Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)

1980-09-28 / 39. szám

m KL EBED, ES EGY SZÁMTANI FELADVÁNY Takács Jánosné gyakran mondogatta: Aki még kér a dzsúsz­ból, szóljon! (A szerző felvételei) ebédjéhez, személyenként és naponta 0,40 koronás hozzá­járulást fizet államunk. Számítsátok ki, hogy a konyhában dolgozók fizetésén leiül hetente hány (korona az állami hozzájárulás. A jó számoló tanulók meglepődése hamar elmúlt, mert rájöttek, hogy egyetlen kivonással és "két szorzással, majd egy nagyon egyszerű összeadással ki lehet számolni az állami hozzájárulás heti összegét. Akik a délutánokat a napközi otthonban töltik,' még mielőtt hazamentek volna, a négy számtani művelet elvégzése után megfogalmazták a pontos és szabatos választ is a feladvány kérdésére: Az iskolánk konyhájában dolgozók fizetésén felül hetente 560 korona az állami hozzájárulás összege a tanulók ebéd­jéhez. Rendben volt minden. Hozzátartozik azonban a történethez, hogy aznap este több negyedik osztályos tanuló is megkérdezte a szüleitől: El tudjátok képzelni, hogy milyen sokba kerül államunk­nak naponta, hetente, az iskolai étteremben étkező tanu­lók ebédje? Többféle választ adtak a szülők. Tudomást szereztem azonban a legérdekesebb, a legtalálóbb válasz­ról, mely így hangzott: — Elképzelni lehet, de azt kiszámítani te nem tudod, talán csak a tanító elvtárs, vagy valamelyik számítógép a statisztikai hivatalban. ■ Hajdú András ÉRTENI KELL A KUTYATARTÁSHOZ Csonka Lászlóné és Ferka Béláné (balról jobbra) többször is kiszóltak: Ki kér duplát? A kéméndi (Kamenín) alapiskolában történt, hogy a negyedik osztályosoktól a tanítási óra végén megkérdezte az osztályfőnök: Közületek hányán étkeznek az iskola éttermében? Két tanuló kivételével mindenki jelentkezett. Mást nem kérdezett az osztályfőnök, tehát annak rendje és módja szerint a tanulók átvonultak az étterembe. Aznap ez volt az ebéd: tojásos csontleves, kelfőzelék rostélyossal, alma, és narancsos dzsúsz. Csonka Lászlóné, Ferka Béláné, a szakácsnők többször is kiszóltak a kony­hából: Ki kér duplát? Tóth Mihályné, Grenyóczky Pálné, a munkatársaik is többször megkérdezték: Nem kértek na­gyobb adagot? Takács Jánosné, a szakácsnők kisegítője gyakran mondogatta: Aki még ikér a dzsúszból, szóljonl Nem volt ez különös, hiszen a konyha dolgozói, meg az iskolai étteremben ebédlő tanulók megszokták tavaly óta az ilyesféle kínálgatást. Még az sem tűnt fel, hogy Jan kus Vidor igazgató elvtárs néhány tanulónak ezt mondta: Úgy veszem észre, hogy híztál a tanév kezdete óta. És nem lepett meg senkit sem a negyedikesek osztályfőnö­kének kérdése: Ízlett az ebéd? Másnap azonban többen is meglepődtek a negyedikesek közül, amikor ezt a számtani feladványt kapták házi fel­adatul: Iskolánk éttermében naponta 280 tanuló kap ebé­det, közülük az 5—9. évfolyamok tanulóinak ebédjéhez, személyenként és naponta 0,45 koronás hozzájárulást fizet államunk, egyébként rajtuk kívül még 120 alsótagozatos, 1—4. évfolyamokba járó tanuló étkezik ott, akiknek az A csatai (Cata) alapisko­lában, a tanulók körében kérdőíves felmérést végez­tem, hogy képet alkothas­sunk a gyermekek és a ku­tyák közötti kapcsolatról. Az első kérdés így hang­zott: Szeretnél-e kutyát tar­tani? Erre a kérdésre min­denki igen-nel válaszolt. A kérdések között ilyen is sze­repelt: Miért nem tartsz kutyát? Azok a gyermekek, akik otthon nem tartanak kutyát, szinte egyöntetűen így válaszoltak: A szüleim nem engedik. Ebből tehát arra követ­keztethetünk, hogy a szü­lők álláspontjától, vélemé­nyétől függ, hogy tartanak-e vagy se kutyát a gyerme­kek. A szülök természetes óvatossága tiszteletet érde­mel. Jó azonban, ha azt is tudják a gyermekek, hogy a szülői tiltás és ellenzés oka nem mindig csak az óvatosság, hanem az aggo­dalom: Ki fogja a kutyát gondozni? Persze a gyerme­kek ígérgetik: Én majd tö­rődöm vele. Gyakori azon­ban, hogy az ígéret csak ígéret marad. A kutyatartáshoz ugyanis érteni kell. Mindig tudnunk kell, hogy mennyit és mit engedhetünk meg magunk­nak a kutyánkkal szemben. Barát a kutya, de óvatosnak lenni mindig megéri. A ku­tya mégiscsak állat. Kisko­rától fogva lehetőséget kell neki adnunk, hogy megis­merkedjen az emberekkel és szokásaikkal. Minden kutyát nevelni lehet arra, hogy mit szabad és mit nem. Tudnia illik a kutyatartó gyermeknek: az állat szok­tatása, nevelése komoly fel­adat. Aki nem képes arra, hogy a szokásokat kialakít- , sa a kutyával való rendsze­res, mindennapi foglalkozás-ír ? t Minden kutyát lehet szoktat­ni, nevelni (A szerző felvétele) során, inkább ne tartson kutyát. Aki csak alkalman­ként foglalkozik a kutyá­jával, nem törődik a kutya rendszeres táplálásával, nem tartja tisztán kutyáját, az a gyermek nem is ér­demli meg, hogy a szülőtől engedélyt, beleegyezést kap­jon a kutyatartáshoz. Egyébként a kutyával va­ló foglalkozás mind az ál­latot, mind a gyermeket rendre szoktatja. Az értelmi fejlődés szempontjából a gyermek ismereteit gyara­pítja. Testi szempontból a kutya mint játszótárs a gyermek testi fejlődését, pontosabban: a motorikus rendszer fejlődését segíti elő, felfrissíti mozgáskomp­lexumát, ügyességre és ma­gabiztosságra neveli. Az ér­zelmi fejlődésére is hat a kutyatartás: a félénk gyer­mek bátor, a vakmerő óva­tos, a heves higgadtabb, a csöndes élénkebb, a lassú mozgékonyabb lesz, és a gyermek magatartásából fo­kozatosan eltűnnek az ego­ista vonások.­Érdemes tehát megtanul­ni a kutyatartás szabályait, de még érdemesebb: alkal­mazni azokat, ha a szülők­től kutyát kapnak ajándék­ként a gyermekek. Dr. Mészáros Sándor Az alig hatéves, lévai (Levice) Rik- kony Richard előbb tanult zongorázni mint írni és olvasni. Egyébként Szűcs né, Pál Katalin tanítványa a Zlaté Mo- ravce-i zeneiskola előkészítő osztályé ban, és Mozarttól, Bachtól három-három Gordikétől, Cieszka Angelétől két-ikét, Hatriktól és Rowlektől egy-egy darabot játszik, emlékezetből. Legutóbb a Nyit rán rendezett hangversenyen húszper ces műsorával elnyerte a verseny kü löndíját. Mészáros Magdolna VÍZSZINTES: 1. Névutó. 4. Őszi me­zőgazdasági munka (a nyíl irányában folytatva). 8. Fiúnév. 9. Az olajexpor­táló országok szervezete (OPEC). 10. A kálium vegyjele. 11. Figyel. 13. E. G. A. 14. Kukában van! 16. Őszi gazdasági munka, amelyből a gyermekek is szíve­sen kiveszik a részük. 18. Csillagkép. 19. Válás közepe. 20. Olló ,fele. 21. Dé­nes, Nándor. 22. Iráni város. 24. Ma­gányosan élő személy. 26. Kis francia sziget az Atlanti-óceánban. 27. -Az irí­dium vegyjele. 28. Szelíd csorbóka. FÜGGŐLEGES: 1. A lantán vegyjele. 3. Pihen. 4. Vonzó táj. 5. Kiütés a szo- rítóban. 6. Műt. 7. Mese. 10. Őszi, me­zőgazdasági munkával kapcsolatos fa­lusi közösségi népszokás. 12. Őszi me­zőgazdasági munka. 15. Járványos fer­tőző betegség. 17. Pihen. 21. ... ráció, dísz. 23. Arcápolás része. 25. E. K. Z. 29. Imre, Tibor. L. L. Beküldendő a vízszintes 4., 16. vala­mint a függőleges 10., 12. sziámú sorok megfejtése. L 2 3 4 ? 6 7 > I M ■ 9 „ .. \ 10 ■ “ 12 ■ u 14 15 ■ 1 17 18 ■ 19 ■ 20 ■ 21 ■ 22 1 23 24 25 26 27 V ■ "28" c S A szeptember 14-én közölt keresztrejtvény he­lyes megfejtése: „Még lobog fenn a nyári nap, de itt az ősz a Ikert alatt.“ I— 72 helyes megfejtés érkezett. Sorsolással könyvjutalomban részesül­nek: Horváth Nándor, 3. oszt. Tornagörgő (Hrhov), Plichta Angelika, 6. oszt. Komárom (Ko- márno), Jola Csaba, 7. oszt. Ipolyság (Sahy), Kovács Ferenc, 5. oszt. Panyidaróc (Pan. Dravce), Rublík Mátyás, 3. oszt. Dunaszerdahely (Dunajská Streda). © £ ) 9 m 9 9 9 9 198«. IX. 21 N C/3 Ék mW Bk B 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom