Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)

1980-10-19 / 42. szám

A kapitalizmus és a szocializmus közt folyó békés versengés a hatvanas évek vége felé több vonatkozásban igazolni kezdte, hogy ebben a küzdelemben a szocializmus egyre nagyobb sikereket ér el. A nemzetközi kapcsolatokban a Szovjetunió és a szocialista országok részéről történő kezdeményezés eredményeként egyre jobban érezteti hatását az eltérő társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése alapelvének érvényesülése. Ebben az irányban jelentős győzelmet jelentett a Helsinkiben elfogadott Záróokmány.

A szocialista országok jelentős sikereket érnek el a gazdasági fejlesztésben, a szocializmus anyagi-műszaki bázisa megteremtésében. A másik oldalon a hatvanas években a kapitalizmus gazdasági konjuk- túrája lelassul, megáll, és a hetvenes éveiktől kezdetét veszi a kapitalizmus újabb gazdasági válsága. Ezt még nehezíti a kőolaj- és a nyersanyag- válság, az elmélyülő krónikus infláció és a munkanélküliség.

Az antikommunizmusnak nem sikerült a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének megbontása. Ezt a tényt többek között igazolja a kommunista és munkáspártok 1969-ben Moszkvában megtartott tanácskozása is, és nem sikerült aZ ellenforradalmi kísérlet Csehszlovákiában sem. így

nemzetközi helyzet néhány kérdésében a két félnek nem kevés a közös nézete“. Washingtonban, a NATO Tanácsának ülésén a legfelsőbb amerikai képviselők ebben az időben nyíltan kijelentették, hogy az ő érdekük, csakúgy mint a NATO-é, megegyezik a 'kínai vezetés érdekeivel.

Washington törekvése, hogy saját érdekében kihasználja Peking szóvjetellenes irányvonalát, már korábbam is az amerikai politika egyik alapelve volt. Az Egyesült Államok most maximálisan szeretné kiaknázni a kínai helyzetet, a közös kínai—amerikai momentumokat más nemzetközi kérdésekben is. A „kínai kártya“ kijátszásával a Carter-kormányzat nyomást szeretne gyakorolni a Szovjetunióra, az egész szocialista közösségre, hogy ezáltal biztosítsa az amerikai érdekeket Afrikában, Ázsiában, Közép-Keleten s másutt is.

Különös figyelmet érdemel- rak az amerikai—kínai közeledés katonai szempontjai. Az Egyesült Államok befolyásos körei, különösen a hadiipart uraló körök arra törekszenek, hogy Kínát ellensúlyként használják ki a Szovjetunióval szemben. Ez többek között abból is kitűnik, hogy korszerű berendezéseket biztosítanak a kínai fél számára, melyeket, polgári, de egyaránt vagy mindenekelőtt katonai célokra is

A pekingi vezetők nagy tetszését váltotta ki Mondale kijelentése: „Az Egyesült Államok kész közösen önökkel biztosítani számos közös stratégiai és kétoldalú érdekeinket“. Különös megelégedéssel fogadták az alelnök szavait: „Kína hatalma, biztonsága és modernizálása az elkövetkező évtizedekben megfelel az USA érdekeinek is“. Ennek igazolására szolgált az a bejelentés is, hogy az Egyesült Államok 2 milliárd dollár hitelt folyósít Kínának, sőt kész többet is adni. Ezek után nem véletlen, az amerikai sajtó szuperlatívu- szokban beszélt a két fél tárgyalásairól. Az amerikai kormány egyik magas rangú képviselője a tárgyalásokat úgy jellemezte, hogy iaz USA hasonló légkörben csak az Európában és -Közel-Keleten lévő legközelebbi barátaival és szövetségeseivel tárgyal.

A kínai—amerikai 'kapcsolatokban az elmúlt években szemmel látható változások következtek be. Az elmúlt évben még a célkitűzések előterében a kölcsönös kapcsolatok rendezése állt. Az amerikai monopóliumok közös terveket szőttek a kínai kőolajmezők feltárására, meghódítására. Más nyugati monopóliumok szállodák építéséről és más tőkebefektetésekről álmodoztak. Az idei év azonban kijózanítóan hatott ezekre a 'körökre. A közelmúltHua Kuo-feng (baloldalt) és Teng

Hsziao-ping

TEGNAP EUfNFHfK - MA SUtlIFIStGESEH

itao.

X. 19.

újabb eszközöket, módszereket keresnek arra, hogy célkitűzéseiket valamilyen módon valóra váltsák. A későbbiek folyamán ezen célkitűzésekben jelentős segítségre találnak a maoista Kínában.

Az antikommunista erők már az ötvenes évek végén felfigyeltek arra az új lehetőségre, melyet a maoista ideológia és politika biztosít számukra, és elemzésnek vetették alá Kína belső fejlődését, politikai állásfoglalását. Az ötvenes évek végén a Kínai Kommunista Párt tevékenységében beállott változás avanturista irányvonal kitűzésében jut kifejezésre. A fő irányvonal a népi kommunák és a „nagy ugrások“ politikája, amely a szocializmushoz vezető különleges utat jelenti, elvetve a szocialista társadalom eddigi tapasztalatait. A maoisták a revizionizmus bírálatának leple alatt harcot indítanak a Szovjetunió Kommunista Pártja és több testvérpárt ellen, amelyeket opportunizmussal, a marxizmus—leninizmus és a szocialista világforradalom elárulásával vádolnak.

A kínai vezetés nemzetközi tevékenységének új szakaszát az 1976—77-es évek jelentik. Ezekben az években szemmel láthatóan megfigyelhető a további jobbratolódás. Ez a kapitalista országokkal való gyors politikai és gazdasági kapcsolatkeresésben, az imperializmus nyílt pozícióra való átmenetben, valamint a Szovjetunióval, a reális szocializmus országaival, a. haladó forradalmi és a nemzeti felszabadító erőkkel való szembefordulásban jut kifejezésre. A pragmatikusok, akik felülkerekedtek a kínai párt vezetésében, most már mint az imperializmussal való nyílt paktálás hívei és végrehajtói nyilvánulnak meg.

A szocialistaellenes egységfront alapja, amelyre a pekingi vezetés törekszik, a ki nai—amerikai közeledés. Míg Mao Ce-tung életében Peking közeledése Washingtonhoz kezdeti jellege révén bizonyosféle taktikázásnak tűnhetett, jelenleg ez már bizonyíthatóan a mai kínai vezetés stratégiája. Ez hosszútartamú politikai vonalvezetés a pekingi elképzelésekben. Hua Kuo-feng a kínai Népi Képviselőik Országos Gyűlésén 1978-ban kijelentette: „A

alkalmazni lehet. Az Egyesült Á lamok titokban ilyen lépések megtételére buzdítja szövetségeseit is.

Az ilyen irányú törekvések külö :ös fejlődést mutatnak az Egyesült Államokban Carter elnökösködése idején. Míg Nixon és Ford, idejében csak feltételezések hangzottak el az amerikai—kínai katonai együttműködés lehetőségeiről, most ezek az elképzelések konkrét formát öltenek az amerikai külpolitikában.

Az amerikai imperializmus igyekszik hasznot húzni abból, hogy a pekingi vezetés a katonai tényező rendkívüli hang- súlyozására tett fel mindent. Peking, maximálisan kihasználva minden tartalékot, arra törekszik, hogy a hadsereget, amely egykor a belpolitikában Mao elnök hatalma biztosításának eszköze volt, most külpolitikai célkitűzéseinek hathatós eszközeként is bevethesse.

A pekingi vezetés és az amerikai kormány azonos pozícióit hangsúlyozták ki Brzezínski, Schlesinger és más amerikai vezetők kínai látogatásai alkalmából. Mind azt hangoztatták, hogy az Egyesült Államok érdeke egy erős Kína megteremtése. A 'kínai pragmatisták első embere, Teng Hsziao-ping és mások viszont minden taktikázás nélkül hangsúlyozzák Kína és az Egyesült Államok stratégiai érdekeinek azonosságát, és arról beszélnek, hogy Kína szeretné megismerni az amerikai fegyvereket és szeretné megkapni azokat. A pekingi vezetők az amerikai politikusokon kívül nyitott ajtókra találtak a hadiipari monopóliumoknál is, amelyek arra ösztökélik Washingtont, ne 'késlekedjen a Kínába irányuló fegy ve rszá 11 í t m á n yok ka 1.

Teng Hsziao-ping azzal a céllal járt 1979 januárjában Washingtonban, hogy támogatást szerezzen Kína „első“ számú ellenségével“, a Szovjetunióval szemben. Látogatása idején nem tért ki a legvadabb szovjetellenes kirohanások elől sem, sőt vendéglátóit is arra oktatta, hogyan kell megbontani a szovjet—amerikai kapcsolatokat.

Mondale amerikai alelnök 1979 augusztusában Kínában tett látogatása ia kapcsolatok további elmélyítését szolgálta.

ban ia Japánnal lebonyolított kereskedelmi tranzakciók milliárdos összegekkel való csökkentése Kína részéről, illetve bizonytalan időre való befagyasztása lehűtötte az amerikai reményeket. Kitűnt, hogy a kínai partner vásárlóereje sokkal gyöngébb, mint ahogy ezzel számoltak. Bár a kereskedelmi csere bizonyos növekedési irányzatot mutat, de mégsem az, amire számítottak.

Egy azonban az előző tervek közül mégiscsak realizálódik — a katonai célokra is szolgáló berendezések szállítása. A Pentagon az erről gzóló hivatalos nyilatkozatot akkor tette közzé, amikor az Egyesült Államok Kongresszusa döntést hozott a Kínának nyújtandó legnagyobb kedvezmény megadásáról. A Pentagon, valamint a Kongresszus döntése sokakat meglepett — még magában az Egyesült Államokban is. E döntés minden bizonnyal Harold Brown amerikai hadügyBrzezinski feleségével 1978-ban a kínai Nagy fal megtekintésekor

miniszter januárban Kínában tett látogatásának az eredménye.

Az amerikai hadügyminiszter látogatását viszonozta kínai kollégája, Keng Piao, a kínai Államtanács alelnöke. E magas rangú kínai vendég elsősorban olyan cégek iránt érdeklődött USA-ban, mint az IBM, a General Motors stb., amelyek főként katonai megrendeléseket elégítenek ki. Brown pekingi, majd Keng Piao washingtoni látogatása azt tanúsítja, hogy a két fél között a katonai együttműködés elmélyülésére került sor. Keng Piao amerikai látogatása alkalmával tárgyalásokat folytatott Carter elnökkel, Muskie külügyminiszterrel és a Kongresszus több vezető képviselőjével amerikai hadi- felszerelések és más stratégiai jellegű berendezések eladásáról. Az Egyesült Államok Kongresszusának döntése és a Pentagon elhatározása döntő fordulatot jelentett a kínai—amerikai kapcsolatok történetében.

Az USA 1978-ig a Kínával folytatott kereskedelemben ugyanazt az elvet érvényesítette, mint a Szovjetunióval szemben. Most megszűnt minden ilyen irányú korlátozás és számos olyan stratégiai jellegű terméket szállítanak Kínának, amelyekről azelőtt szó sem lehetett. Fegyverekről eddig nem esett sző, de meddig? Minden bizonnyal ez sem fog sokáig váratni magára. Erre maga Keng Piao adott feleletet, amikor az egyik kérdésre válaszolva kijelentette: „Nem hiszem, hogy jelenleg erre lehetőség lenne, de úgy vélem, a jövőben lesz.“ Itt meg kell jegyezni, hogy az egyik fő akadály elsősorban Kína gyenge vásárlóereje.

Bár a tanácskozások után Brown bizonygatni igyekezett, hogy a döntések nem irányulnak semmilyen más hatalom ellen, nyilvánvaló, hogy akkor születtek meg, amikor a szovjet—amerikai kapcsolatok feszültté váltak. Erre a legkéz- zelfekvőbb bizonyítékot a kínai hadügyminiszter adta, aki kijelentette: „Amerikai barátaink nyugodtak lehetnek, Kínának nem áll szándékában megjavítani 'kapcsolatait a Szovjetunióval“. A kínai Államtanács alelnökének e szavai a napnál is világosabban bizonyítják, milyen célokat szolgál ez a veszélyes kereskedelem.

A Oarter-kormányzatnak megvannak a saját tervei, elsősorban az a célja, hogy veszélyes helyeztet alakítson 'ki a Szovjetunió keleti határain. „Ha ez sikerül — írja az U. S. News and World Report hetilap — Peking fő erőinek a nagysága és elhelyezése olyan veszélyt jelenthet, melyet Moszkva nem hagyhat figyelmen kívül, de az Egyesült Államokat és nyugati szövetségeseit nem fogja nyugtalanítani.“ Ebből is látható, mire kell az amerikaiaknak Kína. De vajon Kína mindig az amerikai ütőkártya szerepét fogja-e játszani? Glenn szenátor kínai látogatásáról a külügyi bizottságnak tett jelentésében már 1979 januárjában figyelmeztetett az amerikai— ki nai szövetség veszélyességére. „A stratégiai fegyverek hatékonysága és általános politikai versengésünk a Szovjetunióval egyértelműen igazolják, milyen nagy jelentősége van a szovjet—amerikai kapcsolatoknak az amerikai külpolitikában“ — mondotta.

A kínai vezetésnek a nacionalizmuson, a nagyhatalmi sovinizmuson alapuló hegemonis- ta céljai a politikában és a gyakorlatban az ellenfél táborába juttatták Kínát a szocializmus és a kapitalizmus 'között folyó küzdelemben. Ez a politika osztálytartalmánál fogva — s ehhez ma már nem fér semmi kétség — az imperialista politika szerves láncszeme. A maoizmus rendszerében a szovjetellenesség az, ami a proletariátus ideológiájával való szakítást jelenti és amelynek megvannak a maga belső és külső feladatai. A szovjetellenesség belső funkciója, hogy a kínai nép ne tekintse példaképének a Szovejtuniót, hogy indokolni lehessen a maoizmus militarista fellépését, hogy a kínai dolgozókban az északról jövő állítólagos veszély hangoztatásával nacionalista érzelmeket keltsenek. Külső funkciója abban rejlik, hogy a szovjetellenesség bázisán indokolják a maoizmus nagyhatalmi célkitűzéseit és keressék a szövetségest a szocializmus ellenségeinek a soraiban.

PÉK VENDEL