítása, az „euróraké- tákról“ hozott döntés stb.j. Magyarázható-e a változás esetleg — mint azt a nyugati tömegtájékoztatási eszközök elsőrendű okként gyakran emlegetik — a választási elgondolásokkal? Némi igazság van ebben. A választási kampány — igen sajnálatos módon — mindig is befolyásolta az amerikai kormányzat lépéseit — rossz irányba. Ám csaknem véletlennek tekinthető, hogy a washingtoni fordulat egybeesett a választási kampánnyal. A valódi okok tehát másutt keresendőik. A világban olyan változások menteik végbe (pl. az Iráni események, az afrikai, ázsiai, latin-amerikai nemzeti felszabadító mozgalmak sikerei), amelyek alapjaiban rázzák meg az amerikai imperializmust. Ezért az USA arra törekszik — s hajlandó szinte mindent feláldozni —, hogy minden eszközzel (katonailag is) a világ bármelyik területén megvédje „létérdekeit“, vagyis, hogy megfékezze a haladó társadalmi- politikai változásokat, visszaszerezze a korábban elvesztett vagy meggyengült pozícióit. A nemzetközi légkört leginkább befolyásoló területen, a szovjet—amerikai kapcsolatokban álltak be a legveszélyesebb változások. Igaz, alapvető koncepcióját az enyhülés tetőpontjának az éveiben sem adta fel az amerikai vezetés; a gyökeres fordulatot e téren már Brzezinski színre lépése is jelezte. A szovjetellenes hisztéria hevesen csapott a magasba, a SALT—II. szerződés ratifikálásának halogatásával Washington tulajdonképpen befagyasztotta a fegyvenkoráltozási tárgyalásokat. Az amerikai vezetés valamennyi hidegháborús lépését az állítólagos „szovjet katonai fenyegetésre“ vezeti vissza. Valójában arról van sző, hogy ezzel az ürüggyel szorgalmazzák a még lázasabb fegyverkezést, s hogy felborítsák a viszonylagos erőegyensúlyt — természetesen a maguk javára, hogy aztán ebből a pozícióból diktálhassák a feltételeket. Bár Washington épp a Nyu- gat-Európával, ill. Japánnal való kapcsolatainak, a köztük levő szövetségi rendszernek a megerősítését tűzte ki egyik fő céljául, e téren is bizonyos — számára kedvezőtlen — változások álltak be. James Resten, a New York Times neves publicistája erről így ír: „A kemény tény az, és ezzel szembe kell nézni, hogy a szövetségesek egyszerűen nem bíznak Carter politikájában, sőt, azt sem igen tudják, mi Carter politikája, amelyben bízniuk kellene ... Fél szívvel támogatják, mert még Carternél is jobban aggasztja őket Reagan esetleges elnöki esélye, így aztán amíg novemberben le nem zajlik az elnökválasztás, megpróbálják saját, független útjukat járni“. Az utóbbi kijelentés ugyan kétségbe vonható (gondoljunk a NATO tavaly decemberi döntésére,, a fegyverkezési kiadások növelésére, vagy pl. az olimpia bojkottjára), de az tény, hogy Carter és Brzezinski külpolitikája veszélyezteti a Nyugatnak egyrészt a szocialista országokkal kialakított kapcsolatait, amelyek mindkét fél számára előnyöseik, és hosszú, fáradságos munka eredményei, másrészt a fejlődő országokkal szembeni érdekeit (pl. nyersanyagellátás). Visszatérve az elnökválasztáshoz, Carter esélyei külpolitikai kudarcai miatt is megcsappantak. Ellenfelétől, Rea- gantől viszont azt kérdezhetnék a választók, hogy miként lehet együtt megvalósítani pl. az adócsökkentést és a carte- rinál is nagyobb fegyverkezési kiadásokat — amint azt a republikánusok jelöltje ígéri. Carter persze a választási kampány utolsó szakaszában ugyekszik túllicitálni Reagant (59-es direktíva, közel-keleti közvetlen beavatkozás latolgatása, újabb és újabb fegyverkezési programok jóváhagyása stb.). A főjelöltek tehát (a független Anderson általános vélemény szerint csak álképp szólhat bele, hogy a pártok jelöltjeitől szavazatokat hódít el, s egyikük sem szerzi meg a szükséges szavazatmennyiséget, és így esetleg a képviselőházra marad a .választás) jobbról előzgetik egymást. Viszont bármennyire legyenek is választási fogások ezek az ígéreteik, ill. tettek, kihatásuk az egész világra veszélyes a távolabbi jövőre nézve is. Hogyan lehetnék az Egyesült Államok elnöke? — Apu, ha nagy leszek, én is lehetek az Egyesült Államok elnöke? — Természetesen, kisfiam. Bárki az Egyesült Államok elnöke lehet. Nézd csak meg a mostani elnökjelölteket. — És mit kellene tennem, ha elnök szeretnék lenni? — Először is közölnöd keltene az emberekkel, hogy azért akarsz elnök tenni, mert az országnak becsületes és odaadó vezetésre van szüksége, amely már évtizedeken keresztül hiányzott. Meg kell mondanod az embereknek, hogy épp te vagy a legmegfelelőbb férfi, aki az elkövetkezendő veszélyes időszakokban képes tesz irányítani a nemzet sorsát. — És ez minden? — Dehogy, fiam! Ezután be kell szerezned ötmillió dollárt, hogy jelöltethesd magad az előválasztásokon. — Ezt meg hogyan csináljam? — Egyszerű. Amit csak akarnak, mindent megígérsz az embereknek. — De hiszen ez tisztességtelen! — Ez a politika. Nem tehetsz becsületes elnök, ha nem fogsz hazudni, hogy megszerezd a megválasztásodhoz szükséges pénzt. Ne nézz így rám, csak arról beszélek, hogy valójában hogyan szokott lenni. — Minek kell nekem annyi pénz, ha azt akarom, hogy elnökké válasszanak? — Fel kell fogadnod egy választási kampányfőnököt, aki stábjával igyekszik meggyőzni a szavazókat, hogy egyedül te végezheted el ezt a munkát. T- Mit csinál egy ilyen kampányfőnök? — Tanácsokkal lát el, hova menj, s mit mondjál. — Honnan tudhatja, hogy mit kell mondanom? — Stábjában van egy .szakértő, aki megmondja neki, hogy mit akarnak hallani az emberek. Egy ilyen jelöltnek másképp kell szólnia a fiatalokhoz, megint másképp az idősebbekhez. A kampányfőnök ezen kívül vendégségeket rendez, amelyekre meghívja azokat a gazdag és befolyásos személyiségeket, akik örömmel megfizetik a drága belépődíjat. A bevétel a kampányalapba megy. — Ezután mit kell majd csinálnom? — Az egyes szövetségi államokban részt veszel az előválasztásokon és küldötteket szerzel magadnak, akik a választási kongresszuson rád fognak szavazni. A legfontosabbak azok az államok, ahol legelőször tartják az előválasztásokat, ugyanis a hírközlő eszközök az itt elért eredmények alapján határozzák meg, hogy eljuthatsz-e 'a finisig — a választási kongresszusig. Ha azt a következtetést vonják te, hogy nincs reményed a győzelemre, az emberek adnak rájuk, és nem támogatnak tovább anyagilag. — Es mi lesz a helyzet a választási kongresszuson? — Az egyes szövetségi államok küldöttei valamelyik nagyvárosban ülnek össze, hogy eldöntsék, elnökjelöltté válasszanak-e. Közben a zenekarok harsányan játszanak, mindenütt transzparensek függnek, léggömbök emelkednek a magasba. Itt-ott a teremben fizetett kortesek csoportjai zengik az „0 jelöltjük“ nevét. — Ez bizonyára nagyon vicces. — Az bizeny, de te nem teszel jelen. Választási kampányfőnököddel együtt igyekszel megszerezni a legkülönbözőbb fejesek szavazatát, akik belőled elnököt csinálhatnak. Persze, ez sem megy ingyen. Amennyiben valamilyen előreláthatatlan ok miatt téged jelölnek, megkezdődik a tulajdonképpeni választási kam pány. — Csak nem azt akarod mondani, hogy mindezek után még veszíthetek is? — Jobb tesz, ha ezzel is számolsz. Ezt teszi a jelöltek fele. — Tudod, apu, már nem is akarok elnök tenni. — Hála istennek. Nagy örömet szereztél anyádnak és nekem. ~ ART BUCHWALD — Nem is tudom, van-e fontosabb a választásoknál? (Die Weltwoche) Hová tűnt a híres kortes-mosoly? A BELPOLITIKA Az ígéret szép szó, ha az marad, úgy jó? Az Egyesült Államok politikai életében legalább is ez az elferdített közmondás fedi a valóságot. Senki számára sem meglepetés, hogy a választási ígéretek csak ígéretek maradnak ... Egy amerikai publicista szerint viszont Carter elnök ebben is — mint annyi másban — rekordot döntött meg. Igen nehéz lenne csak egyetlen olyan pontot találni 1976-os választási programjában, amely legalább részben teljesült volna... A belpolitikai problémákat illetően az amerikai sajtóból összegyűjtött adatok egyértelmű választ adnak arra, mennyiben tartotta meg szavát a Fehér Ház jelenlegi ura. íme: 1976 Carter azt ígérte: „Az első négyéves időszak végére a felnőttek munkanélküliségi arányát három százalékra csökkenthetjük". „A jelenlegi adószerkezet más, mint a gazdagoknak megfelelő program. Valóban haladó adórendszert vezetnék be, hogy azok, akiknek magas a jövedelme, nagyobb összeget fizessenek adó ként“ — mondotta Carter. Carter hangoztatta: „Döntéseink meghozatalakor az amerikai olajtársaságoké volt az utolsó szó... Ha megválasztanak, ez másképp lesz“. Carter azt ígérte, hogy véget vet „mindazok diszkriminációjának, akik saját bőrükön tapasztalták, hogy mi a faji megkülönböztetés“. 1980 Hivatalos, de egyáltalán nem teljes adatok szerint a munkanélküliek száma az USA-ban az év elején túllépte a munkaképes lakosság hét százalékát. Közgazdászok szerint ez ma már kilenc százalék. 1976-ban a dolgozók béréből levont adók képezték a szövetségi kassza összes bevételének 58 százalékát. A monopóliumok részesedése ebben 27 százalék volt. Az 1981-es költségvetés az előbbi 2 százalékos növelésével, az utóbbi 3 százalékos csökkentésével számol. Az elnök beleegyezésével a -kongresszus csökkentette a ■nagy részvénytársaságok megadóztatását, növelte a ■tőkéből eredő jövedelmek megadóztatása alóli kivételek számát. Olyan törvény lépett érvénybe, amely fokozatosan felszámolja a kőolajtermékek árainak ellenőrzését. Az elmúlt év során a benzinárakat kétszer emelték, és az olajtársaságok nyereség- növekedése messze túlhaladta a más monopóliumokét. Carter kormányzása idején nem született egyetlen olyan törvény sem, amely a néger lakosság, az indiánok ' és más nemzetiségi kisebbségek érdekeit szolgálta volna. A miami események, Vernon Jordan esete, a Ku- Klux-Klan szabad tevékenysége igaz képet ad arról, miként fest a faji megkülönböztetés az USA-ban. Az oldalt összeállította: PAPUCSEK GERGELY
