Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-10-05 / 40. szám
ÚJ szú 1M 0. Y K Az uszty-ilimszki vfzi erőműből ezeken a vezetékeken jut el az energia Szibéria nagy építkezéseire (APN-felv. | (A szovjet sajtó anyagai alapján) Az OSZSZSZK csitei körzetében fekszik a haranorszki szénmedence (ÍSTK-felv.) lyásolja a kereslet és a kínálat szintjét, a nyersanyag- és késztermék- árak alakulását, a termelők és a fogyasztók kapcsolatait. A különböző kormányhatóságok Is bizonyos szerepet játszanak: ezek a „jövendő nyers- anyaghiány“ koncepcióját arra használják fel, hogy beavatkozzanak a nyersanyagtermelő országok ügyeibe. A pazarlás korának küszöbén túl Belátható ideig nyilván a jövőben is megmarad az az irányzat, hogy felkutatott hasznos ásványok meny nyisége gyorsabban növekszik, mint kibányászásuk üteme. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy az emberiség nyersanyagellátottságának folyamata problémák és nehézségek nélkül fejlődik. Sok ilyen akad, de a legfontosabb talán az, hogy a kutatási munkálatok egyre többe kerülnek. Ennek oka az, hogy a nyersanyagokat manapság nagy mélységekben kell keresni, lakatlan és nehezen hoz záférhető körzeteket kell alaposan álkutatni, és egyre bonyolultabb és költségesebb berendezések alkalma zására van szükség. Mégis nehéz megszabadulni attól a gondolattól, hogy még ha nem is a legközelebbi években, de valamikor majd elapadhatnak az emberiség számára hozzáférhető ásványkészlctek. „A természeti- erőforrások“ fogai ma, bár nyilvánvalónak látszik, rendkívül sokféle jelentőségű — így véli Edvard Arab-Ogli, a kiváló szovjet filozófus. — Ezt a fogalmat a konkrét történelmi viszonyok határozzák meg, a társadalom gazdasági fejlettsége színvonalának és gyakorlati szükségleteinek tekintetbevétele jegyében. Körülbelül fél évszázaddal ezelőtt a a radioaktív elemek legjobb esetben laboratóriumi kutatások számára szolgáltak nyersanyagul. Ma pedig — olyan reális energiaforrás, amellyel az emberiség a jövőjét kapcsolja ösz- sze. Másrészt, a nemrég még pótolhatatlannak látszott fémeket az ipari technológiában egyre gyakrabban műanyagok váltják fel. Ezért az em beriség egyik másik nyersanyagfajta terén jelenleg mutatkozó szükségleteinek gépies átvitele a távoli jövőbe [márpedig a nyugati futurológusok éppen ezt teszik) a tévedés lehetőségét rejti magában“. „A növekedés határai“ elméletnek megfelelően, a XXI. század végén a Földön élő minden egyes emberre számítva, csakugyan 7000 kilogramm alumíniumot és 70 kilogramm krómot termelnek majd [az ENSZ prognózisai szerint). Felmerül a kérdés, vajon kinek és mire lesz szükség erre az alumínium- és krómmennyiségre, ha a gazdaságilag legfejlettebb országokban manapság az egy lakosra eső fémfelhasználás — valamennyi fémből — nem haladja meg a 750 kilogrammot. Emellett ennek jelen tős részét, például az acél mintegy 50 százalékát, már jelenleg is másodlagos nyersanyagból gyártják. Az ember potenciális szükségleteit természetesen fel lehet cserélni hipotetikus szükségletekkel, ha például azt feltételezzük, hogy a Föld körül mesterséges alumíniumgyűrűt kell majd létesíteni, és azt krómozott acéllal kell bevonni. Akkor azonban logikusnak látszik, hogy a tudományos-fantasztikus szükségleteket épp olyan fantasztikus erőforrásokból elégítik ki, például azokból, amelyek esetleg a Holdon és a Marson várnak az emberre. Annak megítélését, milyen mérték ben van az emberiség erőforrásokkal ellátva, azzal közvetlen kapcsolatban kell szemlélni, hogy ezeknek felhasználása mennyire kifizetődő, s vajon a modern technológia segítségével ki- aknázhatóke. Az acélolvasztás Tho- mas-féle eljárásának feltalálása elölt például az óriási lotharingai vasérc- készleteknek nem volt gyakorlati ér: lékük. Nem azért, mintha kevés lett volna bennük a vas, hanem azért, mert a foszfor volt sok. A XIX. században Nagy-Hritanniában a kitermelt ércek átlagos réztartalma tőik) mint 5 százalék volt. Ma pedig ennek a fémnek a zömét világszerte olyan lelőhelyekről kapják, ahol az érc részlartalma 0,7—1,5 százalék. Számos országban a 0,5, sőt még a 0,3 százalékos réztartalmú érceket is kitermelésre alkalmasnak tartják. Miről tanúskodnak ezek a tények? A szkeptikus így válaszolna: „Az erő források kimerüléséről“. A geológus és a kohász ezt mondaná: „A kohászat nyersanyagbázisának bővülésé röl és technológiái folyamatainak tökéletességéről“ . A mai, még inkább pedig a holnapi álláspont alapján csakis „pazarlás nak“ nevezhetőek azok az olajkitermelési módok, amelyeknél a „fekete arany“ összes készletének mintegy a fele az ásványolajrétegben marad. Márpedig a világon jelenleg tapasztalható gyakorlat éppen ilyen. A föld mélyén marad a szénnek körülbelül egyötöde, a színesfémeknek több mint 20 százaléka, a kálisónak több mint 50 százaléka. A Szovjetunióban ezért a 10. ötéves terv keretében sokkal nagyobb figyelmet fordítottak arra, mint azelőtt bármikor, miként kell harcolni az ásványi nyersanyag kitermelése és feldolgozása során felmerülő veszteségek el len, hogyan lehet takarékoskodni a fűtőanyag-energetikai erőforrások, a vas és az acél és a színesfémek, az ásványi műtrágya és más, a föld mélyének kincseiből nyert termékek fel- használása terén. Ebben a tekintetben jellemző azoknak a színesfémtartalmú érceknek a példája, amelyekben egyenanyagként rendszerint egyúttal értékes nyersanyag is van. Szokássá vált, hogy az olyan ásványt, amelyben 15 százalék vas és csupán 1 százalék réz van, réz-, nem pedig vasércnek nevezik. Egészen a közelmúltig az ilyen ásványban levő vas egyszerűen a meddőhányóra került. Manapság pedig feldolgozzák. Míg 1970-ben a Szovjetunióban a színesfémércekből mellékes összetevőként 34 termékfajtát állítottak elő, ma már több mint 70 fajtát. Semmi sem olyan olcsó és egyúttal semmi sem olyan drága az emberiség számára, mint a megtakarított nyersanyag. Ezért gondos, ésszerű felhasználása nem kevésbé fontos probléma, mint az ásvány-nyers- anyag-bázis fejlesztése. Ha az emberiség felismeri ezt, akkor hosszú időre, talán örökre, megszabadul a nyersanyaghiány veszélyétől. I -ben mintegy kétmilliárd tonna hasznos ásványt bányászul! tak a világon, 30 év múlva hatszor annyit. Ezalatt az emberiség ugyanannyi ásványi nyersanyagot használt el, mint egész előző története során. 2000-ig pedig az a mennyiség, az ENSZ szakértőinek prognózisai szerint, még három-négyszeresére növekedik. Mivel a. hasznos ásványok nem pótolhatók, világszerte egyre hangosabban követelik, hogy meg kell állítani az iparfejlesztést, meg kell elégedni az anyagi javak termelésének „nulla-növekedésével“. A tudományos-technikai forradalom és a volt gyarmati országok iparosítási folyamata valóban a nyersanyag- kitermelés és -fogyasztás rohamos növekedését idézte elő. A belátható jövő képe azonban egyáltalán nem annyira komor, ahogyan azt egyes nyugati futurológusok ábrázolják. Az optimizmus indokai A nyersanyaghiány gyors bekövetkezésének prófétái leggyakrabban olyan adatokra hivatkoznak, amelyeket az egyesült államokbeli Mas- satchusettai Technológiai Főiskola egy tudóscsoportjának (Dennis Meadows, fay Forrester és mások kutatásaiból merítettek. De vajon annyira helytál- lóak-e ezek a kutatások, főként pedig a belőlük levont következtetések? Elegendő például annyit mondani, hogy Meadows és kollégái modellje szerint, a Földön az utolsó uncia aranyat még 1976-ban kelleti volna kibányászni, 1960-ban pedig ki kellene apadniuk a higany- és ezüstkészletek nek, néhány esztendő múlva pedig a cink, a réz, az ón és az ólom is elfogyna. Mindazonáltal közismert tény, hogy továbbra is egyre nagyobb meny- nyiségű aranyat, higanyt, ezüstöt és más fémeket bányásznak. A dolog úgy áll, hogy a nyersanyag felhasználás fokozását előidéző tényezők egyúttal a geológiai kutatási munkálatok jelentős kibővítését is elősegítették. Ezek viszont lehetőséget nyújtottak a föld mélye kutatóinak arra, hogy feltárják a nehezen hozzáférhető körzeteket, bepillantsanak a szárazföld és tenger azelőtt elérhetetlennek látszó mélységeibe. A hasznos ásványok kutatása manapság minőségileg új szinten, légi-kozmikus, geofizikai, geokémiai és más mélybeli kutatási módszerek alkalmazásával, gyorsan működő elektronikus számítótechnika segítségével folyik. „Ennek következtében — állapítja meg fevgenyij Kozlovszkij, a Szovjetunió geológiai minisztere — a világ nak a különböző, feltárt nyersanyagfajtákkal való ellátottsága 1950-hez képest nemcsak nem csökkent, hanem a fontos hasznos ásványok többsége tekintetében kétszeresére- hatszorosára, sőt még nagyobb mértékben növekedett. Ami a Szovjetuniót illeti, ez olyan ásványi-nyers anyagbázissal rendelkezik, amely nemcsak saját gazdaságának távlati szükségleteit tudja kielégíteni, hanem ásványi nyersanyagok és azokból előállított, feldolgozott termékek exportálására is módot nyújt. A Szovjetunióban teljesen feltárt szén-, vas- és mangánérc-, kromit-, wolfram-, réz-, nikkel-, ólom-, cink-, kálisókészletek és sok más hasznos ásvány készletei hosszú időn keresztül képesek nyersanyaggal ellátni a működő és a tervezett bányászati üzemeket.“ Csupán 1976—1979-ben 160 nál több olaj- és gázlelőhelyet fedeztek fel a Szovjetunióban. A népgazdaságfejlesztési 10. ötéves terv (1976—1980) befejezésénél jóval hamarább teljesítették az SZKP XXV. kongresszusa által az új réz-, cink-, molibdenkész- leteket és számos más, igen fontos hasznos ásványok készletei felkutatására kijelölt programot ezekre az ásványokra az iparnak tíz év múlva vagy még később lesz szüksége. A geológusok munkája az erdészekével rokon. Ezek is, azok is ma már a XXI. század számára dolgoznak. Ami pedig a soron következő — 11-ik — ötéves terv (1981—1985) és a 2000-ig terjedő, hosszú távú gazdasági program nyersanyagellátottságát illeti, ez az ő szemükben már tegnapi feladat. A modern ásványkincs-kutatók titkaiba be nem avatott emberek gyakran csodálkozva kérdezik: „Hogyan lehet a hasznos ásványok felfedező sét megtervezni? Hiszen az olyan kutatás, amely sikertelenül is végződhet“. Az ilyesféle kérdésekre válaszolt egy ízben a szovjet geológiai miniszter a Szocialiszticseszkafa In- dusztrija című újságban. „A geológiai felfedezéseket — mutatott rá a miniszter — nem tervezik, hanem beprogramozzák. A programok a kilűzöll cél elérésére irányulnak, és rendszerint évtizedekre szánják ökot. Lehetségese, hogy egy ^programozott felfedezés elmarad? Elvijén igen, ha a program alapjául szolgáló tudományos koncepció tévesnek bizonyul. A földkéreg szerkezetéről, a lelőhelyek keletkezésének törvényszerűségeiről gyűjtött ismeretek, az összeállított geológiai és speciális térképek azonban módot nyújtanak arra, hogy a legígérete sebb területeket válasszuk ki a kutatások számára. A legutóbbi időben készült, nagyméretű programok sikeres megvalósításának nagyszerű példája a nyugat-szibériai új olaj és földgáz-tartomány felfedezése. Tudományos prognózis alapján — amelynek nemcsak hívei, hanem ellenfelei is voltak — itt majdnem húsz éven keresztül széles körű geológiai kutatások folytak, s ezeknek eredményeit manapság az egész világ ismeri.“ Nem kell azt gondolni, hogy a Szovjetunióban valamiféle különleges titkokat ismernek, amelyek segítséget nyújtanak a föld mélye rejtélyeinek megfejtéséhez. Az alaszkai, az északi tengeri és a mexikói olaj első felfedezői ugyanazokat a kutatási módszereket alkalmazták, éppolyan modern berendezéseket használtak, mint a szovjet geológusok. És kutatásaik eredményei ugyanannyire jelentősek. Akkor hát Nyugaton miért ennyire népszerűek a pesszimista prognózisok? A dolog nyitja talán az, hogy a futurológusokat a nagy társaságok finanszírozzák, s ezeknek érdekei néha megkövetelik, hogy egyes nyers- anyagfajták árfolyamát mesterségesen felhajtsák. Ez lényegesen befőNyersanyaghiány fenyegeti-e a világot ?
